Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-09 / 157. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 9. Régió 5 A Szigeten már szerdán sátrat vertek a fiatalok Klikkfeszt Érsekújvárott SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Tegnap este a bacs- fai Impotent és a Memento együttes után a somorjai Rómeó Vérzik lépett színpadra a tizenegyedik Klikkfeszt nyitóbuliján, melyet szerdán valóságos népvándorlás előzött meg. Major Róbert városi rendőrparancsnok és munkatársai, akik a Szigetet körülzáró kordont biztosították, csütörtökön - az ingyenes belépés napjának reggelén - már komoly sátortábort találtak. Berényi Margit egészségügyi nővértől megtudtuk, a fesztivál másnapján reggel fél tíztől biztosítanak egészségügyi ellátást a Sport vendéglő egyik épületében. Tavaly elsősorban rovarcsípéseket, kificamodott bokákat gyógyítottak, de akadt, aki injekciós fecskendőt kért tőlük, mondván, „cukorbeteg”, és otthon felejtette a sajátját. Az idei Klikkfeszten számos újdonság várja a mintegy háromezer látogatót - legalább ennyire számítanak a szervezők. Először lesz például „civil utca”, melyen különféle szervezetek, vállalkozók mutatkoznak be a nagyérdeműnek. Csicsák Bernadett, az MKP érsek- újvári ifjúsági csoportjának elnöke ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta, standjuknál versenyeket, fórumokat szerveznek, pénteken vendégük lesz Farkas Iván, a magyar párt parlamenti képviselője. A táborlakók elmondták, az idei Klikkfeszt egyik legnagyobb és leg- ünnepeltebb sztárja lesz a pénteki, A színpadon fellépő magyarországi Kispál és a Borz, a szlovák Hor- kyze Slíze, de a legtöbben mégis a Zanzibar együttesre kíváncsiak. Szombaton - ugyancsak a nagyszínpadon - fogadják majd többek között a Deák Bili Blues Bandet, a B színpad vendége lesz a közkedvelt Suffocate, a C színpadon pedig a szimői Canned Heat Revival együttes is fellép. Színpadon a Canned Heat Revival (Csuport István felvétele) Újabb lehetőségek a külföldi munkát keresőknek Bővül a magyarországi cégek álláskínálata V. KRASZNICA MELITTA Komárom. A külföldi munkát keresők részére komoly segítséget jelenthetnek az EURES (Európai Foglalkoztatási Szolgálat) Szlovákiában is sorra nyíló központjai, illetve szolgáltatóhelyei. Amint azt Bozsóky Zsuzsanna, az Eures-hálózat komáromi asz- szisztense lapunknak elmondta, tájékoztatással, tanácsadással és toborzással segítik a szabad munkaerő-áramlást az Európai Unió tagországai, valamint Svájc között. „Az Európában működő foglalkoztatási szolgálatok mindmind az Euresen keresztül hirdetik az olyan álláslehetőségeket, amelyek esetében a munkáltatók más európai országból érkező munkavállalókat szeretnének alkalmazni - mondta. - Állandó és idényjellegű munkák is megjelennek a kínálatban, és nekünk naprakész információnk van ezekről a lehetőségekről. El kell azonban mondani, hogy bizonyos szintű nyelvtudás minden esetben előfeltétel.” A szabad helyekről és a további feltételekről a 035/7713 483-as telefonszámon, illetve a www.eures.sk címen kaphatnak bővebb tájékoztatást. A Komáromi járásban természetesen továbbra is a magyarországi munkavállalási lehetőségek iránt a legnagyobb az érdeklődés, és amint arról Slepecká Eleonóra, a komáromi Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal igazgatója lapunkban beszámolt, szerencsére a szabad helyek kínálata is egyre bővül. „Május eleje óta mintegy 500 személy nyert felvételt a dél-komáromi ipari parkban működő vállalatok valamelyikébe, és az előzetes jelzések szerint a második félévben további mintegy ezer szabad munkahely vár betöltésre - mondta. - Míg korábban a cégek elsősorban szakképesítést nem igénylő helyeket kínáltak, most már szakmunkásokat is keresnek. A Nokia például elektrotechnikusokat, az Ergotex kőműveseket, a Leider Ács géplakatosokat, a tatabányai TAT Kft. hegesztőket, valamint lakatosokat, és még sorolhatnám.” A dél-komáromi és a térségbeli cégek egyre több álláskínálata megmutatkozik a Komáromi járás munkanélküliségi mutatóm is: áprilishoz képest májusban 1,33 százalékkal 18,38 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya. Összehasonlításként: a Duna túlsó partján ebben a térségben 4,3 százalékos ez az arány. Jelentős könnyebbséget jelent a Magyarországon munkát vállalók részére, hogy országaink uniós csatlakozásának köszönhetően lényegesen gyorsabbá vált az ügyintézés. A korábbi több hónapos várakozással szemben most napokon belül el lehet intézni a munkavállaláshoz szükséges okmányokat. Kedden Kozárovce településen (Lévai járás) egy sofőr Skoda gépkocsijával be akart hajtani egy ház udvarába, ezért hirtelen lefékezett. A mögötte haladó Fiat mikrobusz vezetője nem vette időben észre a lassítást, és belerohant a személyautóba. A Skodát az ütközés ereje felemelte, és az út melletti betonárokba dobta. Személyi sérülés nem történt. (Rendőrségi felvétel) A szervezők szerint várakozáson felüli az érdeklődés a pedagógiai kar iránt A magyar-angol szakpár a menő Komáromban Komárom. A Selye János Egyetem (SJE) pedagógiai karára 250, a gazdaságtudományi karára pedig 206- an jelentkeztek - tájékoztatta lapunkat Fabó Mária, a SJE szervezőbizottságának tagja. V. KRASZNICA MELITTA A harmadik napja tartó felvételi vizsgák ma fejeződnek be. „Kellemes meglepetésként ért bennünket a pedagógiai szakokra jelentkezők nagy száma, hiszen elég későn tudtuk meghirdetni a felvételit GAÁL LÁSZLÓ Nádszeg. A helyi önkormányzat ma várhatóan újabb segélyszállítmányt vesz át a stockholmi székhelyű Svéd Magyar Segélyszervezettől - tudtuk meg Juhos Ferenc polgármestertől. Arról már többször írtunk, hogy a Svédországi Magyar Szövetség mellett működő Svéd Magyar Segélyszervezet Vennesz László elnök vezetésével több alkalommal több millió korona értékben szállított segélyadományt (bútorokat, iskolai és kórházi berendezéseket) a nádszegi önkormányzatnak, és a község szociális és egészségügyi központját szinte kizárólag svéd adományokból rendezték be. Megtudtuk, a korábbi svédországi adománnyal már csereberélni is sike- mondta. - Ez arra enged következtetni, hogy a diákok és a szülők bizalommal fordulnak az új egyetem felé, és várták ezt a lehetőséget. A felvételizők között természetesen vannak olyanok, akik más felsőoktatási intézménybe is jelentkeztek, többüket már fel is vették, ezért előre nehéz megjósolni, végül melyik intézményt választják. Mi 150-150 hallgatóval indítjuk mind a gazdaságtudományi, mind a pedagógiai kart.” Megtudtuk továbbá, hogy a magyar nyelv és irodalom szak iránt a legnagyobb az érdeklődés, a szak- párosítás közül pedig a magyar-angol iránt. A meghirdetett szakok egyébként szabadon párorült. „Mivel itt nem volt szükség szülőágyakra, azt átadtuk a győri kórháznak, onnét pedig EKG-be- rendezést és elszívó-berendezéseket kaptunk, amiket itt, Nádszegen tudunk hasznosítani” - árulta el a polgármester. A svédországi magyarok után a hollandiaiak is rátaláltak Nádszegre, pontosabban a nádszegi polgár- mester találta meg őket. A hollandiai magyarok által alapított Szent István Alapítvány ugyanis Magyar- ország, Románia és Ukrajna után idén először Szlovákiába, Nádszegre is juttatott segélyszállítmányt. Juhos Ferenc lapunknak elmondta, a hollandok (köztük természetesen ottani magyarok) egy kamionnyi árut, konyhabútort, konyhai felszerelést és ruhaféléket küldtek. A berendezést a Szent Erzsébet Szociásíthatóak. A levelező tagozatos tanító- és tanárképzésre - amely a nappalival azonos szakokon indul - augusztus' 15-ig lehet még jelentkezni (cím: Selye János Egyetem, Tiszti Pavilon, P.O.Box 71., tel.: 035/7903 011). Az első diplomát megszerezni készülők részére a levelező tagozat ingyenes. A SJE teológiai karára már korábban megtartották a felvételi vizsgákat, Molnár János dékán tájékoztatása szerint a 17 jelentkezőből tízet vettek fel. Augusztus folyamán azonban várhatóan még meghirdetnek egy pótfelvételi kört, erről a sajtó hasábjain keresztül is értesítik majd a nyilvánosságot. lis és Egészségügyi Központban használják, a ruhafélékből pedig kiárusítást rendeztek, és annak a bevételét is az egészségügyi központra fordítják. Az önkormányzat célja minél több alapítványt, szervezetet elkalauzolni Nádszegre, hogy a külföldiek azután akár beruházásokkal tél jenek vissza ide, és munkahelyeket teremtsenek a helybélieknek. A bemutatkozásra és a kapcsolatteremtésre az egyik legjobb alkalom a már hagyományos nádszegi jótékonysági sportnap, amelyet idén június 27-én nyolcadik alkalommal rendeztek meg. Ezen a hollandiai Szent István Alapítvány értékes ajándékot, kétezer eurót adott át az önkormányzatnak, amelyből elszívó-berendezést vásárolnak a Szent Erzsébet központba. NYÁRI TÁBOROK Nagysalló - július 19-24. és 26-31. között a Barsi Református Egyházmegye Missziói Bizottsága gyermektábort szervez nagysallói központjában. Jelentkezni július 10-ig lehet minden hatévesnél idősebb, de még konfirmáció előtt álló gyereknek. A részvételi díj 800-1500 korona. A tábor témája: Dániel könyve, (fm) Zselíz - július 12-16. között a zselízi székhelyű Bagolyvár Polgári Társulás a helyi művelődési otthonnal karöltve népművészeti tábort szervez az autókemping területén. A program: sárközi és mátyus- földi táncok, népdalok, szokások tanulása, kézműves foglalkozások (sógyurmázás, csuhé- zás, kosárfonás, gyöngyfűzés), kirándulási és strandolási lehetőség, esténként játékok, vetélkedők, táncház. A részvételi díj egy napra száz korona, ez napi háromszori étkezés és a programok költségeit fedezi. Jelentkezni a 0905/243 969-es és a 0902/901 345-ös számokon, vagy személyesen a művelődési otthonban lehet, (fin) Csesztve - az Aura társulás (szlovákiai epüepsziásokat tömörítő szervezet) július 19. és 26. között Epilepszia a mindennapi életünkben címmel tábort szervez az epilepsziások és hozzátartozóik részére a Modorhoz (Módra) közeli Csesztvén (Castá). A táborban az ebben betegségben szenvedőknek különböző szakemberek nyújtanak segítséget, hogyan javíthassák testi és lelki erőnlétüket. Az egészségügyi gondozás a tábor idejére biztosított, és a programból nem hiányozhat a szórakozás sem. Az előadások szlovák nyelven zajlanak. A részvételi díj 2 500 korona, az összeget kizárólag bankszámlán keresztül lehet befizetni. Jelentkezni július 15-ig a következő címen és telefonszámon lehet: Jozef Vrátil, 906 38 Rohoznik 215, 034/34 65 88 202,0907 531 908, e-mail: auraepi@post.sk Jányoki falunapok Július 9. (péntek) 21.00: kamiondiszkó a községháza előtt Július 10. (szombat) 10.00: futballmérkőzések; 15.00: futóverseny; 20,00: táncmulatság Július 11. (vasárnap) 10.00: szentmise; 11.00: a diószegi Dióhéj citerazenekar koncertje a templomkertben, népművészeti műsor; 13.00: az iskolaudvarban fellépnek Csécs, Zsamó, Makranc, Péder és Jánok folklórcsoportjai, a jányoki óvodások és iskolások, a diószegi citerazenekar, a Szőttes Néptáncegyüttes. A svédországi magyarok után a hollandiaiak is „rátaláltak” a településre Újabb segélyszállítmány Nádszegre AJÁNLÓ Július 9. - péntek Vágsellye - 19.00: a városi művelődési központ a szabadtéri moziban folklórműsort szervez. Fellépnek az Akademická Nitra 2004 fesztivál részvevői, egy szerb és egy svéd folklóregyüttes. (gl) Július 10. (szombat) Doborgaz - 9.00: már negyedik alkalommal várja a finom falatok iránt érdeklődőket a helyi ínyencfesztivál. A rendezvény lényege, hogy a helybeliek az egyébként is főzött hagyományos ételeikkel kínálják az oda látogatókat. Duna menti község lévén elsősorban különféle halételek, gulyások, pacalpörkölt és sült húsok kóstolhatok, amelyeket kemencében sült lepények, rétesek és sütemények egészítenek ki. A választékot a helybeli üdülőtulajdonosok is tarkítják, így a kínálatban szerepel brindzás galuska, sőt palóc birkagulyás is. A gasztronómiai élvezetek mellett kézművesek kirakodóvására lesz, a gyermekek játszóházban próbálhatnak ki néhány mesterséget, illetve fellép a jókai Malmos Néptáncegyüttes. Aki pedig a Duna ágrendszerére kíváncsi, a fesztiválra készülő doborgazi gasztronómiai térképen rövid túraajánlatokat talál, (ti)