Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-19 / 66. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 19. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 VISSZHANG Királyhelmeci véletlenek Válasz Zvolenskyné Kiss Gabriellának az Új Szó március 16-án megjelent cikkére. A véletlenek különös egybe­esése zavarta meg a király­helmeci önkormányzat életét már másodízben. Ugyebár, csupa véleden az, hogy a tisz­telt képviselőnek pontosan az­nap megy fel a vérnyomása, és pontosan abban az órában, amikor az önkormányzati ülés kezdődne. Előtte is, utána is különben jól van, a munkálta­tója sem érzékeli, hogy valami gond lenne vele. Az is nagy- nagy véletlen, ugye, hogy a másik tisztelt képviselő mun­kahelyén pontosan az önkor­mányzati ülés napján van a leg­több munka, és ő persze nem hagyhatja cserben munkaadó­ját, nem kíván élni törvényes jogával, és nem kér felmentést a túlóra alól. Az önkormányza­ti testületi ülések ugyanis eb­ben a választási ciklusban Királyhelmecen 17 órától kez­dődnek. A harmadik, negye­dik, ötödik, hatodik képviselő­nek is pontosan aznap - merő véletlen - nagyon sürgős egyéb elfoglaltsága akad. Az is csu­pán a véletlen műve, hogy ugyanazokkal a képviselőkkel ugyanolyan véledenek két hé­ten belül kétszer is előfordul­nak. Az a levél pedig már csak hab a tortán, amelyben a kép­viselők kérik a már összehívott önkormányzati ülés összehívá­sát. Mit ad Isten: a hat aláíró - köztük különben állítólag sem­miféle szervezett kapcsolat nem létezik - ugyanaz a hat képviselő, akivel ez a sok csú­nya véleden egymás után két­szer is megtörténik. Járt-e már a kedves olvasó bábszínház­ban? Ha esedeg még nem, ak­kor is biztosan hallott már a marionettfigurákról. A para­ván mögött ál a művész, és ma­dzagon rángatja a figurákat. A királyhelmeci önkormányzat paravánja mögött is kristály- tisztán sejthetően ott őrködik a Nagy Bábmester, és a tisztelt képviselők mozognak előre, hátra, fordulnak jobbra, balra, szaltót ugranak. Bármit, amit csak a Nagy Bábmester kitalál. A közönség jól szórakozik, a munka áll, a Nagy Bábmester elégedett. Nincs költségvetés, nincsenek döntések. Vajon ki­nek az érdeke lehet a város megbénítása? A polgármester­nek biztosan nem, számára ez a helyzet akár végzetes is lehet. Elképzelhető, hogy újfent - merő véleden - talán pontosan erre megy ki a játék? A kérdés megválaszolását az olvasó böl­csességére bízom. Ami pedig Zvolenskyné Kiss Gabriellát fi­led, aki csupán véledenül egyi­ke a már említett hat képviselő­nek: a levelében említett vá­daskodásokra még csak reagál­ni sem vagyok hajlandó. Kü­lönben is biztos vagyok benne, hogy a szópárbaj a lap hasábja­in folytatódni fog, Zvolenskyné Kiss Gabriella ugyanis imád a figyelem középpontjában kü­lönböző szerepeket jó színész­nőhöz illően eljátszani. Most éppen az a jelenet megy, ami­kor kezében egy szál karddal szeretett városát megvédi a hétfejű sárkánytól (ez én len­nék). Kíváncsian várom a kö­vetkező felvonást. Nagy Dezső Királyhelmec polgármestere- Doktor úr, a hónap vége felé már nem telik hálapénzre, de fogadjon el egy pirulát abból a nyolc­száz koronás gyógyszerből, amit fel tetszett írni... (Marabu rajza) A nemzeti identitás és a nemzetiségi önazonosság-tudat egyformán fontos Hidak az Európai Unióban Közép-Európában bizonyo­san XX. századi és magyar találmány, hogy a nemzeti­ségek úgynevezett hídsze­repet is betöltenek: a nem­zeteket egymás megisme­résére és megértésére ösz­tönzik. E. FEHÉR PÁL Balogh Edgár és Fábry Zoltán volt a ,/eltaláló”. Fábryt idézem: „Nekünk egyformán fájt minden magyar vagy cseh nemzetbűn, és egyformán tudtunk örülni mind­kettő igéző európai megnyilvánu­lásainak... Velünk és rajtunk át könnyebb