Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-18 / 140. szám, péntek
4 Régió ÚJ SZŐ 2004. JÚNIUS 18. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Verekedős rablók Nagymihály. A rendőrség keresi azokat az ismeretlen elkövetőket, akik szerdán Dobróka (Dúbravka) községben rátámadtak egy középkorú férfira. Az incidens akkor történt, amikor az illető szolgálati autójával rajtakapott négy személyt, amint rongálják a híd alatti távközlési vezetékeket. A segítséghívást meghiúsították, mivel ütni és rugdosni kezdték a férfit. Kábult állapotában még mobiltelefonját és számos autóalkatrészt is elraboltak tőle. (s, t) Agresszív csavargók Besztercebánya. Rablással és személyes szabadság korlátozásával gyanúsítanak két nagykürtösi hajléktalant. Az autóbusz-állomáson kiszemeltek egy húszéves fiatalembert, pénzt és cigarettát kértek tőle, majd megverték, kirabolták és több órán keresztül fogva tartották. Az ökölcsapások következtében a szerencsétlenül járt férfi három héten túl gyógyuló sérüléseket szerzett. A csavargókat előzetesen letartóztatták. (TASR) Kábítószerrel üzletelt Kassa. A rendőrség nyomoz egy helyi férfi után, aki marihuánát vásárolt és azt áruba is bocsátotta. A korábban már elítélt férfi 200 koronáért jutott hozzá egy gramm vadkenderhez, majd négy személynek kínálta fel. (TASR) Szexuálisan zaklatták Kassa. Szexuális zaklatásnak esett áldozatul egy speciális iskolát látogató kislány Gyürkén (Durkov). A temető mellett támadott rá két munkanélküli fiatalember, majd a 16 éves lány másnap feljelentette őket a rendőrségen. Mindkét támadót kézre kerítette és őrizetbe vette a rendőrség, és eljárás indul ellenük. (TASR) Szalmát égetett, holttestet talált Eperjes. Ismeretlen férfi holttestét találta meg szerdán a helyi menekültház egyik lakója. Éppen száraz gallyakat és szalmát égetett a ház közelében, és az egyre terjedő lángokat próbálta oltani, amikor rábukkant az elhamvadt hullára. A helyszínelő szakorvos nem állapított meg idegenkezűséget, sem arra utaló jeleket, hogy már az égést megelőzően halott lett volna, ezért boncolást rendelt el. (SITA) Figyelje a szombati Régió rovatot! Holnapi számunkban az ipolyszalkai, a garamköves- di, a kőhídgyarmati, a kálo- sai és az alsóvályi óvodát mutatjuk be. Agócs Zoltán professzort kérték fel a szakmai védnökségre Lenézik a tanoncokat az akadémia tanulói és tanárai Előrelépés az Ipoly-hidak ügyében Képviselők jártak a szécsénykovácsi hídtorzónál (Szekeres Éva felvétele) Agócs Zoltán világhírű hídtervező professzort kereste meg Molnár Katalin és Jámbor László Nagykürtösi járásbeli megyei képviselő az Ipoly-hidak ügyének előmozdítása érdekében. SZÁSZI ZOLTÁN Agócs professzort arra kérték fel, segítse a Középső-Ipoly mente számára létfontosságú Ipoly-hidak program elindítását és az ehhez szükséges tanulmánytervezetek kivitelezését. Hét híd megvalósíthatósági tanulmánytervezetének elkészítéséről van szó, amelyek kivitelezésében Agócs Zoltán minden tőle telhető segítséget megígért. A Középső-Ipoly mente Községeinek Társulása pályázatot készít a további szükséges kiadások fedezésére. , Agócs professzort korábban csak a sajtóból és a televízióból ismertem. A Mindentudás Egyeteme adása után támadt az ötlet, meg kellene keresni, és tanácsot, segítséget kérni tőle. Megyei képviselőtársunk, Agócs József segítségével találkozhattunk a professzor úrral, aki - nógrádi lévén - jól ismeri a gondjainkat, tudja, hogy itt az ideje újra összekötni