Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-26 / 171. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 26. Gazdaság és fogyasztók 7 Dinamikus a gazdaságunk Erősítjük az Európai Uniót A romániai Pitestiben az elmúlt napokban befejezték a Dacia autó gyártását A múlt utolsó mohikánja A Dacia valódi népautónak számít Romániában. Már nem terheli sokáig az utakat. (Képarchívum) Brüsszel A májusban csatlakozott tíz államban majdnem háromszor akkora a gazdasági növekedés, mint a régieknél és a várható fellendülés mozgatórugói is a kelet-európai és a balkáni országok lehetnek. Becslések szerint 2004- ben és 2005-ben 4,5 százalékponttal nő az Európai Unió tíz új tagországának bruttó hazai összterméke (GDP). Az újoncok ily módon két százalékponttal körözik le a régi tagországok tizenötös csoportjának teljesítményét. Az ENSZ Európáért Gazdasági Bizottsága (ECE) globális gazdasági fellendülést jelez a 2004-2005-ös esztendőkre, a növekedés mozgatórugói pedig a kelet-európai és a balkáni országok. Az euróövezetben szerény 1,75 százalékponttal kúszik felfelé a GDP az idén, míg jövőre két százalékpontos emelkedést prognosztizálnak. Az eurózónán kívül maradt Egyesült Királyságban ugyanakkor az idén három százalékpontos GDP-növekedést várnak. A 25 tagú Unió GDP-je 2004- ben 2,2 százalékponttal, 2005- ben 2,4 százalékponttal nő majd a várakozások szerint. Az új tagországok tízes tömbjének látványos gazdasági növekedése elsősorban Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Csehország és a balti államok teljesítményének tudható be. Észtország, Lettország és Litvánia a jelentés szerint Európa leggyorsabban fejlődő országai. Délkelet-Európában is viszonylag erős marad a gazdasági növekedés. Bulgáriában és Romániában mintegy 5 százalékos GDP-növe- kedést várnak az idén és jövőre is, míg Törökországban a becslések szerint 2004-ben a növekedés elérheti akár a hét százalékot is. Horvátország idei gazdaság-gyarapodása várhatóan 4 százalék körül alakul. A jelentésben az is szerepel, hogy a tízeknek a legnagyobb gondot várhatóan az jelenti, hogy költségvetési hiányukat a GDP három százaléka alá szorítsák. (euro.hu) Bukarest. A szocialista járműpark utolsó mohikánja is kivonult az új autók piacáról. Az elmúlt héten a pitesti-i autógyár 35 év után beszüntette az 1300- as, „klasszikus” Dacia személygépkocsi gyártását. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pitestiben az elmúlt szerdán legördült a szerelőszalagról az utolsó, 1 959 730-as számú „klasszikus”, 1300 köbcentis Dacia személygépkocsi. Az 1969 óta különböző változatokban gyártott Daciából mintegy másfél millió darab talált gazdára Romániában, körülbelül félmillió került belőle exportra. A régi típus alkatrészeinek gyártása még 8-10 évig tart. Az eredetileg a Renault francia cég R12-es típusának romániai változatát 1969- ben, azaz az első Holdra szállás évének kezdték gyártani. A román ipar és a francia Renault közötti együttműködés 1966-ra nyúlik vissza, akkor kezdődött meg a colibasi gyár építése is. Itt először az R8-as román változatát, az 1100-as Daciát kezdték el összeszeÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Bár a magyar MÓL, a lengyel PKN és az osztrák OMV olajtársaság uralja a közép-európai olajpiacot, de az igazi óriások felvásárlási törekvéseinek nem tudnak ellenállni, csak abban az esetben, ha egyesülnek. A három közül az OMV a román Petrom bekebelezését követően messze a legnagyobbnak számít. A térségbe törekvő nyugati és orosz gigászokkal szemben