Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-01 / 77. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 1. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 LEVÉLBONTÁS Két választás Szlovákiában Szlovákia polgárai a hétvégén kétszer is élhetnek állampolgárijogaikkal, hiszen az elnökválasztással egy időben referendumot is tartanak. Míg az elnökválasztás az állam legfőbb közjogi méltóságát hivatott eldönteni, addig a népszavazás csak egy hatalomátvétel érdekében zajlik. Az elnökválasztáson a felvidéki magyarok most is kényszerhelyzetbe kerültek, hiszen saját jelölt híján csak a többi párt jelöltjeire vagy függetlenekre adhatják voksukat. Az MKP támogatását a sajtó hasábjain már többen és többféleképp értékelték, hiszen nem a támogatott jelölt a legesélyesebb. A párt szimpatizánsai bizonyára tudatosítják, hogy az MKP nem alkut kötött (jó alkut komi csak a legerősebbel lehet), hanem megfontolt döntés eredményeként kiállt a leginkább megfelelő értékrendet képviselő jelölt mellett. Ezzel az MKP nem valaki (k) ellen, hanem valamely elvek mellett tette le voksát. Bizonyára sok választó fogalmaz meg véleményt az elnökválasztáson való részvételről is. Ennek eldöntésekor szem előtt kell tartam, hogy az MKP ebben a botrányoktól, pártszakadásoktól és egyéni konfliktusoktól terhes időszakban a legmegbízhatóbb politikai erő - stabil szavazóbázissal és elvhű, európai politizálással. Tehát az MKP által támogatott jelöltre leadott nagyszámú szavazat tovább növelhetné az MKP súlyát. A leírtakat értelmezve mindenképp hasznos lenne, ha az MKP szimpatizánsai a párt javaslata alapján részt vennének az elnökválasztáson. Más a helyzet a referendum kapcsán, hiszen azt néhány ellenzéki politikai erő szeremé felhasználni önös céljai elérésére. Az MKP is tisztában van az országunkat jellemző állapotokkal, és tudatosítja, milyen terhet rónak a megváltozott körülmények a társadalom jelentős részére. Megítélésünk szerint csak az eddigi következetes irányvonal maradéktalan betartása jelentheti a kiutat a nehéz gazdasági illetve szociális helyzetből. A környező országok tapasztalatai alapján meg kellett hozni azokat a népszerűtlen megszorításokat, melyeket most az új választások kiírásának ürügyéül használnak fel egyesek. A felelősségteljes politizálás része az is, hogy a kormányon lévők felvállalják a nehéz döntéseket is, és nem áltatják farizeusként a közvéleményt azzal, hogy ezen döntések mellett létezik másik alternatíva is. Mivel a referendum esedeges sikere a résztvevők számától is függ, ezért még a leadott „nem” szavazatok is az „igen”-t akarók sikerét jelenthetik. A referendum csak akkor lesz eredményes, ha a szavazásra jogosultak többsége véleményt nyilvánít. Emiatt a távolmaradás egyenértékű a „nem” szavazattal. Bármüyen furcsa is a demokráciában, ezúttal az o- kosan és taktikusan politizáló polgár nem vesz rész a referendumon - ezzel mond teljes értékű „nem”-et a demagóg álmegoldásokat kínáló ellenzéknek. Dr. Bastmák Tibor, Komárom polgármestere Terror vagy rezsimbuktatási kísérlet a közép-ázsiai Üzbegisztánban • Megfeddi első számú háremhölgyét Amerika? Hétfőn reggel egy iszlám ruhába öltözött asszony sétált a taskenti óváros Chor- su bazárjánál gyülekező rendőrökhöz, majd felrobbantotta a testére erősített bombát. Nem sokkal később egy másik asszony a városközpontban tette ugyanezt. Aznap fegyveres csoportok rendőijárőröket vadásztak le Taskentben. JARÁBIK BALÁZS Közép-Ázsiában először robbantottak öngyilkos - női - merénylők, de amerikai vagy nemzetközi célpontok helyett helyi rendőröket támadtak. A világ elemzői számára alaposan fel lett adva a lecke: mi a fene történik Üzbegisztánban? Közép-Ázsia legnépesebb országát egy neve elhallgatását kérő kirgiz diplomata nevezte Amerika első számú háremhölgyének. Üzbegisztán ugyanis 2001. szeptember 11-e óta az USA egyik legfontosabb szövetségese a nemzetközi terrorizmus, de főleg az Afganisztán elleni háborúban. Iszlám Karimov üz- bég elnök sietett Amerika kedvére tenni. Nemcsak az ország légterét, hanemegy katonai támaszpontot is felajánlott az amerikai hadseregnek. Még mielőtt Moszkva csuklása Tasken- tig hallatszott volna, már meg is érkezett Üzbegisztánba az első, 1500 fős amerikai katonai kontingens. Ahogy ilyenkor szokás, gyorsan aláírták a kölcsöhös baráti és együtt-működési szerződést, amely üzbég részről inkább volt üzleti, hiszen az Egyesült Államok majd 400 millió dollár segélyt nyújt újdonsült szövetségesének. A szerződés nem elhanyagolható részeként azonban Üzbegisztánba érkeztek a demokratikus intézményrendszereket, civil társadalmat erősítő programok, és az emberi jogok betartását drákói szigorral felügyelő nemzetközi (és amerikai) emberjogi szervezetek. Eddig ez rendben is van, mindenki meg van elégedve. Az amerikai kormány az üzbég támaszpontnak (is) köszönhetően könnyen lerohanta Afganisztánt, és megvetette lábát Közép-Ázsiában, de az üzbég kormánynak is kapóra jött az amerikai támogatás. Nem is annyira a pénz, hanem a legitimitás miatt. A terror elleni harc örve alatt Karimov elnök amúgy is hírhedten elnyomó rezsimje fokozhatta a nyomást a politikai ellenzékre és az egyéb, szabadságjogokat hirdető cso- portocskákra. A politikai ellenzék és a civil szervezetek jó része betiltva, mintegy hétezer aktivista börtönben, szabad média nincs és nem is volt. Mindezt a terrorizmus elleni harcba csomagolva - az Egyesült Államok szövetségeseként - rendkívül jól el lehetett adni. Tiltakozott ugyan mindenki, legutóbb az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) jelentése hagyta alaposan helyben az üzbég kormány gazdasági programját, de oda se neki. Míg az amerikai nagykövet hetente jár személyesen közbe emberjogi aktivisták szabadon bocsátása érdekében, de hivatalosan Washington csak a fejét csóválta szövetségese csínytevésein. Eddig. A március 29-i és 30-i események ugyanis azokat igazolták, akik már jó ideje azzal érvelnek, hogy a terrorizmus elleni harc miatt sem kellene a középázsiai elnyomó rezsimeket támogatni. A rendkívül szűk elit tékozló jólétét ugyanis a maradék 25 millió üzbég fizeti meg - keservesen. Havi 25 dolláros „fixszel” az ember nemigen viccel. Főleg nem él. Viszont annál könnyebben ragadja meg a lehetőséget, hogy tegyen valamit a rendszer ellen. Fegyvert is fog, ha azt nyomnak a kezébe. Márpedig a taskenti események a rezsim elleni harcra utalnak. A célpontok üzbég rendőrök voltak, a hatalom haragoszöld ruhát viselőjelképei. De ki hajtotta végre a merényletet? Karimov elnök azonnal a Hizb-ut-Tahrirt (HT) és a Üzbegisztán Iszlám Mozgalmát (IMU) tette meg felelősnek. Az IMU-t viszont éppen a kormány nyilvánította nem létezőnek legendás vezére, Dzsuma Naman- gani állítólagos afganisztáni halála után. A feltételezések szerint a tálibok oldalán harcoló (és az al-Kaidához közel álló) IMU- vezér halálát egy amerikai precíziós rakéta okozta 2002-ben, márpedig az amerikaiak ritkán tévednek az ilyenben. Az Üzbegisztánban betiltott HT célja egy nagy iszlám kalifátus létrehozása szerte az arab-iszlám világban, de békés úton. A Londonban székelő iszlám romantikus „forradalmárok” gyorsan el is határolódtak az üzbég merényletektől, mondván: ők a röpira- tokat ezúttal sem cserélték fel kalasnyikovra. Bár a rendkívül laza struktúrájáról ismert HT- sejtek egyike-másika valóban sutba dobhatja a békés átmenet gondolatát, ám az is valószínű, hogy Karimov elnök a merényleteket próbálja kihasználni, hogy végleg megszabaduljon politikai alternatívájától. Üzbég elemzők azonban mást állítanak. Véleményük szerint korántsem „madridi jellegű” terrortámadásról van szó. A rendőrposztok célba vétele inkább egy rezsim elleni jól szervezett támadásra utal, urambocsá’ akár magas rangú rendőri vagy titkosszolgálati részvétellel. Az üzbég politikát meghatározó három klánból kettő (a taskenti és a fergánai) rendkívül elégedetlen a szamarkandi klánhoz tartozó Karimov uralmával. Nem csoda: az elmúlt két évben az üzbég elnök egymás után rugdosta ki a taskenti és fergánai klánok embereit a magas állami tisztségekből. Ám akár a klánok modernkori „torzsalkodása” van a tragikus események mögött, akár az IMU vagy a HT, a legnagyobb kérdés, mennyire támogatja az ilyen „véleménynyilvánítást” a nyomorgó üzbég polgár? A szűk elit tékozló jólétét a maradék 25 millió üzbég fizeti meg. KOMMENTÁR Nagyberuházó, kis bér SIDÓ H. ZOLTÁN A nyugati országrész révbe ért - derül ki a pénzügyminisztérium legutóbbi dokumentumából, amely szerint Szlovákia fővárosa és a Pozsony tágabb vonzáskörzetébe eső Nagyszombati és Trencséni kerület már elegendő külföldi beruházással rendelkezik. Ezért a szaktárca azt javasolja, a jövőben a leszakadókra, konkrétan a Nyitrai, a Besztercebányai, az Eperjesi és a Kassai kerületre kell összpontosítani. Valóban, Pozsony és mondjuk Eperjes között szakadéknyi a különbség, akár a munkanélküliséget; akár a közel 8 000 koronára rúgó, átlagfizetésben megmutatkozó differenciát tekintve. Éppen ezért is kellemetlen az a tegnapi hír, hogy az eredetileg a keleti kerületek felé kacsingató Toyota és a Mazda cáfolta szlovákiai beruházási szándékát. Nagy általánosságban elmondható, a külföldi beruházók nemcsak munkát adnak, hanem az adott térségre jellemző átlagbérnél is némileg többet fizetnek. Ennyiben tehát érthető a pénzügyminisztérium súlypontáthelyezési szándéka. Azonban sok esetben keserű csalódás éri azokat, akik valamelyik külföldi társaság szolgálatába állnak. Számos elárusítónő mesélhetne arról, hogy a csillogó-villogó hipermarketben ünnepnapokat sem ismerve milyen alacsony, esetenként a minimálbér szintjét súroló fizetésért kell dolgozniuk. Egyes nagyvállalatok munkaerő-közvetítőkön keresztül toboroznak, melyek az eleve alacsony összegekről is gondosan leveszik a sápot, s alig 6 000 koronát löknek a dolgozó elé. Ha konkrét jó nevű cégekről szólunk, akkor annak pereskedés lehet a vége, így most csupán olyan példát említünk, amely tényleg pereskedéssel zárult. A nagy múltú és nálunk valóban számos munkahelyet teremtő Volkswagenről van szó, pontosabban annak egyik aranyosmaróti leányvállalatáról, ahol az alkalmazottak egy részét folyamatosan csak próbaidőre vették fel, mégpedig éveken keresztül. A sorozatos törvénysértés végül - némi meglepetésre - a nagyvállalattól néni félő néhány, időközben elbocsátott alkalmazott sikeres perével zárult. Vagyis nem elég becsalogatni hozzánk a külföldi beruházókat, idővel azt is el kell érnünk, hogy emberszámba vegyék a képzettségéért, olcsóságáért folyamatosan dicsért szlovákiai munkaerőt. JEGYZET A kampány is csendes volt B. SZENTGÁLI ANIKÓ Mától kampánycsend. Azaz már csak arra lehet ösztönözni a polgárokat, hogy szabadon döntsék el: szombaton az urnákhoz járulnak- e, azt azonban már nem lehet sugallni, kire voksoljanak, illetve kire ne adják semmiképpen szavazatukat. Szerintem az emberek többsége már régen tudja, ki szimpatikus számára. Akár van kampány, akár nincs az utolsó két napon, az elnöki székbe vágyó személyekről az utolsó pillanatban nem változik a véleményünk, hacsak nem jutunk valamilyen rendkívül komoly értesüléshez, de ennek kicsi a valószínűsége. Közvetlenül a voksolás előtt sokan inkább azon töprengenek, van-e értelme elmenni, szavazatának mekkora a súlya... Ha pedig elmegyek, lelkiismeretem szerint, a számomra leginkább rokonszenves személyt válasszam-e, vagy megint inkább osszak-szo- rozzak, taktikázzak, és a kisebbik rosszat válasszam? Ezt a dilemmát sem a kampány, sem a csend nem befolyásolja. Ezért egyiknek sincs értelme. Az elmúlt két hétben az egyes jelöltek nem nyújtottak kimagasló teljesítményt, nem brillíroztak, egyikükről sem változott meg a véleményünk, senkiről nem derült ki, hogy szeretője, titkos szenvedélye van, vagy húszévesen halálra gázolt valakit. Mindenki hozta a formáját. Legfeljebb azt tudtuk meg, hogy mindenkinek van kedvenc itala, és akárki lesz is az új államfő, vendégeit biztosan megkínálja valamivel. Ha mással nem, hát egy csésze teával. Akinek volt pénze, elköltötte, akinek nem volt, az szerényen kampányolt. Aki tisztséget tölt be, az minden lehetőséget megragadott, hogy a kamerák előtt szerepelhessen, akinek ez nem adatott meg, az úgy próbálta felhívni magára a figyelmet, hogy a másikat a jobb esélyekért kritizálta. A sajtóban sem voltak botrányok, sziporkázó viták, televíziós szócsaták. (Talán a tegnap estit leszámítva, de ez is az utolsó pillanatban zajlott.) Unalom, és a szavazás előtti 48 óra is az lenne. A sajtó túl óvatosan, olykor semmit- mondóan fogalmaz, vagy egyszerűen megkerüli a témát, miközben otthon mindenki erről beszél. Vagy mégsem? Aki idáig nem figyelte a dolgokat, az az utolsó két napban sem lenne igazán befolyásolható... A mo- ratóriúm kövület, mely csak beadványokat, viszontbeaványokat, felesleges vitákat eredményez a vélt törvénysértésekről. A nagy unalomban azonban számomra volt egy pozitívum is: legalább erőszakos, ocsmány ellenkampány nem folyt, és ezúttal a magyar kártyát sem húzta elő senki. Talán mert sokan a magyarok szavazataira is számítanak, hiszen már megszokhatták: a szlovákiai magyarok fegyelmezett választó- polgárok. Ne okozzunk csalódást!- Micsoda? Maguk is Szlovákiában akarnak befektetni? (Lubomír Kotrha rajza)
