Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-11 / 59. szám, csütörtök

UJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 11. Téma: a fapados légitársaságok 21 Nincs szó sem leélt, sem selejtes gépekről, az utazási költségben azonban nincs benne a meleg étel ára Fapados invázióra számíthatunk Ha az utas lekési a járatot, elveszíti a pénzét is Mire figyeljünk oda? Pozsony. Míg pár évvel ez­előtt ismeretlen volt a fa­pados légitársaságok fo­galma, manapság szinte nincs olyan nap, hogy ne hallanánk róluk. Mi az elő­nyük, vannak-e hátránya­ik, és egyáltalán mekkora konkurenciát jelentenek a hagyományos légitársa­ságoknak? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az utazási körülmények fapa­dosok esetében nem különböznek drasztikusan a megszokottól. Nincs szó sem leélt, sem selejtes gépek­ről, ugyanakkor igaz, hogy az uta­zási költségben nincs benne a me­leg étel ára, van helyette azonban kávé meg tea. Vagyis aki valóban jól szeretne lakni a repülőgépen, annak még mindig megéri hagyo­mányos géppel utazni. A különbsé­gek azonban lassan, de biztosan, itt is kiegyenlítődnek. A SkyEurope például már gondolkodik azon, hogy a jövőben bővítik az étrendet, amiért persze külön fog kelleni fi­zetni. Másrészt azonban a hagyo­mányos légitársaságok is egyre in­kább közelítenek a fapadosok gya­korlatához, vagyis a rövidebb távo­kon az ételért külön kell fizetni. Térségünkben a hagyományos légitársaságok azonban egyelőre tartják magukat a bevett szokások­A hagyományos légitársaságok egyelőre nem félnek a fapadosok konkurenciájától (Ján Kroslák illusztrációs felvétele) hoz. A Cseh Légitársaság ez egy óránál rövidebb utak esetében szendvicseket, hosszabb utaknál pedig hidegtálat és meleg ételeket is oszt az utasoknak. Nagyobb vál­toztatásra a jövőben sem számíta­nak. Hasonló a helyzet azonban a Szlovák Légitársaság esetében is. Ami a légikikötőket illeti: a külföldi reptereknél változó a minőség, jel­lemzően a hagyományosnál ki­sebb, de színvonalas repterek fo­gadják a fapadosokat, Párizsban pedig egyenesen az Orly-ra repül a SkyEurope gépe. Megemlítendő, hogy a fapados­ok nyomatékosan A pontból B pontba történő utaztatást vállal­nak. A hagyományos légitársaság­ok lehetőséget biztosítanak arra, hogy példának okáért egy Buda­pest-London Malév járatra, majd onnan egy London-New York Brittish Airways gépre egyetlen repülőjegyet vegyünk, így ha va­lamely társaság hibájából lekös­sük a csatlakozást, nincs tragédia, mert plusz költség nélkül eljutunk a célállomásra. Ugyanerre a fapa­dos társaságoknál nincs lehető­ség. Érdemes megnézni az apróbetűs részt, a SkyEuropenál például a kö­vetkező részlettel találkozunk: „A repülési menetrend előzetes beje­lentés nélkül megváltoztatható. A fuvarozó nem felel a közvetett és utólagos károkért.” A légitársaság ennek értelmében bármikor le­mondhatja a már befizetett utat. Fontos még megemlíteni az úgy­nevezett túlfoglalást. Ennek lénye­ge, hogy a légitársaságok eleve több jegyet adnak el egy járatra, mint ahány hely azon egyáltalán van, abból kiindulva, hogy időköz­ben úgyis többen lemondanak az utazásról. A rendszer miatt tavaly Európában kétszázötvenezer utas maradt le a járatáról, ezért az Euró­pai Unió miniszteri tanácsának döntése értelmében mostantól 250-600 euró lesz a büntetősarc, ami május után minket is megület. A hagyományos légitársaságok egyelőre nem félnek a fapadosok konkurenciájától, mivel azok sze­rintük egy teljesen új ügyfélkört alakítanak ki. Fapadossal szerintük elsősorban azok utaznak, akik egyébként autóval vagy busszal utaznának, (mi, t, in) Megindult a harc a minél nagyobb piaci részesedésért