Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-21 / 142. szám, hétfő
ÚJ SZŐ 2004. JÚNIUS 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 FIGYELŐ Nem csak aggódni kell A nemzetközi menekültnapon az Amnesty International emberi jogi szervezet arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy a szudáni Darfurban tapasztalható tömeges emberi tragédia láttán ne csak aggodalmát hangoztassa, hanem lépjen fel a helyi lakosság megsegítése érdekében. A szudáni kormány felelős több mint egymillió ember elűzéséért, falvak felgyújtásáért, fosztogatásokért és polgári személyek meggyilkolásáért. A kartúmi vezetés, amelynek kötelessége lenne mindent megtenni a civil lakosság védelmében, továbbra is akadályozza a gyógyszer- és élelmiszer-szállítmányok eljutását a rászorulókhoz.- A megüresedett parlamenti bizottsági posztokra pályáznak. (L’ubomír Kotrha rajza) Jó és rossz hír az EU-alkotmány megszületése; egyelőre nem tudták kijelölni az Európai Bizottság új elnökét Még hátravannak a ratifikálások Az EU alkotmányáról pénteken létrejött megállapodás még nem jelenti azt, hogy a szerződés érvénybe is léphet: előbb mind a 25 tagországnak ratifikálnia kell, egyes esetekben népszavazással, s például Nagy-Britanniában vagy Franciaországban ezeket nehéz lesz megnyerni - figyelmeztet a Financial Times. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A londoni üzleti lap kontinentális kiadásában közölt jelentés szerint az európai vezetőknek nagy szükségük volt erre a sikerre, miután az európai parlamenti választásokon minden addiginál alacsonyabb szintre zuhant a részvétel, és teret nyertek az euroszkeptikus pártok. Másrészt a lap úgy látja, hogy a megállapodás két, formálódóban levő hatalmi csoportosulás közötti mély megosztottságot takar. Az Európai Bizottság következő elnökének kijelöléséről folytatott vitában Németország és Franciaország Guy Verhofstadt belga miniszterelnököt támogatta, aki - hozzájuk hasonlóan - az integráció hajtómotorjának tartja az EU-t. A másik oldalon Nagy-Britannia, Olaszország és Lengyelország at- lantista és gazdaságilag liberális felfogást valló jelöltet támogat. A brit sajtó politikai irányultságtól függetlenül a „régi” Európa feletti francia dominancia végeként értékeli a csúcson történteket, konzervatív lapkommentárok szerint azonban ezzel együtt is „történelmi hiba” volt brit részről elfogadni az uniós alkotmányt. A The Times azt írta: Nagy-Britannia vezette azt a hadjáratot, amely megakadályozta a franciák támogatta Guy Verhofstadt EU-bizottsági elnöki kinevezését. A lap szerint a tagországok dühödten fogadták a belga jelölt elfogadásának kikényszerítésére beindult „francia-német gőzhengert”. A konzervatív The Daily Telegraph kommentárjában azt írta: Blaír politikai pályafutásának eddigi legnagyobb baklövését követte el azzal, hogy az uniós alkotmányt aláírta, mivel elvből el kellett volna utasítani „ezt az agyzsib- basztó, 260 oldalas dokumentumot”, amely nem más, mint az európai szövetségi állam alapköve. A brüsszeli La Libre Belgique azon sajnálkozik szerkesztőségi cikkében, hogy Nagy-Britannia, amely 30 éve csatlakozott az EU- hoz, azóta is sok gondot okoz az uniónak. Nem elég, hogy már másodszor vétóz meg egy belga jelöltet az Európai Bizottság elnöki tisztségére, „a brüsszeli csúcson keményen harcolt egy olyan alkotmány felhígításáért, amely valódi előrelépést jelent 450 millió európai számára”. „Nem vitás, hogy a brit választópolgárok sok gondot okoznak a kormánynak, de miért lépett be Nagy-Britannia az EU-ba, ha csak a szervezet szabotálására képes?” - teszi fel a kérdést a szerző. Ha Verhofstadt föderalista, akkor