Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-14 / 136. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 14. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ AS-SARKAL-AUSZAT Líbia négy szaúd-arábiait, feltehetően az al-Kaida terrorszervezet tagjait bérelte fel Abdallah bin Abdel-Azíz szaúdi trónörökös megöletésére - állította a szaúd-arábiai finanszírozású napilap. A négy férfit tavaly novemberben vették őrizetbe Mekkában egy szállodában. A szálloda azzal a palotával szemben fekszik, ahol Abdallah herceg megszállt volna. A merénylők harckocsielhárító, vagy más típusú rakétával készültek tervüket végrehajtani. A trónörökös meggyilkoltatására szőtt összeesküvés hírét a The New York Times írta meg csütörtökön, a tervezett merénylet két résztvevőjére hivatkozva. Egyikük, Abdurahman Alamoudi amerikai muzulmán, akit egy virginiai börtönben tartanak fogva, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) illetékeseinek és ügyészeknek azt mondta, hogy a szaúdi herceg elleni merényletet maga Moammer el-Kadhafi líbiai vezető hagyta jóvá. Politikai hitvallásának alapja az volt, hogy az igazságot mindig ki kell mondani Esterházy János emlékezete Szombaton zarándokok érkeztek a mírovi fegyházba. Csehországi és szlovákiai magyarok, hogy a család tagjaival együtt emlékezzenek a két világháború közötti csehszlovákiai politikai élet jelentős alakjára, Esterházy Jánosra, aki itt fejezte be életét. Hogy hamvai hol vannak, máig nem tudjuk. PETHEÖ ATTILA Esterházy János 1901. március 14-én született Nyitraújlakon. A gimnázium elvégzése után közgazdasági tanulmányokat folytatott Budapesten, majd nyitraújlaki birtokára tért haza gazdálkodni. Az 1920-as évek közepén csatlakozott az újjáalakult keresztény- konzervatív elveket valló Országos Keresztényszocialista Párt (OK- SZP) munkájához. Esterházy politikusi képességeire Szüllő figyelt fel, akinek javaslatára 1932. december 14-én, Ótátrafüreden az OKSZP elnökévé választották. Székfoglalójában elnöksége lényegét a szolgálatban határozta meg, és úgy, ahogy későbbi beszédeiben is utalt a keresztény-szociális erkölcsre, azaz „...mindenkit illessen meg az, ami tehetségénél, tudásánál, képesítésénél, műveltségénél és becsületességénél fogva jár neki. Akkor nem lesz kiválasztott tízezer, mint ma, amikor a legnagyobb pazarlás és fényűzés árnyékában százezrek nyomorognak munka és kereset nélkül.” A megválasztását követő évben programadó beszédében, az OKSZP hagyományos kongresszusán és a parlamenti választások küszöbén határozottan kijelentette, hogy a kisebbség nem szűnhet meg a többséggel azonos jogokat követelni, és hangsúlyozta, hogy a kor politikusainak munkásságát csakis a magyarság létének és fejlődésének biztosítása irányíthatja. Az 1935-ös nemzetgyűlési választásokon Esterházyt Kassa és környéke magyarsága parlamenti képviselővé választotta. 1936 elején a Magyar Nemzeti Párt és az OKSZP egyesülésére készült a magyarság. Esterházyban ezzel kapcsolatban kételyek merültek fel, amelyeket így fogalmazott meg: „a létesülendő egységes magyar pártnak becsületes ellenzéki politikát kell folytatni, és nem állhat be a kormánytámogatók táborába, mert ezzel elvesztené teljesen erkölcsi alapját”, és kérte a személyükben kompromittálódott pártvezetőket, hogy vonuljanak vissza a „kisebbségi pártpolitika színteréről”. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy a magánéleti problémák, ha azok anyagi természetűek is, a politikai kérdések kezelésére árnyékot vessenek. A két párt fúziójára végül Érsekújváron került sor 1936. június 21-én. Az Egyesült Magyar Párt (EMP) országos elnöke Járass Andor, ügyvezető elnöke Esterházy János lett, a parlamenti frakció vezetője Szüllő Géza maradt. Esterházy tevékenysége az EMP-ben kiszélesedett, még nagyobb intenzitással látogatta a magyarlakta vidéket. 1938 márciusában Hodza miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány egy nemzetiségi statútum kidolgozását tervezi. A magyarság vezetői már ez év februáijában készen álltak a nyolcvanegy pontból álló memorandummal, amelyben a párt programjában szereplő autonómia elérésére helyezték a fő hangsúlyt. „Ma itt valamennyi nemzet nemzeti mivoltának teljes kiépítését követeli, és ennek elengedhetetlen feltétele az autonómia megszerzése. Enélkül lehetetlen az itteni viszonyok konszolidálása” - fogalmazta meg Esterházy. 1938. október 9-én Komáromban megkezdődtek a magyar-csehszlovák határkiigazítási tárgyalások, ahol Esterházy jelen volt, de érdemben nem tudta befolyásolni a tárgyalásokat. 1938. november 2-án a bécsi Belvedere-palotában visszacsatolták Magyarországhoz a felvidéket. Horthy Miklós kormányzó kassai bevonulására november 11-én került sor, ahol Esterházy János Kassa képviselőjeként bejelentette, hogy sorsközösséget vállal a Szlovákiában maradt magyarsággal, és nem távozik az országból. 1939. március 14., Szlovákia önállóságának kikiáltása után a magyar iskolák egy részét bezárták, az egyetlen magyar középiskolában, a pozsonyiban magyar tankönyv nélkül kellett tanítani. A magyar diákok cserkészszervezeteit, keresztény alapokon működő ifjúsági szervezeteit betiltották. Bezáratták a keresztényszocialista alapokon működő, magyar szakszervezeteket, a karitatív Magyar Családvédő Egyletet, a magyar városok nagy múltú magyar kaszinóit. 1939 karácsonyi és újévi ünnepeit Esterházy gyermekeivel együtt a Tátrában töltötte, ezek a ritka családjával töltött pillanatok bekerültek az immáron szlovákiai ország- gyűlési, képviselővé lett politikus újévi rádióüzenetébe: „Gyermekeink a jövőt, a magyar jövőt jelentik, és a nekik szentelt percekkel és órákkal mindnyájunk közös, jobb jövőjét munkáljuk.” Láthatjuk, Esterházy még mindig ragaszkodott ahhoz a gondolatkörhöz, ami szerint a sorsközösség vállalása, a rossz gazdasági és szociális körülmények nem zárhatják ki az ön- fenntartás parancsszavát. 1940- ben Esterházy az országgyűlésben bátran felszólalt az internáló táborok ellen, és közbenjárásának köszönhetően kiengedtek az illavai táborból egy magyar érzelmű nyitrai papot. 1941-ben Esterházy látva a szlovákiai magyar kultúra és magyar könyvkiadás mostoha sorsát, megbízta Somos Elemért, hogy szervezze meg a magyar könyvek behozatalát, és központi elosztását. 1941 szeptemberében Esterházy erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült megnyitni a pozsonyi Madách Könyvesházat. Ugyanebben a hónapban sikerült újra megnyittatni a Pozsonyi Első Takarékpénztárat, amely a szlovákiai magyarság egyetlen pénzintézete lett, amelynek fontos feladata az volt, hogy „politikamentes támogató tevékenységet folytasson a magyar népcsoport javára”. A szlovák parlament által 1942. május 15-én elfogadott 68. számú törvény Németország után elsőként tette lehetővé a zsidók deportálását. A szavazáson egyedül Esterházy János karja nem lendült a magasba, „...mint magyar és keresztény és katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom”-vallotta. A háború viharai a Magyar Párt megszüntetéséhez vezettek. Az 1945. április 5-én kihirdetett Kassai Kormányprogram a magyarságot megfosztotta állampolgárságától és vagyonától. A pozsonyi magyarok ez időben látták Esterházyt katonai kísérettel, vállán zsákot hordva. Április 20-án a belügyi megbízotthoz, Gustáv Husákhoz ment, hogy tisztáztassa az elfogásának körülményeit. Június végéig tartották itt fogva. 1945. június 25-én Husák átadta őt a szovjet hatóságnak, Moszkvába szállítják, ahol koncepciós perére a Butirszkaja börtönben került sor. 1946. április 9-én készült el a vádirat, mely szerint gróf Esterházy Jánost (két társával, Neumann Tiborral és Csáky Mihállyal egyetemben) tíz év munkatáborra és javai elkobzására ítélték. A moszkvai börtönből, ahol együtt raboskodott Szolzsenyicinnel is, 1946. augusztus 15-én került a rakpaszi munkatáborba. Innen szintén tovább szállították a szangradok-protoki táborba, ahol 1949. február 15-ig tartották fogva. Eközben szülőföldjén is koncepciós per indult ellene. 1949. április 20-án a súlyos tüdőbeteg Esterházyt átadták a csehszlovák hatóságoknak, hosszú börtönkálvária után szeptemberben a lipótvári börtönbe szállították. 1957. március 8-án a mírovi börtönben ragadta el a halál. Epilógus helyett álljon itt egy a Magyar Hírlapnak 1942-ben adott nyilatkozatának részlete, amely minden manapság közéletben szereplő szlovákiai magyar ember ars poeticájává kellene, hogy váljon: „Politikai hitvallásom alapja mindig az volt, hogy az igazságot ki kell mondani mindig, még akkor is, ha kedvezőtlen visszhangra talál, és az igazságot minden kínálkozó alkalommal annyiszor kell hangsúlyoznunk, amíg azt mindenki tudomásul veszi.” A szerző történész KOMMENTÁR Kormánybizonyítványok SZILVÁSSY JÓZSEF A kormánypártok szinte valamennyi uniós tagországban azt bizonygatták, hogy az európai parlamenti választások nem belpoliti- c.- kai kérdésekről döntenek. Az ellenzékiek szerint viszont bármit is állítottak, valójában a hatalmon levő kabinetek és koalíciók mérettettek meg. Nyilvánvalóan jórészt az utóbbiaknak van igaza. Különösen az új tagországok, s még inkább a visegrádi négyek esetében, ahol mélyrepülésben vergődnek a kormányok. Csak a csőlátásban szenvedők találnak erre az állapotra ideológiai okokat, hiszen - a két évvel ezelőtti választások alapján - Csehországban és Magyarországon baloldali a legerősebb kormánypárt, Lengyelországnak Leszek Miller lemondásáig ugyancsak szocdem értékrendet hirdető kabinetje volt. A kormányalakítással másodszor megbízott Marek Belka szintén ebbe a táborba tartozik. A szlovák kabinet viszont konzervatív, illetve az ANO révén liberális ideológiát vall. Mégis mind a négy országban érezték sokan tegnap úgy, meg kell büntetni a kormányt. Csehországban a Polgári Demokrata Párt (ODS) tarolt, s az előrejelzéseknek megfelelően jól szerepeltek a kommunisták (KSCM) is. Nyilván annak köszönhetően, hogy sok elkeseredett szocáldemokrata-szimpatizáns szavazott át hozzájuk. Az csak ma derül ki, hogy ez a tendencia milyen arányban jut kifejezésre a három másik országban, de az nyilvánvaló, hogy a Medgyessy- kormánytól sokan fordultak el tétovasága, kiszámíthatatlan magatartása miatt. Varsóban pedig a korrupciós botrányokba keveredett baloldali politikusok minden bizonnyal újabb politikai pofonokat kapnak a polgároktól. A felmérések szerint hasonló megleckéztetést kap a Dzurinda-kabinet is. Igazolva, hogy a szolidaritás és a szociális érzékenység manapság nem ideológiafüggő, hanem szakmai kérdés, politizálás-tudomány. Ezek az értékek szerepelnek mindhárom jelentős európai irányzat - a szociáldemokraták, a konzervatívok és a liberálisok - programjában. S csak a mindenkori gyakorlat igazolja, mennyit képes a szép kinyilatkoztatásokból valóra váltam a hatalmon levő kormány. Csehországban elégségest, Varsóban elégtelent kaptak a választóiktól, Szlovákiában és Magyarországon legfeljebb jó lehet a fél megbízatási időszak kormánybizonyítványa. Tény, hogy az európai parlamenti választásokat a hatalmon levő kabinetek számára a legrosszabbkor - a félidőben - tartották, amikor rendszerint még a jó reformok esetében is csak a megszorításokat érezzük. Az is nyilvánvaló, hogy a hatalmat gyakorlók gyenge szereplése vagy kudarca nem vezethet nyílegyesen kormányválsághoz, habár Prágában a liberálisok bukása miatt közeljutottak ehhez. Végső soron a kormánypártoktól függ, képesek-e okulni a tegnapi voksolás eredményeiből. Például nem csak a soron következő kampány előtt figyelni a polgárok véleményére, életminőségére. Ha igen, jókor jött a figyelmeztetés. Ha nem, akkor megérdemlik, hogy két év múlva leváltsák őket. Pacalleves két kiflivel TÓTH MIHÁLY Lassan vaskos kötetet lehetne szerkeszteni az 500 dollárral megvesztegethető vezérkari alezredes asszony esetét taglaló hírekből, gunyoros jegyzetekből, felháborodott kommentárokból. A tömegtá- jékoztatottak közül mindenki máson szörnyülködik. A minimálbérrel takaréklángon tartott csodálkozók az ötszázat gyorsan megszorozzák a Szlovák Nemzeti Bank napi árfolyamával. Az idegenlégiós kalandregényeken nevelkedettek a fiókból előveszik Afrika térképét, és megkeresik rajta Eritreát, ahova 500 dolcsi ellenében útiparancsot lehet szerezni. A jogász azt próbálja elemezni, jogtiprás lesz-e vagy jogérvényesítés, ha a perbe fogott tiszt mégis megkapja a végkielégítést. K. úr pedig, akit 1942-ben 20 évesen hadnaggyá avattak a Ludovikán, az eseten nem szörnyülködik, hanem kijelenti: „Nincs mese, az én időmben ilyen eseben egy katonatisztnek 24 órán belül főbe kellett magát lőnie”. Ne hasonlítsuk össze az összehasonlíthatatlant. Én lennék az utolsó, aki az alezredes asszonyt ilyen karakán feudális tettre buzdítaná. Úgy vélem, magatartásának okát rendszerta- nilag, hogy úgy mondjam, rendszerváltás-tanilag érdemes fürkészni. Hajói emlékszem, Brecht morfondírozott el azon, hogy a bankrablás a bankalapításhoz képest semmiség. Tizenöt év telt el a rendszer- váltás óta, napirendre kell térnünk afölött, hogy bank, vállalatbirodalom alapításáról úgyszólván helyrehozhatatlanul lekésett mindenki, aki az 1989-et követő első néhány évben megfelelő időpontban nem volt megfelelő helyen. Nagy vagyon gyors lenyúlása szinte már lehetetlen. Még az igen nagy ambíciójúaknak is meg kell elégedniük ilyen 500 dolláros tételekkel, vagy még kisebbekkel. Lélektanilag megindokolható, hogy mostanság miért teszik fel számosán a kérdést: ha nekik sikerült (mármint az újgazdaggá válás), nekem miért nem? Számosán, majdnem mindenütt, a hadseregben és civilben egyaránt. Viszont legritkábban abban a társadalmi rétegben, amelynek tagjai leginkább ráfáztak arra, ami itt az elmúlt másfél évtized alatt a tulajdonviszonyok változása körül történt. Engem egészen különleges szempontból is irritál, ami az alezredesnővel történt. Én afölött nem tudok napirendre térni, hogy nem is csapamái, hanem egyenesen a vezérkarnál szolgáló törzstiszt vacak 500 dollárral megvesztegethető. Ez csak ahhoz hasonlítható, ami a második világháború után úgy fél évtizeddel Pozsonyban, az Alzbetkához címzett csehó környékén volt tapasztalható. Szintén pocsék volt a helyzet, de sok mindent megmagyarázott, hogy háborús pusztítás után voltunk. Akkoriban számolták fel a nyilvánosházakat, így a szélnek eresztett rosszlányok a szexuális nyomorban szenvedőknek az Alzbetka körül egy pár virsliért, vagy tányér pacalleves plusz két kifliért árulták kedvességüket. Voltaképpen tizenöt éve is egy nagy bordélyház felszámolásáról volt szó. Úgy tűnik, 40-50 évenként ismétlődik nálunk a történelem. Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha karikatúrája)