és szebb lett az út mind­két oldali közlekedés számára. Em­berségkorrektúra mindkét oldal fe­lé: ez és ennyi legigazabb kisebbsé­gi hivatásunk.” Később és sokáig, talán napjainkig - igaz, ke­serű tapasztalások alapján - olyan vélemények kezd­tek sokasodni, hogy nem érdemes a hidakat építeni, mert a nemzetiség ugyan vállalhatja: szellemi fűd­ként közvetít, de a többségi nemze­tek rendszerint arra használták fel ezeket az építményeket, hogy észre se vegyék, merre járnak, hol tapos­nak, mit taposnak el. A gondolat hamis felhasználása azonban nem érvénytelenítheti az eszmét. Mi több: az Európai Unió gyakorlati meghonosítása idején érdemes éb­reszteni eredeti formájában ezt a gondolatot. Hiszen világos, nem csupán az államoknak, hanem a nemzeti kisebbségeknek is helyet, feladatot kell kapniuk ebben a több száz milliós lélekszámú közösség­ben, ahol azért összességükben mégsem elhanyagolható tényezők. Különösképpen nem azok a sajátos közép-európai történelem kacska­ringós útjain. Éppen, mert a nem­zetiségek önazonosságának szer­ves, elidegenítheteden része, hogy egyszerre két mentalitásban, két históriában, két kultúrában legye­nek otthonosak. Az országhatáro­kat a remények szerint légiesítő ré­giókban ugyancsak fontos lecke ez, hiszen az együttélés zökkenőmen­tes biztosítása, a közös munka ha­tékonysága eleve feltételezi a szomszédok jó viszonyát, bensősé­ges ismereteken alapuló baráti kapcsolatait. Tudható, hogy Fábry annak idején a masaryki demokrá­cia tapasztalataira alapozott, ami­kor a híd ideáját megfogalmazta. Saját tapasztalatából tudhatta egyebek között, hogy a prágai né­met literatúra és a cseh szellem ter­mékeny kölcsönhatása milyen ha­talmas mértékben segítette a cse­hek ismertségét a világban és mi­lyen oltalmat jelentett a hideráj vé­res tombolása idején a progresszív német kultúrának Prága léte. Fábry azt is tudta, hogy a prágai lét a nemzetiség számára a provincia­lizmus elleni orvosság lehet. Forbáth Imre költészete vagy Szvatkó Pál esszéi a bizonyítékok. Egyébként Franz Kafka korszakos prózáját is a csehszlovákiai magyar írók fedezték fel az egyetemes ma­gyar kultúra számára, ahogyan a Svejkről is ők adtak elsőként hírt. És hát, ha Kafka barátja, hagyaté­kának gondozója, a prágai német író, Max Brod nem fedezi fel a né­met nyelvterület számára Hasekot, akkor bizony a világ sokat vesztett volna... Lesz-e folytatás? A nemze­tiség számára a XXI. században nemcsak a nemzeti identitásának megőrzése, fejlesztése jelenti meg­maradásának alapfeltételét, ha­nem nemzetiségi önazonosságát, sajátos értékteremtő képességét, konfliktusokban edzett átélő (és túlélő) készségét is érvényesítenie kell. Magától értetődik, hogy a ki­sebbségi-nemzetiségi jogok bizto­sítása, esetleges uniós alkotmány­ba való iktatása olyan igény, ame­lyet nem lehet elég sokszor és elég­gé hangosan ismételni. Még abban az esetben sem, ha az unió hagyo­mányos tagjai nem éppen arról hí­resek, hogy elismernék a nemzeti­ségek kollektív jogait. Ugyanakkor a nemzetiségek kollektív feladat- vállalása sem elhanyagolható. Azért is, mert értékeik és képessé­geik létét bizonyítanák. Legyünk praktikusak is, szálljunk le a nagy eszmék világából a földhözragadt valóságba. Közismert, hogy az uni­óban Magyarország népessége hátrányba is kerül az idegen nyel­vek gyatra ismerete miatt. A szláv vagy a germán népek számára a gond kisebb, nekünk, magyarok­nak sürgős megoldást követelő. A nemzetiségi magyar viszont eleve kétnyelvű. És ez a nyelvtanulási készség dolgában sem elhanyagol­ható szempont. A romániai ma­gyar a román segítségével például könnyebben elsajátítja a franciát vagy az olaszt. Ez is a hídszerep vállalásához tartozik. Nem vélet­len, hogy