Belgiumban tízmillió föderalista él - utal az egyik fő kifogásra, amely miatt London megvétózta Verhofstadt jelölését. „A britek által támogatott Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő pedig még Verhofstadtnál is föderalistább” - írja a La Libre Belgique. Nem történt csoda: bár az EU-tagállamok végre valóban megállapodtak a szervezet első alkotmányának szövegében, az így elfogadott dokumentum az eredeti túlontúl felhígított, „britesített” változata - értékel a Le Soir című belga lap. Szerinte az EP-választásokon tapasztalt óriási távolmaradás miatt az EU állam- és kormányfőinek nem volt más választásuk, mint megtartani márciusban tett ígéretüket, és tető alá hozni a dokumentumot. Azonban a szövegtervezet hónapok óta folyó vitájában a britek voltak a legügyesebbek: miután Tony Blair miniszterelnök bejelentette, hogy a szigetországban népszavazást tartanak majd az alkotmányról, a többieknek érdekükben állt megsegíteni Blairt, aki mégis csak Európa-párti az euroszkeptikus britek tömegében. „Jobb egy Blair, mint egy másik Thatcher” - jellemezte a tanácskozás hangulatát a belga lap. A Le Soir szerint mindennek ellenére az alkotmány elfogadása az Európai Unió történetének nagy pillanata, s van mit ünnepelni - még akkor is, ha Európa szorosabb integrációjának hívei „elmulasztott lehetőségről” beszélnek majd. A francia Libération is úgy látja: az európai parlamenti választások „vihara” után az EU vezetőinek nem volt más választásuk, mint hogy jelezzék, mindent megtesznek a kontinens hajójának nyugodt vizekre vezetése érdekében. Ez a jelzés megszületett az alkotmány elfogadásával. „De eközben egy olyan legénység képét mutatták, amely éppen lázadozik, képtelen megegyezni a kapitány nevében, veszekszik azon, ki álljon a kormányrúdnál, miközben még az irányt sem tudja” - írja a lap vezércikkében, hozzátéve: ráadásul az egyeztetések során a kormányok alaposan felhígították az alkotmány már eleve nem túl radikális célkitűzéseit. A Le Figaro című lap elismeri, hogy az alkotmány elfogadott változata egyeseket nyilván kiábrándít, de úgy véli: a dokumentumnak mindenképpen nagy érdeme, hogy egyáltalán létezik, s majd a jövő mondja meg, képes-e megfelelő pályára állítani az európai integrációs folyamatot. Az újság szerint az a tény, hogy a minősített többségű szavazásoknál a nagy államoknak - alapvetően Németországról és Franciaországról van szó - jobban figyelembe kell majd venniük a kis és közepes államok akaratát, hiszen ezek az eredeti tervezetnél könnyebben hozhatnak létre blokkoló kisebbségeket, első pillantásra a demokrácia győzelmét jelenti. „A kis országok véleményét tehát figyelembe fogják venni, de vajon közben Európa nem fog-e megrekedni a haszontalan szócséplés- nél?” - teszi fel a kérdést. A szintén francia Le Monde szerint az alkotmány megszületése ugyan jó hír Európa számára, de ez a siker nem feledtetheti el, hogy az Európai Bizottság elnökét nem tudták kijelölni a tagállamok vezetői. „Márpedig ez a kudarc nem pusztán beárnyékolja az alkotmány ügyében elért sikert, de ismét csak aláhúzza, hogy a tagállamok között milyen nagyok az eltérések... A huszonötök Európája mélységesen megosztott, s ez súlyosan érinti akcióképességét” - olvasható az újságban. Felhígították az alkotmány már eleve nem túl radikális célkitűzéseit. Nem a Károly hídon ünnepelt, hanem a Blaníkról komoly arccal sugározott szét „egy jól meghatározott jelet” Klaus végzetesnek nevezte Prága EU-belépését KOKES JÁNOS Az ország története egyik legvégzetesebb lépésének nevezte Václav Klaus cseh elnök Csehország csatlakozását az Európai Unióhoz. „Aki ezt lekicsinyli, teljesen