Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-01 / 151. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004.JÚLIUSI. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 VISSZHANG Tényeken alapuló párbeszéd kell A Szlovák Köztársaság miniszterelnöke, Vladimír Meciar 1998 elején úgy gondolta, hatalma megőrzése érdekében meg kell gyengítenie az ellenzéki pártok választási esélyeit. BUGÁRBÉLA A választási törvény módosításával rendkívül megnehezítette a választási koalíciók létrejöttét, hiszen ha két párt akart volna ilyen koalíciót kötni, akkor tíz, ha három, akkor pedig csak a voksok tizenöt százalékának megszerzése révén juthattak volna be a parlamentbe. A szlovákiai magyar társadalom azonban már jóval korábban és folyamatosan szorgalmazta a legerősebb három szlovákiai magyar párt egységesülését. Ennek tudatában állítható, hogy az 1998. május 20-án jóváhagyott meciari választási törvény nem kikényszerítette, hanem csupán felgyorsította a Magyar Koalíció Pártjának létrejöttét. Ez a párt tehát nem mondható „a fiskális és spekulatív érdekek mentén létrejött pártnak”, ahogy azt Soóky László állítja a Nemzet és az ő megosztottsága című cikkében, az Új Szó június 28-i számának 5. oldalán. A Magyar Koalíció Pártjának létrehozásával a szlovákiai magyar politikai elit az áltata képviselt közösség egyik legfőbb érdekének felelt meg. Tömörült, hogy megnövekedett politikai súlyával hatékonyabban képviselhesse a szlovákiai magyarok érdekeit, s erősítse a szlovákiai társadalom demokratizálódási törekvéseit. A „fiskális és spekulatív érdekek” vádja nemcsak hogy égbekiáltó hazugságról, hanem olyan szintű szakmai felkészületlenségről tanúskodik, amely kétségbe vonja Soóky László valamennyi „politológiai” megnyilatkozását. Az az állítása is felkészületlenségről tanúskodik, mely szerint az MKP „másként szólal meg a választási programjában, s megint másként viselkedik akkor, amikor kormányszerepet vállal”. Programunkban meghirdettük - egyebek közt - az adócsökkentést, a nevesítetlen földek önkormányzati tulajdonba juttatását, a szociális juttatások igazságosabbá tételét, mezőgazdaságunk felzárkóztatását az uniós szintre, s nem utolsósorban az egyetemalapítást. Még csak a kormányzati ciklus felénél tartunk, az említett programpontok többségét már teljesítettük, mégsem ülhetünk ölbe tett kézzel. Az érdekképviselet folyamatos és aktív jelenlétet igényel. Tisztában vagyunk azzal, hogy a reformokért nem kis áldozatokat kell hozni, s hogy a politikai, államigazgatási, gazdasági szerkezetváltás a dél-szlovákiai térségekre is nagy terheket ró. A vártnál jóval megrázóbb terheket, amelyek ugyan beárnyékolhatják az MKP jobbító szándékú törekvéseit, de a tényékhez hozzátartoznak az erőfeszítések is, az a tengernyi munka, amely az országos, a megyei és az önkormányzati képviselőinkre, a különféle igazgatási, irányítói posztra delegált szakembereinkre választási programunk teljesítése kapcsán hárult és hárul. Dicséret jár mindazoknak, akik jól végzik a dolgukat, és kritika azoknak, akik nem. Hogy a reformok milyen hatást gyakorolnak az ország lakosságának közérzetére, az az európai parlamenti választás iránti gyér érdeklődésből is kiolvasható volt. Ugyanakkor, mint majdnem mindennek, a választók legutóbbi távolmaradásának is rengeteg összetevője van. De az összetevők között biztos nincsen az, amit Soóky állít: „otthon maradtak azok, akiket sújtottak a Benes-dekrétumok”. Elsősorban az idősebb generációk tagjai mentek el szavazni. A szlovákiai magyarok közül valóban kevesen, de százalékarányban még mindig többen, mint a szlovákok. A részvételi arányt, természetesen, mi is lehangolónak tartjuk. Soóky- val ellentétben viszont nem tartjuk lehangolónak a választás eredményeit. Legalább két mandátum elérése volt a célunk, s ezt elértük. Ebben nincs semmi lehangoló. Nem csupán az MKP, egyetlen szlovákiai párt sem tudta mozgósítani választóit, aminek párton belüli értékelése folyamatban van. Soóky László nemcsak az ország, hanem a politika és a politológia realitásait is mellőzi írásában, s helyettük ál- történészi alapállásból ítélkezik. Rosszindulatúsága nem segít bennünket konkrét, előremutató helyzetértékelésünkben. Lelke rajta. Egyetlen napilapunk ugyanezen számának ugyanezen oldalán olvashatjuk Tóth Mihály Indiszkrét cégjegyzék című kommentárját is, amelyben azt veti a Magyar Koalíció Pártjának szemére, hogy szó nélkül tűri a szavazatokkal való kupeckedést. Élek a gyanúval, hogy a köztudottan sokat olvasó szerző nem akar emlékezni arra, hogy én voltam az első, aki határozottan kifogásoltam Mikulás Dzurinda kupeckedésen alapuló politizálását. Hozzá kell tegyem, jómagam sem jogi, hanem csupán morális alapon, erkölcsi kötelességből kifogásoltam a miniszterelnök praktikáit. Mást nem tehettem, s most sem tehetek. Egyetlen lehetséges eszközünk a jelenlegi kormány megbuktatása lenne, magyarán, az MKP kilépése a koalícióból. Ha Tóth Mihály - vagy ha úgy gondolja, hogy a választó - ezt akarja, írja meg, erkölcsi alapú számonkérése viszont egyértelműen megkésett, szakmailag kifogásolható publicisztikai melléfogás. Hogy a stílusában válaszoljak: dobbal nem lehet verebet fogni. Szüvássy Józsefnek az Új Szó ugyanezen oldalán olvasható Újragombolni című kommentárjában idézi Duray Miklós egyik inteijúját, amelyben az MKP alelnöke azt állítja, hogy nincs nemzetstratégiánk. Akkor minek nevezhető az az értékrend, amely minden egyes választási programunk gerincét alkotja: a jogállamiság, az önkormányzatiság és az önrendelkezés elvének alkalmazása a közigazgatásban, az oktatásban és a kultúrában. Ha valaki a nemzeti identitásunk megőrzésének és gazdagításának programját más alapokra kívánja helyezni, az nyisson vitát. Szívesen leszek a résztvevője. A magyar egyetem megalapításáért folytatott, tizennégy évig tartó politikai küzdelem a következetes értékpolitizálás történelmi súlyú eredménye. Ugyanakkor ékes bizonyítéka annak, hogy az értékpolitizálás csak türelmes, átgondolt érdekképviselettel valósítható meg. Közmegegyezésen alapuló érték csak következetes érdekpolitizálás révén építhető be a jogalkotásba, az államrendbe, a mindennapok gyakorlatába. Hosszú, fáradalmas, kitartó, ugyanakkor türelmes, okos, átgondolt munka révén. Egyetemalapításunk ékesen igazolja nemzetstratégiánk létét, erejét és perspektíváját, azt, hogy nemzetstratégiánk alapja a művelődés, az ifjúság. A szerző javára legyen mondva, hogy felhívta a figyelmet Duray Miklós nemzetstratégiát követelő interjújára. Tudniü- lik ezzel arra is ráterelte a figyelmünket, hogy az MKP