Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-10 / 158. szám, péntek
24 Egészségünkre ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 10. AMIT TE ESZEL, ABBÓL TE LESZEL A táplálkozás és a stroke A vörös húsokban, fehér lisztben és cukorban gazdag nyugati táplálkozás jelentős mértékben növeli a stroke kockázatát. Erről tanúskodik a Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézetének kutatócsoportja által a közelmúltban végzett felmérés. A több mint 71 ezer amerikai nő körében elvégzett tanulmány rámutatott: azok, akik odafigyelnek a táplálkozásra, és előnyben részesítik a gyümölcsöket, zöldségeket, a hüvelyeseket, a halat és a teljes kiőrlésű gabonaféléket, jóval kisebb valószínűséggel kapnak szélütést, mint azok, akik kitartanak a tipikus amerikai táplálkozási szokások mellett. Egészségügyi szakértők már korábban, számos alkalommal felhívták a figyelmet arra, hogy az állati zsírokban, valamint a rostban, gyümölcsökben és zöldségekben szegény táplálkozás számottevő mértékben megnöveli a stroke kockázatát. A tipikus amerikai táplálkozási szokások szerint étkezők körében jóval magasabb volt a dohányzók száma, összehasonlíthatatlanul kevesebb vitamint fogyasztottak, és lényegesen kevesebbet mozogtak. (Panoráma) Játsszunk együtt! Gyűjtse a szelvényeket Következő színes mellékletünk megjelenéséig, szeptember 25-ig tart játékunk. Minden héten az Egészségünkre mellékletben közlünk egy sorszámmal ellátott képrészletet, amelyet ki kell vágni, össze kell gyűjteni, és szeptember végén nyílt postai levelezőlapra fel kell ragasztani úgy, hogy összeálljon a teljes kép. Fontos tudni, hogy egy-egy olvasó több képpel is részt vehet a versenyben. A beérkezett képek beküldői közül többen értékes vásárlási utalványt nyernek. Érdemes tehát nyáron át is velünk maradni, és figyelni mellékletünket. OLVASÓINK KÉRÉSÉRE A szombati szám külön is előfizethető Az utóbbi hetekben több olvasónk jelezte, szívesen megrendelné az Új Szó szombati számát. Nos, erre most lehetőség nyílik. Csupán annyit kell tenni, hogy kitölti az alábbi szelvényt és elküldi szerkesztőségünk címére. Egy feltétel van: legalább negyedévre kell előfizetni a lapot. Aki most fizeti elő az Új Szó szombati számát, automatikusan az egészségklub tagjává válik. Megrendelőlap Név: .. Lakhely: Utca: Telefonszám: ................................................................................... Aláírásommal igazolom, hogy megrendelem az Új Szó szombati számát . aláírás _ l____________________________________________________________l Pontosítás Az Egészségünkre Extra mellékletünk Visszerei vannak? című hirdetésében a szerző neve helyesen: Dr. Viera Stvrtinová, a pozsonyi Komensky Egyetem Orvosi Kara II. belgyógyászati klinikájának munkatársa. Olvasóink és a szerző elnézését kérjük. Vízhajtó, növeli az étvágyat, javítja az emésztőrendszer működését Sörben az egészség? A sör nemcsak jó ízű ital, hanem kis mennyiségben táplálékkiegészítő is, nyáron pedig fontos folyadékpótló. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A vízen kívül szaha- ridokat, fehérjéket, vitaminokat, ásványi anyagokat és kevés alkoholt tartalmaz. Élettanilag nagyon kiegyensúlyozott ital. A keserű komló serkenti az epekiválasztást, és kedvezően befolyásolja az anyagcserét. Alkoholtartalma a többi italhoz képest alacsony. A szervezet lényegesen lassabban dolgozza fel belőle az alkoholt, mint a magas alkoholtartalmú italból. Egy literre számítva 40 g alkoholt tartalmaz. Serkenti az agy vérellátását és tágítja az ereket, növeli az étvágyat, javítja az emésztőrendszer működését, ugyanakkor vízhajtó. A mérsékelt sörfogyasztás megakadályozza az epekövek kialakulását, véd a szívbetegségek ellen és erősíti a csontokat. Mit tartalmaz egy liter sör? Mész: a napi adag 7 százalékát, 50 mg-ot. Fontos a csont- és a fogképzéshez. Foszfor: a napi szükséglet 2 százalékát, 20 mg-ot. Segíti a mész lerakódását a csontokban. Felszabadítja a szaharidokból az ener= giát, részt vesz a fehérjék képzésében. Magnézium: a napi adag 