az Ipoly két partját. Az ő személye garanciát jelent számunkra, és végre beindulhatnak a hídépítést megelőző szervezési és előkészítő munkálatok. Július 2-án a professzor úr és kollégái Bussán találkoznak a helyi érdekeltekkel, és elkezdődik a hídépítést megelőző munka az Ipoly mentén” - nyilatkozta Molnár Katalin, megyei képviselő. Hatezer hektárnyi erdő jogtalan kisajátításával vádolják a vállalkozót Valóban elfogult a bíróság? SZASZÁK GYÖRGY Kassa. A szalánd erdők ügyével foglalkozó büntetőjogi eljárásban elfogultságra hivatkozik a Szlovák Köztársaság Állami Erdészete. Amint azt Irena Sopková, az erdészet jogi képviselője a sajtónak elmondta, lépésük hátterében az a tény áll, hogy kiderült, a Kassai Kerületi Bíróság elnöke és az egyik vádlott jogi képviselője között rokoni kapcsolat van, míg a másik vádlott ügyvédjének felesége szintén a kerületi bíróságon dolgozik. A Szlovák Köztársaság Állami Erdészete immár hat éve tett feljelentést Milan I. magánvállalkozó, Ferdinand 0. jegyző és Pavol P., a kataszteri hivatal alkalmazottja ellen, mégpedig okirat-hamisítás és tulajdonlap jogtalan megváltoztatása vádjával, valamint a hivatali pecsét illetéktelen használatáért. Az ügyet a rendőrség 1998-ban kezdte kivizsgálni. Az állami erdészet feljelentést tett, mivel Müan I. gazdasági vállalkozása számára olyan közjegyzői bizonylat révén szerzett erdőket és más földterületeket, amelyek valótlan tényállást tartalmaztak. A nevezett vállalkozó anyósának ugyanis a közjegyző előtt ki kellett jelentenie, hogy a vitatott erdőket Károlyi László gróftól, mint annak törvénytelen gyereke, ajándékba kapta. Az ügy kivizsgálása során a rendőrség viszont azt állapította meg, az állítólagos ajándékozás időpontjában a gróf birtokában mindössze 2 600 hektárnyi erdő volt, ami csak egyharmada annak a területnek, amit Milan I. jogtalanul szerzett meg, ő ugyanis 6 270 hektárnyi erdőt íratott magára, 1,2 milliárd korona értékben. Amennyiben a vád beigazolódik, Milan I.-nek több mint 6000 hektárnyi erdőt kell visszaadnia az állami erdészetnek, és a polgári perben a hatályos törvények értelmében a bíróság 5-től 12 évig teijedő szabadságvesztéssel büntetheti a három vádlottat. A Kassai Kerületi Bíróság szóvivője, Ladislav Dudits megerősítette, az állami erdészet beadványát megkapták, intézését a soros bíróra bízták, aki ezt az iratot a legfelsőbb bírósághoz továbbította, mivel az elfogultság az ő esetében is fennállhat, hiszen az egyik vádlott az iskolatársa volt. AJÁNLÓ Június 18. (péntek) Nagytárkány - 19.00: A helyi művelődési központban a felsőzsolcai férfi népdalkor és a nagytárkányi Tisza Éneklőcsoport közös fellépését tekinthetik meg az érdeklődők. Június 19. (szombat) Nagytárkány - 8.00: A településen gyermek és felnőtt sportversenyeket, labdarúgómérkőzéseket valamint utcabált is rendeznek. Perbenyik - 12.00: A község sportpályáján egész napos motoros találkozót rendeznek, melyen különböző szórakoztató programok és rockkoncertek várják a látogatókat. Szepsi - 20.00: A Csemadok Kassa Környéki Területi Választmánya az 50. Szepsi járási Csemadok Napok nyitórendezvényeként a Megfeszített című rockopera előadására hívja a közönséget, melyet a Felvidéki Magyar Rockszínpad Karkó Henriett rendezésében mutat be. Az előadást a hegy alatti Aréna Sportközpont szabadtéri színpadán tartják. Várhosszúrét - 15.30: Első alkalommal rendezik meg az egyházi énekkarok találkozóját a várhosszúréti Buzgó Máriács- ka