Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-12 / 135. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 12. Egészségünkre 23 Beszélgetés dr. Sládecek Sándorral, az érsekújvári kórház patológus főorvosával a szakmai alázatról, az életmódváltás szükségéről Az élőket segítik a holtak mielőtt lezárul a vizsgálat. Ezér is értek egyet az egészségügyi mi niszter kezdeményezésével, ak az orvosok munkáját felülbírál« hivatal létesítését tervezi. A mién két is persze. A miniszter szerint vissza kel adni a patológia becsületét é: rangját. Míg Magyarországoi drámai munkakörülményekről megalázóan alacsony bérekrő beszél a szakma, a hazai patoló gusok nem hallatják hangjukat A magam nevében beszélhetel csupán, s állítom, a lehetőségek hez képest elégedettek lehetünk A legmagasabb bérkategória sze rint díjaznak bennünket. Tudn kell, munkánk zömét nem a bonc asztalnál végezzük, hanem a mik roszkóp mögött. Az elmúlt évekri a diagnosztika forradalma a jel lemző, s ebből a patológia is kivet te a részét. Néhány sejtből állt minta alapján nagy valószínűség gél képesek vagyunk felmérni, je len van-e rákos daganat, vagy azt hogy a sejtek utalnak-e egy rossz indulatú daganat jövőbeli kiala kulásának lehetőségére. Nem dicsekvésképpen mon dóm, de egy-egy betegség legyő zésében mi konkrét segítsége nyújtunk a sebészeknek, belgyó gyászoknak. Mára bebizonyoso dott az is: nem baj, ha a szakor vosok is értenek egy kicsit a mun kánkhoz, hiszen ahhoz, hogy kér déseket tegyenek fel egy-egy sú lyos kórral, vagy annak gyanújá val kapcsolatban, tudniuk kell milyen módszerekkel erősítheti meg a diagnózis. Valójában mivel foglalkozik i patológia? A betegségekkel, főleg a morfo lógiai elváltozásaikkal. A szövetei és a sejtek vizsgálatával, szaknyel ven a hisztológiával é; citológiával. Tehát nem csupán ; halál okának felderítésével, ha nem egyre inkább az élők beteg ségeinek feltárásával és kilátásai val. Megbízható diagnózis, megfelelő terápia nem lé­tezik a patológusok mun­kája nélkül. A korszerű egészségügyi ellátásban különös szerepük van, és bár új technológiák hódí­tanak, a patológus szemét, szaktudását, tapasztalatát nem pótolják a legprecí­zebb műszerek sem. Még­sem a boncolási művésze­tükre a legbüszkébbek, ha­nem arra, hogy a szövettan és citológia szakemberei. PÉTERÉI SZONYA A Magyarországon kirobbant patológusbotrány kapcsán, amikor méltatlan módon, nem hűtőben, hanem a padlón he­lyezték el a halottakat, a hazai viszonyokra kérdezünk rá. Kizártnak tartom, hogy Szlová­kiában ilyen bánásmódban része­sítenék az elhunytakat. Érsekújváron a hűtőberendezés kapacitása elegendőnek bizonyul annál is inkább, mert csökken a kórházban elhunytak száma, s azoké is, akiknek boncolását a hozzátartozók megengedik. Az intézetben évi 700-750 halálese­tet jegyzőnk, a boncasztalra vi­szont alig százan kerülnek. A rendszerváltozás előtti években az elhunytak 90 százalékát bon­coltuk. A patológusok előtt nincs ti­tok, ők látják csak igazán, meg­felelő módon kezelték, vagy ne­tán elkezelték a kollégák az egyik-másik beteget. Ez valóban igaz, mi képesek va­gyunk a hibás döntések leleplezé­sére. Csak nem nagyon beszélnek róla. Aligha hihető ugyanis, hogy Szlovákiában félrekezelés következtében nem hal meg senki, sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a kétes ügyek nem kerülnek nyilvánosságra. Ebben is van némi igazság. Egyetlen kórházigazgató sem lel­kesedne, ha a műhibák még az­előtt kerülnének nyilvánosságra, Vagyis nem igaz az a szakál­las vicc, mely szerint a belgyó­gyász sokat tud, de alig tud se­gíteni, a sebész keveset tud, de mégis segít, a patológus min­dent tud, de sajnos, későn... Mennyi idő alatt készül el egy-egy hisztológiai diagnózis? Ha szükséges, műtét közben 10-12 perc alatt felállítjuk a főleg onkológiai szempontból fontos diagnózist. Pl. mell-vagy pajzsmi­(Somogyi Tibor felvételei) rigydaganat esetében, vagy a méh és a petefészek betegségeinél, hi­szen a műtőben a rák stádiumától függően kell nemcsak a beteg szervet, hanem a nyirokcsomókat is eltávolítani. Az esetek 80 száza­lékában 2-3 nap áll rendelkezé­sünkre, de gyakran egy nap is elég az eset lezárásához, bár ezt ritkán kérik tőlünk, ugyanis a kollégák tudják, hogy a pontosság fonto­sabb, mint a gyorsaság. Beszélgetésünk elején emlí­tette, hogy általában keveset boncolnak. Tevékenységünk lényege: a rendelkezésre álló eszközökkel, az említett biopsziás hisztológiá­val stb., elsősorban az élőket se­gítjük, de fontos a kórbonctani munka is. A kórházban elhuny­taknak csak 10 százalékát boncol­juk, holott a fejlett országokban 20-25 százalékos az arány. Tuda­tosítani kell: amellett, hogy ügye­lünk a halott méltóságának meg­őrzésére, a boncolással ellenőriz­hetjük az egészségügyi gondosko­dás minőségét is. Ha történnek is tévedések, nem feltédenül kell nagydobra verni. A kezelő orvos­ok okulása a cél. Van diagnózis, amely eltér a megszokottól, szá­mos kérdést vet fel a szakorvos­ban, bennünk. S éppen azért, ne­hogy vád érjen bennünket, hogy védjük a kollégákat, egymást, az intézetet, a kétes boncolási lelete­ket, jelentéseket nem a kórház­ban, hanem a miniszter által szor­galmazott egészségügyi felügye­leti hivatalban értékelik majd. Egészen biztos, hogy a jobb mun­ka az élőket segíti. Néha úgy tűnik, hogy a gyá­szolók félnek a boncolástól. Az egyértelmű kóroknál - agy­vérzés, szívinfarktus, rák-, mi sem tartjuk indokoltnak a boncolást, mert felesleges költséget jelent az egészségbiztosítónak. Tény vi­szont, hogy sok esetben a boncolás a hozzátartozók számára fontos in­formációkat tár fel, sőt, esetleg életmódváltozásra serkentheti őket. Ezt hogy értsük? Nem kell hangsúlyoznom, hogy mennyire egészségtelenül élünk. Ez alól én sem' voltam kivétel, de az is igaz, a sok-sok betegség láttán lassan változtattam szokásaimon. Nagy csodálója vagyok annak a gö­rög eszmei hagyatéknak, amely a test és a lélek egyensúlyának fon­tosságára figyelmeztet. Megtalál­ható benne a meden agan - min­dent mértékkel - fogalom, és köze­linek érzem Epikurosz hedonista filozófiáját is. Tényleg élni, nem csupán éldegélni kell igyekezni. Nem kell tilalomfákat állítani, vi­szont a mértékletességet szem előtt kell tartani. Időnként meg le­het szegni a szabályokat, ha utána „önmegtartóztatjuk” magunkat. Mivel teszünk magunkban leginkább kárt? Ha magas a kalóriabevitel, de kevés a leadás, ha rosszul párosít­juk az élelmiszereket. Ha nem gon­dolunk arra, hogy a cukor fehér méreg. Ha megfeledkezünk arról, hogy a falánkság a hét főbűn egyi­ke, ha a káros étkekhez alkoholfo­gyasztás is társul. Szó sincs teljes absztinenciáról, hiszen az alkohol élvezeti szer, de napi fogyasztásra nem alkalmas. Aid ital nélkül „szürkének” érzi az életét, az se igyon 2-3 decinél több bort. Azt ugye elismeri, hogy a fo­gyasztói élet csábítóbb, mint a fegyelmezett? Nem kell bedőlni a csábításnak, mindenki hallgasson a józan eszé­re, és lelki nyugalmára. Észre kel­lene venni és élvezni kellene az élet apró örömeit, örülni kellene az illatozó virágoknak, a napsü­tésnek. Huszonhat éves orvosi pá­lyafutásom mondatja velem: a boldogságtól nem kell feltédenül ordítani. A felnőttek felelőtlen­ségét az utódok sínylik meg. Tu­dom, miről beszélek, a feleségem gyermekorvos. Jobban oda kelle­ne figyelnünk arra, mit eszünk, milyen vizet iszunk, milyen leve­gőt lélegzőnk. Nagykéren élek, kertészkedem, megtanultam, hogy kímélőbb módszerekkel is meg lehet védeni a gyümölcs-, burgonya-, zöldségtermést. Kiegyensúlyozottnak, elége­dettnek tűnik. A látszat nem csal. Egészsége­sen élek, pozitívan gondolkodom, sokat mozgok, karban tartom nemcsak a testemet, hanem a tel­kemet is. Szerintem hamarosan javulni fog az egészségügy hely­zete, az uniós csatlakozással pe­dig sokunk álma vált valóra. A munkámat érdekesnek tartom, szakmailag kielégít, örömömet le­lem a lányomban, aki a nyomdo­kaimba lépett, szintén patológus. És hamarosan nagyapa leszek. Ez bizony boldogít. Aforizmának nem rossz. A pa- tológus rendszerint elsőként tudja meg, milyen a beteg állapota és azt is, milyenek a kilátásai. Milyen a munka menete a pa­tológián? Az osztályokról és a rendelők­ből érkező mintákat - olykor mák- szemnyi, vagy lencsenagyságú, de akár néhány kilós daganatok - először szabad szemmel alaposan megvizsgáljuk, észrevételeinket lejegyezzük. A mintavétel és a bo­nyolult feldolgozás után mikro­szkópos vizsgálat következik. Milyen szöveteket vizsgál leg­gyakrabban az újvári kórház négy patológusa? Mivel a 750 férőhelyes kórház több osztályán kezelik a betege­ket, közülük tíznek klinikai státu­sa van, szövetekkel, szervekkel dolgozunk, ezreket érintik azon a diagnózisok, amelyekben ottho­nosan kell mozognunk. Komoly diagnosztikai döntéseket hozunk. A kollégák pontos, megbízható és - nem vegye senki nagyképűség­nek-, „tévedhetetlen” válaszokat várnak tőlünk. Ezzel az onkológiai diagnosz­tikára céloz? Elsősorban arra, de másra is. A daganatkórtan valóban munkánk legfontosabb és legfelelősségtelje- sebb része, hiszen emberi sorsok függnek attól, hogy mit találunk. Nem mindig rosszindulatú a da­ganat, de nekünk azt is meg kell mondanunk, nem válhat-e azzá. Bár munkánk 80 százaléka rutin­jellegű, a maradék 15-20 százalék esetében alapos ismeretanyagra és tapasztalatokra kell támasz­kodnunk. Semmi sem fekete vagy fehér, gyakran az alig észlelhető árnyalatokra is oda kell figyelni. Ha végképp nem boldogulunk, - mert kár tagadni, előfordul, hogy négyünk tudása sem elegendő - konzultálunk az egyetemi munka­helyek szakembereivel, vagy akár a cseh kollégákkal is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom