Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-10 / 106. szám, hétfő
4 Külföld Ú3 SZŐ 2004. MÁJUS 10. RÖVIDEN Al-Kaida-sejtet számoltak fel Róma. Öngyilkos merénylőket toborzó al-Kaida-sejtet számolt fel az olasz rendőrség, amely tegnapra virradóra öt szélsőségest vett őrizetbe Genova és Firenze körzetében. Az antiterrorista akciót a Digosnak, az olasz rendőrség különleges nyomozócsoportjainak egységei hajtották végre, s Liguriában, illetve Toscanában tucatnyi házkutatást is tartottak. (MTI) Palesztin állam 2005-ig? Washington/Jeruzsálem. Az izraeli kormányfő diplomáciai tanácsadója teljesen irreálisnak, Jasszer Arafat palesztin elnök és Ahmed Koréi miniszterelnök viszont nagyon is reálisnak nevezte a hét végén, hogy 2005-ig létrejöjjön egy palesztin állam, ahogyan azt a közel-keleti válság megoldására kidolgozott útiterv előirányozza. George Bush amerikai elnök úgy fogalmazott az al-Ahrám című lapnak, hogy e dátum most kevésbé tűnik reálisnak, mint 2003 tavaszán, amikor kidolgozták a kvartett (az USA, az Európai Unió, az ENSZ és Oroszország) rendezési tervét, az útitervet. A terv megvalósulásának halasztódását a nem szűnő erőszakcselekmények rovására írta. (MTI) George Bush szerint kevéssé reális, hogy 2005-ig létrejöjjön egy palesztin állam (Reuters) Emlékmise Esztergomban Esztergom. A meghurcoltatások, a megaláztatások, kínzások és a hosszú időn keresztüli bebörtönzés elviselése, valamint az egyenes úton való megmaradás emberfeletti lelkierőt igényelt Mindszenty József bíborostól - hangzott el zarándokok és hívők százai előtt szombaton az esztergomi bazilikában tartott immár hagyományos emlékmisén. Erdő Péter bíboros, prímás, eszter- gom-budapesti érsek és a Magyar Püspöki Kar jelenlévő tagjaival együtt koncelebrált Mindszenty-emlékmisén Pénzes János szabadkai megyés püspök rámutatott, hogy az egyházat sokszor kétségbe vonták történelme során, a- kárcsak Mindszentyt. (MTI) Halálra köveztek két külföldit Kabul. Holtan találtak két külföldi állampolgárt tegnap az afgán főváros egyik parkjában, az áldozatokat minden jel szerint megkövezték. Az egyik áldozatnál svájci útlevelet találtak, (origo) Ebben a hónapban hadbíróság elé kerül a kínzással vádolt első amerikai katona A Pentagon engedélyével Meg nem nevezett amerikai katonák kegyetlenkedése a Bagdad melletti Abu Garib börtönben (TASR/AP-felvétel) Halottjai is vannak a lódzi zavargásoknak Rátámadtak a diákokra MTI-HÍR Washington/London/Bag- dad. Az amerikai hadsereg bejelentette, hogy hadbíróság elé állítja az első olyan katonát, akit iraki foglyok kínzásával vádolnak. Jeremy Sivits, 24 éves katonai rendőr tárgyalása május 19-én kezdődik Irakban. ÖSSZEFOGLALÓ Mark Kimmit dandártábornok, az Irakban állomásozó amerikai erők szóvivője elmondta, hogy további 6 katona számíthat bűnvádi eljárásra a kínzási botrány kapcsán. The Washington Post közben azt írta, hogy a Pentagon hagyta jóvá azokat a kemény módszereket, amelyeket a guantanámói támaszponton őrzött foglyok vallatásakor alkalmazhattak a kihallgatok. A lap szerint a mintegy 20 engedélyezett kemény vallatási technika között olyanok szerepelnek, mint a normális alvás megvonása, a foglyok kitétele hőségnek és hidegnek, vagy az érzékszervek elleni támadások: hangos zene, illetve éles fény. Az előírások között szerepel, hogy a fizikai és pszichikai nyomás eszközeinek alkalmazásához mindig magas rangú Pentagon-tisztségviselő, egyes esetekben a védelmi miniszter jóváhagyása szükséges. A kihallgatóknak bizonyítaniuk kell, hogy katonai szempontokból van szükség ezekre az eszközökre. A lap szerint egyelőre nem tudni, hogy a Bagdad környéki Abu Garib börtön esetében jóváhagy- ták-e az ilyen módszerek alkalmazását. Emellett egyes Pentagontisztviselők elismerték, bizonyos körülmények között engedélyezett, hogy a vallatásnál meztelenre vetkeztessék a foglyokat, a hadsereg szóvivői viszont ezt tagadták a lapnak. A The Washington Post egy nappal korábban megszólaltatta az egyik amerikai katonai rendőrnőt, aki ellen vizsgálat indult az iraki foglyokkal szembeni visszaélések miatt. Sabrina D. Hartman azt hangsúlyozta: a börtönben szolgálatot teljesítő katonai rendőröknek az volt a feladatuk, hogy tegyék pokollá a foglyok életét, törjék meg őket kihallgatás előtt. „Jó munkát végzett” Dick Cheney amerikai alelnök szombaton kiadott közleményével védelmére kelt az iraki foglyok kínzásával és megalázásával kapcsolatban a demokrata párt által lemondásra felszólított Donald Rumsfeld védelmi miniszternek. Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó pedig a The New York Timesnak nyilatkozva megerősítette: Rumsfeld továbbra is bírja George Bush amerikai elnök támogatását. Hozzátette: Rumsfeld jó munkát végzett eddig a védelmi tárca élén az amerikai történelem egyik legnehezebb periódusában. Maga Bush elnök néhány ember gaztettének nevezte az amerikai elnök szombaton az iraki fővároshoz közeli Abu Garib börtön foglyainak kínzásáról és megszégyenítéséről készült képeken látható cselekedeteket. Bush rádióbeszédében elmondta: „Ami abban az iraki börtönben történt, néhány ember gaztette csupán, s nem tükrözi vissza annak a több mint 200 ezer embernek a jellemét, akik az Iraki Szabadság hadművelet megindítása óta Irakban szolgáltak”. Lemeztelenített nők A világsajtó múlt hét csütörtökön hozta nyilvánosságra azokat a felvételeket, amelyeken amerikai katonák nevetgélve pózolnak lemeztelenített, megszégyenítő testhelyzetekbe kényszerített iraki foglyok mellett. Közben az is kiderült, hogy nemcsak férfi, hanem női foglyokat is meztelenre vetkőztettek amerikai őreik a bagdadi Abu Garib börtönben, s az amerikai katonai rendőrök fényképezték is a lemeztelenített nőket, s egy katonai rendőr nemi kapcsolatot is létesített az egyik női fogollyal. A hét végén az amerikai hadsereg Abu Garib börtönből kiengedett 15 iraki foglyot. A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal szombat este közleményben jelentette be, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága februárban bemutatott a brit kormánynak egy készülő jelentést, amely az iraki őrizetesek ellen amerikai és brit katonák által elkövetett visszaélésekről szólt. Arról, hogy a kínzásokban brit katonák is részt vettek, először a baloldali irányzatú, az iraki háborút élesen ellenző Daily Mirror bulvárlap közölt értesüléseket, fotókat közzétéve iraki őrizetesek bántalmazásról. Hatalmas robbanás Út mellé helyezett pokolgép robbant fel és sebesített meg 3 brit katonát tegnap a dél-iraki Bászrában. Brit katonai szóvivői tájékoztatás szerint „hatalmas robbanás” történt a városközpontban, részleteket azonban nem hoztak nyüvános- ságra. Bagdad síita negyedében egy rendőrállomás közelében tegnap reggel szintén tűzpárbaj alakult ki amerikai katonák és felkelők között. Szombaton 2 lengyel katona vesztette életét Irakban: egyikük álcázott robbanószerkezetbe botlott, a másik autóbalesetet szenvedett. (MTI, origo, -dex) Varsó. Ketten meghaltak, és ketten súlyosan megsérültek a lengyelországi Lódz egyetemi negyedében a tegnapra virradóra lezajlott zavargásokban. Garázda személyek egy csoportja rátámadt az egyetemi napok alkalmával szórakozó diákságra. Verekedés tört ki, melynek résztvevői veszélyes fegyvereket is bevetettek. Rendőrök szálltak ki a helyszínre, a huligánok őket is megtámadták. A mentők MTI-JELENTÉS Moszkva. Az új ellenség, a nemzetközi terrorizmus elleni összefogás szükségességéről beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai Vörös téren a nácizmus feletti győzelem 59. évfordulója alkalmából tartott díszszemlén. A moszkvai helyőrség csaknem 6 ezer katonája és kadétja vonult fel a tegnapi parádén a különböző katonai akadémiák képviseletében, miután a légierő gépei sikertelenül próbálták szétoszlatni a felhőket vegyszerekkel. Putyin köszöntötte az orosz fegyveres erők minden tagját, valamint az 1941-45-ös nagy honvédő háború veteránjait a Győzelem napján. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Kijev. Stabilizálódott a helyzet azon a délkelet-ukrajnai hadianyag-raktárbázison, ahol csütörtökön tűz ütött ki, hatalmas robbanások sorozatát idézve elő - közölte szombat este az ukrajnai rendkívüli helyzetek minisztériuma. A raktárbázison speciális technika segítségével oltották a tűzet, a hadsereg mérnökei biztonságba helyezik a fel nem robbant lőszereket. A mentőalakulatok átfésültek és megtisztítottak 12,5 négy- zetküométemyi körzetet, összegyűjtöttek és biztonságba helyzetek 275 darab lövedéket - közölte a tárca sajtószolgálatának illetékese. Korábban közölte, hogy jelentősen csökkent szombatra a robbanások száma, reggel már csak egy-egy robbanást észleltek 30 közlése szerint a verekedők között voltak az egyik lódzi futballcsapat szurkolói is. Az összetűzésekben életét vesztette egy 23 éves nő és egy férfi, akinek életkorát és személyazonosságát egyelőre nem sikerült megállapítani; mindketten kórházba szállítás után haltak meg. Egy 22 éves nő és egy 19 éves férfi súlyos állapotban kórházban fekszik. Valamennyien lőtt sebeket kaptak. A sérültek száma elérheti a 70-et is, közülük sokakat a helyszínen elsősegélyben részesítettek. Megjegyezte, hogy ez közös ünnepe Oroszországnak és a (Szovjetunió romjain alakult) Független Államok Közössége tagországainak. Az elnök rámutatott, hogy a fasizmus eszméi nem tűntek el. Továbbá új ellenség jelent meg, a nemzetközi terrorizmus - hangoztatta Putyin, összefogást sürgetve e rákfene ellen. Harceszközök nem juthattak be a Vörös térre a Tverszkaja utca felől az új építmények miatt. A veteránok korukra való tekintettel szintén csak a nézők között foglaltak helyet. A volt frontharcosok köszöntő leveleket kaptak Putyintól, és ingyen folytathattak rövid távolsági telefonbeszélgetéseket. percenként a raktár térségében, ahol óriási mennyiségű páncéltörő és más tüzérségi lövedéket, valamint rakétát őriztek. A feltámadt heves szél és a nyomában fellépő esőzések miatt azonban este ismét 10-12 robbanás történt egy óra alatt. A robbanások következtében öt ember vesztette életét, és tízen sebesültek meg. A veszélyeztetett 16 településről tízezer lakost menekítettek biztonságos helyre, szállodákba, kollégiumokba, iskolákba és kórházakba. Ismeretlen volt a sorsa a lőszerraktárbázis területén szolgáló számos katonának és családtagjaiknak. - Reméljük, hogy ezek az emberek rokonaikhoz, ismerőseikhez menekültek a katonai létesítmény területéről - közölte szombaton a za- porizzsjai terület katonai parancsnoka. A nácizmus feletti győzelem napját ünnepelték Putyin az új ellenségről Stabilizálódott a helyzet az ukrajnai raktárbázisnál Biztonságba helyezik a fel nem robbant lőszert Tavaly még kétes hírű kommandósok tivornyáztak itt Robbanás a diszkóban MTI-HÍR Belgrad. Huszonegy ember megsebesült egy vajdasági szórakozóhelyen történt robbantásban. Az eset a Vajdaság középső részén fekvő Kula városának diszkójában történt tegnap hajnalban, de a belgrádi tömegtájékoztatás csak délután adott róla hírt. A szórakozóhelyen közel négyszázan tartózkodtak a robbantás pillanatában. A detonáció oka egyelőre ismeretlen. Annyit tudni, hogy utána könnygáz terjengett a szórakozóhely termében. A Beta hírügynökség szerint a rendőrség előállított két személyt. A kulai Erőd nevű diszkóklub Szerbia-szerte ismert hely, de nem annyira színvonaláról, hanem arról, hogy egészen tavaly március végéig ott tivornyáztak a vörössapkás osztagként ismert titkosszolgálati alakulat kétes hírű kommandósai. A halálosztag támaszpontja ugyanis éppen a Vajdaság szívében található Kulában volt, s a vörössapkások alaposan megkeserítették az ott lakók életét. (A tizenkét évvel ezelőtti népszámlálás szerint a közel húszezres Kula lakóinak 17 százaléka magyar volt, de számuk mára erősen megcsappant.) Müorad Lukovics Legijának, a Zoran Djmdjics szerb miniszterelnök elleni merénylet elsőrendű vádlottjának amiatt kellett távoznia az osztag éléről, mert 2001. május 4-én ittas állapotban lövöldözni kezdett a diszkóban, aminek következtében az épület teljesen leégett. A szórakozóhely tulajdonosa a minap közölte, nem kíván elállni a Legija elleni kártérítési keresettől. Nem kizárt, hogy a robbantás kapcsolatba hozható ezzel. Washington említése nélkül, de egyértelműen elítélte az iraki foglyokkal szemben elkövetett bűncselekményeket tegnap Párizsban a francia elnök. Jacques Chirac az Európa-nap alkalmából az Ély- sée-palotában Tony Blair brit kormányfővel együtt válaszolt francia és brit egyetemisták kérdéseire. Blair szerint most az a legfontosabb, hogy megszülessen a megállapodás arról, hogyan történjen meg a teljes hatalomátadás Irakban. (Reuters-felvétel)