Irány Zürich, Milánó, Berlin, München és Hamburg Olcsó cseh társaság alakul Budapest is vonzóbb lett ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Prága. Saját olcsó utazásokat le­bonyolító kis légitársaságát készül létrehozni a cseh CSA (Ceské Aerolínie) állami légitársaság. A cseh állami légitársaság eddig azt fontolgatta, hogy egy csehországi charter társaságot vásárol meg ol­csó utazásaihoz, de az ezzel kap­csolatos tárgyalásai megszakad­tak. Kiszemeltje a Travel Service nevű cseh magántársaság volt, de a mostani helyzet szerint ez utóbbi vállalkozás ugyancsak létrehozza a maga fapados társaságát Smart Wings név alatt, és már idén má­jusban versenyre kel a cseh állami légitársasággal. A cseh állami légi- társaság vezérigazgatója szerint külön név alatt indítja majd válla­lata fapados járatait, de valószínű­leg csak jövőre. A CSA közelmúlt­ban elfogadott stratégiája szerint 2006-ra modernizálja repülőgép- parkját: összesen 15 új repülőgé­pet szeretne munkába állítani a ré­giek lecserélésével, (m) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. A svájci Helvetic, a német Air Berlin, és az olasz Volare fapados légitársasága is magyaror­szágijáratok indítását tervezi idén; célállomásaik között lesz várható­an Zürich, Müánó, Berlin, Mün­chen, Hamburg és Düsseldorf. Az olasz Volare Airlines tavaly febru­árban alapított, Volareweb.com né­ven működő vállalkozása hetente egyszer közlekedik majd egy olasz város és a sármelléki reptér között. Más sajtóhírek szerint a Volare Mi­lánóból közlekedne 120 fős Airbus típusú gépeivel. Az alig négy hó­napja működő Helvetic Airlines Zü­rich-Budapest járata leghamarabb 2004 őszén indulhat el. A Helvetic szerint célállomásai számát a jelen­legi tízről 25-re növelné az év végé­re. Az Air Berlin német diszkont lé­gitársaság május elsejétől indít já­ratokat a magyar fővárosba Berlin­ből, Münchenből, Düsseldorfból naponta, valamint Hamburgból heti három alkalommal. (MTI) Külföldre a legtöbb repülő Pozsonyból száll fel, a fővárosból Európába jelenleg 19 járat indul Többen utazunk repülővel ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A szlovákiai repülőte­rek kihasználtsága évről évre ma­gasabb. Pozsonyban a repülőteret tavaly 480 ezren vették igénybe, míg a többi repülőtér összesen 120 ezer utast fogadott. Folyama­tosan bővülnek azonban a légitár­saságok ajánlatai is. Külföldre a legtöbb repülő Pozsonyból száll fel. A fővárosból Európába 19 já­rat indul, egy pedig az izraeli Tel Avivba. Naponta indítanak járato­kat Frankfurtba, Prágába, Milánó­ba, Zürichbe, heti öt alkalommal pedig Varsóba, Párizsba, Stutt gartba és Londonba. A pozsonyi repülőteret összesen nyolc légi- társaság használja. A fővárosi re­pülőteret jelentőségét tekintve a kassai követi, ahonnan heti öt al­kalommal lehet Bécsbe utazni, naponta indítanak azonban jára­tokat Prágába is. A Szlovák Légitársaság jelenleg két városba repül rendszeresen. Hétfőn, szerdán és pénteken Po­zsonyból Brüsszelbe, ugyaneze­ken a napokon, vasárnappal meg­toldva pedig Pozsonyból Moszk­vába. Március 25-én indítják be harmadik rendszeres járatukat, amely Pozsony és Tel Aviv között közlekedik majd. A menettérti jegy Brüsszelbe 3590 koronába, Moszkvába pedig 4999 koronába kerül. A nemzeti légitársaság ta­valy rendszeres járatain 23 ezer utast szállított, ami ezerrel keve­sebb, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben jelentősen nőtt a charterjáratok ügyfélköre. Míg 2002-ben 141,5 ezren utaztak ilyen járatokkal, tavalyra a szá­muk elérte a 211,2 ezret. A hazai piacon a Szlovák Légi- • .11 saság legnagyobb versenytár­sának a SkyEurope számít. Jelen­leg nyolc -repülőjük van, amit azonban hamarosan tizenkettőre szeretnének bővíteni. Manapság a pozsonyi és a kassai repülőtereket veszik igénybe az útjaikhoz. Idén nyáron új járatokat szeretnének indítani Amszterdamba, Rómába, Varsóba, Barcelonába és Mallor­cára. Áraik az összes célállomásra 990 koronától kezdődnek. Hogy mennyit is fizetünk, az sokban függ attól, hogy mikor és hogyan rendeljük meg a jegyünket, (t) Hová repülhetünk a szlovák repterekről ÚJ SZÓ-ÓSSZEFOGLALO A legismertebb szlovákiai fapa­dos légitársaság, a SkyEurope Airlines kezdi kinőni a hazai piacot. Áprilistól ugyan fokozatosan mint­egy 15 országba indít majd járato­kat Pozsonyból, ám már tavaly megkezdte terjeszkedését a közép­európai régióban is. Budapestről jelenleg négy városba repül, amit tavasszal hatra szeretne növelni, májustól pedig beindítja első jára­tát Varsóból is. Az elkövetkező idő­szakban az olcsó repülőjáratok masszív térhódítására számítha­tunk, ezért nem árt megismerkedni a működésükkel. Mivel térségünk­ben a SkyEurope Airlines a piacve­zető ebben a szektorban, ezért az ő példáján mutatjuk be mindezt. Hogyan foglalhatunk utat? Jegyünket Interneten, a társaság helyfoglalási központján, utazási irodánkon keresztül vagy az indu­lási repülőtér értékesítési helyein foglalhatjuk le és vásárolhatjuk meg. Az Interneten keresztül, vagy a rezervációs központ által történő helyfoglalás esetén hitelkártyánk­kal (Visa, EuroCard/MasterCard, American Express, Diners Club) fi­zethetünk. Szlovákia területén a re­zervációs központon keresztül tör­ténő foglalásoknál lehetővé teszik a készpénzfizetést a SkyEurope Airlines folyószámlájára betéttel a Tatra Bank bármely fiókjában. Ezt a befizetést azonban még azon a napon végre kell hajtani, amikor a lefoglalás megtörtént, különben a rezervációs rendszer automatiku­san megszünteti a megfizetetten foglalást, és felszabadítja más uta­sok számára. Ha Interneten foglal­tatjuk le a repülőutat, az általunk megadott e-mail címen visszaiga­zolást kapunk, mely tartalmazza a rezerváció számát és a lefoglalt re­pülőutat. Ha telefonon foglaltatjuk le az utat a rezervációs központon keresztül, a foglalás visszaigazolá­sát e-mailen, faxon, esetleg postán kapjuk meg. Aki kapja, maija Ez teljesen jellemző az alacsony költségű társaságok üzleti straté­giájára. A SkyEurope Airlines tár­saság „az első viszi” elven értékesí­ti repülőjegyeit, tehát általános­ságban véve a repülőutak ára a nö­vekvő értékesítéssel nő. Ha a tehe­tő legalacsonyabb áron szeret­nénk repülőutat, tegyünk rugal­masak repülésünk időpontjában, és a lehető legkorábban foglaltas­rődést igénylő utasoktól, hogy ve­gyék fel a kapcsolatot a rezervációs központtal. Az ülőhelyek száma ezen utasok számára a nemzetközi biztonsági előírások szabályozása miatt korlátozva van. Ha ezt a tényt nem jelentjük be a rezervációs köz­pontnak előre, kockára tehetjük az utunkat és a már befizetett pénzün­ket is. Nincs kivételezés A SkyEurope Airlines alacsony költségű társaság, éppen ezért nem csupán egyes kor vagy szociális helyzet szerint kiválasztott csopor­toknak, hanem valamennyi utas számára a lehető legalacsonyabb árakat kínálja. Emiatt további ked­vezményeket már nem biztosíta­nak. Azok a gyerekek, akik az uta­zás napjáig nem töltötték be máso­dik életévüket, és nincs saját szé­kük, azaz a szülő ölében utaznak, olcsóbban utazhatnak. Amennyi­ben azt szeretnénk, hogy a két év­nél fiatalabb gyerekünk saját szék­kel rendelkezzen, számára is külön repülőjegyet kell vásárolnunk. A két évnél idősebb gyerekek ugyan­akkora árat fizetnek a repülőútért, mint a felnőttek. Nem éri meg késni A nemzetközi járatok esetében a regisztráció 2 órával a felszállás előtt kezdődik és 30 perccel a fel­szállás előtt fejeződik be, a belföldi járatok esetében 1 órával a felszál­lás előtt kezdődik és 15 perccel a felszállás előtt fejeződik be. Ezután a határidő után a regisztráció véget ér, és az utast már nem engedik fel a gépre. Éppen ezért azt ajánlják, hogy 1 órával a felszállás előtt re­gisztráltassuk be magunkat. Amennyiben az utas későn ér a fel­szálláshoz, elveszíti a repülőutat, és a jegy árát már nem fizetik visz- sza. Ebben az esetben nem tehet megváltoztatni a helyfoglalást a következő repülőjáratra. Felesleges szolgáltatások nélkül A fapados légitársaságok lénye­ge, hogy az utas pénztárcáját nem terhelik te felesleges szolgáltatá­sokkal. A szolgáltatás így az egy­szerű szendvicseket, kávét/teát foglalja magába és az alkoholmen­tes italokat, amelyeket közvetlenül a fedélzeten vásárolhatunk meg. Speciális éteteket a fedélzeten nem kínálnak. A frissítők kínálata a fe­délzeten függ a repülőút hosszától. Ne vigyünk túl sok Pozsony suk le és fizessük meg utunkat Ál­poggyászt Járat A hét mely napjain Társaság tálában a péntek délutáni és a hét­A SkyEurope Airlines társaság Velence 2,4,5,7 SkyEurope fő reggeli járatok a legterhelteb­legfeljebb 20 kilogrammnyi regiszt­Berlin 5,7 SkyEurope bek, éppen ezért drágábbak is, rált poggyászt engedélyez Birmingham 5,7 Air Slovakia mint a szerda dél körüli vagy a utasoként és egy legfeljebb 5 kilo­Brüsszel 1,3,5 SA szombati repülőutak. grammos kézipoggyászt, amelynek Delhi 5 Air Slovakia a méretei nem haladhatják meg az Frankfurt 1,2,3,4,5,6,7 Cirrus Airlines Hol kapjuk meg a jegyet? 55x20x40 cm-t. Biztonsági okok­Kijev 2,4,6 Aeromist Kharkiv A SkyEurope Airlines esetében ból az utasok kézipoggyásza csak a Lipcse 7 Hemus Air nem kell felvennünk a jegyet. Min­székük alatt vagy a székük feletti London 1,3,4,5,7 SkyEurope den, amire az út során szükségünk poggyásztartó rekeszekben tehet Milánó 1,2,3,4,5,6,7 SkyEurope lesz, az a regisztrációs számunk elhelyezve. Amennyiben poggyá­Moszkva 1,3,5,7 SA megjegyzése, a belföldi járatok ese­szunk súlya meghaladja az engedé­Párizs 1,3,4,5,7 SkyEurope tében a személyi igazolvány, a lyezett értéket, a túlsúlyért fizet­Prága 1,2,3,4,5,6,7 CSA nemzetközi járatok esetében az út­nünk kell a repülőtéren. Szófia 7 Hemus Air levél, és néhány kivételes út eseté­Stuttgart 1,2,3,4,5 SkyEurope ben a vízummal való igazolás. Mi a helyzet Tel Aviv 7 Air Slovakia a csatlakozásokkal? Varsó 1,3,4,5,7 Polish Airlines Foglalhatunk A SkyEurope Airlines társaság ki­Zürich 1,2,3,4,5,6,7 Kassa SkyEurope pontos helyet? Erre nincs lehetőségünk. Ülőhe­zárólag ún. „point-to-point” légi- társaság, vagyis megbízhatóan el­Prága 1,2,3,4,5,6,7 ESK, CSA lyet a repülőgépre csak a repülőié­szállítanak az A pontból a B pont­Bécs 1,2,3,4,5 Austrian air ren a repülőútra történő regisztrá­lás során foglalhatunk. Az ülések ba. Elismerik azonban, hogy na­gyon sok tényezőt, mint például az A többi repülőtér ajánlata az „első viszi” elven vannak elfog­időjárás, nem tudnak befolyásolni. Repülőtér Járat A hét mely napjain lalva. Ez azt jelenti, hogy minél A SkyEurope Airlines ezért nem ga­Poprád Kijev 6 előbb érkezünkk, annál nagyobb az rantálja, hogy az esetleges további Szliács Prága 1,2,3,4,5 esélye, hogy a megálmodott ülésen csatlakozásokat elérhetjük. Nem Pöstyén Berlin rendszeres charter ülhetünk. A felszállás és a repülőút felelnek az így keletkezett kárért Lipcse, Dortmund márciustól során érvényes speciális eljárások miatt azt ajánlják a különleges tö­sem, ami pedig nem egyszer hatal­mas összegnek fele!meg. (t, sky)

Next

/
Oldalképek
Tartalom