azonban még az relni, gyártani, egy évre rá pedig elkészült az első 1300-as típus. Ennek a veteránnak aztán több változatát is előállították az elmúlt évtizedekben. Jelenleg csak a külföldi motorizációjú Solenza és egy haszonjármű változat gyártása folytatódik. Az 1300-as típus gyártásának megszűntetésével a szocializmus egyik utolsó négykerekű remeke vonul nyugdíjba, bár a témában jártas szakemberek szerint, aggodalomra nincsen ok. Amíg világ a világ, találhatunk még egy párat belőle az utakon, vagy legalábbis lelkes Dacia-barátok garázsában. OMV is kevés. Elemzői vélemények szerint a három társaság egyesülésüének egymással ütköző politikai befolyási szférák és a nemzeti büszkeség áll ellen. 2003 novemberében szándéknyilatkozat formájában jegyezte el egymást a MÓL és a PKN, az egybekelésre azonban végül nem került sor. A tervet május végén jegelték. Az egyik legjobb megoldásnak az OMV és a MÓL egyesülését tekintik, mivel az OMV már rendelkezik 9,1%-os MÓL részePitesti gyártelepem eközben már javában folyik a szeptemberben piacra kerülő és az Euro 3-as műszaki követelményeknek is megfelelő Logan típus sorozatgyártása. A Logan gyártásával egy olyan tágas és teherbíró autó készül, amelyet a szegényebb országok lakosai is megengedhetnek maguknak. Ezzel a beruházással és modellel a Renault több százalékot hasíthat egy olyan piacból, amit eddig figyelmen kívül hagytak. A Renault tervei szerint 2010-ig 700 ezer Logant állítanak elő, ebből 200 ezret Romániában kívánnak eladni. (FN, ú) sedéssel. Tekintettel azonban arra a felzúdulásra, amit Magyarországon 2000 őszén ennek a csomagnak a megszerzése keltett, e frigynek is kevés esélye van. Ha hosszabb távon nem születik megállapodás a 3 közép-európai konszern között, az még áldásosnak is bizonyulhat részvényeseik számára. A nyugati vagy orosz gigászok felvásárlási érdeklődése ugyanis árfolyamfelhajtó tényezőként léphet fel. (ebroker, ú) A MOL, a PKN és az OMV társaság egyben a nemzeti büszkeség megtestesítője is Térségünk olajcégei egyesüljetek! PÉNZPIACI TANACSAD0 Szűk sávban a korona JURAJ MITOSINKA Az elmúlt héten nyugodt hangulatban kezdődött a kereskedés, miközben az árfolyam szűk sávban, 39,80-39,90 korona/euró sávban mozgott. A szlovákiai pénzpiac szinte semmilyen hatással nem volt az árfolyam alakulására, így ezt csak a szomszédos országok piacai lendíthették volna meg. A korona azonban ezúttal is megerősítette, hogy az árfolyamára szinte semmilyen hatással nincsenek a szomszédos országok pénzpiacai. Példaként ezúttal a lengyel zloty említhető, amelynek az árfolyama az lemúlt héten jelentős mértékben erősödött, ám a korona árfolyamára ez nem volt hatással. Az-elkövetkező napokban a szlovák korona további erősödésére számítunk, a szlovák fizetőeszköz így várhatóan eléri a 39,80 korona/eurós szintet. A hazai fizetőeszköz erősödése azonban várhatóan lassabban és óvatosabban alakul majd, a pénzpiaci kereskedők ugyanis még nem felejtették el a jegybank nemrégi beavatkozását, amely az árfolyamot 40 korona/eurós szintre csökkentették. A bankok az óvatosság miatt a nyereségüket 39,80 korona/eurós szinten fogják kiszedni. Az elkövetkező hét folyamán a jegybank újabb gyűlést hív össze, amelye azonban a kamatlábak újabb csökkentésére nem kell számítanunk. Ennek köszönhetően ezen a héten a korona árfolyama valószínűleg 39,75-40,00 korona/eurós szinten fog mozogni. A szerző az OTP Banka Slovensko pénzügyi elemzője Valuta MAI VALUTAARF0LYAM0K Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta ______ Árfolyam E MU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen (100) Kanadai dollár 39,855 Lengyel zloty 59,933 1,267 24,716 Svéd korona 29,664 Svájci frank USA-dollár 8,989 Magyar forint (100) 16,001 4,337 5,360 Szlovén tollár (100) 16,608 26,060 32,619 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 38,73-41,03 31,60-34,00 1,25-1,31 15,01-17,01 OTP Bank 38,85-40,88 31,87-33,63 1,24-1,30 15,42-16,60 Postabank 38,81-40,89 31,88-33,58 1,24-1,30 15,37-16,63 Szí. Takarékpénztár 38,84-40,84 31,84-33,51 1,23-1,30 15,29-16,73 Tatra banka 38,81-40,89 31,88-33,58 1,24-1,30 15,37-16,63 UniBanka 38,86-40,90 31,92-33,59 1,24-1,30 15,37-15,37 Általános Hitelbank 38,84-40,92 31,93-33,63 1,23-1,30 15,12-16,88 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) FELKÍNÁLOM * MUNKALEHETŐSÉG * VÁLLALKOZÁS * ÜZLET * INNOVÁCIÓ * FELKÍNÁLOM Lehetőségek vállalkozóknak Munkalehetőségek belföldön Munkanélküliek, pályakezdők részére: Szlovákia egyes városaiból keresünk partnereket cégreferensi, témamenedzseri, területi képviselői munkakörbe - üzleti, munkaügyi tanácsadói, ingatlanforgalmazási területekre. Különféle nyelveken beszélő közép- és felsőfokú végzettségűek részére, kommunikációképes pályakezdőknek és az üzleti életben gyakorlattal rendelkezőknek találmányok-, új termékek menedzselése, szabad kapacitások lekötésének bonyolítása (távmunka is lehetséges). Munkaadók figyelmébe Céljaiknak mindenben megfelelő vezető-, speciális-, kvalifikált-, szak- és szakképesítés nélküli-, betanított munkaerő, leendő munkatársak ajánlása azonnal, illetve keresése költségkímélő módon. Munkalehetőségek külföldön Aktuális állásajánlatok Magyarországon: szak- és betanított munkalehetőségek különféle iparágakban. Többféle munkahelyre kiajánlás és munkaadó keresés megbízás szerint. Angol és német nyelvterület: bejelentkezés, kiajánlás, munkaadó keresés, szezonmunkák. Üzleti, kooperációs ajánlatok 12252 Német cég forgattyúten- gely gyártásához partnert keres. 12251 Komplett gépágy előállításához keres partnert egy német cég. 12250 Német cég saját találmányához (jégmentesítő berendezés kerti és halastavakba) gyártót keres, aki egyben a termék piacra jutását is biztosítja. 12249 Német cég járműépítéssel, járműszereléssel foglalkozó partnert keres hosszú távú kooperációra. 13000 Német cég keres sürgősen fagyálló folyadékot, valamint biodízelt nagy mennyiségben, folyamatos szállítással. 12290 Német cég kínál kézi körfűrészt nagy mennyiségben kedvező áron, biztonsági kapcsolóval, vágási mélység 60 mm. 12289 Német cég kínál nagy mennyiségben köszörűgépet fém és kő megmunkálására akciós áron, pót fogantyúval a kétkezes használatra. 12288 Német cég kínál nagy tételben csiszológépet kedvező áron. 12286 Német cég kínál vegyes elektronikai cikkeket (CD, rádió, fényképezőgép, DVD, porszívó, fúrógép, stb.) nagy mennyiségben, akciós áron. 12268 Szlovén cég keres forgalmazót és partnert rozsdamentes acélból készült, PHARMA minőségű csövek forgalmazására, melyek különböző iparágakban (gyógyszeripar, biotechnológia, élelmiszeripar, vegyipar) használhatóak. 12264 Szlovén cég keres használt europalettát. 12259 CNC gépeket gyártó japán cég kínálja termékeit, partnert keres. 12258 Csomagológépeket, berendezéseket forgalmazó angol cég partnert keres. 12340001 Magyar cég keres használt, működőképes flakon-töltő gépet sűrű folyadékok töltésére ( pl. habfürdők, folyékony szappanok ). Kedvező árfeltételek mellett olasz vagy német gyártmányú új töltőgépet is vásárolna. 12341001 Háztartási vegyi áruk gyártásával, értékesítésével foglalkozó magyar cég kínál mosószereket, öblítőket, mosogató- és tisztítószereket, habfürdőket, tusfürdőket, fürdőgéleket és -habokat, folyékony szappanokat, samponokat. Viszonteladó partnereket keres. 12099001 Szlovák vállalkozó ajánlja kedvező feltételekkel félautomata gépen fóliatasakok, zsákok gyártását 600 mikron vastagságig és 0,8 m szélességig, kapacitása 50 ezer db/hó (zsák), 120-300 ezer db/hó (tasak). Megrendelőket, vevőket, befektetőpartnert keres, rendelkezik jelentős bővítési lehetőséggel, 55m2 alapterületű, gyártásra alkalmas épülettel. 12223001 Szlovák cég szeletelt szárított vöröshagymát és vöröshagyma szárítmányt kínál eladásra 10t/15kg-os kiszerelésben. 12224001 Dél-Szlovákiában eladó 24x100 m alapterületű üvegház konstrukció komplett felszereléssel a vázszerkezet szétszerelt állapotban van. Raktárhelység kialakítására is alkalmas. 12135001 Tartósítómentes különleges gabonacsíra alapú termékcsalád forgalmazására keres partnert szlovák cég. Biotermékek családja hosszú szavatossági idővel. Szárított zöldségek, gyógynövények, minőségi fűszerpaprika őrlemény ajánlása hosszútávú együttműködésben. Szabad kapacitás tisztított vöröshagyma, és szárítmányok előállítására. 2100002 A Felkínálom Marketing Menedzser Center (FMMC) olyan cégek, vállalkozások jelentkezését várja, akik szívesen foglalkoznának - akár jelenlegi tevékenységük mellett is - a helyi, bélés külföldi ajánlatokból az üzleti kapcsolatok létrehozásával., termékek, szolgáltatások, találmányok menedzselésével. Szlovákia egyes városaiból egy-egy helyi, nemzetközi marketingiroda, önálló működtetéséhez keres partnereket. Vátják cégek jelentkezését, akik helyet tudnának biztosítani egy helyi, belföldi és nemzetközi kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó üzleti információs és innovációs klub működéséhez. 13100001 Vállalkozásoknak, cégeknek ajánlunk rendkívül kedvezményes hirdetési lehetőséget magyarországi gazdasági, megyei és szaklapokban, továbbá különféle szakmai anyagok, prospektusok, levelezések fordítását, tárgyalásokon és üzletember-találkozókon tolmácsolási szolgáltatásunkat német, angol, olasz, holland, lengyel, román, cseh, szlovák, magyar nyelveken. Befektetési ajánlatok Az egész ország területéről várunk ajánlatokat külföldi érdeklődő megbízók részére üzemek, kastély, iroda épületek, lakások, családi házakra. - Befektetőpartner keresése az EU tagországokból. 12137001 Bérlőt vagy vevőt keres szlovák cég Komárom közelében, egy hektár területen 1200 m2 irodaépületre, további 8 szigetelt földalatti klimatizált és magas szintű higiéniai követelményeknek megfelelő termelőhelységre, teljes infrastruktúrával. Alkalmas az élelmiszeripar, illetve növények gyöke- reztetése céljára. 12136001 Szlovák cég ajánl közvetlenül a Duna partján egy hektár bekerített területet raktárhelységekkel, 100 m3-es üzemanyag-tároló tartállyal, teljes infrastruktúrával. Alkalmas gyártóüzem, valamint turisztikai célokra (jacht- klub). Üzleti lehetőségek, tanácsadás Ingyenes üzleti, munkaerő-piaci, iparjogvédelmi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kaphatnak a lap olvasói, a konkrét termékeik értékesítésében, szabad kapacitásuk lekötésében, bérmunka lehetőségeik menedzselésében. Szerkesztőségünk a kereskedelmi ajánlatok tartalmáért nem vállal felelősséget, és nem áll módjában a bővebb felvilágosítás szolgáltatása. Kapcsolatfelvétel: FMMC Fax: 0036/96/413688, 517867, e-mail: fmmc@mail.datanet.hu ; www.fmmc.gyor.hu