Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-18 / 140. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 18. 3 A hazai ügynökségek szerint a legjobban fizető munkákat manapság a fővárosban találhatjuk Gyors nyári zsebpénzpótlás Itt a nyár, lassan vége a felvételiknek és a vizsgaidő- szaknak. Ilyenkor rengeteg diák néz pénzkereseti lehetőség után. És nem csak ők. Mivel a nyári szabadságok miatt rengeteg ember helyettesítését meg kell oldani, ilyenkor azoknak is nagyobb az esélyűk, akiknek nincsen állandó munkahelyük. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Diákmunkát jelenleg a legegyszerűbben az erre szakosodott társaságokon keresztül lehet keresni. Szlovákiában manapság mintegy húsz ilyen ügynökség működik. Ki- rendeltségeiket csaknem az ösz- szes olyan hazai városban megtalálhatjuk, ahol egyetem vagy főiskola van. A konkurencia ennek ellenére ezen a piacon nem olyan nagy, s nagyjából elmondható, hogy az ügynökségek többségével nincsenek problémák. Munkát ugyan magunk is kereshetünk, de ha ügynökséget bízunk meg, akkor sem járunk rosz- szul. Ezek az órabérből 5-15 koronát vonnak le a közvetítésért, ennek fejében azonban jóval gyorsabban juthatunk munkához. Nagyobb cégek is fordulhatnak ügynökségekhez, ha a nyári szezonra munkaerőt keresnek. Ráadásul ha ügynökséghez fordulunk, akkor egyéb kedvezményekhez is juthatunk. A legnagyobb igény nyáron a vendéglátásban és az idegenforgalomban mutatkozik. A munkák az árusítástól a vendéglátói feladatokon át a könnyebb és nehezebb fizikai munkákig terjednek. A legtöbb helyen elvárják egy-két idegen nyelv alapszintű ismeretét, és A szakirányú feladatokhoz magasabb szintű nyelvtudás is szükséges (Képarchívum) van, ahol szakirányú végzettség szükséges a munkakör betöltéséhez. Büfében viszonylag könnyen lehet munkát találni, a legnehezebb a szállodákba bekerülni. A legtöbb cégnél lehetőség van nyári munkára, helyettesítésre. Ma már több olyan közvetítőiroda létezik, amelyik speciálisan irodai, adminisztratív, és recepciós munkakörökben ajánl néhány naptól néhány hétig tartó munkát. Fel kell készülnünk, hogy nem minden idénymunka esetében biztosítják számunkra a kényelmet vagy szabadidőt. Főleg a vendéglátóiparban és idegenforgalomban gyakran napi 12-16 órát kell dolgozni, szabadidő vagy emelt túlóradíj nélkül. Nem mindegy azonban az sem, hogy főiskolások vagy középiskolások vagyunk-e. A középiskolások számára nehezebb munkát keresni, mert vannak olyan munkakörök, amelyeket nem láthat el 18 évnél fiatalabb. Ráadásul a középiskolásoknak igazolást kell vinniük a szülőktől és néhány esetben az orvostól is, hogy az adott munkát el tudják végezni. A szülői beleegyezés már csak azért is fontos, mert sok diák az iskolaidő alatt próbált meg dolgozni. A felmérések szerint a diákok általában az adminisztratív munka iránt érdeklődnek, a választásnál természetesen mindennél fontosabb a megfelelő díjazás. Hajói megfizetik, a diákok elvállalják akár a nehezebb építőipari munkákat is. A jól fizetett munkák közé tartoznak azok, ahol a diákok kihasználhatják a nyelvtudásukat vagy informatikai szaktudásukat. Nem mindegy azonban az sem, hogy melyik régióban vállalunk munkát. Az ügynökségek képviselői szerint a legjobban fizető nyári munkákat a fővárosban találhatjuk. Pozsonyban egy óra munkáért a diákok 45-80 koronát kaphatnak. Vidéken az órabér 35-65 korona között mozog. Persze a vidéki városokban is találhatunk jól fizetett munkát. Minden attól függ, hogy mit tudunk felajánlani a munkáltatónak. Az ügynökségek egyik legnagyobb előnye, hogy az általuk szerzett munkával biztos keresethez juthatunk. Az ügynökségek ugyanis garantálják, hogy a pénzhez akkor is hozzájuthassunk, ha a munkáltató nem fizet. A fizetési időpontok cégenként változnak. Van ahol naponta fizetnek, vannak azonban olyan ügynökségek is, ahol a pénzt csak a munkaviszony lejártakor kapjuk kézhez, (mi, p, t) A munkáltató csak olyan feladattal bízhatja meg a fiatalkorúakat, amely nem veszélyezteti erkölcsi fejlődésüket Mindenképpen írásban kössünk szerződést! ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Legalább 15 évesnek kell lennie annak, aki dolgozni szeretne. A törvények szerint e kortól kezdve teljes felelősséggel felvállalhatjuk a munkaviszonyból eredő jogokat és kötelességeket. A munkáltató csak olyan feladattal láthatja el a fiatalkorúakat, amelyek megfelelnek a korának, és nem veszélyeztetik erkölcsi fejlődését. Egy naptári évben a munkáltató legfeljebb 100 órára foglalkoztathatja a diákokat a nyári idénymunka keretében, a heti munkaidő pedig nem haladhatja meg a normál heti munkaidő felét. Nyári idénymunkáról szóló szerződést a munkáltató csak diákokkal írhat alá. Mit tartalmazzon a szerződés? A legfontosabb: a szerződést írásban kell megkötni, egyébként nem érvényes. Tartalmaznia kell a munkaköri leírást, és rögzíteni kell azt is, hogy a munkáért mennyi pénzt kapunk. Nem szabadna azonban megfeledkezni a munkaidő megszabásáról, és arról sem, hogy meddig dolgozhatunk a cégnek. Ilyen szerződést csak azok a diákok köthetnek, akik nappali tagozaton tanulnak és 25 év alattiak. Mindezt az iskolának kell igazolnia. Ugyanígy írásban kell megkötni azt a munkaszerződést is, amelyet azokkal a diákokkal kötnek, akik távúton végzik tanulmányaikat. Ebben is fel kell tüntetni a munka jellegét, a díjazást és a munkaidőt. Az írásbeli szerződést legkésőbb egy nappal a munka megkezdése előtt kell megkötni. Ha szerződést kötnek velünk, akkor 300 órát is dolgozhatunk egy naptári évben. Ha a munkáltató nem teremtette meg a munka elvégzéséhez szükséges feltételeket, akkor a szerződést fel is bonthatjuk. Ez esetben a munkáltatónak meg kell térítenie, az így okozott kárunkat. Ugyanígy felmondhatja a szerződést azonban a munkáltató is. Erre akkor van joga, ha a munkát nem végezzük el az előre megegyezett időben, (p) Az okozott kár harmadrészét kell megfizetnünk A diákok is adóznak Fókuszban: a nyári diákmunka ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A nyári munka nem csak gondtalan pénzszerzési lehetőséget jelent. Ha nem figyelünk, könnyen meggyűlhet a bajunk a munkáltatóval. Ha szerződést kötünk a nyári munkáról és kárt okozunk a munkáltatónak, akkor ugyanúgy bírálnak el bennünket, mint a cég állandó alkalmazottait. Ugyanez érvényes abban az esetben is, ha a munkában a családtagjaink segítenek bennünket. A kár megtérítésében azonban már elnézőbbek a törvények. Az általunk okozott kárnak csak a harmadrészét vagyunk kötelesek megfizetni, és az általunk így fizetett összeg nem lehet magasabb a munka elvégzéséért kapott pénzösszeg harmadánál. Mindez nem érvényes abban az esetben, ha a munkáltatóval szerződést kötöttünk az anyagi felelősségről. Ilyen szerződést azonban csak a 18 éven felüliekkel köthetnek. Felelőséggel tartozik azonban a munkáltató is az alkalmazott testi épségéért, ha a munkahelyen ért bennünket olyan baleset, amely összefügg az adott munkával. Tekintet nélkül arra, hogy rendes munkaviszonyban vagyunk vagy csak nyári idénymunkát végzünk, az