felelődén ember, és szégyellnie kell magát” - mondta Klaus a Právo című lap szombati számában megjelent inteijújában. Klaus ezzel a kijelentésével arra a kérdésre válaszolt, miért mászta meg az EU- belépés éjszakáján a Prágától délre emelkedő, mitikus Blaníkot. A legenda szerint a 638 méter magas hegy belsejében lovagok szunnyadnak, akik az ország segítségére sietnek, ha a legrosszabbra fordul a sorsa. „Igen, én nem Károly hídon ujjongva ünnepeltem EU-belépé- sünket, hanem a Blaník csúcsáról egészen komoly arccal sugároztam szét egy jól meghatározott jelet. Természetesen teljesen tudatosan tettem, igen, éppen ennek szellemében mentem a Blaník-lovagok legendájának színhelyére, amelyet országunkban minden kisgyermek ismer” - hangsúlyozta Klaus. Az államfő az EU-t olyan intézményként bírálja, amelyben a választók nem gyakorolnak ellenőrzést képviselőik felett. Megítélése szerint ezt az európai választások is jól mutatták. A Benes-dekrétumokra és a szudétanémeteknek az egykori Csehszlovákiából való elűzésére vonatkozó kérdésekre válaszolva Klaus azt mondta, Csehország alapvető érdekében áll, hogy ezt a témát a kétoldalú tárgyalások szintjén tartsa, és hogy ne kerüljön át európai szintre, ami szerinte komoly fenyegetés lenne, hiszen a bonyolult német-cseh viszonyban járatlan távoli nemzetek képviselői jutnának döntéshez. KOMMENTÁR Osztogatás és fosztogatás SZILVÁSSY JÓZSEF Még az átkosban betelefonált valaki a jereváni rádióba, vajon igaz-e az a hír, mely szerint a moszkvai GUM áruház előtt élelmiszert osztogatnak. Mire azt a választ kapta, hogy nem osztogattak, hanem fosztogattak. Ami pénteken történt Szlovákiában, az viszont nem vicc. Vladimír Palkó belügyminiszter ekkor jelentette be, hogy eljárást indítanak a Nemzeti Vagyonalap volt vezetői ellen, akik a gyanú szerint a valódi érték húsz százalékáért adtak el tíz hazai agrárcéget előre kiszemelt személyeknek. Ugyanezen a napon Robert Fico javaslatára a parlament úgy döntött, hogy a Dzurinda-kabinet harminc napon belül köteles jelentést tenni: milyen intézkedéseket és személyi felelősségre vonásokat foganatosított a titkosszolgálat májusban elhangzott, a tavalyi hazai közállapotokat értékelő beszámolója alapján. Ez a dokumentum megállapítja, hogy tavaly is folytatódott a stratégiai jelentőségű és más állami cégek kifosztása. Tegyük hozzá: ugyanolyan módszerekkel, mint amilyenek miatt Meciart és holdudvarát évek óta gyanúsítják. Vagyis bizonyos érdek- csoportok javára. Csak most mások tolongnak ama bizonyos vályú körül. A jelentés szerint áron alul adtak el az állami tartalékalapból gabonát is. Magáncégek milliókat kaszáltak a branyiszkói alagút építése során. Két autóbusz-közlekedési cég pedig olyanok tulajdonába került, akik szoros kapcsolatban állnak az alvilággal. A Smer elnöke felháborodottan állapította meg, hogy a kormány tagjai nem tiltakoztak, mintha igyekeztek volna eltussolni az egyértelmű megállapításokat. Az a maroknyi jóérzésű polgár, akit még érdekel az úgynevezett nagypolitika, viszont azon háborodott fel, hogy a kormánypárti képviselők - köztük az MKP parlamenti frakciójának több tagja is - az indítvány ellen szavazott. Öt magyar honatya ennél jobb politikai döntést hozott, amikor legalább tartózkodott. Jómagam Ján Drgonec és Lubomír Lintner kormánypárti képviselők magatartását tartom a legjobbnak, akik - a törvénytelenség nem lehet ideológia- és pártfüggő alapon - támogatták a javaslatot. Természetes, hogy az ellenzéki képviselő ebből is politikai tőkét kíván kovácsolni önmaga és pártja számára. Miként minden politikus, csaknem minden helyzetben. Gyakran okkal bíráltuk Ficót, de most