Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-27 / 73. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 27. Kultúra Lehalkulni nem volt szabad, hiszen ezek haladó szellemű, sőt, forradalmi versek voltak Az ordítás Nehezen kezelhető kisfiú volt. - Túlságosan is élénk - mondta róla a tanítónő. Közben azt gondolta, hogy ezt az izgő-mozgó, nyugha­tatlan, sajtkukac kölyköt jól el kellene nadrágolni... Ak­koriban még nem használ­ták a „hyperalctív” gyermek fogalmát. A mainál kevésbé humánus kategóriákkal il­lették a gézengúzokat, és javító intézettel fenyege­tőztek a jobb viselkedést ki­eszközölendő... GÁGYOR PÉTER Akkoriban sajátságos ünnepek szőtték be az iskolaévet. A munka ünnepe, a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom évfordulója - spéciéi novemberben, a mi hadseregünk napja, a Szovjet Hadsereg napja, Sztálin születésnapja stb. Nagyon nagy ünnepek voltak ezek, a peda­gógusok és az iskolás gyerekek ön­ként, dalolva és egymással vetél­kedve köszöntő műsorokat készí­tettek tiszteletükre. Közönséggel sem volt gond. A szülőket alig kel­lett presszionálni, hogy gyermekei­ket e haladó szellemű műsorokban a színpadon is megtekintsék. Már a próbák folyamán is szinte tapintható volt a határtalan (és kö­telező) lelkesedés. Pedig ezek a műsorok igencsak hasonlítottak egymásra: magyar népi tánc - .rit­ka búza” dallamára kettőt balra, kettőt jobbra, lányoknak párta, fi­úknak gumicsizma, ezt csapkodni kellett; énekkar - mindig ugyanaz a repertoár, három magyar, két szlovák és egy szovjet dal; szovjet tánc - „kalinka” dallamára kettőt balra, kettőt jobbra, piros ing, a lá­nyoknak piros szalag, a gumicsiz­mát még többet kellett csapkodni... A műsorszámok többségét tehát nem kellett betanulni, csak felfrissí­teni. A versekkel más volt a helyzet, mert mást kellett mondani május elsején, november hetedikén, a hadseregek vagy a nagy személyi­ségek köszöntésekor. Ez a „hyperaktív” kisfiú rendsze­resen rángatta a lányok copfiát, ezért az ő esetében a tánc szóba sem jöhetett. Az énekórákon ki­küldték az osztályból, hogy dörmö- gésével ne zavatja a többieket, ezért az énekkarban sem számít­hattak vele. Pedig a hangja erős volt, a folyosón csatázó fiúk közül mindig kirítt.- Még az isten (!) is - ütött a szá­jára kicsit megkésve a tanítónő - szavaiénak teremtette.- Magára bízom, tanító elvtárs­nő! - siklott el az igazgató a zavaro­dott tanítónő reakciós megjegyzése (isten? - nono!) felett. A tanítónő remek verseket talált az egyetlen, de nagyon közkedvelt, színvonalas, szocialista gyermeklapban, a Kis Építőben. Csak egészen keveset kellett igazítania a szövegeken. „Tüzérekhez került Horváth Pista Ficánkol már alatta a ménje, Megtanulja ágyúk kezelését, A jó tüzér így védi a békét.”.. . És így tovább. Valamennyi fegy­vernemnek jutott négy sor. Hat kis­fiú tanulta meg a maga négy sorát és ordította bele a kultúrház zsi- bongásába. Üvöltött mind. És nem pusztán azért, mert a hadseregről volt szó. A tanító elvtársnő egyet­len instrukciót ismételgetett a pró­bákon, azt, hogy „hangosabban!” Lehalkulni nem volt szabad, hiszen ezek haladó szellemű, sőt, forra­dalmi versek voltak. A katonákat köszönteni voltak hivatottak, le­győzve akár az ágyúdörejt is. Ezért aztán az ordítás volt a nyerő. © 0 O Túl vagyunk március idusán. Ki­csit berekedtünk, de túl vagyunk rajta. Túl a nagy ünnepléseken. Ha­táron