idei év elejétől egységesen 19 százalékos adókulccsal terhelik a jövedelmünket. Nem adózzák meg azonban a 6736 korona alatti jövedelmet. Az adót így az adózatlan alap és a járulékok leszámítása után fennmarat összegből számítjuk ki. Járulékokat csak akkor fizetünk, ha a bevételeink meghaladják a 3 ezer koronát. Ez esetben a bevételek 14 százaléka megy az egészségbiztosításra. A diákok ezen kívül egyéb járulékot nem fizetnek. A munkáltató a fizetés 0,8 százalékának megfelelő összeget fizet az alkalmazott balesetbiztosítására, (s) Mit várnak a nyári munkát végző diáktól? 1. Bármilyen munkakörben dolgozunk is, a legfontosabb az udvariasság az ügyfelekkel. 2. Pontos munkakezdés. A cégek a nyári diákmunka esetében ugyanúgy megkövetelik a pontosságot és alaposságot, mint az állandó munkatársaiktól. 3. Jó nyelvismeret. Ha több nyelven beszélünk, nagyobb az esély, hogy jól fizetett munkához juthatunk. 4. Csak vidám, derűs munkalégkörben lehet hatékonyan dolgozni! Aki utálja, amit csinál, még rövid ideig sem fog jól dolgozni. 5. Mindenkinek fontos a pénz, ezért az egyik legfőbb elvárás a pénzügyi pontosság. A tolvajokat sehol sem szeretik. 6. Végül érdemes megjegyezni azt is, hogy aki idén jól dolgozik, azt a munkáltató jövőre is szívesen alkalmazza, (o) Állandóan frissített információk olcsón és gyorsan Munka a világhálón ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Manapság már az interneten is kereshetünk munkát. Több olyan honlapot is felkereshetünk, amelyek nyári munkát ajánlanak a diákok számára. Ilyen például a www. profesia.sk, ahol kategóriák szerint válogathatunk a munkákból. Az egész országra kiterjedő hálózata van a www.studentservis . sk szolgáltatásnak. Elég ha „ráklikkelünk” a hozzánk legközelebb eső városra, és megtudhatjuk, hogy milyen munkát ajánlanak a régiónkban. Hasonló szolgáltatást kínál azonban a www.noslus.sk honlap is. A fővárosra összpontosít a www. aspan.sk honlap, ahol személyes regisztrációt követelnek a diákoktól. A www.stor.sk honlapnak az első látásra semmi köze a nyári munkákhoz. Ha azonban kikeressük a „Szolgáltatások” menüt, szintén értékes információkhoz juthatunk a nyári munkákról, (int) Nem mindenhol biztosítják az ígért kényelmet és szabadidőt. (Képarchívum) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: NAPOS IDŐ; 20-24 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSM ETEOROLOGIA A Nap kel 04.53-kor - nyugszik 20.53-kor A Hold kel 04.45-kor - nyugszik 22.02-kor A Duna vízállása - Pozsony: 355, változatlan; Medve: 340, apad; Komárom: 315, apad; Párkány: 240, apad. Ma is sok napsütésben lesz részünk, amelyet helyenként átmeneti felhősödés tarkíthat, záporok és zivatarok is előfordulhatnak. A nyugati szél néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20-24 fok körül alakul. Éjszaka kissé hűvösebb lesz: 14 és 10 fokig süllyed a hőmérő higanyszála. Holnap továbbra is meleg időre van kilátás, de csak keleten süt tartósabban a nap. A hőmérséklet 17 és 23 fok között várható. A hétvégén kiadós esőzésekre és lehűlésre kell számítanunk. Az érkező melegfront főként a reumatikus és mozgásszervi, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedőket viselheti meg. Erősebb fájdalmat érezhetnek az ízületek tájékán és a régebbi sebek helyén. Gyakori lehet a hátgerincbántalmak miatti fejfájás. A fejfájás az alacsonyabb vér- nyomásúakat is gyötörheti. Egyes asztmás eredetű légúti betegségek tünetei és emésztési zavarok is jelentkezhetnek. Ingerlékenyebbek, fáradékonyabbak lehetünk.