49 százalékát, 105 mg-t tartalmaz. Serkenti az ideg- és izomaktivitást, felszabadítja az energiát, szabályozza a testhőmérsékletet, serkenti az anyagcserét, részt vesz a fehérje szintézisében. Kálium: a napi adag 12 százalékát, 300 mg-ot tartalmaz. Részt vesz a a glükóz előállításában. Kloridok: a napi mennyiség 22 százaléka, 250 mg van benne. Serkenti a gyomorsav képződését'. Nátrium: a napi adag 5 százaléka, 40 mg van benne. Részt vesz a víz egyensúlyának szabályozásában, segít az izmok munkájában és az idegreakciókban. Kedvező a kálium-nátrium aránya. Bi-vitamin: 30 mg van benne . Segít feldolgozni a szahari- ( dókat. Nagy szerepet játszik a növekedés- ' ben, emésztés- i ben és idegaktivitásban. B2vitamin: a napi adag 21 százalékát, 330 mg-t tartalmaz. Részt vesz a fehérje anyagcseréjében. A Bg-vitaminból 600 ' mg-t (45 százalék) tartalmaz, s részt vesz a sejtek táplálásában, a zsír és a koleszterin szintetizálásában. Bí,-vita min: 400 mg van benne. A fehérjék anyagcseréjében és hasznosításában játszik nagy szerepet, szabályozza a zsírok és szaharidok funkcióját, segíti a központi idegrendszer és a vörös- vérsejtek helyes működését. Folsav: 110 mg, a napi adag 52 százaléka van benne. VörösvérsejA SZAKEMBERÉ A SZÓ Mi az, amiért a sört ajánlja? Válaszol dr. Ivó Kajaba táplálkozási szakértő Elsősorban azért, mert magas a víztartalma, energiatartalmának 60 százalékát szaharidok képezik, ugyanakkor könnyen hasznosítható cukrok, kevés fehérje is van benne. 1 liter sörben az ami- nosavak napi adagjának 10 százaléka van, de fontos kiegészítői az ún. eszenciális aminosavak, amelyre a testnek szüksége van, de nem tudja szintetizálni. Nem tartalmaz sem zsírt, sem koleszterint, viszont sok magnéziumot, káliumot, foszfort és nyomelemeket. Csak mítosz a sörhas? A középkorú, férfiaknál megfigyelhető pocaknak nincs semmi köze a sörhöz - állítja az osztrák sörivók szövetsége. Rámutat, hogy fél literjó minőségű sör kevesebb kalóriát tartalmaz, mint két pohár gyümölcsjoghurt, (ki) tek képződésében, az aminosavak anyagcseréjében és a sejtek fel- újulásában vesz részt. Széndioxid: kedvezően hat a száj nyálkahártyájának vérellátására, serkenti a nyálképződést, a gyomorsav képződését és a tápanyagok felszívódását. ORVOSI SZÓTÁR MINDENKINEK Gyomor Ventrikulusz. E szervünk az emésztőcsatorna tömlőszerűen ki- öblösödött, összehúzódásra képes része, mely a nyelőcső folytatása, a patkóbélbe nyílik és a rekeszizom alatt helyezkedik el. A gyomrot két záróizom (szfinkter) határolja, felül a gyomorszáj (kardia), alul a kimenetnél a gyomorkapu (pylorus) magasságában. A záróizmok az emésztés ideje alatt zárva vannak és így a táplálékot bent tartják a gyomor belsejében, ahol az erősen savas vegyhatású gyomornedv kisebb alkotórészeire bontja. Gyomorégés Étkezések után va'gy éhgyomorra keletkező égető érzés, mely végighúzódik a nyelőcső teljes hosszán és a gyomorból történő savas visszafolyás miatt felböfögések kísérhetik (gasztroözofa- geális reflux). Leggyakrabban fokozott gyomornedv-termelődés vagy savtúltengés okozza, de savhiányos állapotban is előfordul. Gyomoridegesség A gyomor vegetatív idegrendszer irányítása alatt működik. Feszült, ideges embereknél és olyan lelkiállapotban, amikor az ideg- rendszer izgalmi állapotba kerül, kóros ingerek érkezhetnek a vegetatív idegrendszer felől a gyomorhoz. Mindez a gyomor- és bélrendszer fokozott mozgását, a gyomor izomzatának fájdalmas, görcsös összehúzódásait, hányást, gyomorégést stb. okoz. Fekély kialakulásához vezethet. Gyomorkapu Pylorus. Összekötő nyílás a gyomor és a patkóbél között. A gyomorkapu záróizma (szfinkter pylori) az emésztés folyamatának ritmusa szerint nyűik és csukódik. Azok a gyógyszerek, melyek a gyomorkapu záróizmának ellazítását segítik elő, egyúttal hányáscsillapítóként is hatnak. Gyomormosás A gyomortartalom gyors és teljes kiürítésére szolgáló módszer. A gyomormosást egy szonda segítségével végzik, először a gyomorcsövet bocsátják le, majd langyos vizet juttatnak a gyomorba, amit rögtön ki is ürítenek. A műveletet mindaddig ismétlik, míg az ürülő gyomortartalom tiszta nem lesz. Gyomormosásra általában bizonyos mérgezések (pl. alkohol, gyógyszer stb.) esetén, hogy a lenyelt méreganyagot eltávolítsák és megakadályozzák további felszívódását, de így távolítják el a kórosan felhalmozódott gyomortartalmat is (pl. gyomorkapu-szűkület esetén). Glukóz-tolerancia teszt Ez a vizsgálat azt méri, hogy miként reagál az ember szervezete meghatározott mennyiségű glukóz (6 szénatomból álló cukor) fogyasztása után. A vizsgálat segítségével felderíthetővé válnak a cukor- anyagcsere zavarai, különösen a cukorbetegség. A glukóz-tolerancia tesztet manapság már csak ritkán végzik, helyette éhgyomorra végzett és étkezés utáni (posztprandiális) vércukormérés történik. Glutén enteropátia A vékonybél örökletes betegsége. Gyermek-és felnőttkorban egyaránt előfordul. Jellemzője, hogy a betegek szervezete képtelen feldolgozni a gabonafélékben lévő glutén képzésében résztvevő gliadin nevű fehérjét. Elsősorban felszívódási zavarokat, fogyást és alultápláltságot okoz. A gluténmentes diéta hatására a tünetek rövid idő alatt elmúlnak. Lásd: Cöliákia Gócfertőzés Bizonyos esetekben előfordul, hogy a gennyképződéssel járó gyulladások nem gyógyulnak meg teljesen, hanem a szervezetben visszamaradt gennygyülem betokozódik, gennyes góc jön létre. Ha a betokozódás nem tökéletes, a kórokozó fehérjenemű anyagai a vérkeringésbejutva a szervezet túlérzékenységét hozzák létre. A gócok leggyakrabban a foggyökereknél, a manduláknál vagy féregnyúl- vány-gyulladás után jönnek létre, illetve a szervezetben bárhol, ahol gennyes folyamat játszódik le. A gennyes gócok miatt reumás betegségek, és más kóros elváltozások jöhetnek létre az agyban, a szívben, az izomzatban, az ízületekben, a bőrben stb. Gócos tüdőgyulladás Ezt a betegséget a tüdő hajszálhörgőinek kiterjedt és idült bakteriális vagy allergiás eredetű gyulladása okozza. A gyulladás megakadályozza a levegő eljutását a léghólyagocskákba (alveolusok). Gócpróba Egy ízületi, bőr, szem vagy szív- betegség stb. gócos eredetének (pl. ha a fogakkal vagy a mandulákkal kapcsolatos) kimutatására szolgáló eljárás. Például a megfelelő antigén bőrbe való befecskendezése után a gócos fog érzékennyé válhat. Golyva Struma. A pajzsmirigy térfogatának kóros megnövekedése, mely a mirigy egy részét vagy teljes állományát is érintheti. A golyva okozhat kóros hormontermelődést, de az is előfordul, hogy növekedését nem kíséri hormonális rendellenesség. Az orvosok kétféle göböt különböztetnek meg, az úgynevezett hideg és meleg göböt, előbbi nem termel hormont, míg az utóbbi igen. A pajzsmirigy megnagyobbodása az egész világon előfordulhat, de vannak olyan területek, ahol akár a település egész lakosságán megfigyelhető. Golyvás területek leginkább a magas hegyvidékeken találhatók, de attól függetlenül is előfordulnak. A kialakulás halmozott előfordulásában a jód hiányának szerepe kiemelkedő, a hegyvidékeken például a talaj jódban szegény, így az ivóvíz és a növényzet is kevés jódot tartalmaz. Lásd: Basedow-kór, Pajzsmirigy Gombamérgezés A mérges gomba fogyasztása után beálló tünetek. A tünetek nagyon különbözőek, a lappangási idő néhány perctől 24 óráig terjed. A gombamérgezések különböző típusai különböztethetők meg. A gyomor-és bélrendszeri tünetek (hányinger, hányás, hasmenés) esetén a gyógyulás viszonylag gyors. Ha központi idegrendszeri tünetek (izgatottság, hallucináci- ók, tág pupilla, eszméletvesztés) észlelünk, a halálozási arány elenyésző. Súlyosabb a vér alakos elemeit károsító forma, mely kezdetben gyomorpanaszokat, később sárgaságot, vérvizelést okoz. A heves béltünetekkel, koleraszerű hasmenéssel, sárgasággal, máj- sorvadással járó forma a legveszélyesebb, a halálozás lehetőse az ilyen eseteknél nagy. A gomba- mérgezéses esetek viszonylag nagy számától függetlenül a mérgező gombák száma csekély. Magyarországon kb. 30-35 faj él és ezekből csupán 5-6 az igazán veszedelmes. A halálos kimenetelű esetek 90%-át a gyilkos galóca okozza.