túl és határon innen. De még az emigrációban is. Ünnep minde­nütt. Volt ám minden. Vers is. A verseknek sem könnyű. Meg nekünk se! Még akkor sem, ha ma már a Kárpát-medencében megszűnt a mindenkori ünneplésnek az a stan­dard elvárása, mely elvárás szerint ordítanunk kellett, hogy nekünk itt milyen jó - a legjobb! -, és egyálta­lán, mennyivel jobb, mint mások­nak, akiket nem is ismertünk. Jó­jó, a beidegződések még itt-ott megmaradtak, de ezen a rituálén már túl vagyunk (kellene hogy le­gyünk). A verseknek mégis nagyon ne­héz a sorsuk. Költői nagyhatalom lévén, téko- zolva bánunk a verseinkkel. Sőt: szemérmetlenül háttérbe szorít­juk a verseket. A versmondó, aki inkább szavalóként ágál, minden­áron felmagasodik a versek fölé. Pedig a vers gyakran eredendőn jobb, több nála. De akkor is! A sza­való nem hagyja magát. A vers általában gondolatok, él­mények, érzelmek, sejtelmek, tű­nődések, vágyak, álmok stb. le­tisztult virága. A vers több, mint a szó, a mondat, a szöveg, több, mint maga a pülanatnyi ember, akár maga a költő. A vers a defini­álatlan csoda. Kár is bírókra kelni véle. Különösen talmi fegyver a vers kozmikus játékával szemben a szí­nészet ripacs fegyvertára, a hom­lokráncoló dörgedelmek, a sápkó­ros nyavalygások, az örömködő nyihogások, a krokodilkönnyek, a harcias szablyarángatás... Egyál­talán, a költői pillanatfelvétel sza­vakba merevített csodájának min­denáron való „fölülmúlása”, mely pusztán a közönség jó modora és félrekondicionáltságából eredő visszafogott félszegsége miatt nem fullad nevetésbe. Ez a med­dő, inkább „alulmúlásnak” bélye­gezhető kísérlet, ezek az ismétlő­dő kísérletek - kísértenek. Kísértet járta, jáija be ünnepeinket, a ri- pacskodás kísértete... Bizony. Egy ünnepet, ha rászánnánk magunkat, saját kezűleg, hazai „anyagból” is el tudnánk rontani, a ripacs az papsajt, mindenütt meg­terem. De nem! Mi a határon túlról hozunk segítséget, vendégművé­szek szájából mennydörög a föld­anyjának földanyja! A közönség pedig ámulva csóválja a fejét, ud­variasan tapsikol, és a szervező, re­mélhetőleg, legalább restelkedik. Mennyivel többet nyújt (nyújt­hatna) az eszköztelen versmon­dás, a tiszta, őszinte találkozás a verssel - kettesben vagy akár a nyilvánosság előtt. Ez a zsigerekig ható játék a fon­tos, amikor bensőnkben megnyíl­nak és lépésről-lépésre - szóról- mondatra - gazdagodnak a versek sorai. Végre abba kellene már hagyni az ordibálást a versekkel. Azok ezt úgysem értik. Abba kellene hagyni egyrészt a jó modor okán, mert a versek eleve más stílust érdemel­nének, másrészt - szintén illemta­ni okokból -, mert e művelt társa­ságban mindenképpen ordenáré, szinte beilleszthetetlen megnyilat­kozásnak számít a szavaiban vagy tetteiben hangoskodó, handaban- dázó szavaló. Mert az ordenáré versmondás a gyenge verseken sem javít, a jó verseknek pedig árt! És hiába a naiv jó szándék, a bárgyú igyeke­zet, ha „Új ifjaink hódítva állnak, Mária-zsoltárt kornyikálnak, S le­sik az úri abrakot” (Ady: Kösz- vény-ország márciusa) Kimozdít-e a Színházi Világnap? TALLÓSIBÉLA Jósolgatták többször, hogy az új műfajok a régebbiek halálát okoz­zák. Nem lett igazuk azoknak, akik félrekongatták a harangot egy-egy művészeti terület veszé­lyeztetettségét érezve - mondjuk, legutóbb az elektronika térhódítá­sának kapcsán. A művészi kifeje­zés legősibb formáit, köztük a színházat sem