Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-31 / 124. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 31. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ THE NEWYORKTIMES Tavaly ősszel az amerikai hadsereg a guantánamói fogolytáborból helyezett át kihallgató tiszteket Irakba. A csoport tagjai képezték ki az amerikai katonai hírszerzésnek az iraki Abu Graib börtönben szolgálatot teljesítő munkatársait, és kulcsszerepük volt abban, hogy a börtönben megalázták az őrizeteseket. A kihallgatásra specializálódott katonák 90 napot töltöttek Irakban. A guantánamói csoportról említést tesz jelentésében George Fay is. Az amerikai hadsereg titkosszolgálati ügyekben illetékes csoportjának helyettes parancsnoka feltehetően választ ad arra a kérdésre, vajon az Afganisztánban és a guantánamói fogolytáborban már bevált módszereket alkalmazták-e Irakban is.- Sajnos, a csúszópénzek elfogadása ellen nincs vakcinánk. Egyetlen ellenszer a tisztesség... (Lubomír Kotrha rajza) A Playboy magazin az emigráns és más szocialistaellenes kiadványoknál is jobban érdekelte a fogdmegeket Mihail Solohov, a „pornográf’ iro Az alábbi furcsa és szinte hihetetlen história megértéséhez legalább ötvenévesnek kell lenni. Megismerni viszont hasznos a fiataloknak is. Elöljáróban annyit: a szovjet hatalom és a csatlós országok egyik legfőbb ideológiai ellenségüket a Playboy című amerikai erotikus folyóiratban találták meg. E. FEHÉR PÁL Azt minden szocialista országból kiutazó turista vagy akár hivatalos kiküldött tudta egészen a Gorba- csov-korszakig, hogy hazatéréskor a határőrök és a fináncok ádázul felforgatják csomagját: nincs-e nála Playboy vagy más, meztelen hölgyeket ábrázoló lap. Ez még az emigráns és valóban a szocializmussal szemben ellenséges álláspontot képviselő könyveknél is jobban érdekelte a fogdmegeket. És, persze, irgalmatlanul elkobozták az ilyen kiadványokat. A szovjet rendszer rengeteg érthetetlen, irracionális dolgot produkált, úgymond, a szocialista ideológia, a rend, az erkölcs védelmében. A cenzúra nemcsak az eszmei vétkekre vadászott, hanem az erotikus, ne adj’ isten pornográf jelenetek is kitartó érdeklődésének célpontjai voltak. Felsőbb, sőt - mint kiderült nemrég - legfelsőbb utasításra. Tulajdonképpen logikusan: ha a rendszer általában álszent volt (mondjuk: békeharcot hirdetett Sztálin, és közben a harmadik világháborúra készült), miért éppen ezen a területen ne lett volna szigorúbb. Az egyik moszkvai tévéadó nemrég dokumentumfilmet sugárzott a Nobel-díjas, de szinte teljesen elfelejtett Mihaü Solohovról, aki kora ifjúságának lázongása és valóban forradalmi szellemisége után, a sztálini intenciókat messze túlteljesítő udvaronc lett. írói tragédiájának az egyik, ha nem a legfontosabb oka ez lett. Aki azért időnként emlékezett arra, hogy valaha mégis tehetséges és író volt. Ilyenkor azonban haladéktalanul megzabolázták a főnökök. Nemcsak Sztálin, de még Brezsnyev is. Természetesen a kolhozok szervezését ábrázoló Feltört ugar, úgy általában, tetszett a hatalomnak. Néhány részletének olvastán azonban ugyancsak csóválták a fejüket, például amikor kiderül, hogy a kozákok nem any- nyira önkéntesen léptek a közös gazdálkodás útjára, hanem fegyveres erőszakkal kényszerítették őket. Solohov ravasz ember volt: ezúttal sem A csendes Don bátorsága támadt fel benne, hanem egyszerűen „megzenésítette” Sztálin ismert cikkét, az Akiknek a siker a fejükbe szállt címűt, amelyben az újabb polgárháború kitörésétől tartó vezér némi visszafogottságra intette a szervezőket. Solohov azonban nem tudta, hogy amit szabad Sztálinnak, azt neki nem. így történhetett meg, hogy „pornográf íróként” szedték le róla a keresztvizet, mivel a Feltört ugar filmváltozatának egyik jelenetében egy buja természetű szereplője, Ljusa kom- binéban, természetesen jó hosszúban és semmiképpen sem átlátszó- ban, húzza fel a harisnyáját. Rój Medvegyev, a legjobb orosz történészek egyike, Sztálin, Hruscsov és Brezsnyev életrajzírója kommentálta ezt az eseményt. Azt is elmondotta, hogy Solohov semmit nem értett az egészből. De hozzátette ehhez, hogy a prüdé- ria, az álszentség még sokáig a szovjet társadalom egyik különleges ismertetőjele volt, amellyel - az általános erőszak mindennapos megnyilvánulásai mellett - még külön megrendszabályozhatták az embereket. Medvegyev szerint az egész Szovjetunióban ketten kaptak engedélyt arra, hogy előfizessenek a Playboyra. Mindenki más számára ez tiltott és büntetendő cselekmény volt. És érdekes a két engedélyezett előfizető személye. Az egyik Pjotr Kapica, Nobel-díjas fizikus volt. Szerette a nőket. És már Sztálin bukása után, de még Hruscsov hatalomra kerülése előtt az ország akkori első emberének, Georgij Malenkovnak azzal indokolta kérelmét, hogy nem képes az atomfizika ügyeivel foglalkozni, ha nem láthat közben meztelen nőket. És mivel az atombombára szükség volt - az engedélyt megkapta. A másik előfizetőnek nem lehetett ilyen világpolitikai érve. Az orosz világirodalmi folyóirat, az Inosztrannaja Lityeratura fő- szerkesztője, a cinikus sztálinista, Alekszandr Csakovszkij azt közölte a főnökeivel, hogy a Playboy sok és értékes irodalmat közöl (ez igaz), tehát a folyóirat szerkesztőségének múlhatatlanul szüksége van megismerésére. Megkapta az engedélyt az előfizetésre, azzal a feltétellel, hogy a példány megérkezése után a meztelen hölgyeket ábrázoló fotókat kivágja a lapból, és a munkatársak csak a szöveges részt vehetik kezükbe. A képeket az éber és erkölcsös Csakovszkij nézegette. Az álszentség, a prüdéria áthatotta a társadalmat. A rendszer ellenfeleit is. Már az Egyesült Államokban élve, az orosz emigráns irodalom egyik legkiválóbb egyénisége, Szergej Dovlatov a nyolcvanas években - az amerikai viszonyokban még teljesen járadanul - azzal próbált némi pénzhez jutni, hogy elhatározta: Orosz Playboy címmel lapot ad ki. Társaival együtt elindult egy szexboltba, hogy mielőtt a szerkesztéshez látnának, megtekintsék a mintának kiválasztott folyóirat egy példányát, valamint egyéb, valóban pornókiadványokat, mert addig ilyenekhez nem jutottak hozzá. Dovlatov ekkor már túl volt három házasságon, ezért nem alaptalanul nőfaló lu'rében állt. És felháborodott: ez a nők meggyalázása - kiáltotta, és futva távozott a boltból, az eladók pedig furcsálkodva nézték a hatalmas termetű, filmsztár kinézetű oroszt... Nem is lett semmi az Orosz Playboyból. Pontosabban: a Playboy már régen megjelenik Moszkvában, oroszul is. Az veszi, akinek pénze van rá. Azonban bizonyára többen veszik már kézbe manapság, mint „a pornográf Solohovot”. Ami pedig a pornográfiát illeti: napjaink egyik legsikeresebb és - tegyem hozzá - legnagyobb botrányokat kiváltó orosz írója Vlagyimir Szorokin, akinek legutóbbi regénye, a már tíz nyelvre lefordított A kék szalonna az egész szovjet rendszert amolyan szexpartiként írja le, egyebek között részletezve Sztálin és Hruscsov, természetesen általa kitalált homoszexuális viszonyát. Mondhatnánk: ennyit ér, ha az írókat megrendszabályozzák vagy ha a cenzúrával „népneveitek”. A The Observer szerint ha folytatódnak a terrortámadások, akkor akár 50 dollárra is nőhet a hordónkénti ár Megint óriási olajválság fenyegeti bolygónkat KERTÉSZ RÓBERT Évtizedek óta nem látott olajválság fenyegeti a világot a szaúd-ará- biai olajkitermelő központok elleni ismédődő terrortámadások miatt - írta tegnap a The Observer. A vezető baloldali vasárnapi brit lap a sza- údi Hobar olajvárosban elkövetett előző napi terrorakció kapcsán azt írta: ágazati elemzők szerint a támadás 42 dollár fölé hajthatja a máris hetek óta 40 dollár körüljáró hordónkénti olajárat, és ha a terrorcselekmények megismétlődnek, az a világgazdaságra már pusztító hatással járó 50 dolláros olajárat is okozhat. Ez a hetvenes évek elejének olajválságát idézné fel - áll a brit lapban. A The Observer szerint a gazdasági elemzők „legrosszabb rémálmaikat látják valóra válni” azzal, hogy a világ legnagyobb olajellátójának számító Szaúd-Arábiá- ban terrortámadások érik a kulcs- fontosságú olajipari központokat. A lap emlékeztet arra, hogy ebben a hónapban már másodszor sújt terrorakció kiemelt jelentőségű szaúdi olajlétesítményt: nemrég fegyveresek öt személyt öltek meg a Vörös-tenger partján fekvő Janbu olajvárosban. A minap az egyik vezető londoni befektetési cég, a Barclays Capital is az olajárak elszabadulásának veszélyére figyelmeztette a piacot. A cég az egyik legutóbbi olajpiaci figyelőjében azt írta, hogy ha a szabadpiaci olajár egy hónapnál tovább 40 dollár felett marad, akkor jó eséllyel hamarosan 50 dollár fölé kerül, mert a 40 dollárig vezető úton áttört felső ellenállási szintek a piac logikája szerint most alsó alátámasztási szintekké váltak. A Barclays cáfolta azokat a véleményeket, hogy a jelenlegi magas olajár a piaci spekuláció által felfújt árbuborék lenne. A szerző az MTI londoni tudósítója KOMMENTÁR Szobrok üzenete SZILVÁSSY JÓZSEF Szoboravatások, újbóli köztéri felállításuk idejét éljük. Még a kilencvenes évek legelején Klapka tábornok méltó helyre került vissza Komáromban, miként tavaly Petőfi Sándor Pozsonyban. Nemrég pedig Kossuth Lajos is Rozsnyón. Szombaton Gömörország népe, s vele együtt az egyetemes magyar nemzet és a demokratikusan gondolkodó szlovákság ünnepelt, amikor a B. Kovács István vezette polgári társulás álma valóra vált: lánglelkű költőnk s vele a talán legszebb Petőfi-szobor alkotója is visszatért Gömör-Kishont szellemi központjába. Ősszel remélhetően Kassán állítanak majd méltó emléket a város egyik jeles szülöttének, Márai Sándornak. Dél-Szlovákia magyarok lakta számos településén a felsorolt példákhoz hasonlóan ugyancsak köztéri szobrokkal, emléktáblákkal és utcanevekkel elevenítik fel a térség és a nemzet örökségét, amely azonosságtudatunk egyik erős bástyája. Olyan személyiségek szellemi értékeit élesztgetjük elsősorban okulás és erősödés céljából, akik a felvidéki városokban, régiókban tevékenykedtek, cselekvő magyarságból példát mutatva, intelmeikkel üzenve a mai és az elkövetkező nemzedékeknek. Nemzeti kötődésünk természetes megnyilvánulása ez a törekvés, amelyben a demokratikusan gondolkodó szlovákok többsége nem lát sanda szándékot. A rimaszombati önkormányzat szlovák képviselői sem, akiknek Bugár Béla méltó gesztussal, az anyanyelvükön köszönte meg, hogy ők is támogatták Izsó Miklós műremekének elhelyezését a városközpontban. Morális okunk is volt ilyen határozatra, hiszen a hasonlóan nemes szándékkal felállított, az adott térség múltját felelevenítő, szlovák vonatkozású szobrokat és más emléket - például a több mint egy évszázada Somoiján tanuló Milan Rastis- lav Stefánik emléktábláját - soha senki nem bántotta. Nem véletlen az írás elején említett jelenség időpontja. Az uniós csatlakozásunk idején megmaradásunk és boldogulásunk járható útjait keresve érthetően szellemóriásainkhoz fordulunk. Tehetjük mindezt jelképes eszközökkel - szoboravatásokkal is -, mert az önkormányzatiság elve, a helyi közösségek akarata egyre erőteljesebben jut kifejezésre. Vagyis erősödik a szlovákiai demokrácia, egyebek között az MKP országos és regionális szereplésének köszönhetően, amellyel sok szlovák polgár előítéleteit oszlatta el. S tehetjük ezt azért is, mert az Európai Unió ösztönzi és anyagiakkal is támogatja a nemzeti hagyományok, a szellemi és tárgyi emlékek megóvását és közkinccsé tételét. Ezekről a nyilvánvaló tényekről alig két hét múlva sem szabad megfeledkeznünk, mert hozzásegíthetnek bennünket ahhoz a felismeréshez, hogy ha elmegyünk voksolni, akkor szavazatainkkal is ezt a demokratikus értékrendet erősítjük. Rusko tudathasadása TÓTH MIHÁLY Szlovákiában nem csekély bátorság kell ahhoz, hogy vagy politikus, vagy újságíró zavarba ejtő kérdéseket tegyen fel azzal kapcsolatban, kifizetődő-e vagy sem egy nagyberuházás. Huzamos ideje tapasztalhatjuk, hogy Pavol Rusko miniszter nagyon rossz néven veszi, ha ellenzéki (vagy nem ellenzéki) politikusok, (szerinte) kotnyeles- kedő publicisták ilyen dolgok iránt érdeklődnek: mekkora az a kedvezmény, amelyet a KIA a Szlovák Köztársaság kormányától a gyár hazánkba telepítése fejében kapott; miért nem hozzák nyilvánosságra a pozsonyi kormány által vállalt költségekre vonatkozó adatokat. A közvélemény akkor is érdeklődne az ilyen információk iránt, ha az elmúlt tizenöt év alatt azt tapasztalja, hogy ahány közéleti szereplő, annyi megkérdőjelezhetetlen jellem. Az adófizetők attól tartanak, hogy a költségvetési pénzekről döntő politikusok elfogadhatatlan árat voltak hajlandók a dél-koreaiak jóindulatáért fizetni. Viszont legyünk realisták, és lássuk be, hogy az adattitkosítás állami gyakorlatában kialakult szokás lehetetlenné teszi a tájékozódást. A KIA elnöke újságíróknak azt nyilatkozta, hogy a gépkocsigyámak nem okoz gondot a vállalat építésére vonatkozó szerződés nyilvánosságra hozatala. Némi rosszmájúsággal úgy is jellemezhetnénk a helyzetet, hogy a koreaiak nagyjából a szerződés aláírásáig látták indokoltnak a titkolódzást, míg a szlovák kormány illetékesei lehetőleg az idők végezetéig nem kötnék az állampolgárok orrára, hogy mit mennyiért kapunk. Van az autógyár építésének egy nem is túlságosan mellékes problémája: a 220 hektárnyi építési telek tulajdonjogának rendezése. Eddig nem egészen egynegyedét sikerült felvásárolni. Az állam 103 és 146 korona közötti összeget kínál négyzetméterenként. Ruskóék a hivatalos értékbecslőket idézik, akik arra hivatkoznak, hogy Zsolna környékén a talaj kevésbé termékeny. Mind az értékbecslők, mind a miniszterek úgy beszélnek, mintha a területet krumplitermesztésre kívánnák felhasználni. Mintha még senki se tudná, hogy azon a 220 hektáron világszínvonalú nagyvállalatot készülnek felépíteni. A kapitalizmus kezdete óta a telekspekulánsság jól jövedelmező tevékenység. Az a lényege, hogy, mondjuk, 1860- ban Buffalo Bill amerikai telepes nevén 10 ezer hektár bölénylegelő szerepelt. Forgalmi ára: hektáronként másfél dollár, vagy még annyi se. Ámde egy szép napon megjelent a városi ember, és a telepesnek hektáronként 3 dollárt ajánlott fel és fizetett ki. Hogy mi volt ebben a seft? Az, hogy a városi ember tudta, a bölénylegelőn keresztül rövidesen vasutat építenek, a vasút mentén pedig várost, és hektáronként ezer dollár lesz a föld ára. Amióta Rusko közhírré tette a KIA-gyár felépítésének hírét, elárulta a leendő gyár pontos helyét, az akció által érintettek földje többé nem káposztaföld, nem libalegelő, hanem egyre értékesebb építési telek. A tulajdonosok - ha az alkotmány nem sajtpapír - alkupozícióban vannak. Kiderült, hogy Rusko skizofréniában szenved: ha a KIA elnökével tárgyal, akkor kapitalista, ha a zsolnai parasztokkal, akkor meg kommunista, aki a kérdést kisajátítással akarja megoldani.