alelnöke a nemzetstratégia állítólagos hiányának pódására eddig még soha nem tett javaslatot a Magyar Koalíció Pártja országos szerveinek ülésén. Ha valahol, ezeken a fórumokon kellene erről rendkívül nyüt, tényeken alapuló, férfias párbeszédet folytatnunk - ha valóban ez Duray Miklós célja. Végkifejletként arról ejtenék néhány szót, miért is ragadtam tollat. Évtizedek óta hűséges olvasója vagyok az Új Szónak, s mint ilyen, bátran állíthatom, hogy arra még nem volt példa, amire a június 28- ai számában. Három nyüvánvalóan MKP-t támadó cikkel egyeüen oldalon eddig még sosem találkoztam. Úgy érzem, pártelnökként kötelességem megszólalnom, s az MKP-t és azon tagjait, akik mindent megtesznek programunk megvalósításáért, felmentenem az őket ért vádak alól. Tisztelem a kritikát, elfogadom, ha tényeken alapul, ha összefüggéseket tár fel, s még örülök is neki, ha frappáns, okos, előremutató. Ha segítő, nem pedig rontó szándék vezérli. Annak is örülök, hogy az Új Szó már nem egy diktatórikus rendszer szócsöve, hanem függeüen napilap. A tényéktől, a realitásoktól viszont sosem lehet függeden. Azoknak alá kell rendelnie magát, különben nemcsak szakmai rangját, hanem olvasóit is elveszítheti. Ezt pedig, hűséges Új Szó-olvasóként, nem kívánhatom magamnak. Nem támadjuk a Magyar Koalíció Pártját, csak odafigyelünk rá Örömmel tölt el, hogy Bugár Béla is évtizedek óta hűséges olvasója lapunknak. Sőt, ebben az évben már harmadik cikkével járul hozzá Vélemény és háttér című rovatunk sokszínűségéhez. Az MKP elnöke úgy véli, hétfői számunkban lapunk támadta pártját, ráadásul összehangolt formában, mindjárt három cikkben is. Magam ezt erős túlzásnak tartom. Tény, hogy az Új Szó valamivel többet foglalkozik az MKP-val, mint más hazai lapok. Ez természetes, mivel a párt választói és a lap olvasói között legalábbis átfedés tapasztalható. Nem csoda, hogy kommentátoraink gyakran írnak a párt ügyes-bajos dolgairól, a szlovákiai magyarság ugyanis elsősorban az MKP-tól vátja az érdekképviseletet, nem pedig, mondjuk, a HZDS-től. A Bugár Béla által kifogásolt cikkek nem a lap híroldalain, hanem a Vélemény rovatban jelentek meg, jól láthatóan elkülönítve a tényközlő műfajoktól. Bugár véleménye eltér szerzőinkétől, teret adtunk neki ennek kifejtéséhez, ezzel az ügyet lezártnak tekinthetnénk. Az ország második közjogi méltóságának helyettese azonban szakmai ítéleteket fogalmaz meg munkatársainkról, így kénytelen vagyok néhány gondolatot hozzáfűzni írásához. Bugár szerint Soóky László égbekiáltó módon hazudik, mikor azt állítja, az MKP „fiskális és spekulatív érdekek mentén létrejött párt”. Ugyanakkor írásának első bekezdésében maga mondja el, melyek voltak azok a jogi (fiskális) érdekek, melyek miatt a három legerősebb magyar párt vezetői spekulatív (az Idegen szavak szótára szerint elmélkedő, vizsgálódó, elméleti, elmélkedésből fakadó) módon arra jutottak, hogy egyesülni kell. Hogy az így létrejött párt az általa képviselt közösség egyik legfőbb érdekét valósította meg, az vitán felül áll, azonban nem cáfolata Soóky állításának. Bugár szerint publicisztikai melléfogás Tóth Mihály etikai alapú számonkérése, mely ráadásul megkésett is. Miért lenne megkésett? Megoldódott már a szavazatokkal való kupeckedés problémája? Amíg a gyanúnak akár csak az árnyéka is fennáll - és úgy tűnik, fennáll -, a sajtónak kötelessége napirenden tartam a problémát. Ezt tette Tóth Mihály is. Hogy Szüvássy József írásában mit kifogásol Bugár Béla, nem értem. Támadás felvetni, hogy van- e az MKP-nak stratégiája? De Szü- vássy nem is ezt tette: Duray Millióst idézte, aki szerint a pártnak nincs stratégiája. A különbség óriási. S ha a párt elnöke szerint az alelnök ezt a problémát eddig nem próbálta megoldani az MKP megfelelő fórumain, arról az Új Szó vajmi keveset tehet. Kocur László KOMMENTÁR Pörkölési vágy MOLNÁR NORBERT A parlament arra kötelezte a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a Kiával kötött szerződéseket. Tény, nincs ebben semmi rossz, hiszen a választónak tudnia illik, még ha nem nagyon érdekli is, hogy mire költi az állam az adóját. Tény, abban sincs semmi különös, hogy a kormány bizonyos szerződéseket titkosítani szeretne. Jobb esetben a szerződő fél kérésére, rosszabban saját maga hülyeségének rejtegetésére. Azt egyelőre nem is sejtjük, hogy a koreai autógyár zsolnai megtelepedése esetében melyik tényállás forog fenn, hiszen a sajtó szerint az autógyár vezetői bejelentették, nekik mindegy, hogy mit hoz nyüvánosságra a kormány, míg Pavol Rusko gazdasági miniszter szerint a Kia nem szeretne nyilvánosságot a szerződéseknek, tehát fölösleges lenne bármiféle prejudikáció. A kérdés viszont az, hogy nem üres gesztus született-e a parlamentben, amelynek egyetlen célja van: megint megfricskázni Dzurindát, jól odapörkölni a kormánynak. Hogy az utóbbi időben a képviselő-testület nagy része és a kabinet között megromlott a viszony, azt mindenki látja. A haragvezér, a parlament elnöke, Pavol Hrusovsky pár nappal ezelőtt már elfogadtatott egy alkotmánytörvény-módosítást, amely megköti a miniszterek kezét az uniós tárgyalások folyamán. Néhány szakember szerint nagyszerű törvény született, én állítom, hogy kontraproduktiv, hiszen sok esetben Szlovákia pontosan emiatt nem tudja majd érvényesíteni érdekeit, mert a miniszter kompromisszumképtelen lesz, lehetetlen lesz üzletelni a javaslatokkal. A most elfogadott határozat sorsa még nem ismert, hiszen a kabinet akár ignorálhatja is. Vagy csak azokat a részeket hozza nyüvánosságra a szerződésből, amelyeket ő akar, a parlament meg mehet a sunyiba. Másrészt, ha üzleti titkokat kell az ország elé tárni, nehéz lesz a befektetővel elhitetni, hogy ide hozza a pénzét, ha esetleg a parlament truccból bármikor beleköphet a levesébe. Az pedig senkinek - főleg az ország ügyeiért felelősöknek - nem lehet érdeke, hogy versenyképtelenné tegye kies e hazát. Persze, ismerve, a gazdasági minisztert és a zsolnai polgármestert, valószínű, valami bűzlik a szerződés körül, s a honatyák helyesen cselekedtek, amikor beszámoltatják a kabinetet. Csak a háttér és a szándék nem tiszta. Az megint más kérdés, hogy kik szavaztak a javaslatra és kik nem. Egyre szembetűnőbb, hogy két hatalom van az országban. Az égjük a parlamentet uralja, a másik a kormányt. Egyszer az egyik csap oda, másszor a másik. Ami egy éve még elképzelhetetlen volt, az mára megvalósult: ha kell, az MKP és a KDH szavaz az ellenzékkel, ha éppen másként hozza a sors, az SDKÚ és az ANO. Csak az ellenzék örök, legalábbis még egy ideig, mert a jelenlegi kormánypártok mindent megtesznek azért, hogy rövidesen ők váljanak azzá. JEGYZET Komáromi professzorles JUHÁSZ LÁSZLÓ A komáromi Selye János Egyetem professzori, docensi és adjunktusi állásait kívánja betölteni pályázat útján. És mit gondolnak, hol hirdette meg a vezető pedagógiai dolgozók posztjait az alakulófélben lévő felsőoktatási intézmény? Figyelmes olvasóink tudják, igen, az Új Szó Állásles rovatában. Mindjárt a kőművesáüá- sokat, őrszolgálati posztokat és virágkötői karriert kínáló hirdetések mellett, ugyanott, ahol gyógyszappanok és gyertyák forgalmazására is keresnek munkatársakat. Valószínű, hogy törvény kötelezi az egyetem vezetőségét a nyílt pályázat kiírására, úgy tudom, az is feltétel, hogy valamüyen sajtótermékben is megjelenjen a hirdetés, ez a módszer azonban legalábbis komikus. Tegnap utánanéztem, van ebben az országban összesen 1196 professzor. Azt nem sikerült megállapítanom, közülük hányán beszélnek magyarul, de gyanítom, hogy számuk egykét tucatra tehető mindössze. Kíváncsi vagyok, közülük hányán munkanélküliek, és hányán böngészik az Új Szó állás- hirdetéseit. De ha varrnak ilyen profok, ebben a pillanatban megkövetem őket, hiszen nem róhatjuk fel nekik, hogy sem az ugyanott meghirdetett buszsofőrt, sem pedig az áruforgalmazói álláshoz nem fűlik a foguk. Szlovákul is szerepel, hogy a beküldendő személyi kérdőív az nem más, mint „osobny dotazník”. Ha én állástalan professzor lennék, kikérném magamnak, hogy feltételezik, ennyit sem értek szlovákul. Vagy magyarul. Aztán azt is elolvastam, hogy Albert Sándor, a Selye János Egyetem megbízott vezetője a múlt héten ugyanennek az Új Szónak a címoldalán jelentette ki, hogy: „Adott a képzést garantálni hivatott, részben hazai, részben magyarországi tanárok és docensek személye is.” Akkor én ezt most nem értem. Van valakinek ötlete? (Csak docensek írjanak.) FIGYELŐ THE NEW YORK TIM ES Az iraki ideiglenes kormányt ugyan beiktatták hivatalába, de az iraki újjáépítés üteme jelentős elmaradásban van. Az amerikai illetékesek a villamos hálózat, a víztisztító művek kiépítéséről, a rendőrök, a bírák kiképzéséig terjedő feladatokat a Marshall-terv- hez hasonlították, ám most elismerik, hogy a tervbe vett 2300-fé- le projektből csak valamivel kevesebb mint 140 esetben folyik a munka. Az országból hétfőn távozott Paul Bremer, az amerikai hatóság vezetője három hónappal ezelőtt még azt közölte, hogy a hatalom formális átadása előtt mintegy 50 ezer iraki talál majd munkát az építkezési helyszíneken, ám jelenleg csak 20 ezren dolgoznak a felújításokon. A Pentagon a rekonstrukció gyorsítása érdekében újabban nagy összegekkel kötelezi el magát: a múlt héten 1,4 milliárd dollárt folyósított az építkezésekre. Nehezíti a nyugati szerződő cégek dolgát az ellenállás, a vállalatok nehézségekbe ütköznek a projektek irányításában, értékelésében. THE TIMES Rendkívül erőteljesen megfogalmazott levélben támadta a brit kormányt az anglikán egyház két legfőbb vallási elöljárója az iraki őrizetesekkel szembeni bánásmód miatt. A megszellőztetett, egyébként nem a nyilvánosságnak szánt levélben Rowan Williams, Canterbury érseke és David Hope yorki érsek azt írta: a megszállók által az irakiakkal szemben tanúsított, a nemzetközi jogot sértő bánásmód „súlyos károkat okoz”.