klasszikus ellenzéki magatartást tanúsított: kihasználta azt a ziccert, amelyről a kormánypártiak tudatosan vagy más események sodrásában megfeledkeztek. És meglovagolta azt a közhangulatot, amely szerint Szlovákiában is véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy bizonyos politikai és gazdasági csoportok még mindig állami vagyonokat fosztogatnak, amiből úgy megtollasodnak, hogy osztogatnak is koncokat a ldszolgálóiknak. Az ilyen jómadarakkal semmilyen formában sem szabad - még koalíciós szolidaritás alapján sem - egy gyékényen árulni. Aki így tesz, az akkora politikai és morális öngólt rúg, amelyről a választópolgár még két év múlva sem feledkezik meg. Zala, a fura szocdem TÓTH MIHÁLY A tudatosan hatni kívánó politikus arról ismerszik meg, hogy minden megnyilvánulásának van kulcsmondata. Boris Zala, a Smer egyik vezetője is ilyen. Legnagyobb rosszakarója se állíthatja róla, hogy amikor felpattan a söröshordóra, a plebsz elbájolására hetet- havat összehord. A Slovo című hetilapban közölt interjúja is világos vonalvezetésű, és mondandóját két tárgykörre koncentrálja: a magyarkérdésre és a pártok gazdasági érdekcsoportokkal való összefonódására. A lobbizás műhelytitkait a nálam sokkal okosabbak és bátrabbak se tudják megfejteni. A magyarkérdéshez és a baloldaliság- hoz viszont valamelyest konyítok, így nem tudom szó nélkül hagyni néhány megállapítását. A két mondat, amely elsősorban felkeltette figyelmemet: „A magyar kisebbségi nacionalizmus eredményét nehéz előre jelezni. Koszovói típusú válságba torkollhat.” Egy 3,1 százalékos párt tisztségviselője mondhat ilyet. Esetleg még akkor is, ha az illető szociáldemokratának vallja magát. Még akkor se veszem zokon az ilyen jövendölést, ha netán akadémikus mondja. A szükség nagy úr, és a parlamenti küszöb átmászásáért sok mindenre képes egy ambiciózus politikus. Csakhogy a Smer 30 százalékos népszerűségnek örvendő párt, tehát nincs abban a helyzetben, hogy nacionalizmussal legyen kénytelen voksokat kunyerálni. Egyszerűen megáll az ész, hogy e sikeres, a szociáldemokraták internacionáléjába tendáló párt talán legképzettebb ideológusa polgárháborúval rémisztgeti a baloldali hetilap olvasóit. A beszélgetést vezető újságíró közbeszólása: De hiszen csökken a magyar tannyelvű iskolába beiratkozó magyar gyerekek száma! Mire a Smer ideológusa: De ez nem a polgári életérzés, hanem a gazdasági pragmatizmus következménye. Talán azt tartaná igazán polgári magatartásnak, ha a szlovák tannyelvű iskolába jelentkező magyar kisiskolás apja, anyja még dicsekedne is vele, hogy gyermeke majd konyhanyelvi szinten műveli anyanyelvét. A Szocialista Internacionálé pártjaiban több mint száz év alatt az ideológusok sokat vitatkoztak arról, vajon a baloldali eszmerendszer összeegyeztethető-e a nacionalizmussal. Sok példát lehetne felsorolni annak bizonyítására, hogy azok a baloldali pártok mind elzüllöttek, amelyek nem voltak képesek ellenállni a sovinizmus csábításának. Egy felkészült politológus az MKP tevékenységét elemezve tucatnyi bírálniva- lót lenne képes felfedezni. Zala az MKP működését kritizálva rátra- fált ama kevés mozzanat egyikére, amit érdemes lenne dicsérni. Tudniillik, hogy e politikai erő a második parlamenti ciklusban kormány- tényező, és eközben a többségi nemzet meggyőződhetett róla, hogy a szlovákiai magyar állampolgári tudata semmivel se fejletlenebb a szlovákokénál. Baloldaliként elszomorodva olvastam Zala kirohanását. Az inteijú végén azután kiderült vehemenciájának oka. A decens politológus európai parlamenti képviselő szeretett volna lenni. Nem tudom, örüljek-e vagy bánkódjak, hogy a nyakunkon maradt.
