Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-28 / 49. szám, szombat
8 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 28. Köteles László, a Csemadok megbízott elnöke szerint egyre fontosabb az 56 ezer tagot számláló szövetség kulturális és érdekérvényesítő tevékenysége Életképes a jól szervezett szervezet Egy hét múlva emlékeznek meg Dunaszerdahelyen a Csemadok megalakulásának ötvenötödik évfordulójáról. Ebből az alkalomból kértük beszélgetésre Köteles Lászlót, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség megbízott elnökét. SZILVÁSSY JÓZSEF Nem jelzésértékű, hogy éppen ön, az MKP parlamenti képviselője került ideiglenesen a kulturális szövetség élére? A véletlen, mondhatnám a sors rendelkezett így. Elnökünk, Száraz József decemberben súlyos gépkocsi-balesetet szenvedett. Amíg lábadozik, de csak addig, én látom el az elnöki teendőket. Az elnökségi tagok azért kértek fel engem, mert képviselőként gyakran tartózkodom Pozsonyban. Egyébként Szepsiben lakom, és sokszor járom az országot. Szüléimhez hasonlóan, az egész rokonságom Tornaújfalun Csemadok-tag volt. Jómagam tizennégy éves koromban léptem be a szövetségbe. A Szepsi Csombor Márton Klub vezetőségi tagja is voltam. Ezért is szorgalmazom a klubmozgalom újraélesztését. Évek óta meg minden nyáron részt veszek a fiatalok kerékpáros túráján. Idén nyáron tartjuk a harmincadik összejövetelt. Azért tettem fel a fenti kérdést, mert mintha egyesek újra politikai mezőkre szeretnék terelni a szövetséget. Legalábbis ezt sugallja az ominózus nagy- födémesi nyilatkozat... Nem szabad eltúlozni ezt a dokumentumot, amelyet a galántai területi választmányunk fogalmazott meg, közösen a Szövetség a Közös Célokért vezetőivel. Azzal a résszel teljes mértékben egyetértek, hogy szorgalmazzák a kisebbségi kulturális törvénytervezet kidolgozását és elfogadását. Végre ne kelljen koldulnunk, hanem világos jogszabály alapján juthassanak támogatáshoz Szlovákia nemzetiségi kulturális szervezetei... ... amelyek civil szerveződések, tehát elvben csak a minisztériumi pályázatok révén juthatnak költségvetési pénzekhez. A gyakorlat viszont merőben más. A Csemadok, továbbá a szlovákiai németek, a ruszinok és az ukránok szövetsége állami feladatokat is ellát. Szavalóversenyeket, amatőr fesztiválokat szervez, helyettesíti a néhai Népművelési Intézetet. Ezeknek a rendezvényeknek a lebonyolítására a költségvetésből kell forrásokat találni. Ugyanakkor Szlovákia több nemzetiségű, tehát multikulturális ország. Ezért is fontos annak a jogszabálynak a mielőbbi elfogadása, amely a nemzeti kisebbségek kulturális életének támogatásáról rendelkezik. Már csak azért is, mert az alkotmány bevezetője még mindig nemzetállamként határozza meg Szlovákiát. Márpedig itt ugyebár, nemcsak egy nemzet él... Mégis tragikomikusnak érzem a helyzetet, hiszen a jogosan követelt törvénytervezet kidolgozása elsősorban a kulturális államtitkár, a szorgalmazása és előterjesztése pedig a kormányalelnök kötelessége lenne. Akik ugyebár mindketten pártbeli társai. Miért nem nekik címezték a felhívást? Két vasat nem tarthattunk egyszerre a tűzben. A Magyar Koalíció Pártjának vezetősége kiemelt feladatként a Selye János Egyetem megalapítását tűzte ki célul. Értelmetlennek láttuk egyszerre több fronton hadakozni. Erőfeszítéseink és taktikánk sikeres volt. Több évtizedes törekvés, óhaj vált valóra a magyar felsőoktatási intézmény megalapításával. Most már az ugyancsak régóta esedékes, a nemzetiségi kultúrák rendszeres és kiszámítható támogatását rögzítő jogszabály kimunkálására és elfogadására összpontosítunk. Netán ezért szorgalmazzák a szlovákiai magyarság galántai nagygyűlésének az összehívását? Jelenleg semmi értelme valamiféle erődemonstrációnak. Eredményes út a kis lépések taktikája, különösen ezekben az években, amikor a Magyar Koalíció Pártja tagja a kormánykoalíciónak. Elvben és gyakorlatban is vannak politikai szövetségesei. Tagságunk éppen ezt a tényt szem előtt tartva, az eddiginél erőteljesebben szorgalmazza majd a törvénytervezet elfogadását. Apropó, mekkora most a Csemadok tagsága, mennyi a helyi szervezetek száma? Néhány hete pontosítottuk a nyilvántartásunkat, friss és teljesen reális adatokat mondhatok hát. Valamivel több mint 56 ezer tagunk van. Ők aktív munkát végeznek, illetve rendszeresen fizetik a tagsági illetéket. A helyi szervezeteink száma 450 körüli. ‘ A mai önző, begubózó világunkban tekintélyes számok ezek... ... bizony, még az államfőjelöltek is felfigyeltek erre. És hivatalos találkozóra, mások pedig kimondottan támogatásra kértek bennünket. Kik? Maradjunk annyiban, hogy többen is. Nem hatalmaztak fel arra, hogy informális tárgyalásainkat megszellőztessem. Sorolom a tippjeimet: Bútora, Kukán... talán még Meciar is kérte a támogatásukat? Erre válaszolják azt a diplomaták: nem cáfolom a feltevését, de már utaltam arra, hogy nem erősíthetem meg... Maradjunk akkor a tekintélyes számoknál. Véleménye szerint minek köszönheti a Csemadok, hogy túlélte a rendszerváltást, majd az átmeneti éveket követő, és valójában a mai napig tartó pénztelenséget? Sok szlovákiai magyar önzetlenségének, nemzeti kultúránkhoz fűződő szoros kapcsolatának. Ezek csak látszólag nagy szavak, valójában azonban olyan tények, amelyek hitelét a tagság munkája adja. A letűnt rendszerben volt egy vékonyka vezetői réteg, amely az ügyet túllihegve vagy éppenséggel pragmatikus meggondolásokból hajbókolt a kommunista pártnak. A nagy többség azonban akkor is a helyi kultúrát, nemzetiségi művelődésünket, azonosságtudatunk gyarapítását szolgálta. A főideológusok bármennyire is ügyködtek, sosem tudták elérni, hogy minden helyi szervezetünk elnöke csakis párttag lehessen. Mégis, ha nem tévedek, valamikor a hatvanas évek végén Bábi Tibor horkant fel azon, mennyi a Bólogató János a szövetségben, s az olyan személy is, aki akár a tyúkösszeírásokat is vállalta. Mindezt főleg az ötvenes évekre értette, amikor - ezt azért ne feledjük - óriási lelkesedést váltott ki az a tény, hogy újra magyarul beszélhettünk, magyar színműveket adhattak elő, visszatérhetett az anyanyelvűnk a helyi közéletbe és kultúrába. Ebben az időben helyi szinten is igaznak érzem azt a megállapítást, hogy ki túllihegve, ki pedig pragmatikus meggondolásból... Vagy éppenséggel a Csemadok megmaradásáért érzett felelősségből vállalt társadalmi munkát. Immár a rendszerváltás után csaknem másfél évtizeddel a Csemadok mintha még mindig keresné a helyét, arculatát. Tévedek? Erre nem lehet egy szóval válaszolni. Szövetségünk mindig szálka volt a hatalom szemében... ... nocsak! Ma is? Nézze, mi fórumot, lehetőséget teremtünk nemzeti kultúránk ápolásához. Ott vagyunk a legkisebb hazai magyar közösségtől kezdve a számunkra legnagyobbig. A szlovákiai magyar nemzeti közösségig. Természetes tehát, hogy társadalmi kérdésekben is véleményt mondunk, tehát érdekérvényesítő tevékenységet is végzünk. Ez pedig valójában egyeden pártnak sincs az ínyére. Az is gond, hogy Magyarországon nincs megfelelő partnerünk, ezért is jutunk nehezebben anyagi támogatáshoz, habár ennek ellenére sem érezzük magunkat mostohagyermeknek. Kiváló az együttműködésünk az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel, amely ugyanúgy távol tartja magát a politikától, mint mi. A Mar- kó-Tőkés vitába sem avatkozik be. Szoros emberi kapcsolatok fűznek bennünket a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségéhez is. Akkor hát mégis megtalálták helyüket a szlovákiai magyar társadalomban? Céljaink egyértelműek. Segíteni a szlovákiai magyarság művelődését, nemzed azonosságtudatának megőrzését és erősítését, pozitív értelemben formálni polgáraink értékrendjét. Énekkaraink, táncosaink és az aktív Csemadok-tagok ezrei igazolják, hogy életképes a szövetség. Több területi és sok helyi szervezetünk már képes menedzselni is önmagát. Ugyanakkor fogy a szlovákiai magyarság. Tíz év alatt egy kis- városnyi lélekszámmal, csaknem ötvenezerrel lettünk kevesebben Szlovákiában. Mit tett és mit tesz a szövetség e kedvezőtlen folyamat lassítása vagy leállítása érdekében? Minket is aggasztanak ezek az adatok. Némi vigasz, hogy ott is van, és működik helyi szervezetünk, ahol már nincs magyar tannyelvű iskola, esetleg magyar pap sem. Például több zoboraljai településen. Fontosnak tartom, hogy a szakemberek, a politikusok, a pedagógusok és más illetékesek végre üljenek egy asztalhoz, elemezzék a kialakult helyzet okait, stratégiáról és kitörési pontokról értsenek szót. A Csemadok minden életrevaló kezdeményezés valóra váltásában megbízható és jól dolgozó partner lesz. Ma is jelentős erőfeszítéseket teszünk az ügy érdekében. Főleg a szlovák-magyar nyelvhatáron, vagyis a peremvidékeken, de máshol is hangsúlyozzuk az anyanyelvi művelődés fontosságát. Sokféle érvet hangsúlyozunk. Legújabban azt is, hogy szeptembertől magyar egyetemünk is lesz. Akár miniszter is lehet bárkinek a gyermekéből, akkor is, ha magyar tannyelvű iskolába jár. A Dzurinda- kabinet magyar tárcavezetői ugyanis egytől egyik anyanyelven érettségiztek. A rendszerváltás óta azonban mindig kilép valamilyen csoport a szövetségből. Először azok, akik szakmai társulásokat hoztak létre, azóta meg különböző kisebb társaságok. Ezt a jelenséget mivel magyarázza? Közvetlenül a rendszerváltás után teljesen indokoltnak tartottam, hogy megalakult a Pódium Társaság és más szakmai, testület. Szabadulni akartak a kézi irányítástól, mindenféle dilettantizmustól. Ám azóta ismét partnerek vagyunk. Megőrizték szakmai függetlenségüket, ugyanakkor különösen a rendezvények sikere érdekében ők is jórészt a mi szervezeti struktúránkra támaszkodnak. Napjainkban olyan csoportok önállósulnak, amelyek úgy érzik, hogy az új helyzetben sikeresebben pályázhatnak. Mindez szívük joga, s nincs harag köztünk. Ha a segítségünket kérik bármiben, nem fordítunk hátat nekik sem. Nem kerülhetem el az önmagától adódó kérdést: miként győzi idővel, energiával a képviselői és a megbízott elnöki teendők ellátását? Ne várjon fellengzős szavakat. Mindössze arról van szó, hogy képviselői tisztségemre választó- polgáraimtól kaptam megbízatást, s én szeretnék rászolgálni a bizalmukra. Már csak azért is, mert a középső és a keleti országrészeket bizony nem túl sokan képviseljük Pozsonyban. Csema- dok-alelnökként, most pedig megbízott elnökként valójában ugyanők a partnereim. Szeretném, ha közösen értékközpontúvá tennénk az életünket. Ez a szempont az uniós kihívások közepette még fontosabb lesz. Magyarságunkat elsősorban úgy őrizhetjük meg, ha az anyanyelvűnk lesz a művelődés, az ide- gennyelv-tanulás fundamentuma. Kérdésére válaszolva hadd mondjam el azt is, hogy ha Cse- madok-rendezvényeken veszek részt, sokkal szókimondóbbak az emberek. Képviselőként sokat okulok véleményükből. Mivel magyarázza ezt a különbséget? Azzal, hogy a szövetség helyi szervezeteiben a tagság - az ötvenes éveket leszámítva - nyíltan elmondhatta, és el is mondta a véleményét. Ez a hagyomány ma még inkább fölerősödött. Fontosak a helyi politikai fórumok is, de sokan még ódzkodnak az ilyesfajta rendezvényektől. Mások meg súlyos megélhetési gondjaik miatt kiábrándultak a nagypolitikából. Ám anyanyelvükhöz, kultúrájukhoz ők is ragaszkodnak. Nem véletlen, hogy a gömöri, a Kassa környéki és a bodrogközi helyi szervezeteink többsége jól működik. Akadnak tamáskodók, akik azt állítják, hogy a Csemadokot valójában az idősebb és legfeljebb a középnemzedék élteti, ügyszeretetből vagy bizonyos nosztalgiából. A fiatalok viszont nem látnak fantáziát a szövetségben. Valóban? Túlzásnak tartom az ilyesfajta sommás megállapításokat. Ám annyi igazságtartalmuk mindenképpen van, hogy a fiatalokat csak a saját érdeklődésük alapján összeállított programokkal lehet megnyerni. Például a már említett nyári kerékpártúrával, amelyen rendszeresen részt veszek. Őröm és tanulság is egyszerre kötetlenül beszélgetni, szórakozni velük. Őszre, elsősorban nekik köszönhetően mindig feltöltődöm energiával, tervekkel. Akkor hát elképzelhető, hogy a Csemadokot mégiscsak tovább éltetik a mai fiatalok és az elkövetkező nemzedékek? Ebben száz százalékig biztos vagyok. „A fiatalokat csak a saját érdeklődésük alapján összeállított programokkal lehet megnyerni” (Somogyi Tibor felvétele)
