Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2004-04-24 / 95. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 24. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 MÉDIA BBC TELEVÍZIÓ „Ha több katonát vetettek volna be az Irak elleni hadjá­ratban, az megkönnyítette volna az arab ország pacifiká­lását” - vélekedett Jeremy Greenstock, London volt bag­dadi főképviselője. Szerinte nem volt pontos az az előze­tes elemzés, amely a konflik­tus után várható helyzetről készült. Greenstock BBC televízióban súlyos hibaként említette, hogy a koalíció erői nyitva hagyták az iraki hatá­rokat, így ellenőrizetlenül ér­kezhetett nagy mennyiségű fegyver Irakba.- Haver, mi május elején újabb aranyat akarunk hozni Prágából Pozsonyba! (Peter Gossányi rajza) HÉTVÉG(R)E Nem valóság, nem is álom Gasparovic szörnyű álmot látott: két éve Meciar még­se hagyta őt ki a HZDS vá­lasztási listájáról, parla­menti képviselő lett, és ma is békésen nyomogatja a gombokat. HOLOP ZSOLT Visszatérő rémálom ez, felesé­ge éjszakánként arra riad, hogy va­laki kiabál a hálószobában, nem akarok képviselő lenni, nem aka­rok! Ki lehet az? - morfondíroz fél­álomban az asszony, Ivan műidig is képviselő akart lenni, aztán ráéb­red, hogy immár egy försztlédi fe­neke van a pizsamájában, és gyor­san fel: protokoll rúgva, Ivan rázva. - Ugye, nem vagyok képviselő, anyukám, ugye, nem, annyi man­dátumom sincs, mint a Gaulieder- nek? Hívd a testőröket, akkor elhi­szem, hogy elnök vagyok, nem a Vladó pulija - súgja ijedten. Silvia förszdédi kicseréli a nedves párnát, ne légy butuska, na, akkor még okos államfő is lehet belőled, aludj, mondja, és nyom egy hajnali csókot az elnök verejtékes homlokára. Meciamak viszont szép álma volt, amikor csütörtök felé végre el­aludt. Azt álmodta, hogy nem hagyta ki Gasparovicot a listáról, az tovább nyomogatja a gombokat, ő meg díszőrség előtt masíroz és in­dulót fütyörész. Ó akkor kezdett ki­abálni, amikor felébredt. Érdekes lenne tudni, hogy Gasparovic ál­mában Gasparovic a HZDS padso­raiban nyomkodta-e a gombokat, vagy átült Tkáchoz, és ha Meciar annak idején Tkácot húzza ki a lis­táról, akkor most Tkác-e az elnök, mert ez merőben más helyzetet te­remtene. Nem kéne ennyit vesződni, sokkal rövidebb a neve. Nem tudni, Meciar hányszor akaija még bizonyítani, hogy egy az egyben bárki képes megverni őt. A kormánypártok (igaz, nagyon elvtelenül) indíthattak volna akár egy madárijesztőt is ellene. Egy elég lett volna. A kor­mánypártok a második for­dulóra azt álmodták meg, hogy választóik ne menje­nek szavazni, ezáltal le­gyen Meciar az elnök. Kivé­ve az MKP-t, hiszen választói már az első fordulóra se mentek el, vagy nem arra a madárijesztóre szavaz­tak, akire az MKP rámutatott, így másodjára nagy hiba lett volna bár­mit is tanácsolni. A választás kafkai hőse Boris G. ligetfalui lakos. Ennyit tudunk róla a szűkszavú rendőrségi jegyző­könyvből. Valaki megrágalmazhat­ta Boris G.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy nap letartóz­tatták. Be kell látnia végre minden­kinek, hogy Kafkának igaza volt. Születésünk pillanatától titokzatos per folyik ellenünk, nem ismerjük a vádat és a vádlót, de biztosak lehe­tünk benne, hogy egyszer beidéz­nek és megkérdik, mit tudunk fel­hozni mentségünkre. G. a választás reggelén megivott három felet, papírra vetette gondolatait a két je­löltről, gumikesztyűt húzott, hogy ne szennyezze be velük a kezét, meglátásait bedobta az urnába, és indult folytatni a fertőtlenítést, amikor őrizetbe