Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-05 / 129. szám, szombat

12 Családi kör ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 5. MINDENNAPI KENYERÜNK f Útközben ÉDES ÁRPÁD Ige: „Mózes ezt mondta ne­kik: Saját szemetekkel láttá­tok, hogy mit is cselekedett az Úr Egyiptom földjén a fá­raóval, összes szolgájával és egész országával. Saját sze­metekkel láttátok a nagy pró­batételeket, azokat a nagy je­leket és csodákat. Csak értel­mes szívet, látó szemet és halló fület nem adott nektek az Úr máig sem. Pedig negy­ven évig vezettelek bennete­ket a pusztában, és nem sza­kadt le rólatok a ruha, a lába­tokról sem szakadt le a saru; kenyeret nem ettetek, bort és szeszes italt sem ittatok, hogy megtudjátok: én az Úr va­gyok, a ti Istenetek.” (5Mózes 29,1-5) A statisztikai hivatalok az élet legkülönbözőbb dolgairól készí­tenek kimutatásokat. Mérik, hogy mennyi időt töltünk alvással, munkával, evéssel, szó­rakozással, a tévé előtt és egyéb lehetséges és lehetetlen élethelyze­tekben. Biztosan arról is készült kimutatás, hogy egy átlagember egy át­lagélet során átlagban mennyit tölt utazással. Percben és kilomé­terben kifejezve valószínű szép summákat kapunk. Hisz az óvo­dától az iskolán át a munkahelyig mindig távolságokat kell áthidal­nunk. Sorban állunk sorompó­nál, villanyrendőrnél, üzletben, rendelőben, hol türelmesen, hol türelmetlenül várva, hogy indul­hassunk tovább. Néha templom­ba is elmegyünk, főleg, ha eszünkbe jut, hogy lesz egy „út”, ahova már úgy visznek bennün­ket valós vagy professzionális ke­gyelettel. S ráébredünk, hogy az egész élet egy nagy-nagy „útköz­ben”, amit választékosán néha életútnak, életpályának neve­zünk. Ebben pedig legtöbbször nem az az érdekes, igazán fon­tos, amit a statisztikák kimutat­nak, mert a „mennyi” és a „med­dig” kérdéseknél sokkal fonto­sabb a „hogyan”? Oviba hajdan édesapám a kis piros motorke­rékpár kormány és ülés közti gödrében hordott, s mert az egészből csak ezt a kis szakaszt találtam jónak, nem is tartott so­káig az óvodába járásom, de ez határozottan emlékemben él. Gimnáziumba bejáró voltam, s a buszon volt egy távolabbról uta­zó fiúcsapat, akik a „négyes ülés­ben” mindig az egész időt végig­kártyázták, és ha sok leszálló volt, akkor még egy gyors partit leosztottak, hogy az utolsó perc se teljen hiába. Persze olyan is volt, aki olvasott vagy tanult. Az életút is sok tanulságot rejt magában, ha van hozzá kellő lá­tás vagy halló fül és értelmes szív. Mózes, az Isten embere egy ilyen küzdelmes életpálya végén mondja el tapasztalatait, állít igaz tükröt a negyvenéves pusz­tai vándorlás végén Izrael fiai elé. Teszi ezt akkor is, ha tudja, hogy az ígéret Földjének határán áll, látja a folyón túl a tejjel és mézzel folyó Kánaánt, s tudja azt is, hogy az Isten nem engedte meg neki, hogy átkeljen a Jordá­non. Nem forral bosszút azért, mert a nép zúgolódása okozta botlását, ami miatt Isten megha­ragudott rá, és nem engedte, hogy életútja a megígért új hazá­ig érjen. Ehelyett emlé­kezteti az Egyiptomból kivonult népet az Isten csodáira, amiket a hosszú út során megél­hettek. Milyen jellemző, hogy az ember még a legnagyobb csodákról is képes elfeledkezni, s eközben a legkisebb baj vagy probléma miatt zúgolódik és lázad. De nem az a baj, hogy a múlt legnagyobb csodái is eltör­pülnek a jelen kis problémái mel­lett, hanem az, hogy az a hit fo­gyatkozik meg, amelyik meglátja, hogy ugyanaz az Isten, aki a múlt csodáit véghez vitte, ma sem erőt­lenebb, és ma is képes megtarta­ni. Nemcsak a pusztai vándorlás negyven évében, és nemcsak az elmúlt rend negyven évében tu­dott megoltalmazni. Lehet, hogy nem volt hét mérföldes csizmá­juk, ám a saru nem szakadt le lá­bukról! Ha nem volt kenyerük, az Isten mannával táplálta őket. A bor, s a más istenek mámora he­lyett kijózanító, de élő víz forrása fakadt akár a kősziklából is. De az úrnak ebben a szakaszában sem a látótávon belüli Kánaán puszta valósága boldogít, hanem az Is­ten, aki megáldja a hűséget. Épp­úgy válhat átokká a hűtlenség és a hitetlenség számára még az ígé­ret Földje is. Az EU határán innen és túl is jó tudatosítanunk, hogy sem Brüsszel, sem Strasbourg nem fog megtartani minket, csak­is az Úr, aki ezeríziglen hűséges az őt szeretőkhöz! A szerző református lelkész Okos magazinok, menedzserképző szakemberek mondják el naponta, hogyan kell állást keresni Nem a győzelem a fontos? Van-e olyan ember, aki nem tudná, hogyan veszik fel mostanában a munka­helyekre az új munkaerőt? Aligha. Mert hát ki ne tud­ná, hogy ma már nem elég a sógorság és komaság, hanem a tudás, a képessé­gek és az ügyesség a dön­tő. Sokan saját bőrükön ta­pasztalták az újkori pályá­zatok komolyságát, mások hallomásból tudják, vagy újságban olvasták. FIALA ILONA Barátnőm, aki majdnem egy éve munkanélküli, el tudná mon­dani, mit jelent manapság mun­kahelyet keresni. Jó egynéhány pályázaton részt vett, mondhat­juk: ő a „gyakorlott pályázó”. Megpályázta már az összes létező helyet, amelyik valamennyire kö­zel állt végzettségéhez, de sajnos soha sem járt sikerrel. Legutóbb egy állami hivatal egyik szekciójá­nak vezető posztjára fente a fogát. Annak rendje s módja szerint be­nyújtotta az összes kért anyagot: életrajz, referenciák, kérvények, magyarázatok, öndicséret stb. Alaposan felkészült, s a kiírt na­pon megfelelő öltözékben, megfe­lelő make uppal jelent meg a válo­gató bizottság előtt. Lehengerlő­én jó válaszokat adott a feltett kérdésekre, miután a vizsga írás­beli részével is sikeresen elbírt. S mivel ő igazán tudja, hogy a bi­zottság az elért pontszámok alap­ján hozza meg a döntést, biztos volt benne, hogy megkapja a meg­pályázott helyet. A végeredmény azonban egészen más volt. Az az úr nyilvánult a „legjobbnak”, ne­vezzük XY-nak, aki már azelőtt is ennél a hivatalnál dolgozott, s karrierépítés címén úgy gondolta, megpróbál magasabb szintű be­osztásba kerülni. Persze, az ötlet nem kimondottan az ő fejében született meg, hanem a hivatal fő­fője javasolta, hogy vegye át a már hosszabb ideje vezető nélkül álló szekciót. Mondván, vala­mennyire ismeri a szóban forgó tevékenységgel kapcsolatos kér­déseket, valamennyire jártas a hi­vatal ügyeiben, valamennyire azt is tudja, mi a hivatal küldetése, s remélhetőleg valamennyire meg tud birkózni az új feladatokkal. Olyan kockázatos idegent felven­ni! Nem tudhatja az ember, mi la­kik benne. S itt ez a jó ember, so­ha senkit nem bántott, nem is os­toba, ha igyekszik egy kicsit, el tudja majd látni az új feladatokat. A megdumálást megegyezés követte. Természetesen mindez a nyilvánosság kizárásával történt. Az illető úr ugyanúgy benyújtotta a jelentkezését, s ugyanúgy részt vett a pályázaton, mint az összes többi érdeklődő. S mivel ő volt mindegyikük közül a „legsikere­sebb”, természetes, hogy a szabad helyet ő kapta meg. Csak akkor derült fény valami turpisságra, amikor barátnőm a fő-fő titkárnőjében volt gimnáziu­mi osztálytársát fedezte fel. Erre már a vizsga után került sor, ami­kor túltette magát az izgalmakon, s vígan elbeszélgetett az egykori kedves osztálytárssal. Aki pedig kedvét szegte azzal, hogy el­akkor hívja be XY urat, aki hol­naptól lesz a szekció vezetője. Barátnőm enyhén szólva elszo­morodott mindezek hallatán, s amikor nekem elmesélte a történ­teket, saját maga vigasztalására felidézte a régi mondást: nem a győzelem a fontos, hanem a rész­vétel. Igen, ez így valóban érvé­nyes, bár számára a győzelem is nagyon fontos lett volna. Az egymást felfaló konkuren­ciaharcban valóban a győzteseké a világ. De mi lesz a vesztesekkel? A nagyszámú résztvevővel, akik törvényszerűen nem lehettek mind győztesek? S mi lesz akkor, ha minden har­cot úgy nyernek meg a „győzte­sek”, mintXY úr nyerte? Ilyen ese­tekben szólni kellene a nagyfő­nöknek, hogy ha már elrendelte is, ki nyerje meg a versenyt, leg­alább jegyezze meg a dátumot, amikorra a pályázatot kiírták, s addig a napig ne titulálja nyertes­nek a jövőbeli „győztest”. Mélyen hallgasson addig a percig, amíg nyilvánosságra hozzák a felvételi eredményeit, s tegyen úgy, mint­ha az egészhez fikarcnyi köze se volna. A naiv elszólások ugyanis könnyen eljutnak a munkahely fa­lain túlra, mert a titkárnők ese­tenként jobb barátságban vannak a kívülállókkal, mint éppen a fő­nökükkel. mondta: ne nagyon számítson rá, hogy megnyeri a pályázatot. Mert ugyanis:- Nekem már tegnap mondta a főnök, hogy hívjam be hozzá a szekció vezetőjét. Mondom neki, hogy ennek a szekciónak már las­san három hónapja nincs vezető­je. Azt mondja: ne hülyítsem őt, hiszen az új vezető az XY úr. Már hogy lenne, mondom én, hiszen csak holnap lesz a pályázat. Aha, csak holnap, így a főnök. Na jó, LOCSOGÓ TOTYOGÓK Kedves Szülők, Nagymamák, Nagypapák, Óvó nénik! ÚJ ROVAT Bizonyára mindnyájan olvastak már hasonlót, hiszen a női és csalá­di lapok kedvenc rovata volt min­dig is a Gyermekszáj, azaz kicsinye­ink frappáns, humoros és legtöbb­ször meglepően bölcs megjegyzé­seinek gyűjteménye. Ezt a hagyo­mányt szeretnénk most olvasóink segítségével mi is feleleveníteni, folytatni. Kérem, írják le, és küldjék el a Családi Kör címére totyogó és ugrándozó gyermekeik, unokáik, védenceik egy-egy aranyos monda­tát. A legeredetibbért havonta egy­szer az Új Nő szakácskönyvét küldjük majd el, hogy a kedves lo­csogásért változatos ízes falatokkal tömhessék be totyogóik száját. Ízelítőül, bevezetésképpen ide­gen gyermekek kérdésekre adott válaszait közöljük, azt remélve, hogy a jövő héten már sajátjaink, a Családi Kör gyermekei töltik meg ezt a rovatot. E-mail címünk is van: csaladivilag@ujszo.com \ / i \ . receptkönyve Mi a szomorúság? A szomorúság az, amikor az egyik ember meglátogatja a mási­kat, és sokat iszik. (7 éves) Miért patkolják meg a lovakat? ♦ Azért, mert a patkók köny- nyebbek a lónál, egy gyorsabban mennek, mint a ló. (8 éves) ♦ Azért, hogy ne boruljon fel a ló, mert mikor fékez, akkor a pat­kókkal kapaszkodik. (9 éves) ♦ Azért, hogy csattogjon velük az utcán, mert ha nem csattog, ak­kor nem is ló. (7 éves) Mit jelent az, hogy modern? Modern az, ha látsz valami szé­pet, ami nagyon drága és nincs pénzed megvenni. (7 éves) Miből készül a parfüm? Vízből, dugóból és parfümből. (5 éves) Hogyan tudnak a vándorma­darak több ezer kilométert megtenni egyfolytában repülve, éjjel-nappal? A madarak, mikor ilyen messze indulnak, visznek magukkal élel­met egy tarisznyában. A repülés előtt pedig egy-két hónapig még nem indulnak el, hogy pihentek legyenek. (7 éves) Hogyan értik meg egymást a madarak és az állatok, amikor nem tudnak beszélni? A madarak és az állatok egy­máshoz nagyon közel mennek, és suttogva beszélnek, és nekünk csak annyit mondanak, hogy mi­au. (10 éves) Honnan tudják a tévében, hogy milyen idő lesz holnap? Az ember a tévében onnan tud­ja, hogy holnap esni fog, hogy el­olvassa egy cetliről. A cetlit az anyukája írta neki. (6 éves) Miért nem esünk le, ha egy­szer forog a Föld? Azért, mert csak a Föld forog, nem az aszfalt. (6 éves) Mi a Biblia? A Biblia egy könyv, amit Isten hagyott nekünk, hogy tudjuk, mi lesz a jövőben. Azt írja benne, hogy lesz két világháború és mind a kettőt a románok fogják meg­nyerni és így is történt. (6 éves) Mi a hárs? A hárs egy fából készült élő­lény. (7 éves) Mi az ambíció? Az ambíció azt jelenti, hogy ön­ző vagy. (10 éves) Mi a mosoly? A mosoly az, amikor az embe­rek csukott szájjal nevetnek, hogy ne zavarják a többi lakót. (7 éves) Kik az alvajárók? Az alvajáróknak olyan betegsé­gük van, ami nem engedi, hogy leessenek a tetőről. A bacilusaik tartják egyensúly­ban őket. Amikor az alvajáró az egyik oldalra megy, akkor a baci- lusok a másik oldalra rohannak és ez folyton így ismétlődik. (10 éves)

Next

/
Oldalképek
Tartalom