Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-30 / 175. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 30. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Nem tud mit kezdeni a fortyogó Balkánnal a nemzetközi közösség A Nyugat tanácstalansága KOMMENTÁR Meddig T. a konzul? TÓTH MIHÁLY A fenti T. azt jelenti: Tiszteletbeli. Tehát: meddig tiszteletbeli egy konzul? Akkor horgadt fel bennem e kérdés, amikor tudomá­somra jutott, hogy Szlovákiában két év alatt már harmadik távoli ország szlovák állampolgárságú tiszteletbeli konzulját tartóztat­ták le bűntett miatt. Lapozom a Jogállamiság Ábécéje című kiad­ványt, és hasonlóan vagyok vele, mint évtizedekkel ezelőtt Fidel Castro volt Marx Tőkéjével. Akkor még csak fél év telt el a kubai forradalom óta, és egy újságíró a marxizmushoz fűződő viszo­nyáról faggatta Fidelt, aki ezt válaszolta: Már olvastam a Tőke I. kötetének kétharmadát. Eddig egyetértek Marxszal... A Jogál­lamiság Ábécéjében az áll, hogy a törvény szigora elhamarkodott érvényesítésének leghatékonyabb ellenszere az ártatlanság vélel­me elvének tiszteletben tartása. Én is egyetértek... Még én is csak találgathatom, meddig tiszteletbeli egy konzul. Számolgatha­tom, hogy ha van 22 T. konzulunk és ezek közül háromra húzta rá a rendőrség a vizes lepedőt, akkor hány százalékuk a megtéve- lyedett. A lényeget, a „miért törnek az újgazdagok tiszteletbeli konzulságra?” kérdést ez nem válaszolja meg. Azt meg már sem­miképpen, hogy miért lopósak, ha egyszer tiszteletbeliek. Szá­mos amerikai megfilmesített családregényben csodálhattuk meg a nagy famíliák lakta rezidenciák szalonját az alapító atyák arc- képcsarnokával. Nos, Amerikában megesik, hogy némely nagy família arcképcsarnokából hiányoznak, akik ténylegesen lerak­ták a vállalatbirodalom alapjait. Az illető szakmája ugyanis job­bik esetben aranyásó, rosszabbikban lótolvaj, még rosszabbikban vonatrabló volt. Diszkréten hallgat róla a család. Csemetéiket ők már a Harvardra küldik. Egyik tiszteletbeli konzulunk idestova két éve börtönben ül. Szlovákia leggazdagabb embere. Töröm a fejem, vajon miért volt szüksége egy távoli ország tiszteletbeli konzulja címének elnyerésére. A most letartóztatott Jozef O. a Guineái Köztársaság tiszteletbelije. Olajszőkítésbe keveredett. Nem kérdezném, hogy a külügyminisztérium miért nem volt kö­rültekintőbb. Legfeljebb arra lehetek kíváncsi, Jozef O. miért tar­totta fontosnak, hogy névjegyére még a tiszteletbeli konzulságot is rányomtathassa. A gyanús eredetű vagyonok tulajdonosai épí­tik a rezidenciákat, és a szalonokban ott várakoznak a kampós- szögek, hogy felakasszák rájuk az alapító atyákat ábrázoló olaj- festményeket. Úgy negyven-ötven év múlva a negyedik generáci­ós leszármazott majd büszkén mondhatja vendégének őséről: a dédapám, aki a Gunieai Köztársaság tiszteletbeli konzulja volt. JEGYZET TALLÓZÓ BOLGÁR SAJTÓ Elborzadásának adott hangot a bolgár sajtó, miu­tán egy iszlám szélsőséges beállítottságú internetes honlapon megjelent az egyik kivégzett bolgár túsz levá­gott, véres fejének fotója. A lapok többsége csupán leírta a képet, leközölni nem vol­tak hajlandók. A 24 csasza című szófiai bulvárlap egye­nesen üres címlappal jelent meg, és belső oldalain ma­gyarázta el, hogy „nem haj­landó a terroristák példáját követni”. A legnagyobb bol­gár napilap, a Trud vörös ta­karással hozta le a fotót. A Monitor ezzel szemben lekö­zölte az eredeti felvételt, de csak fekete-fehérben. Georgi Lazov és Ivajlo Kepov bolgár teherautó-sofőröket július 8- án rabolta el az al-Kaida ter­rorhálózathoz kötődő Abu Muszab az-Zarkávi jordániai terrorista vezette Tauhíd al- Dzsihád (Egyistenhit és Szent Háború) elnevezésű szervezet. A 14-én lefejezett Lazov földi maradványait tegnap szállították haza Szó­fiába. Kepov sorsa egyelőre ismeretlen. A bolgár külügy­minisztérium szerint találtak egy másik fej nélküli holttes­tet, amely elképzelhető, hogy Kepové, de még nem si­került azonosítani. BERLINER ZEITUNG A Nyugat-Balkán területi és etnikai problémáinak meg­oldását célzó egységes kon­cepció mielőbbi kidolgozását sürgeti a Német Szociálde­mokrata Párt (SPD) alsóházi frakciójának elnökhelyettese. Gernot Erler szerint értelmet­len dolog egymástól elkülö­nítve kezelni Koszovó, Bosz­nia és Montenegró kérdését. Érdemi előrelépés sehol sem mutatkozik, sőt: az a rette­gés, amelyet a Nyugat érez az egyes régiók státusának vég­leges meghatározásától, bé­nítóan hat. Már emiatt is együtt kell megvitatni és tisz­tázni az egyes régiók kölcsön­hatásait; nincs értelme to­vábbra is elkülönítve kezelni őket. Ha például Montenegró végleg kiválna a Szerbiával alkotott államközösségből, úgy az albán lakosság még erőteljesebben követelné Ko­szovó függetlenné válását. Ennek nyomán Belgrád vár­hatóan igényt támasztana a boszniai Szerb Köztársaság fölötti ellenőrzésre. Ezeket a kérdéseket egy „nagy nem­zetközi Balkán-konferencián” lehetne megvitatni - fogal­mazott a szociáldemokrata politikus. A nemzetközi kö­zösség jelenlegi felfogása sze­rint külön kell kezelni Bosz­nia-Hercegovina és Koszovó problematikáját. A német el­lenzék fordulatot sürget a Nyugat koszovói politikájá­ban. „Föl kell tenni a kérdést, vajon helytálló-e az előbb jogállam, azután státus elv” - jelentette ki a lapban a CDU/CSU-frakció biztonság- politikai szóvivője. Christian Schmidt ezzel arra a felfogás­ra célzott, amelynek értelmé­ben Koszovóban előbb jogál­lamot és biztonságos életkö­rülményeket kell teremteni, s csak ezután lehet majd dön­teni a tartomány hovatarto­zásáról. A Balkán népei között a múlt évtizedben felszínre tört gyűlöletet lassan tíz éve képtelenek érdemben csillapítani a nemzetközi szervezetek. MTI-HÁTTÉR Hiába állomásozik öt éve Ko­szovóban a meghatározó nyugati nemzetek katonáiból verbuvált KFOR, a márciusban kirobbant véres zavargások idején éppoly te­hetetlen - ha úgy tetszik, passzív - szemlélője volt az albán szélsősé­gesek tombolásának, mint a hol­land SFOR-katonák 11 évvel ezelőtt a srebrenicai mészárlás­nak Boszniában. Emiatt alapos bírálatban része­sültek a KFOR német, francia és olasz katonái a Human Rights Watch emberjogi szervezet ré­széről. Azon, hogy a rendfenntar­tó erőknek nincsenek „karhatal­mi” eszközeik (vízágyúk, könny­gáz stb.) megvadult tömegek megfékezésére, idővel lehet vál­toztatni - ám ettől albánok és szerbek belátható időn belül még nem fognak egymás nyakába bo­rulni. Vitatható Wolfgang Koschnick- nak, Mostar egykori német pol­gármesterének a nézete is, amely­nek a helyreállított Öreg híd múlt heti avatásakor adott hangot a hercegovinai városban. A német politikus úgy vélte: Mostar jelké­pe vonzani fogja a turistákat, a fellendült idegenforgalom jólétet Mennyi a négyzetméter? Mostanában azon elmélkedem, hogy napilapot olvasni csupán azoknak kockázatmentes, akik­nek stabil a vérnyomásuk. Ugyanis a Zsolna mellett szüle­tendő autógyár témája napiren­den szerepel a sajtóban, és bizony vérnyomásemelő hatása van. Én - amúgy öregesen - csak álmél- kodni tudok, mennyit változott a világ. Évtizedekkel ezelőtt Szep- siben egy „nemzetgazdaságilag jelentős üzem” építését kezdték el. Az akkori módszer szerint „fel­vásárolták” az alapterületet 40, teremt a városban, s az majd kibé­kíti egymással a bosnyákokat meg a horvátokat. Ha csak ezen múl­na, a Nyugat pénzügyi segítsége - miként Koszovóban is - már jócs­kán enyhíthette volna a feszültsé­get az etnikumok között. A való­ság azonban más. Hogy milyen mély az ellen­szenv, azt jól mutatta Macedónia, ahol súlyos zavargások törtek ki azután, hogy a parlament elfo­gadta az albán kisebbségnek szé­lesebb jogokat biztosító új törvé­nyeket. A legkeményebb dió azonban Koszovó. A feladat nehézségét jól példázza, hogy öt éven belül im­már az ötödik diplomata tölti be a helyi ENSZ közigazgatás (UN­MIK) vezetőjének a posztját. A dán Sörén Jessen-Petersent mind az albán, mind a szerb politika alig leplezett kárörömmel fogad­ta. Az újságok nem győztek rámu­tatni, hogy elődje, a finn Harri Holkeri működése alatt több új probléma keletkezett, mint ahá­nyat sikerült rendezni. Tény, hogy öt évvel a szerb had­sereg távozása és az ENSZ köz- igazgatás megvalósítása után sem rajzolódik ki megoldás a névleg továbbra is Szerbiához tartozó tartomány sorsára vonatkozólag. Mind albán, mind szerb oldalon fenekednek azok a szélsőséges erők, amelyek fittyet hánynak az ENSZ 1244. számú határozatára. (Ez célul tűzi ki a soknemzetiségű társadalom megteremtését, míg a kulcsfontosságú belpolitikai jog­köröket az UNMIK-ra ruházza át.) azaz negyven fillérért négyzet- méterenként. Én is a szerencsé­sek közé kerültem 1700 négyzet- méterrel. Vitathatatlan, az üzem műkö­dött, munkalehetőséget adott. (Hogy manapság milyen állapot­ban van, arról inkább tapintato­san hallgassunk.) Foglalkozzunk inkább Zsolnával. Nekünk, ma­gyaroknak külön örömünkre szol­gál, hogy azon a tájon - habár nem Arany János anyanyelvét be­szélik - megtanulták, hogy kinek fütyül a fülemüle. Hála jogásztár­sadalmunknak. Kár, hogy ez a je­les gárda nem jogállamot épít, ha­nem jogászkánaánt. Nekik nem Ők az erőszakban látják a legmeg­felelőbb eszközt ahhoz, hogy lé­péskényszerbe hozzák a döntés­hozókat; Michael Steiner korábbi UNMIK-vezető szállóigévé vált szavai - előbb a jogállamiság is­mérveit kell megteremteni, utána lehet szó Koszovó státusáról - csak vörös posztóként hatnak rá­juk. Míg az albánok független (s persze albán irányítású) Koszovói akarnak, Szerbia képviselői - leg­utóbb Vojiszlav Kostunica minisz­terelnök küldöttei - imamalom- szerűen ismételgetik nyugaton a két etnikum szétválasztását, Ko­szovó felosztását szerb és albán régióra. Az ENSZ által öt éve meg­hirdetett - ám újabban ritkán hallható - elvről, a különböző et­nikumok békés egymás mellett éléséről Belgrád sem akar már tudni. A tartomány neve akár „Unmi- kisztán” is lehetne - írta nemrég egy német napilap, találóan cé­lozva arra, hogy az UNMIK állam az államban: 14 ezer embert - köztük 6300 helyi lakost - foglal­koztat a kétmilliós tartományban. Az áttekinthetetlen apparátusban virágzik a korrupció és a nepotiz­mus - miközben erősödik vele szemben a gyűlölet azon koszovó­iak körében, akik nem jutottak „pecsenyéhez” az UNMIK-ban, s a 80 százalékot kitevő munkanél­küliek táborát gyarapítják. A hop­pon maradtak érzéseit tükrözte a márciusi zavargásokon skandált albán jelszó: Az UNMIK az ellen­kell félniük a munkanélküliségtől. Ők nem vágynak külföldi állások után. Hiszen nálunk aranyat érő vadászmező van. A mezőről jut eszembe, hogy a közelmúltban zajlottak nálunk a Szepsi Napok. A nemzetközi ven­dégek között itt volt a földműve­lésügyi miniszter úr is. Remélem közölték vele, hogy nálunk nin­csen áremelés. A helyi mezőgaz­dasági társaságtól a földtulajdo­nosok továbbra is egy mázsa ter­ményt kapnak egy hektár bérlete fejében, 310 korona pénzérték­ben. Tehát nálunk megállt az idő. Győri Sarolta Szepsi Hurkazsíros púder HIZSNYAI ZOLTÁN Nemrég egy kisebb társasággal Pozsony történelmi belvárosá­ban ültem egy vendéglő utcai teraszán. Harmincnyolc koro­nás ógyallait hörpöltünk, azt is csak azért, mert a kelta hagyo­mányokra hajazó drágább ép­pen kifogyott. Fülünkben hol angol szó bugyogott, hol japán kopácsolt, hol olasz szárnyalt, hol meg dájcsolás reszelt. Már sokadszor szippantottuk le de­resedé bajszunkról a reája tele­pedett habot, amikor váratla­nul egy jól ismert szlovák him- nikus ének ékelődött a cseh folktechnóval is tetézett bábeli hangkavalkádba. Olyan rémül­ten rántottam feléje a fejem, mintha szökőár morajlása csa­pott volna immár kókadozó tu­datomig. És valóban. Az én emberem ott állt a terasz tarka napernyőinek tövében, alig né­hány lépésnyire tőlünk, tekin­tetét magasztosan a képzelt láthatár fölé emelte, és jobbját előrelendítve, heroikus pózban zengte fennkölt dalát, nyilván­valóan a terasz vendégeinek tartalmas szórakoztatását biztosítandó. A középkorú ro­ma férfit először a televízióban láttam, még évekkel ezelőtt. És sajnos hallottam is. Az amatőr énekeseket megszólaltató té­véműsor egyik első sztárja volt. Először az utcán fakadt dalra a kamera előtt, aztán stú­diófelvételre is meghívták. A koncepció az lehetett, hogy a tehetségesek mellett legyenek mókásak is. Ő a mókás szere­pére kellett. Aztán később az utcán is nemegyszer hallot­tam. A haját tüskésre vágatta és fehérre festette. A hangja is olyan volt, mint egy liszttel be­szórt nagy csokor tüske. A sztárimázst mostanra tovább­fejlesztette. Mellén ezüst flit- terrel gazdagon díszített olcsó fekete trikó feszült. Két ének­szám között kézitükörben az orrszőrzetét ápolta, és felfrissí­tette a hajtüskéket. Volt némi manikűr is, halbicskával. Meg púder. Ahogy a stúdióban. Az­tán hangköszörülés, a póz - és a következő dana. Megrökö­nyödésünkben a serhab is a bajszunkra száradt. Aztán me­gint egy kis pipere, és egy ope­raária. És így tovább. Mint egy Ionesco-darabba tévedt Wag- ner-hős. És még és még. Egy félórácska néma döbbenet. Aztán a végkifejlet: a kis kar­tondobozfedél. Vagy papírtál­ca, hurkazsírral, púderral. Előkelő, fennhéjázva leeresz­kedő nyomulás asztaltól aszta­lig. - Na, itt egy húszas - bö­köm ki félvállról; majd némi szigort is vegyítek a hangom­ba: -, csak vissza ne jöjjön! - És a bankót lazán lehullajtom a hurkazsíros púderbe. Azonnal lefagy. Én viszont váratlanul megsajnálom, és kieresztek. - Nem szeressük mi az ilyen úri nótákat... - mondom szabad­kozva, s olyat legyintek, mint János bácsi a lugasban jégeső után. Erre ő is megenyhül, és pillanatok alatt felmelegszik a teátrális fagypontra. Fejét gőgösen fölveti, finnyásan ol­dalra fordítja, és ajkán méla undorral odavágja elém a hú­szast, hogy csak úgy porzik. No lám, mire képes az emberrel egy bárgyú tévéshow!.. . ségünk! LEVÉLBONTÁS Szöveg nélkül (Elek Tibor karikatúrája)

Next

/
Oldalképek
Tartalom