sok-sok évvel ezelőtt pontosan egy Balogh Edgárt kö­szöntő esszéjében vetette papírra Sütő András ezeket a sorokat: „Az Ady látta bánat föloldása nemzet­nek, nemzetiségnek egyaránt ama jogában rejlik, hogy közösségi igazságainak védelme alatt, saját - mi tagadás: sajátos - orcával, saját történelmének igazoló irataival lépjen a jövendő küszöbére.” Az igazoló okmányok között van a hídeszme hatalmas dokumentum- kötege is. A nemzetiségek kollektív feladatvállalá­sa sem elhanyagolható. Az utolsó pillanatig nem hitte el, hogy George Bush háborút indít Irak ellen Szaddámot elszigetelték a való világtól Mn-ÖSSZEFOGLALÓ Szaddám Húszéin volt iraki dik­tátor, akit bizalmasai elszigeteltek a valódi helyzettől, az utolsó pilla­natig nem hitte el, hogy az Egyesült Államok háborút indít Irak ellen, és még a fegyveres beavatkozás kez­dete után is francia és orosz közve­títéssel elérendő „amerikai kapitu­láción” dolgozott - áll a brit lap ál­tal ismertetett, eddig titkos iraki hírszerzési iratokban. Húszéin kor­mányhivatalnokai, diplomatái és kémei annyira torz képet festettek a diktátornak a külvilágról, hogy a volt elnök semmilyen figyelmezte­tést nem vett komolyan. Mindeköz­ben a legfelső iraki vezetés szinte mítoszként hitt abban, hogy Fran­ciaország és Oroszország - a hábo­rút ellenző két legnagyobb európai hatalom - el fogja érni a fegyveres beavatkozás befejezését. A háború kitörése után tíz nappal Húszéin el­nöki hivatalának vezetője egy le­iratban arra utasította Nadzsi Szabri külügyminisztert, hogy a francia és az orosz kormány révén tudassa az Egyesült Államokkal: Irak kizárólag feltétel nélküli ame­rikai csapatkivonást hajlandó elfo­gadni. A dokumentum szerint Irak nyerésre állt a háborúban, az USA pedig „belesüllyedt a vereség mo­csarába”. Szabri előzőleg azt jelen­tette Húszéin hivatalának, hogy ta­lálkozott a bagdadi orosz nagykö­vettel, aki közölte: Moszkva szerint a háború egy-két évig is eltarthat, és kimenetele az afganisztáni szov­jet invázióéhoz lesz hasonlatos. KOMMENTÁR Rafinált kabátlopási ügy TÓTH MIHÁLY Sokért nem adnám, ha a Vladimír Meciar politikussá válásáról szóló történetet is a szlovákiai politikai folklór termékének te­kinthetném. Sajnos, nem tehetem. Még naponta találkozunk azokkal, akik ott voltak, amikor V. M. megjelent a „ki legyen Szlovákia belügyminisztere?” kérdés megválaszolásán töprengő rendszerváltók között, és feszes szerkezetű előadást tartván be­bizonyította, értené a dolgát, ha megbízást kapna. Valakinek eszébe jutott a klasszikus intelem, hogy aki szereti a hatalmat, azt veszélyes dolog hatalomhoz juttatni? A parlament most arról döntött, hogy a titkosszolgálat aktivi- zálhat-e újságírókat. Kivételesen (micsoda örömhír!) aktivizál­hat. A törvény lehetővé teszi, hogy újságírók szolgálatait a Szlo­vák Információs Szolgálat (SIS) kivételes esetekben igénybe ve­gye, noha a koalíció három pártja, az MKP, a KDH és az ANO képviselői ennek ellenkezőjét javasolták. A HZDS tagjainak ja­vaslatára változott meg az eredeti indítvány. A közvéleményt most meglehetősen foglalkoztatja, mekkora veszélyt jelent, ha az újságírók körében netán követőkre talál Peter Tóth publicista példája, aki hagyta, hogy a Cégbe beszer­vezzék. Keveseknek jut eszébe, hogy ezt a kérdést kellene felten­ni: ellenőrizhető, hogy dolgozik-e újságíró a SIS-ben; de még en­nél is fontosabb, ésszerű-e az újságírók SIS-elkötelezése kérdését parlamentben vitatni? Az újságírók titkosszolgálati jelenléte elméletben ellenőrizhe­tő. A gyakorlatban a SIS csak akkor nem ejti pofára az ellenőrö­ket, ha nem akarja. És a parlamenti vita? E témában csak a sajtó lejáratását szolgálja. A kérdés forszírozása azt a benyomást kelti, mintha szolgálataik felajánlására az újságírók tömegesen érezné­nek leküzdhetetlen késztetést. Előbb-utóbb e témában is meglepő dolgok derülhetnek ki. Bi­zonyos politikai erők nem minden ügyességet nélkülöző húzása volt a SIS-munkatársként dolgozó publicista ügyének társada­lomra tukmálása. Még két évtizede is több tízezer együttműkö­dője volt nálunk a titkosszolgálatnak. Sokan azt is könnyen elhi­szik, hogy az újságíró-társadalom jelentős része most is alig vár­ja, hogy beszervezzék. Nem túlságosan nehéz valószínűsíteni, melyik párt érdekelt az újságírók hírbe hozásában. A HZDS aligha mellékgondolatok nél­kül törekedett a kivételek engedélyezésének törvénybe iktatására. Számára túlságosan veszélyes a sajtónak az a része, amely valame­lyest még meg-megkísérli a politikai hatalom legtüskésebb vadhaj­tásainak leleplezését. Tudjuk, hogy a rendszerváltás után melyik politikai erő tekintette elengedhetetlennek, hogy pártlapja legyen. A SIS-közeli Peter Tóth se ártott, se használt a közvélemény formá­lásának. A hozzá hasonló fazonokat az újságírás hőskorában vizes­nyolcasnak nevezték. Esete ahhoz viszont hozzájárult, hogy a toll- forgatók most a valóságosnál kedvezőtlenebb színben jelennek meg. Vannak pártok, amelyek sokallják a sajtó egyébként csekély hatalmát. Ez még csekélyebbé tehető, ha a törvénnyel is azt a be­nyomást keltik, hogy az újságírók potenciális SIS-ügynökök. Rafi­nált kabátlopási ügy... JEGYZET Ovi sztori JUHÁSZ KATALIN Annak idején bizony sokáig nem értettem, miért nem járha­tok a szemközti óvodába, miért kell nekünk egy csomó ideig autóznunk, amíg beérünk az oviba. A szüleim akkor azt mondták, nincs hely a szem­köztiben, nem férek el, mert sok a gyerek. Később derült csak ki, hogy az a sok gyerek mind más nyelven beszél, mint én. El sem tudtam képzelni, honnan pottyantak ide, miért kommunikálnak azon a furcsa, megfejthetetlen, és mégis ma­gától értetődőnek tűnő nyel­ven, melyet szlováknak nevez­nek, és melyről azt mondták a szüleim, hogy majd a suliban lesz alkalmam megismerkedni vele. Aztán kiderült, hogy váro­sunkban ők sokkal, de sokkal többen vannak, mint mi, ezért tulajdonképpen mi számítunk csodabogaraknak. A magyar oviba mindenesetre nagyon szerettem járni, mert megkü­lönböztetett bánásmódban ré­szesültem, például nem kellett alvást színlelnem délutánon­ként, hanem ehelyett rajzolgat- hattam, és azok a rajzok aztán különböző díjakat nyertek kü­lönböző versenyeken. Ma már tudom, ezt nevezik egyéniség­központú, képességfejlesztő pedagógiának. Zsófi a jövő héten lesz há­roméves, és nem is sejti, mek­kora gondot okoz ezzel szülei­nek, akik mindketten képző­művészek, és talán ezért nem szívesen íratnák be lányukat a „szemközti” oviba. A város egyetlen magyar ovija se vonz­za őket, mert sajnos, volt sze­rencséjük látni az ideális óvo­dát. Ott angolul tanítják a kicsi­ket, szinte észrevétlenül, köz­ben a legszebb és legkorsze­rűbb játékokkal játszhatnak. A környezet ideális, az óvónők kedvesek, csak az a baj, hogy a paradicsomi állapotokért havi négyezer koronát kell fizetni. Zsófi egyetlen délelőttöt töltött csak a mesebeli oviban, és az­óta is csak azt kérdezgeti, mi­kor mehet újra. Mondtam a szülőknek, gyerekek, kutya kö­telességetek előteremteni a költségeket, még ha éjt nappal­lá téve dolgoztok is. És bele­gondoltam, vajon mit csináltak volna harminc évvel ezelőtt az én szüleim, ha hasonló helyzet­be kerültek volna. Arra a követ­keztetésre jutottam, hogy nagy szerencse, hogy akkoriban még nem voltak angol óvodák. És az is nagy szerencse, hogy nem a kézenfekvőbb, kényelmesebb megoldást, azaz a szemközti ovit választották nekem...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom