Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

2004-02-28 / 49. szám, szombat

6 Külföld ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 28. Tévériport amerikai katonák háborús bűntetteiről - nemi erőszak a hadseregben Hallgatás a Pentagonban Port-au-Prince-ből katonai helikopterekkel evakuálták már vöröskereszt alkalmazottait is (CTK/AP-felvétel) Már az USA is szívesen látná az államfő távozását Aristide magára marad RÖVIDEN Orosz diplomaták kitoloncolása Vilnius. Litvánia kitolon­colt három, Vilniusban dolgo­zó orosz diplomatát. A hírt a BNS balti hírügynökség közöl­te, jól értesült diplomáciai for­rásokra hivatkozva. A litván külügyi szóvivő nem volt haj­landó megerősíteni a jelen­tést, de közölte, hogy rövide­sen nyilatkozatot adnak ki az ügyben. Nem tudni, köze van- e az ügynek ahhoz a fe­lelősségre vonáshoz, amelyet a litván parlament szeretne el­érni Rolandas Paksas elnök el­len az orosz alvilághoz és tit­kosszolgálathoz fűződő állító­lagos kapcsolatai miatt. (MTI) Folytatódnak a tárgyalások Peking. Ma is folytatódnak az észak-koreai nukleáris vál­ság rendezéséről Pekingben zajló hatoldalú tárgyalások. Az eredeti tervek szerint a háromnapos egyeztetések­nek a tegnapi üléssel véget kellett volna érnie. A tárgya­lásokat azért kell folytatni, mert nem sikerült megoldani a nézeteltéréseket és ellent­mondásokat. (MTI) Felakasztják a szektavezetőt Tokió. Kötél általi halálra ítélték tegnap Tokióban ter­rorcselekmények elkövetése miatt Aszahara Sokót, az Aum Sinrikjo (Legfőbb Igazság) szekta alapítóját. A 48 éves Aszaharát - a valódi neve Ma- cumoto Sizuo - a csaknem nyolc éven át tartó perben a tokiói metróban 1995-ben el­követett ideggáztámadás ki- terveléséért és más gyilkossá­gokért sújtották a legsúlyo­sabb büntetéssel. A gurut összesen 13 bűntettben talál­ták bűnösnek, amelyeknek 27 halálos áldozata és több ezer sebesültje volt. (MTI) Aszaharának 14 napja van a fellebbezés benyújtására (Reuters) Robbantások Athénban Athén. Kemping-gázpa­lackokból készített gyújtó­bombák robbantak Athén­ban a két legnagyobb görög párt összesen öt kerületi iro­dájánál a tegnapravirradó éj­jel. Csak kisebb károk kelet­keztek. A rendőrség közlése szerint egyelőre senki sem vállalt felelősséget a kor­mányzó Pánhellén Szocialis­ta Mozgalom (PASZOK) kettő, illetve az ellenzéket vezető konzervatív Új De­mokrácia párt három irodá­jánál húsz percen belül elkö­vetett merényletekért. (MTI) Berlin/Washington. Tehe­tetlen sebesülteket öltek meg amerikai katonák Irakban most nyilvános­ságra került filmfelvételek tanúsága szerint. A wa­shingtoni védelmi minisz­térium nem óhajt nyilat­kozni a botrányról. ÖSSZEFOGLALÓ Sebesültekre lőni a genfi kon­venció szerint sem háborúban, sem megszállás alatt nem megen­gedett, az amerikai hadsereg egyik filmfelvételének tanúsága szerint azonban tavaly decemberben mégis ez történt Bagdadban. A né­met ARD közszolgálati televízió Panorama című riportműsora sze­rint a háborús bűnnek számító cse­lekményt az amerikai 4. gyalogos hadosztály egyik Apache helikop­terének fedélzetéről leadott lövé­sekkel követték el. A speciális ka­merával készített éjszakai felvéte­leken látható, amint a helikopter három személyt vesz célba, akik két gépjármű mellett állnak, s egy olyan tárgytól szabadulnak meg éppen, amit az amerikai katonák MTI-ÖSSZEFOGLALÓ London/Sydney. Kitartott az ENSZ-fótitkár utáni brit kémkedés­ről közölt állításai mellett a tegnap­ra virradó éjszaka Clare Short egy­kori brit nemzetközi fejlesztési mi­niszter. Short bombát robbantott a brit belpolitikai életben, amikor azt mondta, a brit titkosszolgálatok lehallgat­ták Kofi Annan beszélgeté­seit az iraki háború diplo­máciai előkészítésének időszakában. Tony Blah miniszterelnök délután rendkívül felelőtlennek nevezte egykori mi­niszterét. Clare Short erre a BBC té­vé Newsnight című aktuálpolitikai hírmagazinjának éjjeli adásában megismételte állítását, és felleng­zős elterelő hadműveletnek nevez­te a miniszterelnök vele kapcsola­tos kijelentéseit. Short cáfolta, hogy a brit kémkedés feltárásával veszélybe sodorta volna a titkos- szolgálatokat. Kijelentette, hogy látta a főtitkár telefonbeszélgetése­iről készült átiratokat, és egy ideig MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Rotimlja/Bitonja. Megtalálták tegnap Borisz Trajkovszki mace­dón elnök holttestét a politikus Boszniában lezuhant különre- pülőgépének roncsai között. Mir- sad Teskeredzic, a mentésben részt vevő boszniai alakulatok ko­ordinátora elmondta: az egység kilenc holttestet talált a roncsok között, vagyis a gépen tartózkodó egyik személy sem élte túl a ka­tasztrófát. A holttesteken égési sé­rülések nyomai látszottak. Rok- szanda Krsztevszka macedón ál- lamügyész-helyettes, aki a szeren­csétlenség helyszínén tartózko­dik, közölte: a mentóalakulatok megtalálták a gép feketedobozát is, amely a gép műszaki adatait, fegyvernek vélnek. A helikopter személyzete rádión jelent, majd parancsot kap, hogy lője le a gya­nús személyeket. A katonák teljesí­tik a parancsot: a 30 mm-es fedél­zeti gépágyúk lövedékei két irakit megölnek, egy járművet felrob­bantanak. A harmadik áldozat se­besülten a földön marad; látni, hogy él, mozog. A helikopter lövé­sze megkérdi a felettesétől, lelője-e a sebesültet. A rádión rögtön meg­jön a válasz: Hit him! (Lődd le!) A katona ismét tüzel: páncéltörő lőszerrel egy magatehetetlen sebe­sültre. A riport egy másik, állítólag a CNN által tavaly áprilisban készí­tett felvételén amerikai tengerész- gyalogosok egy házkutatás alkal­mával agyonlőnek egy korábban megsebesített irakit. A felvételen a kivégzést követően az amerikai ka­tonák örömujjongása hallható. Az ARD riportja szerint az amerikai kormány megtagadta, hogy bármi­lyen formában állást foglaljon a történtekről. A vietnami veteránok alapítványa nevében nyilatkozó amerikai tábornok, Robert G. Gard a filmben „megbocsáthatadan gyilkosságoknak” minősítette a történteket, Stefan Oeter hambur­gi nemzetközi jogász pedig hábo­rús bűncselekményeknek. azon volt, hogy értesíti Annant, de aztán mégis jobbnak látta, ha a nyilvánossághoz fordul. Richard Butler, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek volt veze­tője tegnap azt mondta, hogy leg­alább négy ország, köztük Fran­ciaország is lehallgatta beszélge­téseit abban az időben, amikor kényes tárgyalásokat folytatott Irak leszerelése érdekében. Clare Shortra reagálva kijelentette: „természetesen, engem is (lehall­gattak), ennek tökéletesen tuda­tában voltam”. Butler, aki az ausztrál ABC rádiónak nyilatko­zott, 1998-ig volt a világszervezet iraki fegyverzetellenőreinek veze­tője. Elmondta: ő onnan tudott a dologról, hogy a lehallgatást vég­zők megmutattak neki más sze­mélyekről készített felvételeket, illetve a pilóták és a légiirányító közti beszélgetéseket rögzíti. Megerősítette: a holttesteken, egy kivételével, égésnyomok látsza­nak. A 47 éves elnököt és kíséretét szállító kisrepülőgép csütörtök reggel sűrű ködbe kerülve zuhant le Bosznia déli, hegyvidéki határ- szakaszán, amelyet erősen elak­násítottak még az 1992-95 közötti boszniai háborúban. A macedón kormány eddig eltűntként tartot­ta nyilván az államfőt és kíséretét, de minimálisnak tartotta annak esélyét, hogy találnak még túl­élőket. A kutatásban részt vevő egyik helikopter tegnap reggel fe­dezte fel a roncsot, több mint 24 órával azután, hogy a kétmotoros, turbólégcsavaros gép lezuhant Hodovo falu közelében, Szaraje­Más téma: az amerikai katonai hatóságok vizsgálatot indítottak több tucat erőszakos szexuális bűncselekmény ügyében, amelye­ket állítólag amerikai katonanők ellen követtek el saját bajtársaik Afganisztánban, Irakban és Kuva- itban. Donald Rumsfeld védelmi miniszter széles körű vizsgálatot indított a szexuális támadásokkal kapcsolatos minisztériumi eljárá­sokról, és hasonló célú munkacso­portot hozott létre a szárazföldi hadsereg parancsnoksága is. Ezt egy szenátusi bizottság előtt csü­törtökön mondták el katonai ve­zetők. Susan Collins republikánus szenátor nehezményezte, hogy korántsincs akkora közfelháboro­dás, ha a katonanőket saját bajtár­saik erőszakolják meg, mintha ugyanezt az ellenség tenné. Bili Nelson demokrata párti szenátor pedig felháborítónak nevezte, hogy ilyesmi előfordulhat, és a ka­tonai hierarchia nem reagál erre megfelelő módon. David Chu, a Pentagon személyzeti ügyeivel megbízott kormánytisztviselő mindamellett azt bizonygatta, hogy a hadseregen belüli erősza­kos cselekmények 1995 óta a fe­lére csökkentek, és az elkövetők többsége közkatona. hogy ezzel segítsék őt az iraki le­szerelés ügyében. „Engem érintő felvételeket azonban sohasem mutattak” - mondta Butler, hoz­zátéve: az amerikaiak, a franciák, a britek és az oroszok is lehallgat­ták. „Ezt más forrásokból tudtam, s meggyőződtem arról, hogy a Biztonsági Tanács legalább négy tagja kémkedik utánam.” Butler állításaihoz John Howard auszt­rál miniszterelnök semmit sem volt hajlandó hozzáfűzni, azzal érvelve, hogy politikája értelmé­ben sohasem erősít meg vagy cá­fol titkosszolgálatokra vonatkozó értesüléseket. Ugyancsak az ausztrál ABC rádió áhította tegnap, hogy lehallgatták Hans Blixnek, az ENSZ iraki fegy­verzetellenőrzési bizottsága volt vezetőjének mobiltelefonon folyta­tott beszélgetéseit, amikor Irakban tömegpusztító fegyverek után ku­tatott. Az így szerzett információ­kat az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tannia és szövetségesei megosztot­ták egymás között. Blix beszélgeté­seit átiratban rögzítették is. vótól mintegy 80 kilométerre dél­re. A térségbe ezt követően akna­szedő szakértők indultak, hogy a mentők elérhessék a roncsot. Boszniában és Macedóniában teg­napra gyásznapot hirdettek. Traj­kovszki hivatala előtt gyászolók gyertyákat gyújtottak, a nemzeti lobogókat félárbocra eresztették. Európai uniós és NATO-vezetők felhívták a macedón kormányt, hogy folytassa Trajkovszkinak a balkáni ország tartós stabilitására tett erőfeszítéseit. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője tegnapi szkopjei lá­togatásán pedig azt hangoztatta, hogy „e nagy veszteség idején (...) minden macedónnak bátorságról, egységről és érettségről kell tanú- bizonyságot adnia”. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Port-au-Prince/Washing- ton/New York. Kihátrálni látszik az USA Jean-Bertrand Aristide haiti elnök mögül, miközben Reginald Dumas személyében Kofi Annan ENSZ-főtitkár külön- képviselőt nevezett ki. A Biztonsá­gi Tanács pedig azt ígérte, hogy fontolóra veszi nemzetközi erő ki­vezénylését Haitire. Franciaország után egy nappal az USA és Kanada is közvetve a hatalomból való távozásra szólí­totta fel a haiti államfőt. Colin Powell amerikai külügyminiszter azt kérte Aristide-től, hogy vegye fontolóra helyzetét. Rámutatott, hogy Aristide-et demokratikus úton választották államfővé, de nehézségekkel küzdött hivatali feladatainak ellátásában. Az USA MT1-HÍR Moszkva. Oroszországot felka­varta két titkosügynökének katari vád alá helyezése Zelimhan Jandarbijev csecsen szakadár veze­tő minapi meggyilkolása miatt. A moszkvai külügyminisztériumba tegnap - két napon belül már har­madszor - bekérették Szaad al- Kubeiszi katari nagykövetet, köve­telve a két orosz ügynök szabadon bocsátását. Alekszandr Szaltanov orosz kül­ügyminiszter-helyettes azt hangoz­tatta, hogy a katari hatóságok nem mutattak fel semmilyen konkrét bi­zonyítékot arra, hogy az ügynökök részt vettek a Jandarbijev elleni merényletben, mert ilyen bizonyí­tékok egyszerűen nem léteznek. Vlagyimir Ktjucskov, az egykori szovjet állambiztonsági szolgálat, a KGB volt főnöke csatlakozott azok­hoz, akik a csecsen felkelők közötti pénzügyi leszámolással magyaráz­ták Jandarbijev megölését. A mé­dia azonban a biztonsági szolgálat hatalmas kudarcát emlegette. „Eh­hez fogható botrány nem volt a eddig azon az állásponton volt, hogy Aristide-nek, ha korlátozott jogkörökkel is, de ki kell töltenie 2006 februárjáig szóló megbíza­tását. Aristide a CNN-nek adott nyilatkozatában kizárta, hogy mandátumának lejárta előtt fel- álljon az elnöki székből, és nem­zetközi rendőri erő kivezénylését szorgalmazta az általa terroris­táknak nevezett fegyveres láza­dókkal való leszámolás végett. Késznek mondta magát ugyanak­kor arra, hogy megossza a hatal­mat az ellenzékkel. Az Aristide ellen fegyveresen küzdő erők elfoglalták a harmadik legnagyobb várost, Cayes-t is, vala­mint két másik kisebb várost, Cotes-de-Fer-t és Cavaillont. Ezzel haiti jelentős területét ellenőrzésük alá vonták, s napok óta szó van ar­ról, hogy a főváros ellen készülnek. szovjet korszak óta, amikor a KGB az egész vüágon aktívan tevékeny­kedett” - írta a Kommerszant, a- mely szerint az orosz ügynököket néhány órával a dohai merénylet után fogták el a dubaji repülőtéren, ahol egy Moszkvába tartó gépre ké­szültek felszállni. Az orosz külügyi tárca változata szerint viszont nem a dubaji hatóságok, hanem a katariak tartóztatták le őket hat nappal a merénylet után, fegyveres akció keretében. Mihail Bogdanov orosz különmegbízott Dohából visszatérve megerősítette, hogy a katari hatóságok módot adtak egy hosszabb találkozóra a két ügynök­kel. Az ügy még csak a nyomozás­nál tart - mondta az Interfaxnak. Jandarbijev volt csecsen elnököt február 13-án, az autója alvázára erősített pokolgép robbanása ölte meg Dohában, ahol száműzetés­ben élt. Az orosz külügyi tárca sze­rint Jandarbijev orosz állampolgá­rok százainak haláláért volt felelős, és 2002 októberében Katarból köz­vetlenül irányította a moszkvai Dubrovka színházban végrehajtott csecsen túszejtő akciót. Az információkat az USA, Nagy-Britannia és szövetségeseik megosztották egymással Ki mindenki után kémkedtek még? Hans Blix mobiltelefo­non folytatott beszélge­téseit is rögzítették. Megtalálták Borisz Trajkovszki holttestét, valamint a lezuhant gép feketedobozát Macedónia gyászolja az államfőt Növekvő feszültség Katar és Oroszország között Jandarbijev-gyilkosság: felzúdulás Moszkvában

Next

/
Oldalképek
Tartalom