vették. Antraxgya- nú vádjával. G. nem veszítette el a fejét, eleinte úgy gondolta, nincs szüksége ügyvédre se, hiszen nem követett el semmit. Miért ne lehet­ne gumikesztyűben szavazni, hi­szen van párt gumicsizmás szava­zótáborral, tudtommal a politiku­sokat sem tilos szidni, például a be­iktatásra váró elnök nevezte ráncos vén nemi szervnek Kovác exelnö- köt, örökbecsű mondatát hangsza­lag őrzi. Lehet részegen szavazni, lehet majommal a nyakunkban, teljesen normális, ha valaki pat­kányt tart otthon háziállatként, sőt választani is elviszi, normális hisz- teroid libát ültetni a szavazóbizott­ságba, aki minden ligetfalui spájz- ban lépfenetenyészetet sejt, befőttesüvegben, még az is normá­lis, hogy egy teljes választási bizott­ság nem olvasta soha a hivatalos választási útmutatót. Hogy senki nem tudja, fél Franciaország gumi­kesztyűben szavazott Le Pen ellen, Chiracra. De az már természetes, hogy a takarítónők, inszemináto- rok és műtőorvosok gyanakodnak egymásra a gumikesztyűk miatt, utóbbiak különösen lépműtétnél. Boris G. azonban elfelejt valamit. A kormány világosan megmondta, hogy ne menjen szavazni, bemond­ta a rádió, megírták az újságok. Példásan meg fogják büntetni, a többiek okulására. Ezenfelül veszé­lyeztette a demokrácia alapjait, mert szabad akarata és meggyőződése ellenére szavazott, hiszen egyik jelölttel sem szimpati­zált, márpedig egy demokráciában senki sem cselekedhet szabad aka­rata ellenére. Nem volt hiábavaló ez a választás. Ja, és követelem, hogy Rudolf Schuster azonnal nyüatkozzon va­lamit. A jövőt tekintve pedig kívá­natos lenne, ha megdolgozna azért a havi harmincezres életjáradékért. Egy demokráciában senki sem cselekedhet szabad akarata ellenére. HETI GAZDA(G)SÁG EU és önkormányzat: mindennapi újdonságok TUBA LAJOS Egy héttel az uniós csatlakozás előtt még mindig eléggé ködös be­jelentésekre támaszkodhatunk az­zal kapcsolatban, hogy jövő szom­battól valóban személyi igazol­vánnyal utazhatunk-e Bécsbe vagy Budapestre. Leginkább használha­tónak az a tanács tűnik, hogy pró­bálkozzunk, de azért a biztonság kedvéért vigyük magunkkal útle- velünket is. Tavaly ősszel a belügy­miniszter a magyarországi átlépés- sel kapcsolatban kellemes megle­petést ígért; hogy mire gondolt, az ő titka maradt. De legalább ez az eset is bizonyítja, hogy az EU végre valamiféle távoli dologból a min­dennapi életünk részévé vált. így most azzal foglalkozhatunk, hogy a régi beidegződéseknek engedve érdemes-e bespájzolnunk rizsből és cukorból, ha tudjuk, hogy az uniós intervenciós ár miatt bizto­san drágul mindkét termék. Eddig úgy tűnt, hogy ellentétben a len­gyelekkel vagy a balti államok la­kosaival, nálunk ez már nem vált ki különösebb rohamot. Vagyis végképp leszámoltunk azzal a vi­lággal, amikor elég volt az illetékes elvtárs feltűnése az esti híradóban, s fél perc múlva egy emberként „kelt fel” a lakosság, hogy egész éj­szakai sorban állás után legalább még egy tanknyi olcsó benzinhez jusson. Ennél komolyabb folyama­tok is megindulnak jövő szombat­tól. A csatlakozással startolnak hi­vatalosan az uniós alapok, ame­lyekkel kapcsolatban egy-két poli­tikus kicsit túlnyilatkozta magát a héten. Nincs piros pontunk - mondták. De azért dicsekedni sincs mivel - tesszük hozzá. A mai beadási határidővel várhatóan ezer felé emelkedik azon közintéz­mények száma, amelyek választ várnak az uniós támogatásra bea­dott oktatási, egészségügyi, szoci­ális vagy kulturális létesítményük felújításával kapcsolatban. Igen ám, de a kormány csak most, ami­kor már botrányszagú a dolog, is­merte el, hogy az értékeléshez szakembergárda kell. Ezt nevezik megfelelő adminisztratív kapaci­tásnak, elmaradásáért nem jár pi­ros pont, csak éppen a pénz Brüsszelben marad. Még az is, amit szlovák befizetési kötelezett­ségként Pozsonyból utaltak oda. Nincs tehát miért pihenni a babé­rokon, a jövő hét végi ünneplés után hétfőtől megint keményen dolgozni kellene a rendszer működőképessé tételén. Közben itthon belefutottunk két nagy re­formba. A héten nagyon kifütyül­ték a kormányt az önkormányzati kongresszuson, sokkal jobban, mint annak idején a HZDS-kor- mányt, amely pedig szabotálta az átalakításokat, és legfeljebb a bel­ügyminisztert küldte pofavizitre a polgármesterek közé. Bizonyos szempontból valóban nem szép, hogy az állam az önkormányza­tokkal végezteti el a helyi nagyta­karítást, nyilván sokan jó néven vennék, ha még egy utolsó kam­pány keretében ezeket a dolgokat állami hivatalnokok végeznék el, és ők egy szép, működőképes rendszert vennének át. Másfél év­vel ezelőtt, amikor az önkormány­zati választási kampányban min­den mai polgármester ádáz harcot folytatott a székéért, pontosan tudhatta, mibe is megy bele, mit várhat az államtól, és mivel kell majd kiállnia saját községe polgá­rai elé. A nagytakarítás sokfélekép­pen menedzselhető, a helyi válasz­tók pontosan tudni fogják, milyen eredményre jutottak a környékbeli falukban, így megítélhetik saját vezetőik munkáját. Ez is tekint­hető történelmi fordulópontnak, több mint tíz év után az önkor­mányzatok végre kilépnek a köz­ségi hivatal néhány helyiségéből, és jelen lesznek a lakosok min­dennapi életében. Érdekes vi­szont, hogy eddig minimális az el­lenállás az egészségügyi reform­mal szemben, ami pedig minden országban az átalakításért fe­lelősök rémálma. Eddig nem tud­tuk, hogy valóban kilencezerféle betegségünk lehet, abba sem jó belegondolni, hogy ebből háro­mezerért fizetnünk kell majd. Ru­dolf Zajac védelmére ezért csak egyetlen mondat: ő legalább nem próbálja meg látszatintézkedé­sekkel kihúzni a hátra levő két évet, és továbbpasszolni a labdát az utódjának. VENDÉGKOMMENTÁR Kihívás előtt ÖLLŐS LÁSZLÓ Az „értelmiségi” fogalma modem és - lényegileg - európai foga­lom. Az olyan embert jelöli, akiben három tulajdonság, képesség egyesül: a magas szakmai színvonal, az erkölcsi függetlenség és a társadalmi elkötelezettség. Az értelmiségi tehát a szellemi élet adott területén korának szintjén van. Döntéseiben mindenek­előtt a szakszerűség vezérli, ezért elsősorban saját lelkiismereté­nek felel, álláspontjai helyességéért vállalja a felelősséget a poli­tikai hatalommal, illetve a közvéleményben uralkodó nézetekkel szemben is. Valamint felemeli hangját, ha társadalmi visszássá­got lát, és felelni igyekszik korának kihívásaira, minthogy tudja, a szakmai felkészültség felelősséggel is jár. Az értelmiségi tehát mindenekelőtt saját álláspontjai helyességé­ért felel, akkor is, ha azok az adott pillanatban kellemetlenek. Gyakran az idő mutatja meg, igaza volt-e, s ha igen, mennyiben. Egy értékhez azonban neki sincsen kulcsa: az igazsághoz. Az ér­telmiségi nem uralója az igazságnak, ő is tévedhet, de feltétlenül az igazság szabad szellemű keresője. Ám éppen az adja erejét, hogy a tévedés lehetőségének tudatában van, emiatt követeli a szellem szabadságát. Tudja, csak a szabad gondolkodás, véle­ménycsere és kritika csökkentheti a tévedés esélyét. Ellenben a tévedhetetlenség hangoztatása biztos tévedést jelent. Most történelmének egyik legnagyobb kihívása előtt áll a szlo­vákiai magyarság, hiszen az EU-belépés következményei ma alig láthatóak. Esélyeit azonban felsorolhatjuk, s a lehetséges pozitív és negatív következményeivel kapcsolatban is feltehe­tünk pontosan, nyíltan megfogalmazott kérdéseket. A mai pár­kányi konferenciának ez volna az elsőrendű feladata, hiszen a szlovákiai magyarokat segítő politikai és társadalmi cselekvési programoknak átgondolt elképzelésekre kell épülniük. A tör­ténelem ugyanis nem vár. A szerző politológus JEGYZET Eurokobakok KÖVESDI KÁROLY Büszkén dagadozik a mellem, mert néhány hete nem Bili Gates a világ leggazdagabb embere, nem is egy arab sejk, még csak nem is valamely amerikai gyorsetető-vályúlánc feje, hanem egy svéd úriember, az IKEA tulajdonosa. Vagyis egy európai polgár - ha úgy tetszik, elsejétől a honfitársam. Ami, pestiesen szólva, nem semmi. Aztán derült égből jön az újabb hír: mégsem ő a leg­gazdagabb. (így legyen az em­ber eurosoviniszta.) A borbély­nál ülök éppen, amikor ezen fi- lózgatok, és elnézem, hogyan nyírnak előttem egy pasast. Gusztustalan a látvány: a ma- nus tarkója csupa bibircsók, a fodrász mégis úgy bánik vele, mintha hímes tojást batikolna. Ügyes mozdulatokkal kerülge­ti a kényes pontokat, miközben tarolja a kobakját. Keressük, ami összeköt, hang­zott a szóéiban a jelszó, így el­hessegetem magamtól a ré­misztő gondolatot, hogy en­gem ugyanazzal az ollóval fog kezeim a kedves fodrász. De azért nem boldogít a tudat, hogy a bibircsókos koponya után az én fejemen fog szán- kázni ugyanaz a fésű, amelyet a borbély természetesen nem fertőtlenít, még csak le sem öblít forró csapi vízzel. Ha azonban mélyebben belegon­dolok, konstatálnom kell, hogy az olló Stockholmban is olló, a fésűnek pedig Pozsonyban és Svédországban is foga van, te­hát mégiscsak összeköt ben­nünket valami. Otthon pánik­szerűen hajat mosok, még az is eszembe jut, ne dugjam-e a fe­jem valami fertőtlenítőbe. Az­tán háborgás és szentségelés közben eszembe jut, mi a fenét akarok én száz szlovák koroná­ért? Tisztaságot, esztétikát, eu­rópai színvonalat? Olyan szol­gáltatást, amilyet az IKEA gó- réja kap Göteborgban vagy Vásterasban? Olyan kultúrát, történelmet, ugyanolyan esélyt? Olvasom a bulvársajtó­ban, hogy ő sem hajlandó öt eurónál többet adni egy hajvá- gásért. Végül is, jobb összeha­sonlítási alap híján summázha­tom: fele fizetségért fele szol­gáltatás. A kobak meg minde­nütt kobak. Legfeljebb másképp használják, mert mást vertek belé évtizedeken keresztül. FIGYELŐ Kitelepítési konferencia Munkaterv elkészítésében, egy információs, kutatói hálózat kiépítésében és - mindezekhez - európai uniós források lehetőség szerinti megszerzésében állapo­dott meg hat közép-európai or­szág kulturális minisztere/ál- lamtitkára azon a varsói konfe­rencián, amely a második világ­háborút követő kitelepítésekkel, deportálásokkal, üldözésekkel foglalkozott. A visegrádi négyek mellett jelen voltak Ausztria és Németország kulturális tárcájá­nak képviselői is. A konferencia fő célja egy új közhangulatnak, a megbékélés légkörének kialakí­tása. Megállapodtak abban, hogy mindegyik ország szembe­néz saját történelmével, a kitele­pítések okaival és következmé­nyeivel, elvégzi az önvizsgálatot, tisztázza, hogy mi volt a szerepe ezekben a tragikus események­ben. Egyetértettek abban, hogy az évtizedeken át tabunak minősülő kérdés feltárásában, tisztázásában különleges szere­pe van az oktatásnak, az ifjúság nevelésének, (m)

Next

/
Oldalképek
Tartalom