Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-02 / 126. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2004. június 2., szerda 1. évfolyam 14. szám Kovács Magdolna osztályfőnök, Horváth József egykori és Andruskó Imre jelenlegi igazgató Hamarosan megalakulhat a gimnázium egykori diákjainak és tanárainak egyesülete Arany Matúrákat osztottak Komáromban Komárom. Megható ünnepség zajlott május 28-án a Selye János Gimnázium dísztermében: Arany Matúrákat osztottak az 1954-ben érettségizett egykori gimnáziumi és óvónőképzős tanulók részére. V. KRASZNICA MELITTA A Tizenegyéves Középiskolában - ahogyan abban az időben a gimnáziumot nevezték - 1954- ben összesen 81 diák végzett, a Komáromi Magyar Pedagógiai Iskolában pedig 38. Ez utóbbi, 1951 és 1961 között működő iskolának egyébként ez volt az első végzős osztálya. Az ünnepség résztvevői külön szeretettel köszöntötték Horváth Józsefet, a gimnázium akkori igazgatóját, Kovács Magdolnát, a 11. A osztály osztályfőnökét és a többi jelen lévő volt tanárt. Tur- czel Lajos, aki a második világháború után újrainduló gimnázium első igazgatója volt, majd a Pedagógiai Iskola igazgatója lett, bár előzetesen jelezte részvételi szándékát, sajnos, nem tudott eljönni a találkozóra. Az egykori gimnazisták nevében Erdélyi Géza református püspök köszöntötte az egybegyűlteket. Először a már elhunyt diáktársakról és tanárokról emlékezett meg, majd általános derültség közepette elevenítette fel a legemlékezetesebb diákcsínyeket. „Tanulóéveinket felidézve a nagy múltú gimnázium egyik hősi korszakára emlékezünk, amikor a bátor tantestület és az elszánt diáksereg egy akarattal vállalta az anyanyelvű oktatást” - mondta. Egyben köszönetét fejezte ki Horváth Józsefnek, amiért a nehéz időkben kiváló taktikai érzékkel biztosította a diákok számára a tanuláshoz szükséges nyugodt légkört. „Iskolánk kincseket helyezett jelképes tarisznyánkba, amiket többnyire sikerült kamatoztatnunk az egész közösség javára” - mondta a püspök. Szavait teljes mértékben igazolja az a névsor, amelyen többek között Roncsol László, Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos költők, Nagy János szobrászművész, Bastrnák Ferenc sebész-főorvos neve szerepel; e neves személyiségek valamennyien az 1954-ben érettségizett évfolyam diákjai voltak. Az Arany Matúrákat Horváth József, valamint az iskola jelenlegi igazgatója Andruskó Imre adta át a megjelenteknek. Az emléklapok kiosztását követően Bastrnák Ferenc bejelentette: előkészületben van a gimnázium egykori diákjait és tanárait tömörítő egyesület megalakítása, amelyet hivatalosan idén ősszel szeretnének bejegyeztetni. Terveik szerint a jövőben minden év június első szombatján találkozóra hívnák a volt diákokat és tanárokat. A gimnázium diákjai nevében Erdélyi Géza református püspök szólt az egybegyűltekhez (Vass Gyula felvétele) „A nagy múltú gimnázium egyik hősi korszakára emlékezünk.” ■ Kétszeres ünnepet ültek pünkösdvasárnap a vághosszúfalui művelődési házban Volt mese is, de a házavató valóság GAÁL LÁSZLÓ Vághosszúfalu. A török szultán udvarában játszódó mesedarabot adtak elő nagy sikerrel a helyi kisiskola diákjai pünkösdvasárnap délután. Az esemény azonban több volt, mint hagyományos kultúrműsor, hiszen a művelődési ház ava- tójának is számított egyben. Újak az öltözők és szociális helyiségek, amelyek a régi kultúr- házhoz hozzáépített, nemrég befejezett épületrészben kaptak helyet. A törökruhás, turbános kisdiákok és háremhölgyek fellépése előtt Molnár Péter iskolaigazgató és Izsóf Róbert polgármester szóltak a közönséghez. Elmondták, az épületben nemcsak új öltözők, zuhanyzók, vécék, ruhatár és kis konyha lesz, hanem a tetőtérben tízszer tizenhárom méter alapterületű helyiséget is kialakítanak, ahová a könyvtárat fogják költöztetni. Az olvasmányok mellett törvények, hivatalos kiadványok és fénymásoló is a lakosok rendelkezésére áll majd. Ugyanitt olyan, számítógépekkel és internettel ellátott terem is lesz, mint amilyenek a magyarországi teleházakban működnek. A polgármester elárulta, a hozzáépített rész nem egészen egy év alatt, 4 millió koronás költségvetéssel készült el, de már írják azt a pályázatot, amely révén az Európai Uniótól szeretnének kétmillió koronát szerezni a kultúrház régi részének felújításához. A hatalmas sikerrel eljátszott mese után a polgármester a gyermeknap alkalmából édeséggel kínálta a szereplőket, a kisiskola mind a 21 diákja ott volt. Az iskolaigazagtó és a két felkészítő pedagógus, Molnár Erzsébet és Izsóf Zsuzsanna áldozatkész munkáját ajándék könyvvel jutalmazta. Ali, a magát csodadoktornak álcázó élelmes török fiú a szultánnal egyezkedik (Szőcs Hajnalka felvétele) Különleges ajánlatunk hirdetőinknek: Használják ki kedvezményes hirdetési akciónkat: Akár 50% -os kedvezménnyel is hirdethet az Új Szó Szülőföldünk című, Nyugat-Szlovákiában megjelenő mellékletében június 1-tő!r szeptember 15-ig! <*■ A kedvezmény a Szülőföldünk melléklet Nyugat-Szlovákiában megjelenő mutációjára vonatkozik, ahol a hirdetések ára az adott időben az Új Szó Börze című melléklet árlistája szerint alakul. (A kedvezmény nem vonatkozik a központi reklámirodákra.) 4> Petít Press Petit Press a. s„ Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava Tel.: 02/592 33 241, -28, fax: 02/592 33 295, mobil: 0905/413 623, 0903/145 189 e-mail: reklama@ujszo.com