Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-09 / 132. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 9. Ritka dubnicai pillanat: Vomácka a hazaiak kapuja elé íveli a labdát (TASR-felvétel) Vége a Corgon Ligának: könnyen nyert a Dukla, de nem érte utol a bajnokot Tripláztak a zsolnaiak Dubnica. Megszerezte a szükséges pontot a Zilina, és a besztercebányaiak könnyű sikere ellenére zsinórban harmadszor nyerte a bajnoki címet. Elsőségéről a két csapat egymás elleni mérkőzései döntöttek (1:1, 0:0, 0:0,3:1a zsolnaiak javára). ÖSSZEÁLLÍTÁS DUBNICA-ZILINA 0:0. Két vendéghelyzettel indult Vág-parti tévés mérkőzés, de Postrk résen volt, Gyorsan észbekaptak a védelmek, s nagyobb éberséggel vigyáztak az ellenfél támadásaira, így egy időre a két tizenhatos közé szorult a játék, ami a bajnok zsolnaiaknak kedvezett. A félidő derekán Jurke- mik edző nyugtalanul csóválta a fejét, amikor csapata visszafogott szárnyaszegett próbálkozásait nézte. Vomácka lövése vezette be a második félidőt, de nem lepte meg Postrkot. Bazík becserélésével Jur- kemik a vendégek középpályás sorát erősítette, elől csak Gottwald maradt. Bazík szöglete után nehezen mentett a hazai védelem, a túloldalon Porázik fejelt fölé, kecsegtető helyzetben. A 3-6-1-es vendéghadrenddel a zsolnaiak még jobban megszűrték a hazai támadásokat, de csak mezőnyfü- lénybe kerültek, s folytatódott a mindent felülmúló kivárásos taktika. A vendégek óvatosan guri- gáztak, nehogy gólt kapjanak. Rengeteg párharc szürkítette a játékot, mindenki a harmadik zsolnai bajnoki címet várta. A néző meg szenvedett, s időnként unatkozott. A legvégén Durica egyedül ment kapura, de Postrk mentett. Utána elszabadult a pokol, a vendégszurkolók ellepték a pályát. Ladislav Jurkemik, bajnokcsapat edzője a meccs után nem titkolta érzelmeit: „Örülök a bajnoki címnek, de ma csalódást okoztak a fiúk. Nem ezt vártam tőlük az aranyéremszerzéskor.” (ú, bt) JEGYZŐKÖNYV Spartak Trnava-AS Trencín 1:3 (2:0) Góllövők: Molnár (24., 11-esből), Kriss (40.), Stano (89.), ül. Sémán (67.). Játékvezető: Ligocky, 2621 néző. TRNAVA: Cech-Poljov- ka, Fali, Hrabal, Dano-Hodúr, Filip (65. Juhász), Duris, Husár-Kriss (76. Masaryk), Molnár (90. Ivanic). TRENCÍN: Volesák-Hrabác (46. Baranyai), Skrtel, Micenec, Smelko-Hanko, Sémán, Velicky, Kubala, Vavrus (56. Kamenskyj-Lietava (58. Vascák). B. Bystrica-Matador Púchov4:0 (1:0) Góllövók: Jakubko (45.), Semeník (61,86., az első 11-esből), Ken- tos (69.). Játékvezető: Michel, 8112 néző. B. BYSTRICA: Zajac (90. Boros)-Vyskoc, Kunzo, Kentos, Pancík Pecovsky (87. Libic), M. So- vic, Svintek, Kulik (72. Penov)-Semeník, Jakubko. PÚCHOV: Ber- nady-Beliancin (20. Demjan), Zavatemík, Vavrík (77. Medgyes), Jambor-Besta, Majemík, Gúla, Belák-Breska (35. Nemec), Bakos. ZTS Dubnica-MSK Zilina 0:0 Játékvezető: Suniar, 6200 néző. DUBNICA: Postrk-Zimen, Ko- packa, Svestka, Pleva-Izvolt (71. Jakus), Drzík, Svikruha (62. Sokol), Bellák-Porázik, Nemec. ZILINA: Mucha-Sninsky, Vomácka, B. Labant, Zábavník-Barcík, Dolezaj, Sírba (54. Minarcík), M. Durica-Straka (46. Bazík), Gottwald (65. Fabus). Petrzalka-Ruzomberok2:3 (2:2) Góllövők: Suchánek(28.), Tchuí (31.), ill. Stevko (5.), Jend- risek (44.), Jurco (87.). Játékvezető: Sipos, 1500 néző. PETRZAL- KA: Cobej-Maixner, Burák (46: Mikulic), Hane, J. Durica-Hosek, Tchur (84. Emkaimi)-Suchánek, J. Kozák (46. M. Kozák), Solt- is-Krejcí. RUZOMBEROK: Hajdúch-Skolník (46. Jurco), Mikulás (83. Dubek), Laurinc, Had-Bozok, Zofcák, R. Urban, Svento (66. Latiak)-Stevko, Jendrisek. Slovan-Inter 1:3 (1:2) Góllövők: Fodrek (21.), ill. Kunzo (20.), Halenár (25.), Sebő (53.) Játékvezető: Smolák, 1200 néző. SLOVAN: Prole-Pecko (64. Jurko), N. Hmcár (29. Demeter), Polgár, Hornyák-V. Bednár, Volf, Pecálka (52. Bukvics), Onofrej-Fodrek, Slahor. INTER: Hyll- Cisovsky, Sedivy (66. Petrán), Kunzo, Cech (29. Oprsal)-Burza, Mráz, Horváth, Chalupka-Sebo (74. Lembakoali), Halenár. Égszínkék és fekete Búcsú vereséggel Pozsony. Nem történt semmi különleges a pozsonyi rangadón. A Slovan egymás utáni 12. meccsén sem tudott nyerni, kikapott az Intettől, a maradék szurkolói sem verték meg a sokat szidott vezetőket, csak a klubzászló mellé kifüggesztették a feketét is, ezzel végleg lezárva a csapat élvonalbeli szereplését. Mint minden Inter elleni meccsen, most sem hiányzott az égszínkékekből az önbizalom, a fut- balltudás nagyon is. A mozgékony sárga-feketék sem tündököltek, de legalább volt két-három emlékezetes akciójuk. A gólok: A vendégek elaltatták a hazaiak sorfalát, és Kunzo szabadrúgásból betalált, Fodrek fejjel egyenlített, aztán Halenár okos gólt lőtt, majd Sebő bemérte és kilőtte a hosszú sarkot. És a fanatikus Slovan-drukkerek éltették a csapatukat, a játékosok egytől egyig kijöttek parolázni a kerítésekre felmászott drukkerekkel, (tv) VÉGEREDMÉNY 1. Zilina 3617 13 6 62:35 64 2. B. Bystrica 36 17 13 6 58:36 64 3. Ruzomberok 3615 10 11 53:47 55 4.Trnava 3615 8 13 46:46 53 5. Trencín 3613 9 14 37:43 48 6. Dubnica 3612 10 14 41:42 46 7. Inter 3612 9 15 38:44 45 8. Petrzalka 3610 14 12 43:44 44 9.Púchov 36 10 9 17 34:54 39 10. Slovan 36 6 11 19 37:58 29 Sport 23 EURO 2004: Mezey az UEFA szakmai bizottságában; válságülés a hollandoknál Trapattoni leírta a németeket ÖSSZEÁLLÍTÁS Mezey és Venglos együtt Mezey György is tagja annak az UEFA által összehívott szakmai bizottságnak, amely az Eb küzdelmeiről készít jelentést. Az Andy Roxbrough, az UEFA technikai igazgatója által vezetett csoport a helyszínen elemzi a taktikai irányzatokat, és a 16 válogatott környezetében tartózkodva figyeli meg az új edzésmódszereket. A magyar szakember mellett a testületben olyan hírességek találhatók, mint a német Berti Vogts, a szlovák Jozef Venglos, a holland Rinus Michels, a francia Gerard Houllier, az angol Roy Hodgson és a román Angel Iordanescu. A Császár bízik Völlerben Lesújtóan nyilatkozott a németek esélyeiről Giovanni Trapattoni olasz kapitány. - A hollandok és a csehek végeznek a D csoport első két helyén, a németeknek már az első kör is sok lesz - mondta a Bayern korábbi mestere, aki saját együttesét egyértelműen a C jelű négyes élére várja. Jóval kedvezőbben ítélte meg a Nationalelf kilátásait Franz Beckenbauer, a bajor klub elnöke. Töretlenül bízom Rudi Völlerben, aki már a 2002-es vb-re is remek csapatot épített. Úgy érzem, ezúttal is meghatározó szerepet fogunk játszani, s akár az elődöntőig eljuthatunk. Makaay kegyvesztett Válságülést tart Dick Advocaat holland kapitány a csapat szállásán, Albufeirában. A szakember állítólag zárt ajtók mögött beszélget el a kulcsjátékosokkal az utolsó két felkészülési mérkőzésen elszenvedett vereségről, valamint a németek elleni Eb-találkozó taktikájáról. A megbeszélésről hiányzik majd két sztár, a sérült Seedorf, valamint Makaay. A Bayern csatárát a holland sajtó ugyan a kezdőcsapatba követeli, de továbbra is kegyvesztett Advo- caatnál. - Van Nistelrooy és Makaay nem jól egészítik ki egymást-jelentette ki a tréner. Szakértők szerint az Eb egyik esélyese a tulipános csapat, a válogatottat azonban ezúttal is a széthúzás jellemzi. PORTUGAL Röpke nászút Megnősült Jan Koller, a cseh válogatott és a Dortmund csatára. A 31 éves játékos a Prágától 50 km- re lévő dobrísi kastélyban vette feleségül Hedvika Kankovát, akivel Belgiumban ismerkedett meg, amikor még az Anderlecht játékosa volt. A pár néhány éve már együtt él, és van egy 10 hónapos kislányuk, Hedvika. Rollernek és nejének csak röpke nászútra lesz lehetősége, mivel a cseh együttes ma utazik az Eb-re. (mti, bt) Dagad a cseh bundaügy: újabb bírókat vádolnak Gyanúsított társtulajdonos TASR-JELENTÉS Prága. Újabb gyanúsítottal bővül a cseh bundaügy: a cseh HN értesülései szerint a rendőrség a Synot labdarúgóklub volt társtulajdonosát, Ivó Valentát is vádolja, s további négy játékvezető ellen készül vádjelentés. A Synot cég ugyan májusban kilépett az 1. FC-ből, de Hasik sportigazgatót már április végén letartóztatta a rendőrség, akárcsak Hruska bírót. Múlt héten Eduard Cichy szlovák játékvezető is belekeveredett a megvesztegetési ügybe. Ő a cseh és a szlovák szövetség csereegyezménye alapján fújta a Synot egyik mérkőzését. Azóta a cseh fél egyoldalúan felbontotta a kölcsönös bíróküldési megállapodást. NIKÉ Szerda, június 9 WNBA: 188. Phoenix-Connec- ticut 1,75-12- 1,95-1,55-1,75; 189. Indiana- Detroit 1,9-111,8-1,7-1,6; 190. Houston-San Antonio 1,3-14-3,1-1,15- 2,7; 191. Los Angeles-Charlotte 1,25-14-3,3-1,15-3. Major League Soccer: 192. Colorado-Kansas 2,2-2,9-3,1-1,25 1,45. Norvég labdarúgóliga: 206. R. Trondheim-Bodö/Glimt 1,45-3,66,1-1,1-2,25. Labdarúgó Norvég-kupa, 3. forduló: 213. Moss (2. ligás)-Fredriks- tad 2,8-3,2-2,2-1,45-1,3; 214. Lyn-Frigg (3) 1,15-5,8-11,1-13,75; 215. Baerum (3)-Valerengen 6,9-4,6-1,3-2,75-1. SPORT A KÉPERNYŐN STV 2 - 10.05: Dubnica-Zili20.00: LA Lakers-Detroit na bajnoki labdarúgó-mérkőzés NBA-döntő, 2. mérkőzés (ism.) (ism.) EUROSPORT - 12.30: OstGALAXIE SPORT - 14.15: ravai atlétikai viadal (összefogTampa Bay-Calgary Stanleylaló) kupa, döntő, 7. mérkőzés 14.00: Kingdomi férfi tenisz(ism.) torna (élő) FOCIMENETREND NYUGAT-SZLOVÁKIA, III. LIGA, 30. forduló, június 9., 17.00: Myjava/Turá Lúka-To- poícany, Bánovce-Nové Zám- ky, ViOn Zlaté Moravce-Stú- rovo, Púchov B-Komámo; Trnava B-Dolné Vestenice; Vel’ky Lapás-Nemsová, Levice -Neded, Lednické Rovne-Jas- lovské Bohunice. SPORTHÍRADÓ ♦ Mától Ivan Hucko irányítja a rózsahegyi futballcsapatot. A19 éven aluli válogatott jelenlegi trénere Jozef Vukusicot váltja a kispadon. ♦ Birminghami női tenisztorna, 1. forduló: Hantuchová-Cso 6:3, 6:1.. ♦ Egy 21 éves nő megerőszakolásával vádolják az albán KS Partizani két labdarúgóját. ♦ Londoni férfi tenisztorna, 1. forduló: Beck-Elsener 6:3, 6:4, And- rejev-Agassi 4:6,7:6,7:6. ♦ Egy Zakopanéi bíróság tíz év börtönbüntetést szabott ki Wojciech Fortuna olimpiai bajnok síugróra (1972-ben nyert), aki módszeresen ütötte-verte, sőt rugdosta feleségét. ♦ A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 2, 5, 8, 12, 14,19, 20, 22, 28, 31, 37, 40,46,48, 52, 53,67,71, 74, 80. VISSZHANG Megfélemlítették az ógyallaikat Urblík József, a nyugat-szlovákiai V. labdarúgóligás ipolyságiak játékosedzőjének keddi számunkban megjelent nyilatkozatára reagált tegnap Psenák József, a vasárnap elért l:l-es eredménnyel már bajnokságot nyert ógyallaiak egyik szurkolója. Ő több olyan dologról is beszámolt, melyek bizony távol állnak a sportszerűségtől. „Ott voltam a feljutási rangadón, s egyetértek azzal a megállapítással, hogy a mezőny legjobbja kapusunk, Majer volt. A házigazdák meddő mezőnyfölényében azonban a rendre javukra ítélkező Rub- lik játékvezető vállalt kulcsszerepet, aki nem engedte át a mieinket a felezővonalon. Egyik játékosunkat a cserét megelőzően bántalmazták a foggal-körömmel harcoló ipolyságiak, ám a vétkest sem büntette meg a részrehajló bíró. Csupán a tárgyilagosság kedvéért említem meg, a vezető gólunkon kívül még további két ziccerünk maradt kihasználatlanul” - elevenítette fel a pályán történteket lapunk régi olvasója. Sérelmezte a vendégszurkolók megfélemlítését is. „Az egyik ógyallai nézőt a hazai szektorból elhajított kődarab találta fejen, a sérültet rohammentő szállította kórházba. A mérkőzés befejezését követően mintegy félezer feldühödött ipolysági szurkoló várt ránk a kijáratnál, nem tudtuk, nem mertük elhagyni a stadiont. A találkozón jelenlévő polgármesterünk kért telefonon rendőri segítséget, csupán érkezésük és közbeavatkozásuk után távozhattunk a helyszínről. Csak a legkirívóbb esetekről tettem említést, melyek sajnálatos módon kimaradtak a hazai klubelnök és játékosedző egyoldalú tájékoztatójából“ - fejezte be olvasónk, (ú)