Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-25 / 119. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 25. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 LEVÉLBONTÁS Átlagéletkor Szombaton, május 22-én meghívott vendégként részt vettem a MKP Országos Tanácsának ünnepi ülésén, amelyen bemutatták a koalíció jelöltjeit az uniós parlamenti választásokra. Már hogyne vettem volna részt, hiszen engem is az a megtiszteltetés ért, hogy ajelöltek között lehetek. Fiatal emberek és régebben született fíatalszívű emberek együtt ünnepelték a lehetőséget, hogy végre beleszólásunk lehet Európa ügyeibe. Néhány héttel ezelőtt komoly felvételi vizsgán mentünk át (EU-ból és angol nyelvből vizsgáztunk), és én nagyon meglepődtem azon, hogy a jelöltek nagy része fiatalabb, vagy alig idősebb a saját gyerekeimnél. Ez önmagában még nem jelent sokat, de a vizsga során rájöttem, hogy ezek a „gyerekek” igazi, jó értelemben vett profi politikusok. Pedagógust nagyobb öröm nem is érhet, mint az, hogy biztosítva látja az utánpótlást. Amikor megkaptam a választási listát, gyorsan átszámoltam az összes induló párt átlagélet- korát. Azt hittem, nem csak a sorszámunk egyes, de mi vagyunk a legfiatalabbak is. Az igazság az, hogy 38,5-ös átlaggal a harmadik helyen állunk az ANO (35,4) és a Szabad Fórum (38,1) mögött. Ebben én is ludas vagyok, hiszen 57 évemmel jelentősen rontom az átlagot. De ha azt vesszük, hogy ezen a választáson tulajdonképpen gyerekeimet és még inkább hároméves Zsófi unokámat képviselem, akkor minden rendben van. Mert akkor egyértelműen mi lehetünk a „NAMBER VAN”. De csak akkor, ha Ti is mind ott lesztek! Rácz Olivér, Kassa TALLÓZÓ MLADÁFRONTA DNES Irakba irányuló illegális lőszerkivitelt hiúsított meg a cseh rendőrség. A lőszert u- gyan az iraki rendőrségnek szállította volna egy dél-mor- vaországi fegyverkereskedő, de a cseh titkosszolgálatok attól tartottak, hogy a koalíciós erők ellen harcoló csoportok kezébe kerülhet. Dalibor Kopp vállalkozó 1999-ben hozott be külföldről lőszergyár- tó gépsort, és tavaly ősztől gyártott az iraki rendőrség számára géppisztolytöltényeket. Se a behozatalra, sem a gyártásra, illetve a tervezett kivitelre nem volt hatósági engedélye. A meghiúsított lőszerkivitel nagyságát a hatóságok nem hozták nyilvánosságra. Az üzlet állítólag egy amerikai cég közvetítésével jött létre, amelynél Kopp korábban dolgozott. Dalibor Kopp ellen illegális fegyverkereskedelem címén bírósági eljárás indult. A vállalkozó jelenleg külföldön tartózkodik, a rendőrség nem tartóztatta le. Az üzletemberre először 1998-ban figyeltek fel a hatóságok, amikor kirgiz partnerekkel együtt egy régebbi lőszergyártó gépsort szeretett volna behozni Csehországba, amelyet javítás után állítólag a Közel-Keletre kívánt szállítani.- Amióta az egekbe szöktek a benzinárak, egyre több autó kínálja magát fényes nappal is, hogy lopjuk el! (Peter Gossányi rajza) Az al-Kaida elleni harcnak nem Irak, hanem Szaúd-Arábia az igazi színtere Pánik Washingtonban A republikánusok iraki stratégiája csődöt mondott, a demokratáknak pedig Irakkal kapcsolatban nincs semmiféle stratégiájuk. A pánik nem amiatt tört ki Washingtonban, mert az amerikaiak „furcsa háborújá”-nak legfanatikusabb hívei hirtelen megértették, hogy veszítettek. MOLNÁR GUSZTÁV Charles Krauthammer, a Ka- gan-Kristol páros és a Pentagon héjái azért ijedtek meg, mert az iraki helyzet percepciója katasztrofálisan pesszimista, és ha ez így marad, a háború ellen fordíthatja az országot, még mielőtt „a fronton” alapvetően jóra fordulhatna a helyzet. Az ő hitük továbbra is rendíthetetlen. Az elnököt precíz parancsszavakkal irányítani akaró lendületük nemkülönben. íme néhány épületes példa a The Weekly Standard legújabb számának vezércikkéből: „Abba kell hagyni a börtönbeli visszaélések miatti bocsánatkéréseket!” „Az elnök adja parancsba Rumsfeldnek, hogy küldjön még 50 ezer katonát Irakba, és egyáltalán emelje a hadsereg létszámát olyan szintre, hogy az a terrorellenes globális háború követelményeinek megfelelhessen.” „Az elnök adja parancsba a harcoló alakulatok parancsnokainak, hogy a lehető legagresszívebb módon hassanak oda, hogy gyilkolják meg mindazokat, akik amerikaiakat gyilkolnak meg.” „Az elnök mondja le az elkövetkező hetekben esedékes utazásait (D-day ünnepségek Franciaországban, G8-CSÚCS Grúziában), és tekintse át tanácsadóival a követendő stratégiát és taktikát, hogy ráléphessünk a döntő győzelemhez vezető útra.” Ha igaz a washingtoni szóbeszéd, hogy a Fehér Házban szabályos polgárháború dúl, nehéz időknek nézünk elébe. Az amerikai katonai és titkosszolgálati gépezet fontos szegmentumait ugyanis egy olyan garnitúra tartja a kezében, amelyik láthatóan képtelen a racionális önkorrekcióra. Pedig vannak, akik látják az amerikai stratégiai érdekeket valóban szem előtt tartó tisztes megoldást. George Friedman, az austini stratégiai előrejelző központ (Stratfor) magyar származású alapítója és elnöke szerint, ami Irakot illeti, nincs szükség semmiféle „végső győzelemre”. Irak sűrűn lakott központi és déli területeiről sürgősen ki kell vonulni, hagyva, hogy a síiták - akár Iránnal együttműködve - átvegyék a hatalmat és rábízva a szunnitákra, hogy milyen kompromisszumot tudnak majd kialkudni maguknak az új, többségi hatalommal. Friedman szerint ez nem jelentené Irak feladását. Épp ellenkezőleg. Visszahúzódva a barátságtalanabb és gyakorlatilag lakatlan - Szaúd-Arábiával, Jordániával és Szíriával szomszédos - területekre, jóval kevesebb katonával, gyakorlatilag emberveszteség nélkül lehetne kihasználni a Szaddám megbuktatásával előállt helyzetben rejlő stratégiai lehetőségeket. Az al-Kaida elleni harcnak ugyanis nem Irak, hanem Szaúd-Arábia az igazi, központi színtere. George Friedman jó időben szólt. A republikánusok iraki stratégiája nyilvánvalóan csődöt mondott, a demokratáknak pedig Irakkal kapcsolatban nincs semmiféle stratégiájuk, és az esetleg az ölükbe hulló választási győzelem csak a káoszt fokozná. Most kell tehát a radikális irányváltást végrehajtani, mégpedig azoknak, akik a rossz irányba elindultak. A szerző magyarországi geopolitikai szakértő Kerrynek arról kell meggyőznie a választókat, hogy mindent jobban csinálna Versenyfutás az elnöki székért JOE KUN Amerikában az elnökválasztás sok pénzbe, időbe és erőfeszítésbe kerül. Ezenkívül jó tanácsadókra és szerencsére is szüksége van a jelöltnek. Pénz kell a televíziós kampányfilmekhez, idő az országjáráshoz, és majdnem emberfeletti erőfeszítés ahhoz, hogy hónapokon át tartani tudja a tempót. A legfrissebb felmérések szerint Bushnak és Kerrynek majdnem ugyanakkora esélye van a győzelemre, de persze a választásig még hátra van fél év. A két jelölt politikai programja sok tekintetben hasonló, s ez csak nehezíti a választást. Mindkettőnek elegendő pénze van kampányra, mindketten járják az országot. Elég tanácsadójuk van, hogy minden kérdést megválaszoljanak, akkor is, ha netán fogalmuk sincs a témáról. Ugyanakkor mindkettőnek komoly gondjai is vannak, ami vereségüket eredményezheti. Busht leköti az iraki háború, az iraki börtönökben elkövetett kegyetlenkedések, és elképzelhető, hogy még a Pentagonban is fejek hullanak emiatt. Kerrynek másféle gondjai vannak, s tudja, hogy egy már megválasztott elnököt hagyományosan nehéz hivatalából kimozdítani. Meg kell győznie a választókat arról, hogy mindent jobban csinálna mint Bush. Emellett családi ügyei is beleszólhatnak kampányába. Multimilliomos felesége ugyanis nem hajlandó nyilvánosságra hozni adóbevallását, holott ezt az amerikai választási tradíció megköveteli. Mint egy katolikus jelöltnek, Kerrynek el kell döntenie, hogyan viszonyul az abortusz kérdéséhez, ami az amerikai nők nagy részét közvetlenül érinti. Mindezek a kérdések naponta foglalkoztatják az amerikai elemzőket, akiknek véleménye általában nagy hatással van a választókra. Ezért lehetetlen megjósolni, mi lesz a választás eredménye. Annál is inkább, mivel az amerikai társadalom nagy részének mindkettejükkel szemben komoly fenntartásai vannak. A szerző amerikai munkatársunk KOMMENTÁR Nyereséges kórház? PÁKOZDI GERTRÚD A parlament megkezdte az egészségügyi reform vitáját, s már folynak a próbálkozások, hogyan lehetne lefékezni ezt a folyamatot. A fontolva haladást szorgalmazók főképp azért szeretnének időt nyerni, hogy a kormány felkészülhessen a lakosságot érintő szociális következményeinek tompítására. Noha Rudolf Zajac miniszter szerint közvetlenül már nem nyúlnak a lakosság zsebébe (vagyis a 20 és 50 koronás illetékeknél többet nem kellene fizetnünk), a tervezet a közvetlen fizetésnél trükkösebben keserítené a betegek életét. Kidolgozói szerint az intézkedések célja, hogy az egészségügy működését piaci elvekre helyezve elérjük végre, hogy az ágazatba áramoltatott pénz ne feneketlen kútba kerüljön, hanem az egészségügy fejlesztésére fordítható nyereséget produkáljon. Ez piacgazdasági szempontból érthető, megvalósítása azonban minimum erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető. Az ugyanis, hogy a reform az egészségbiztosítást és a kórházakat egyaránt nyereségorientált részvénytársaságokra változtatná, csak arra enged következtetni, hogy a nyereség érdekében eszközölt takarékos megoldások szenvedő alanya végül a beteg lesz. A létszámfölösleg miatt elbocsátott kórházi orvos, nővér valószínűleg el tud helyezkedni az unió közelebbi vagy távolabbi országaiban, de a nyereség érdekében csökkentett kórházi munkaerő-állomány képtelen lesz olyan színvonalú betegellátásra, amilyet a beteg joggal elvár. Ez az aggály akkor is jogos, ha akad néhány fehér hollónak minősíthető magánkórház, amely eredményesen visszaforgatja nyereségét az intézmény fejlesztésébe. Ez örvendetes, de a kivétel nem garantálja, hogy a kórházak részvénytársasággá alakulását követően nem kerülnek olyan befektetők az egészségügybe, akik nem a kórház korszerűbb felszerelését tartják majd szívügyüknek, hanem az anyagi hasznot. Jóllehet, a törvénytervezet előterjesztője úgy látja, megfelelő ellenőrzési mechanizmussal kivédhető a betegellátás színvonalát rontó gyakorlat, a képviselők egy része azonban kételkedik ebben. Rudolf Zajac eltökélt, arra azonban - szerencsére - hajlik, hogy akár hónapokig húzódó vitában vessék össze az érveket. Ha valóban szakmai vita lépne a politikai vita helyébe, talán még idejében kihúzhatok lennének a tervezet méregfogai. JEGYZET Az utolsó választás KOCUR LÁSZLÓ Talán már csak a politológusok és az újságírók emlékeznek arra, mikor Rudolf Schuster (egyelőre még) köztársasági elnök azzal indokolta a Dzu- rinda-kormány leváltására irányuló referendum és a köztársaságielnök-választás egy napra való kiírását, hogy a referendum sikere esetén a választó- polgároknak ebben az évben ötször kellene az urnákhoz járulniuk, így meg csak négyszer. Ott van az elnökválasztás két fordulója, a népszavazás - melyet akár parlamenti választások is követhettek volna -, és az európai parlamenti választás, először. A referendumon szerencsésen túl vagyunk, nem követték parlamenti választások. Az elnökválasztáson - nem tudni, mennyire szerencsésen, de ez már nem is lényeges - szintén túl vagyunk. Már csak ez az utolsó áll előttünk, melyben arról döntünk, a huszonöt tagú (még nem) szuperállam parlamentjében ki fogja képviselni a tátrai tigrist, mely egyes politikusok szerint nem is nemes macskaféle ragadozó, csupán egy lesoványodott juh. Jelölt persze akad elegendő, vélhetően minden háztartásba eljutott már a neveket tartalmazójegyzék. S a pártok már meg is kezdték a voksvadásza- tot. Az SDKÚ tanult legutóbbi kudarcából. Peter St’astny óriásplakátjaival nem borították el már áprilisban az országot, kivártak. Boldog leszek, ha átültetjük az erős Szlovákiát, mondja a hokiklasszis. Szó, ami szó, a gyengélkedő növénykét nem ártana átültetni. Kukán visszafogottabb. Ő arról próbál meggyőzni, Szlovákiának szüksége van a szavazatomra. Pavol Hrusovsky, a kereszténydemokraták elnöke még ennél is tovább megy. Hátulról támogatja Anna Zábors- kát, miközben jobb kezével intve egyértelművé teszi: nincs köztük semmi. Csak azért állt a képviselőasszony háta mögé, hogy megmondják, szavazatom fontos Európában. A kereszténydemokraták tehát „európaibb” horizontot vázolnak, legalábbis plakátjukkal... Zá- borská asszonyt egyébként is érdemes lenne kiküldeni, hisz ő a minimálbért is be tudja osztani, Európa egyik legdrágább városában ez előny lehet. Az ANO plakátjai - hasonlóan a KDH-éihoz - az elnök személyével legitimálják a képviselőjelölteket. Jozef Heriban- ról vélhetően a plakáton szereplő az élete során készült legelőnytelenebb felvétel. Szívvel Szlovákiában, hirdeti a plakát. Az ANO képviselői a médiahátszelet talán nem fogják nélkülözni, az „utcai harcot” náluk nem kell annyira komolyan venni. Az MKP ezúttal nem vet be óriásplakátokat. A nyomtatott sajtóban azonban láthatjuk hirdetéseiket, melyeken a pártelnök hüvelykujjával egyet mutat. Pedig a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint legalább két magyar képviselőt küldhetünk az Európai Parlamentbe. Örülnék, ha Bugár Béla június 13. után is hasonló optimizmussal mosolyogna a fényképezőgép objektívébe. A párt előtt álló két hét azonban nem ígérkezik könnyűnek. A legutóbbi választások során is azokban a régiókban volt a legalacsonyabb a voksolási kedv, ahol az MKP szavazóbázisa él. Pedig Pozsony közelebb van, mint Brüsszel.