ítélték kiveszésre a technikai civilizáció legújabb vív­mányai: a mozi, a televízió, a vi­deó, a DVD. Vagyis azok az eszkö­zök, amelyek a művészetet na­gyobb tömegek felé tudják közve­títeni, mivelhogy házhoz viszik. Ma már otthon ülve mozizhatunk a legtökéletesebb megszólalású és képminőségű házimozi-rendsze- rek révén. Való igaz, hogy e mű­szaki csodák a korábbi műfajok ki- veszését nem idézték elő, ám min­denképpen befolyásolták a közön­ség viszonyát az ősibb művészeti ágakhoz. Ha mással nem, azzal, hogy kényelmességre szoktattak. A színházért, az itt és most megis­mételhetetlen élményéért ki kell mozdulnunk, és ez mintha egyre inkább nehezünkre esne. A né­zettségi kimutatások legalábbis ezt mutatják. Ám ebben a kedve­zőtlen statisztikában nem csak a kényelmességünk a ludas. Sok­sok egyéb tényezőt is sorolhat­nánk-gazdasági, értékrendbeli-, amelyektől „romlik” a színház. Nem az előadások minősége, nem a színészi munka, hanem a szín­ház mint olyan. Mert ha meg akar élni a piacgazdaság törvényei által mozgatott, értékzavaros világunk­ban, kénytelen kiszolgálni a kö­zönséget, ahelyett, hogy szolgál­ná. Pazar musical-előadásokkal, zenés darabokkal, bohózatokkal hajol meg a nem is csupán csöpp­nyi csöpögősségre éhes közönség előtt. Természetesen kell a felhőt­len vagy könnyedebb szórakozta­tás is, hiszen mindig is volt kabaré, mindig is volt operett. De mintha most nagyon megcsappant volna az a réteg, amely élvezni tudja ugyan a jó musicalt, de jegyet vált a kor szellemiségével összhang­ban élő színház egyetemesség­hez igazodó előadásaira is, mert nemcsak nézni és nevetni, hanem látni és gondolkodni is akar. Sze­rencsés helyzetben van az a szín­ház, amely - a közönség megosz­tottságához igazodva - biztosítani tudja a pluralitást, tegyük fel, az­zal, hogy lehetősége van a nagy- színházi és kamaraszínházi elő­adásokra is. Ám megítélésem sze­rint ott van csak üyen szerencsés helyzet, ahol a színház és az őt se­gítő gazdasági háttér együttes erő­vel el tudja érni, hogy a kor teátru­ma ne diszkrimináljon igényeket. Ilyen helyzetben kellene remény­kednünk ma, a Színházi Vüágna- pon, amikor az előadások előtt fel­olvassák az ünnepi üzenetet, ame­lyet az idén Fatia el Asszál egyipto­mi írónő fogalmazott meg. 9 Vallomások a jogfosztottság éveiről „Magyar voltál! Ezért! ” új SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Ikerkiadásban - a Szö­vetség a Közös Célokért és a Milan Simecka Alapítvány támogatásával - magyar és szlovák nyelven egy időben jelent meg Ladislav Takác történész „Magyar voltál! Ezért!” (,,...preto, ze si Madár!”) című mun­kája, amely az 1945 és 1948 közötti időszakban Magyarországra kitele­pített, illetve Csehországba depor­tált szlovákiai magyarok megrázó személyes vallomásait, valamint korabeli dokumentumokat ad köz­re. A kiadvány tegnapi szlovákiai bemutatóján dr. Kiszely Gábor tör­ténész, a budapesti Terror Házának vezetője méltatásában egyebek mellett hangsúlyozta: „Ezzel a könyvvel olyan értéket tartok a ke­zemben, amely nem politikai, ha­nem szellemi, emberi megkövetés.” Az egymás iránti bizalmatlanság, a történelmi sérelmek csak akkor tudnak feloldódni, mutatott rá Kiszely Gábor, ha nyíltan beszélünk a problémákról, mint ahogyan Eu­rópa nyugati felében tették a hábo­rú után. Ladislav Takác elmondta: nagyon megrázó élmény volt szá­mára a könyv anyagán dolgozni. „Ezerszer