Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-30 / 175. szám, csütörtök
8 Kultúra ( ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 30. A Böngésző nyertesei A Vasárnap 30. számában feltett kérdésre a helyes válasz: Nagykálló. E héten az 500-500 koronát Studenyi Erzsébet kassai, Tóth Angelika oroszkai és Fodor Ilona diószegi olvasónk nyerte. Gratulálunk! Blueskoncert Somorján Ma 20 órai kezdettel a somorjai Safari vendéglőben lép fel a Duro Turtev, Rado Spicka és Horváth Romi bluestrió. A belépés díjtalan, (sd) MOZI POZSONY HVIEZDA: Shrek 2 (am.) 16,18, 20 HV1EZDA - KERTMOZI: Shrek 2 (am.) 21 MLADOSf: Régi, új, kölcsönzött és kék (dán) 18 Trója (am.) 20 TATRA: Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 18 Minden végzet nehéz (am.) 20.30 AUPARK - PALACE: Pókember 2 (am.) 14, 16, 16.30, 18.30, 19, 21, 21.40 Holnapután (am.) 17.10 Trója (am.) 20.40 Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 14.50, 15.50,16.40,18 Holtak hajnala (am.) 21.10 Az 50 első randi (am.) 14.40,16.50,19.10, 21.50 Shrek 2 (am.) 15.20,17.20,19.20,21.20 Elveszett jelentés (am.-jap.) 19.30, 21.40 Pofa be! (fr.) 15.40, 17.40, 19.40, 21.30 Betörő az albérlőm (am.) 15.30, 17.50, 20.10 Fék nélkül: Michel Vaillant (ff.) 16.10, 18.20, 20.30 Szégyenfolt (am.) 18.40, 21.10 KASSA TATRA: Fék nélkül: Michel Vaillant (fr.) 18,20 CAPITOL: Pókember 2 (am.) 18,20.15 ÚSMEV: Pókember 2 (am.) 16,18.15,20.30 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - AMFITEÁTRUM: Holnapután (am.) 21 DUNASZER- DAHELY - LUX: A titkos ablak (am.) 19.30 PATH - KERTMOZI: Bolero (cseh) 21.30 VÁGSELLYE - VMK: Gyönyörű mocsokságok (ang.) 21.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Chihiro Szellemországban (jap.) 18 Az árulás tollai (amerikai) 20 21 gramm (am.) 22 LÉVA- JUNIOR: Bolero (cseh) 18 KERTMOZI: Bolero (cseh) 21.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Shrek 2 (am.) 17,19 GYŐR PLAZA: Hirtelen 30 (am.) 22.30 Holnapután (am.) 22.30 Holtak hajnala (am.) 22.30 Időzavarban (am.) 22.15 A megtorló (am.- ném.) 22.15 Padlógáz (ném.-lux.) 21.45 Shrek 2 (am.) 22 Trója (am.) 10.45 A tűz óceánja (am.) 22.15 Az 50 első randi (am.) 15.30, 20.30, 22.30 Ipolyságon lép fel a világhírű Ron Affif A dzsesszgitár virtuóza ELŐZETES Augusztus 1-jén, vasárnap 19.30-tól az ipolysági Menora Saag Centrum Artisban ad koncertet a Ron Affif Trio. A formáció frontembere a New York-i dzsesszgitáros Ron Affif, a hard bop irányzat meghatározó egyénisége, olyan zenészóriások követője, mint Joe Pass és az egyéni stílusú gitárosból időközben énekessé lett George Benson. Affif nagybátyja, Ron Anthony mellett kezdte karrierjét, aki Frank Sinatra kísérőzenésze volt. Eddig öt szólólemezt adott ki. Jelentős koncertjei közé tartozik a híres dzsesszdíva, Diana Krall együttesének gitárosával, Russel Maionéval tartott „Hat húr találkozó”. Az együttes bőgőse az a Juraj Griglák, aki mind dzsessz-, mind komolyzenészként nagy sikereket ért el. Basszusgitárosként Charly Antoli- nivel, Andy Middletonnal, Gabo Jónással, Matus Jakabciccal játszott. Nagybőgősként Claudio Ab- badóval és Václav Neumannal dolgozott együtt. A dobos Martin Vali- hora egy koncertturnéját szakította meg a föllépés miatt. Ő a Telart kiadó üstökösként föltűnt zongorista sztárjának, a japán Hiromi- nak a kísérőzenésze annak több földrészt érintő turnéján. A melo- dikusságra és virtuozitásra nagy hangsúlyt helyező trió koncertjére a helyszínen 100 koronáért, elővételben a Café Piccolóban 80 koronáért lehet jegyet vásárolni. (ftn) Németh László, Kálmán Roland és Farkas János fényképeiből nyílik kiállítás ma 18 órakor az ekecsi művelődési központban. A lelkes amatőr fotósok munkáival hazai, magyarországi, csehországi, romániai és ausztriai kiállításokon találkozhatott már a közönség. A mai kiállítást Veiland István győri fotóművész nyitja meg. Képünkön Kálmán Roland Felhők című munkája. „Hogy regényhősként is írhatok, az a játékon túl egyfajta menekülés volt számomra a múltba, a régi szép időkbe” Egy szereplő regényteret keres (Képarchívum) Hajtman Béla 1991-ben végzett a pozsonyi Come- nius Egyetem magyar-szlovák szakán. Bemutatkozó kötete, a Hídon című regény három éve jelent meg. A tavaly napvilágot látott Szivarfüstben című regénye - amelynek „szerzőjével”, Béla von Goffával először Tálamon Alfonz egyik kötetében találkozhattak az olvasók- idén az Irodalmi Alap nívódíját kapta. MISLAY EDIT Hogyan fogadtad a kitüntetést? Nem kitörő örömmel, több okból is. Egyrészt nem számítottam rá, hogy az Új Szó Könyvjelző mellékletében megjelent kritika után díjazni fogják a kötetet. Másrészt kissé ízléstelennek tartom, hogy az elmarasztaló kritikát írt irodalomtörténész kénytelen gratulálni a díjkiosztón, és valami jót is mondani a szerzőjéről. Béla von Goffa lehet, hogy nem is vette volna át a díjat. A másik csalódásom a fődíjjal kapcsolatos. Miért? Úgy gondoltam, ha már tavaly nem, legalább idén járhatott volna Madách-díj egy szépirodalmi alkotásért. Bárczi Zsófia könyve megérdemelte volna ezt a kitüntetést. Nem mintha Polgár Anikó kötete nem érdemelte volna meg. Úgy vélem azonban, a tanulmányköteteket külön kategóriában kellene megmérettetni. Nekem úgy tűnik, mintha a hazai magyar költészet és próza egy ideje a másodhegedűs szerepét töltené be az irodalmunkban. Ez olyan, mint a zenében a zeneszerzők és a zenetudósok megítélése. Az utóbbiak elméleteket konstruálnak, egy bizonyos meta- nyelv alapján alkotnak véleményt a kompozícióról, míg a szerzők dolga az alkotás. Colin Masson zenekritikust például helytelen lenne egy kalap alá venni Pierre Boulez zeneszerzővel. Csak reménykedni tudok, hogy jövőre már szépirodalmi műé lesz a fődíj. Úgy érzem, a 2004-es év áttörést hoz, több tehetséges költő és prózaíró jelentkezik. Egyébként nagyobb nyilvánosságot érdemelnének a díjak odaítélésének kulisszatitkai is, ha vannak ilyenek. Kitől kérdezzem meg, mi játszott szerepet abban, hogy díjazott lettem? Talán az, hogy a Borkopf-világnak nagy kisugárzása van, és a holdudvarában lenni sikernek számít? Számodra a Szivarfüstben megszületése előtt mit jelentett Tálamon Alfonz könyve, a Sámuel Borkopf: Barátaimnak, egy Trianon előtti kocsmából? Nem is a könyvjelentett sokat, inkább az a barátság, illetve az a miliő, amelyet Tálamon megalkotott. Őszintén szólva én a torzóban maradt kötetet végig sem olvastam, mert nem akartam, hogy túlságosan a hatása alá kerüljek. Viszont azok a figurák, amelyek ott megjelentek, hús-vér emberek, akiket ugyanúgy ismertem és ismerek, mint ő, és én is megpróbáltam őket regényhősökké tenni. Nem az volt a célom, hogy ugyanazt a prózavilágot, jellemzést adjam, ami Borkopf- nak sikerült. Ezek a figurák annyira karizmatikusak voltak az egyetemi életben, hogy úgy éreztem, párhuzamba lehetne hozni őket nála és nálam. Nem volt célom, hogy megfeleljek valamiféle korízlésnek vagy a kritikusoknak. Egyszerűen játszani akartam. Játszani a hősökkel, a szereppel, hogy regényhősként is írhatok, és a játékon túl egyfajta menekülés volt ez számomra a múltba, a régi szép időkbe. Miért érezted úgy, hogy menekülnöd kell? Mert ezek a „hősök” már nincsenek körülöttem. Mindenkinek megvan a maga családja, a munkája, hobbija, és nincs alkalmam velük találkozni. Volt egy olyan világ - azt hiszem, ezt az egyetemi légkör adta -, amely bennünket összehozott, és ez egy olyan világ, amelyet egy fényképésznek esedeg érdemes lencsevégre kapni, egy festőnek hangulatként megfesteni, egy írónak pedig egyfajta korhangulatként rögzíteni. Béla von Goffa minek a hatására lépett elő regényhősből regényíróvá? A Borkopf-kötet utószavában Grendel arról ír, hogy hallgatnak a legendás hősök, vajon lesz-e valaki közülük, aki majd meg fog tudni szólalni. Eléggé szkeptikusan írt erről, hogy ezzel mintha befejezetlenné vált volna egy történet, a hősök, akiket Borkopf megszólított, hallgatni fognak, nem lesz közöttük egy sem, aki előlép abból a közegből. Akkor kezdett munkálni bennem Béla von Goffaként ez a regény, amikor ezeket a sorokat olvastam. Miért állt hozzátok olyan közel a Monarchia kora? Mi az, ami egy fiatal embert „megfog” benne? Nem vagyok történész, de any- nyit azért tudok, hogy azok tényleg olyan idők voltak, amikor az embereknek a kötelességeiken kívül jutott idejük a szórakozásra, kávéházakba jártak, egyfajta „úri” világot teremtettek. Amikor mi még a kommunizmus diszkrét bájában éltünk, annak a vüágnak, amelyet mi ugyan nem, de a nagyapáink megéltek, valamiféle nosztalgikus színe volt. Mintha ez lenne az a hely és idő, ahol és amikor nagyon jól éreznénk magunkat. Erről mi nem beszéltünk, de amikor együtt megnéztünk egy olyan dokumentumfilmet, amely a Monarchiáról szólt, bizony nagyot dobbant a szívünk, hogy milyen jó lett volna ott lenni az első autók megjelenésénél, az első mozifilm vetítésénél, kávéházak megnyitásánál, az akkori újságírók asztalánál, szerkesztőségekben. De az emberek ma is eljárnak kávéházba, koncertekre... Lehet, hogy azért gondolom így, mert ezt én nem így élem meg; a munkahelyem egy kisvárosban, faluban élem az életem. Ha meg is van ez a világ, a közeg már nem ugyanaz. Úgy érzem, hiányzik az a társaság, amely tényleg önfeledten el tud beszélgetni, és nem a napi politikai helyzetről meg a gondokról, hanem egy kicsit elrugaszkodva a valóságtól. Jelenleg min dolgozol? Naplót írok. Más terveim voltak ugyan, egy könnyedebb lélegzetvételű, szenvedélyes szerelemről szóló regényt akartam írni, de januárban meghalt édesapám. Akkor kezdtem el írni a naplót, amikor megtudtam, hogy gyógyíthatatlan beteg. Egyfajta gyógyterápia ez számomra. Ez a napló újra csak menekülés a múltba, és egyfajta látlelete az apa-fiú viszonynak. Komoly feladatot vállaltál a közelmúltban, a Lévai Egyházi Gimnázium igazgatói posztját. Sokat gondolkoztam, mitévő legyek, aztán mégis elvállaltam. Hogy miért? Mert nem tetszett, hogy ha már egyszer egy iskolát megalapítottak, a megszüntetését fontolgatják. És épp egy olyan helyen, ahol kevesen és diaszpórában élnek a magyarok. Úgy érzem, fontos, hogy ez az iskola megmaradjon az itteni magyarság számára. Marad majd így időd az írásra? Szeretném, ha maradna. Ahogy E. T. A. Hoffmann Az arany virágcserép _ című novellájában Lind- horst levéltárosnak is maradt rá ideje: napközben végezte a hivatalos teendőit, és amikor este hazament, élte és szőtte az ő különös álomvilágát. Hétről hétre, Terefere, Téka, Élő reménység, Köszöntő, Gyerekzsúr, Kaleidoszkóp, Térerő, Hazai tájakon Hétvégi programok a Pátria rádióban MŰSORAJÁNLÓ Szombaton 7 órakor kezdődik publicisztikai magazinunk, a Hétről hétre: a héten többször is napirendre került a szlovák pártok háza táján az ún. magyar kérdés; beszámolunk a magyar professzorok 8. találkozójáról, és stúdióbeszélgetést hallhatnak arról, mire számíthatunk a labdarúgó-bajnokság új idényében. 11.30-kor a Terefere vendége Csütörtöki András restaurátor. 13 órakor a Tékában Hajtman Bélával beszélgetünk új könyvéről, és Karol Wlachovsky nyilatkozik fordítói munkájáról. 13.30- kor Kaszinói esték: dr. Zétényi Zsolt a Szent Korona gondolatköréről, dr. Koniorczyk Mátyás fizikus a paratudományok körüli titkokról beszél. 15 órakor egyházi műsorunkban, az Élő reménységben az élet tiszteletéről beszélgetünk. 16 órakor hírek, majd Köszöntő. Szombati adásunk a 17.30-kor kezdődő Napzártával ér véget. Vasárnap is reggel 7 órakor indul adásunk. A 8 órai hírek után A hét Londonban címmel a BBC műsorát közvetítjük. 9 órakor hírek, majd református műsorral jelentkezik a Világosság. 10 órakor hírek, sporthírek, 10.10-kor Gyerekzsúr. 11.00- től az ifjúsági műsorban a Selye Nyári Egyetemmel foglalkozunk, sztárvendégünk Kóbor János, az Omega frontembere. 13 órakor jelentkezik a Térerő, 14.05-kor a Kaleidoszkóp. Bemutatunk egy különleges iskolát, amelynek diákjai a tanév egy részét utazással töltik. Dr. Kiss László orvostörténésszel ellátogatunk Dél-Olaszországba és Kapri szigetére, ahol egy svéd orvos-író, Axel Munte töltötte élete nagy részét. Vörös Ferenc, a Nyitrai Konstantin Egyetem magyar tanszékének vendégtanára új könyvéről beszél, Miklós László fiatal pedagógust arról kérdezzük, mi köti őt Martoshoz és a martosi népviselethez. 15 órától megismételjük a Zeman László nyugalmazott egyetemi tanárról készült portréműsort. Az Apáink öröksége című nyékvárkonyi népdalfesztiválról szólunk 15.30-kor'néprajzi műsorunkban. 16 órakor hírek, Köszöntő, 17.30-kor Napzárta. (ML)