búcsújáróhelyen. A helyi énekkaron kívül fellépnek a Ber- zétéről, Hárskútról, Szádalmásról, Krasznahorka-váraljáról érkező csoportok, valamint a Várhosszúréti Ifjúsági szervezet. A rendezvényt a Csemadok alapszervezete szervezi, (kov) Tornaija - 15.00: A Kazinczy Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola tornatermében kerül megrendezésre a III. gömöri aerobic-maraton. Június 20. (vasárnap) Nagytárkány - 10 00: A község kulturális életéért munkálkodó néhai Marczy István szülőházánál emléktáblát lepleznek le. 15.00: A szabadtéri színpadon a mándoki folklórcsoport, a bodrogszerdahelyi Csemadok népdalköre, az ágcsernyői népdalkor, a helyi alapiskola színjátszó csoportja, az óvoda néptánc- csoportja valamint a Tisza Éneklőcsoport lép fel. 18.00: A helyi kultúrházban a Debreceni Csokonai Színház művészeinek Szécsi Pálra emlékezünk című összeállítását tekinthetik meg az érdeklődők. Szepsi - 14.00: Az 50. Szepsi Járási Csemadok Napok 14 órakor játszóházzal és mesterségek bemutatásával kezdődnek, majd a jubileumi kultúrműsor 15 órakor indul a Baktalórántházi Városi Vegyeskar fellépésével. A Réce, ruca, vadliba, jöjjenek a lagziba című műsorblokkba a járás legjobb ének- és folklórcsoportjai mutatkoznak be Jánokról, Zsar- nóról, Ájból, Szepsiből, Debrőd- ről, Bodollóból, Csécsből, Szesztárói és Nagyidéról. Az aba- újszinai Rozmaring és a nagyidai Ilosvai néptáncegyüttesek is kellemes perceket szereznek majd a közönségnek, nem kevésbé a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes táncosairól. A jubileumi rendezvény a járás táncdaléne- keseinek fellépésével fejeződik be. (leczo, -szák, kov, sk,) Elutasítják az összevonást SZÁSZI ZOLTÁN Besztercebánya/Kékkő. A mai megyei közgyűlésre két autóbusz- nyi tiltakozó készül Kékkőről. A buszok a kékkői kereskedelmi akadémia által szervezett tiltakozókat hivatottak Besztercebányára szállítani, akik a kereskedelmi akadémia és a vele egy épületben lévő tanonciskola összevonása ellen kívánnak tiltakozni. A megyei közgyűlés ma főleg a fennhatósága alatt lévő középfokú oktatási intézmények racionalizációjával foglakozik majd. A kékkői iskolák összevonása az indoklás szerint megalapozottnak tűnik. Egyik oktatási intézmény sincs teljesen kihasználva, mindkettőnél tetemes támogatási hiány mutatkozik a tavalyi évhez viszonyítva. A kereskedelmi akadémiánál ez 427 ezer, a tanonciskolánál pedig 620 ezer korona. A létszámok alapján az akadémia 89 százalékban kihasznált, míg a tanonciskola 66,5 százalékban. Az összevonást az is indokolja, hogy egy épületben, közös infrastruktúrával működik a két intézmény. Információink szerint a kereskedelmi akadémia tanári kara berzenkedik az összevonás ellen. A szülőkhöz intézett felhívásukban főleg azt fájlalják, megszűnik az iskola neve, radikálisan csökken a színvonala, elveszíti eddigi jó hírnevét és pozícióját, és az összevonás szerintük gazdasági összeomláshoz vezet majd. Információnk szerint a közös épületben lévő két intézmény eddigi együttélése sem volt felhőtlen. A kereskedelmi akadémia diákjai és tanárai állítólag becsmérlően nyilatkoznak a tanoncokról, sőt olyan vélemények is elteijedtek, hogy az inasok tanítása idézem „megalázó és pszichikailag kimerítő” helyzetbe hozná a tanárokat, akiknek ezek után már nem csak a kereskedelmi akadémián, hanem a tanonciskolában is tanítaniuk kellene. Ha elfogadják a javaslatot, megszűnhet az iskola Tiltakoztak a rozsnyóiak is KOVÁCS ÁGNES Rozsnyó/Nagyrőce/Rima- szombat/Tornalja. Gömörből is útra keltek szerdán az állami művészeti alapiskolák pedagógusai, hogy tiltakozzanak Pozsonyban, a kormányhivatal épülete előtt. A kormány ugyanis 2005-től megszüntetné a központi támogatást, és az önkormányzatokra bízná az állami művészeti alapiskolák fenntartását, miközben tovább támogatná az egyházi és magániskolákat. A rozsnyói művészeti alapiskola számára a javaslat elfogadása a megszűnés veszélyét jelentené. A fennmaradás érdekében a tandíjat a sokszorosára kellene emelni, amit a szülők többsége nem tudna kifizetni, s emiatt a tanulók többsége kénytelen lenne lemondani művészeti tanulmányairól. Védelmükbe vették a kassai alpolgármestert Nyílt levél két miniszterhez SZASZÁK GYÖRGY Kassa. Harminc kassai polgár aláírásával tegnap levelet intéztek Dániel Lipsic igazságügyi miniszterhez - tudtuk meg Michal Krav- cíktól és Danica Klinckovától, akik tegnap rendkívüli sajtóértekezletükön azt is bejelentették, pár nappal korábban ezt a nyűt levelet Vladimír Palkó belügyminiszternek személyesen adták át Kassán. Mint elmondták, nyugtalanítja őket az igazságszolgáltatás és a demokrácia helyzete Szlovákiában. Mindezt pedig azért fogalmazták meg levelükben, mert szerintük Eugen Cunot, Kassa alpolgármesterét, valamint Pirovits László ügyvédet, akiket csúszópénz elfogadása miatt vettek őrizetbe, alaptalanul tartanak fogva. A levél aláíróinak ugyan konkrét bizonyítékai nincsenek, de mivel jól ismerik Eugen Cunot, biztosak benne, üyen cselekedetre ő nem lenne képes. Michal Kravcík úgy véli, az alpolgármester és a királyhelmeci ügyvéd a KÄME cég képviselőjétől azt az összeget vette fel, amelyet munkájuk fejében már régen meg kellett volna kapniuk. Felháborítónak tartják, hogy az ügy koronatanúja, akit 98 millió koronás csalással vádolnak, szabadon védekezhet. A nyűt levél aláírói azt szeretnék, ha ezt az ügyet a szlovák igazságszolgáltatás minél előbb kivizsgálná. Elmondásuk szerint a levelüket egyebek mellett azért is írták, hogy az ügyről Kassa nyüvánossá- ga előtt is véleménynyüvánításra ösztönözzék az illetékeseket. Azt szeretnék elérni, hogy ne a háttérben settenkedők, az alvilággal összefonódott elemek erősítsék meg pozícióikat ebben a városban. Program vak és gyengén látó gyerekek számára Sötétkék égbolt SZÁSZAK GYÖRGY Kassa. Hat hónapig tartó programsorozatot indít Sötétkék égbolt címen a Feman Polgári Társulás szorosan együttműködve a Vakok és Gyengén látók Szlovákiai Uniójával és lőcsei alapiskolájuk baráti társaságával. Amint azt Eduard Burás, a Feman Polgári Társulás elnöke a tegnapi sajtóértekezleten elmondta, a nyár folyamán hét közben Kassán, a hétvégeken pedig a Szepesi káptalan területén létesített alkotó- műhelyeikben ötven gyerekkel dolgoznak majd. Olyan gyengén látó gyerekek felkarolásáról van szó, akik vonzalmat éreznek a képzőművészet, a zene, valamint a tánc fránt. Az alkotótáborokban festmények, grafikák és kerámiák készülnek. Az alkotásokat természetesen kiállításon is bemutatják majd, és árverésre is bocsátják, hogy a befolyt összegből a kezdeményezést tovább éltethessék. Szeptembertől a foglalkozások helyszíne a vakok és gyengén látók lőcsei alapiskolája lesz. Itt készítik fel őket arra az ünnepi hangversenyre is, melyet november 17-én Kassán, a Művészetek Házában rendeznek meg. A programsorozatot június 26- án indítják Szepeskáptalanon, ahol ebből az alkalomból nyitják meg az Európán nevet viselő új multikulturális központot.