beleéltem magam az el­mondottakba: amikor magnóra rögzítettem, amikor visszahallgat­tam, amikor lejegyeztem, amikor a kéziratot olvastam. Nagyon súlyos könyv ez, egy korszakról tesz tanú­ságot. Történelmünk olyan korsza­káról, amelyen nem léphetünk át úgy, mintha nem is létezett volna.” A bemutató utáni számos hozzá­szólás is jelzi: a szlovákiai magya­rok II. világháború utáni jogfosz- tottsága olyan fejezet (Cseh)szlo- vákia történelmében, amely mély nyomokat hagyott a sérelmek el­szenvedőiben. (me) Dr. Kiszely Gábor történész a bemutatón (Pavol Máj er felvétele) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Aida szombat 19 KIS SZÍNPAD: Amikor az asszony kezében az ostor sz. 19 KOMÁROM 1BBINHBI JÓKAI SZÍNHÁZ: Gondolj rám szívesen (Baltazár Színház Buda­pest) sz. 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Mambo italiano (amerikai-kanadai) sz., v. 18 Unalom Brünnben (cseh) sz., v. 16, 20.30 TATRA: A Gyűrűk Ura - A király visszatér (amerikai-új-zélandi) sz., v. 16.30, 20.15 AU PARK - PALACE: A felejtés bére (amerikai) sz., v. 14.50,17.20,19.40, 22 A vonzás szabályai (amerikai) sz., v. 14.20,16.50 Az utolsó szamuráj (amerikai) sz., v. 15.10,18.10,21.10 Elvarázsolt kastély (amerikai) sz., v. 15.30,17.40,20 A Gyűrűk Ura-A király visszatér (amerikai- új-zélandi) sz., v. 16.10 Rocksuli (amerikai) sz., v. 14.40 Gothika (amerikai) sz., v. 17, 19, 21 Horrorra akadva 3 (amerikai) sz., v. 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 Hideghegy (amerikai) sz., v. 14.30, 17.30, 20.40 Mackótestvér (amerikai) sz., v. 14.10, 15, 16, 17.10 Gyönyörű mocsokságok (angol) sz., v. 19.30,21.50 Mambo italiano (amerikai-kanadai) sz., v. 19.10,21.40 Vas (amerikai) sz., v. 14.10, 16.20,18.20, 21.20 Dörzsölt Filip (cseh) sz., v. 15.50,18.40 Good Bye Lenin! (német) sz., v. 20.50 Unalom Brünnben (cseh) sz., v. 20.20 Swimming Pool (angol-francia) sz., v. 19.50,22.10 WntKKEKKKKK/tKKKRKÉKB TATRA: Az Amazonas kincse (amerikai) sz., v. 16, 18, 20 CAPITOL: Hideghegy (amerikai) sz., v. 17, 19.30 ÚSMEV: Good Bye Lenin! (német) sz., v. 16,18.15, 20.30 DÉL-SZLOVÁJOA DUNASZERDAHELY - LUX: Nagy hal (amerikai) sz., v. 19.30 GA- LÁNTA - VMK: Az utolsó szamuráj (amerikai) sz., v. 19 NAGY- MEGYER - SLOVAN Kegyetlen bánásmód (amerikai) sz., v. 19 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Vas (amerikai) s?., v. 17, 19.30 VÁG- SELLYE - VMK: Elvarázsolt kastély (amerikai) sz., v. 20 PÁR­KÁNY - DANUBIUS: Looney Tunes újból akcióban (amerikai) sz., v. 18 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A Gyűrűk Ura - A király visszatér (amerikai-új-zélandi) sz., v. 16.30,19 GYŐR PLAZA: Derült égből Polly (amerikai) sz., v. 18, 20 A felejtés bére (amerikai) sz., v. 19.30 A Gyűrűk Ura - A király visszatér (amerikai- új-zélandi) sz., v. 14.15 Hideghegy (amerikai) sz., v. 17.30,20.30 Az ítélet eladó (amerikai) sz., v. 17.15 Magyar vándor (magyar) sz., v. 13.30, 15.45, 17.45, 19.45 Minden végzet nehéz (amerikai) sz., v. 14.30,17,19.30 A passió (amerikai-olasz) sz., v. 12.30,15,17.30,20 Pelenkás bajkeverő (francia-spanyol) sz., v. 14.15,16.15,18.15,20.15 Rocksuli (amerikai) sz., v. 13,15.15,17.30,19.45 Tucatjával olcsóbb (amerikai) sz., v. 14.30,18.30 Az utolsó szamuráj (amerikai) sz., v. 14.15,17.15,20.15 Vas (amerikai) sz., v. 16.30,20.30

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom