Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-28 / 49. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 28. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7- Remélem, már megjön a tavasz, mert már nincs pénzem fittesre és megfázás elleni gyógyszerekre. .. (Lehoczki István rajza) HÉTVÉG(R)E Nagyhatalom vagyunk GLOSSZA És nekünk mikor lesz? KOCUR LÁSZLÓ Hamvazószerda után egy nappal a pápa kassai segédpüspökké nevezte ki Stanislav Stolárikot. A szentatya láthatóan kedveli szlovák nyáját. A rendszerváltás után háromszor is idelátogatott, legutóbbi útja után alig fél évvel a Vatikánban fogadta a szlovák zarándokokat, a nagyböjt kezdetén meg egy újabb segédpüspököt is adott nekik. Ez mind rendben van, a pápák egyebek mellett látogatják a híveiket, fogadják a zarándokokat, felelős vezetőket neveznek ki az egyes területi egységek 1 élére. Stolárik személyével újabb taggal gyarapodott a szlovák püspöki kar, tizennyolcán lettek. Szívből örülök neki, hogy ennyi szlovák érsek, püspök, segédpüspök van Szlovákiában. Azon viszont csodálkozom, hogy a Pozsonytól mindössze 1210 küométerre levő Vatikánban nem tudják, hogy magyar nincs közöttük... TALLÓZÓ KRÓNIKA Nehéz helyzetbe kerül a Sa- pientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem a Draskovics- csomag miatt, hiszen az intézménynek a tervezett 1894 millió forint helyett 380 millió forinttal kevesebből kell gazdálkodnia. A kedvezménytörvénnyel kapcsolatos kiadásokat is kurtítják 37,5 millió forinttal. A csángó magyarok kulturális támogatására szánt összeg - amely évek óta évi 100 millió forintot jelent - az idén 20,4 millió forinttal lesz kevesebb. Jó hír, hogy a költségcsökkentések nem érintik a határon túli magyar gyermek- és ifjúsági szervezeteket és emyőszervezeteket, valamint a határon túli magyarok informatikai támogatását. Hol, mit vehetünk ezen a héten olcsóbban? Éppen február tizenegyedikén jelent meg a szokásos, Vásároljon velünk című rovatunk, benne egyebek mellett a Billa kínálatával. A lőcsei romák még aznap megrohanták a sárga-piros német üzletlánc helyi me- gasztórját. A sajtó nagyhatalom, nem vitás. JUHÁSZ LÁSZLÓ Ez a hét azzal telt, hogy mindenki bőszen kereste a romák által végrehajtott fosztogatások felelősét. Meciartól kezdve Kaní- kon át Csákyig sok mindenki neve elhangzott. Nem szokásom ugyan enfarkamba harapni, de most - kis adalékként a „csopor- tocskához” - mégis hamut szórnék az újságíró-társadalom fejére is. Természetesen nem akarom azt állítani, hogy a példátlan rab- lási hullám úgy indult, hogy a zsurnaliszták követ dobtak a tóba, romaügyben ugyanis állóvízről beszélni Szlovákiában közéleti rövidlátás lenne. Mindenesetre kiváló tippeket adtunk azoknak, akiknek eleddig eszükbe sem jutott ez a fajta „kedvezményes” bevásárlás. Ugyan történelmietlen úgy kezdeni egy mondatot, hogy „Ha...”, most mégis ezt teszem. Ha a tévék-rá- diók-újságok nem fújják hatalmasra a lőcsei rablás hírét, talán nem követik az ottani példát az ország más régióinak romái. Most persze bárki jogosan for- tyanhat fel, hogy hát akkor mi lesz a közvélemény tájékoztatásának szent ügyével, ha a sajtónak kussol- nia kellene. Újságíró lévén nyilván nekem is ezt kellene mondanom. Éppen azért szerepel néhány sorral korábban az, hogy „ha” és „talán”, mert most csak hangosan gondolkodom. Tény, hogy a lőcsei fekete asszonyok és férfiak garázdálkodásáról szóló első hírfecske csak egy héttel a történtek után röppent fel. Az is tény, hogy amíg a sajtó nem kapta fel a témát, máshol nem rohanták meg az üzleteket az elégedetlen romák. A legnagyobb példányszámú szlovákiai napilap szalagcíme szerint egyenesen polgárháborús helyzet alakult ki Kelet-Szlovákiá- ban. Talán ezért vonult ki csütörtökön páncélozott járművekből álló konvoj Tőketerebesre és környékére. Tegnap már az MTV köztévé reggeli műsorában is arról vitáztak, begyűrűzhet-e Magyarországra is a romák randalírozása. Nem csodálkoznék, ha déli szomszédunknál is szöget ütne egyes cigányok (ott így hívják a romákat) fejébe, milyen könnyen, gyorsan juthatnak betevő falathoz (kortyhoz, szippantáshoz). Okot meg lehet utólag is találni. Tiltakozhatnának, mondjuk, a Draskovics-csomag ellen. Tulajdonképpen mindegy, az eszköz szentesítheti a célt. Eleddig eszükbe sem jutott ez a fajta „kedvezményes” bevásárlás. HETI GAZDA(G)SÁG Izgalmas szlovákiai történések a britek számára TUBA LAJOS Szlovákiában izgalmas dolgok történnek, mi is tanulhatnánk önöktől - jelentette ki a brit gazdasági és szociális ügyi minisztérium képviselője egy minapi akción. Nyilván nem a fosztogatásra induló bandák és a rendőijárőrök közti éjszakai keleti bújócskázás- ra gondolt, de nincs okunk, hogy ne adjunk neki igazat. A szociális segélyként fizetett juttatások rendszere januártól ott van, ahol már régen lennie kellett volna: annak, aki egy hónapon keresztül még alkalmi munkából sem próbál valamilyen jövedelemhez jutni, legfeljebb tengődést biztosít. Aki viszont á-t mondott, mondjon b-t is. A szorult helyzetbe került szociális esetek számára lehetőséget kell nyújtani a kilábalásra. Rövid távon ennek eszköze a már a bevezetése előtt hírhedtté vált aktivációs illeték. Hosszabb távon azonban ennél jóval több kell. A spanyolviaszt már feltalálták, ilyen intézkedésekből világszerte jó példák tucatjai'sorolhatók fel. A fosztogatások rémképe talán elvezet oda, hogy a politikusok, kormányképviselők kevesebbet beszélnek és többet cselekszenek. Ráadásul ezentúl már látszat- megoldásokkal, a papírra fektetett feladatok hivatalos kipipálásával sem elégedhetnek meg. A hatalmas állami injekciókkal becsábított multik hiába kínálnak állást, ha az ottani feszes tempó még a gyermekkoruk óta munkához szokott „normális” emberek számára is éppen csak elviselhető. Ebben a formában ez nem megoldás a roma nyomortelepeken felnőtt szerencsétleneknek. Esetükben csak hosszabb kifutású, türelmesebb programoknak van értelmük, ilyeneknek azonban eddig se hírük, se hamvuk. Sőt, sok hangzatos beszéd és koncepció ellenére még odáig sem jutottunk el, hogy a leginkább kiszolgáltatottaknak akár csak napi egy meleg ételt biztosító kifőzdéket létesítsünk. Nem nagyon tapasztalható különösebb negatív társadalmi reakció, hogy a kormány a hadsereget is mozgósította a fosztogató bandák visszaszorítására, második lépésként viszont végre itt az ideje, hogy hallgassanak a romák között dolgozó szociális munkások és más harcedzett terepi emberek véleményére, s megjelenjen egy valódi intézkedéssorozat. E nélkül ugyanis a külföldi tanácsadók sorában hamarosan időszerű lesz a palesztin menekülttáborok átfésülésében tapasztalatokkal rendelkező izraeli szakemberek meghívása. Az elmúlt napokban körülnézett a vizsgálati fogdában az egyik legrégebbi pénzügyi szolgáltató három vezetője. Az általuk a pénzgyűjtésre már legalább tíz éve alkalmazott kettős részvény- társaság kétségkívül érdekes technika. Sót, így távolról azt sem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy átvágták volna az ügyfeleiket, hiszen a rájuk bízott pénzért működtetnek egy sor céget, azt persze nem tudjuk, hogy milyen hatékonysággal. Velük is az a gond, ami a többiekkel: az ügyfeleik túlnyomó része egyáltalán nem volt tudatában, hogy milyen kockázatot vállal, amikorra pénzüket rájuk bízza. így érthető, hogy azonnal a rendőrségre rohantak, amikor késni kezdtek az ígért kifizetések. Az ügy meg- szellőztetésével a hasonló nevű járulékos nyugdíjbiztosítókat hozták kellemetlen helyzetbe, mert ezek ügyfelei is nyugtalankodni kezdtek. Erre nincs szükség, bár az ilyen biztosítások a kilencvenes évek közepén szintén nem voltak teljesen tiszta üzletek, napjainkra a nagy bankok és külföldi cégek védőszárnyai alá kerülve révbe értek, és nem kell aggódni az ott lévő pénz miatt. Igaz, a nyugdíj reform miatt kérdéses a jövőjük, de ez más téma. VENDÉGKOMMENTÁR Fejjel a falnak? BARAK LÁSZLÓ Seregnyi rendőrt, katonát, vízágyút is bevetettek a hét elején az élelmiszerboltokat fosztogató romák ellen. Végleg annyi hát a kancsal idillnek, amelyet annak idején, A cigánytábor az égbe megy című szocialistán kacsingató, szirupos szovjet mozifilm sugalmazott itten minekünk. De csődöt mondott a még sokkal aktuálisabb, szaftos és vaskos életképekből építkező Macskajaj sugallta neoromantí- kus groteszk üzenete is. Mármint hogy a roma etnikum nem más, mint ártatlan kis republikák (pérók) kezes lakója a nagy és a romáktól steril republikában. Ahol cigánybárók, vajdák, aktuálisabb szó- használattal élve, mindenható uzsorások, cigánymaffiózók úgy diktálják a szívritmust is, dirigálják a toprongyos alattvalókat, hogy ami ott történik, se nem látszik, se nem hallatszik ideátra. Mármint az európai(?) civilizált(?) értékrendhez igazodni szándékozó republi- kákba. Mintha ezek, mármint a romákon kívüli republikák egy másik bolygón virulnának. Bizony kiderült, hogy a romák itt vannak a hátsó udvarban-karnyújtásnyira... Mondhatni, csak egy jelképes kerítés az, ami leválasztaná a gádzsóról a cigányt. Ha át-át nem repülne ez-az eme kerítésen. Ez volt Szlovákiában a hét elején: Átdobták a szart a kerítésen! Majdnem véletlen egyébként, hogy éppen Szlovákiában történt, ami történt. Hiszen mindegyik posztkommunista országra egyformán jellemző, hogy évtizedeken át a szőnyeg alá söpörték, ami itt és most ama kerítés fölött röpköd. Képmutató, ún. szociálisra hangolt jelszavakkal a transzparenseken, folyamatosan és módszeresen képletes rezervátumlakókként kezelték e térségben a roma etnikumot (is). Miközben finnyásan és nem kevésbé te- átrálisan mindig megborzongott a mindenkori hivatalosság, ha meghallotta a rezervátum kifejezést... Mi más volt, ha nem képletes, ráadásul rosszul működő rezervátumba tartó politika, hogy tulajdonképpen a semmittevésért fizettek. Havi apanázst, mi több munkabért! A rendszerváltást követően aztán egyértelművé lett, hogy a jövőt fölzabáló osztogatásnak előbb-utóbb vége szakad. Az állam ugyanis semmi másból nem képes adni, leosztani, mint abból, amit adók és illetékek formájában képes megkapni, elvenni, effektiv munkával pénzt kereső polgáraitól. A mindenkori munkanélküli-segély összege tehát igazság szerint meg sem közelítheti pl. azt a minimálbért, amely kizárólag konkrét munkavégzésért jár! A legprimitívebb létfeltételeket biztosítani hivatott szociális segély összegéről nem is beszélve! Nyilván e kézenfekvő kényszerek diktálták alig egy hónappal ezelőtt itt is a szociális reform elindítását. Amelynek majdani pozitívumai mellett egyik azonnali negatív velejárója, hogy átlagban kb. egyharmadnyival csökkent a szociális segélyek összege. Ha mindezt el meri kezdeni az illetékes politika legalább tíz évvel ezelőtt, már régen megszabadultunk volna a célzatosan kiskorúsí- tott állampolgár fölött gyámkodó állam belénk táplált eszményétől. Ez a politikusok felelőssége! A romákkal egyetemben, akik most alanyi jogon följogosítva érezték magukat a fosztogatásra. Mert veszni látják a nekik eddig alanyi jogon járó havajt... Roppant módon megsértődtek viszont, hogy bizony meglehetősen kemény az a fal, melynek nekimentek fejjel... Nem beszélve jó néhány szo- ciáldemagóg konjunktúralovag felelősségéről, akik most hisztérikusan amiatt szömyülködnek, hogy rendőr, katona - s minő bor- zadály!? - vízágyú került az utcákra megint... JEGYZET Elegáns megoldás TALLÓSI BÉLA Nem könnyű bevallani, de kezdem azt hinni, sokan csak azért járnak megnyitókra, mert a kiállított anyagot méltató beszédet követően - a tárlat nagyságától, nemzetiségétől vagy nemzetköziségétől függően - szerényebb-kiadó- sabb állófogadást tartanak, pogácsával, aprósüteménnyel és főleg borocskával. Pedig sokáig azt hittem, hogy azokat, akik a megnyitón megjelennek, a művészi élmény vonzza. Az utóbbi időben azonban volt két kellemetlen élményem olyan viselkedésforma miatt, amilyenre nem számítottam kulturális rendezvény látogatóitól, hiszen tőlük igazán elvárhatnánk a toleranciát. Mindkét esetben kétnyelvű megnyitóról volt szó. Az elsőn a beszédet angolból tolmácsolták, de alig akadt másfél ember, aki figyelt volna az értékelésre. A másik esetben nem világnyelven szólalt meg a megnyitó szövege, amelyet szlovákra fordítottak. Több szakember is ismertette volna az értékes történelmi anyagot, de a közönség kezdte unni a kétnyelvűséget, s a zsivaj olyany- nyira felerősödött, hogy a hangszóróból áradó beszédet is elnyomta. Amikor a tárlat anyagát közvetítő külföldi intézmény képviselője kapott szót, intelligensen és nagyvonalúan úrrá lett a helyzeten, elegánsan megmutatva, hogy finoman, nem lekezelő módon is lehet kezelni a kellemetlenségeket. Olyan értelemben beszélt, hogy ő is készült megnyitószöveggel, de felolvasásától eltekint, látva, hogy az egybegyűltek főként a kiállított anyagra kíváncsiak. Aztán nagyon udvariasan, szinte elnézést kérve hozzátette: „természetes is, hogy nem ránk, szónokokra figyelnek, hanem a kiállított anyagot szeretnék megtekinteni”. Pironkodtam, amiért ennyire nem tudunk viselkedni. Amiért kis ideig sem tudunk legalább tiszteletből csendben maradni. Pedig lépésnyire Európa kapujától lehetnénk már olyannyira toleránsak, hogy ha nem is bírjuk ezt vagy azt a nyelvet, legalább kibírjuk, amíg azok valamelyikén szólnak hozzánk. De ez már az elegáns és toleráns megoldások kérdése.
