Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-13 / 36. szám, péntek
13 * Farsangra igazán jó zsíros étkeket főztek, húst, kolbászt, tepertőt fogyasztottak abban a hitben, hogy márpedig így lesz igazán bő a termés, és a disznó is jó kövérre hízik ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 13. IZ VI L Á G Farsang és disznótoros vacsora régente A farsang az az ünnep, amikor is a nagy evésekkel-ivá- sokkal a természetet is bőségre akarták buzdítani az emberek. Az egyház kezdetben az ördögök ünnepének tartotta, és harcolt ellene. MÉRI MAGDOLNA A farsangutolja pedig a húsvétot megelőző negyvennapos böjt kezdőnapja, a hamvazószerda. Miután pedig a húsvét ún. mozgó ünnep, tehát évről évre változik, ennek megfelelően a farsang ideje is változik, vagyis hosszabb vagy rövi- debb lehet. A hagyományos farsangi szokások főleg a farsang utolsó három napjára zsúfolódnak: farsangvasárnapra, farsanghétfőre és az ún. húshagyókeddre. A húshagyóked- den kívül más, étkezéshez kapcsolódó kifejezéseket, megnevezéseket is találunk szerte a magyar nyelvterületen. Sokfelé kövércsütörtöknek, zabálócsütör- töknek is nevezték a farsangvasárnapot megelőző csütörtököt, amikor is a farsangi eledeleknek az elkészítése történt, és szárazszerdának, böjtfogadó szerdának a farsang utáni böjtkezdő napot. Más néven csonkacsütörtöknek nevezték a következő napot, amikor még a maradékot utoljára elfogyasztották. Farsangra pedig igazán jó zsíros étkeket főztek, abban a hitben, hogy márpedig így lesz igazán bő a termés, és a disznó is jó kövérre hízik. Általában húst, kolbászt, káposztát, tepertőt fogyasztottak, bort és pálinkát is bőséggel. Többet sütöttek is, pogácsát, de jellegzetes farsangi étel a fánk, annak különféle változatai. A megnevezése is vidékenként különbözött (nálunk, Kéménden mindmáig pampuska a becsületes neve). Voltak olyan vidékek is, ahol azért sütötték, mert a hiedelem szerint ezzel megvédik a háztetőt a vihartól. Volt, ahol megszárították az első fánkot, eltették, aztán a beteg állatnak adták orvosság gyanánt. Másfajta ételeknek is tulajdonítottak varázserőt a fánkon kívül. Például különféle magyarázattal fekete tyúkot vágtak, úgy vélve, ezzel megóvják a csirkéket az elhullástól. A fekete tyúk máját pedig kifejezetten szerencsehozó éteknek tartották. Húshagyókor pedig laskatésztát főztek, hogy a kendernek a szála is hasonló vékony legyen. Rétest is sütöttek ilyenkor, sőt úgy tartották, ha a rétest jó hosszúra lehetett nyújtani, az igen jó jel. Bálok Egyéb szokások is voltak mint a vénlánycsúfolók, a különféle jelmezes és álarcos játékok. A farsangolók nyárssal járták a házakat, hogy a nyársra tűzhessék a szalonnát, amit fizetségül kaptak a mon- dókájukért a háziaktól. A farsangkor elmaradhatatlanok voltak a különféle táncmulatságok és bálok. Ugyan ki az, aki nem hallott volna az ún. batyubálról, ahová a bálo- zók maguk vitték az enni-innivalót. Voltak olyan helyek, ahol a gyermekeknek is rendeztek különféle mulatságokat, említésre méltó a bababál, ahová egész kicsiket is elvittek. Néhol asszonybálokat is tartottak a férfiak teljes kizárásával, az asszonyok csupán egymás között mulattak, különféle adomákat is elmeséltek, természetesen, a férfiak rovására. A mindenkori bálozás-mulato- zás elsősorban a fiatalok kiváltsága volt. Ilyenkor megesett, hogy több napig tartó mulatságokat is szerveztek. A farsangi evészetnek-ivá- szatnak aztán hamvazószerdán vége szakadt, de addig ilyesféle szólásokkal biztatták egymást: „Inkább a has fakadjon, mintsem az étel megmaradjon.” A disznótor S bár a disznóölések ideje a karácsonyi ünnepkör előtt veszi kezdetét, ilyenkor, farsang idején is javában tartanak még a torok. Kell is a nagy mutatásban evés-ivásban a sok jóféle disznóság, hisz hamvazószerdával (idén február 25.) vége a nagykanállal való evésnek, jön a megtisztulásnak ideje, a negyvennapos böjt. Régente, disznóölések idején, a munka végeztével a vacsoravendégeket már az udvaron megcsapták a jóféle illatok. Az asztalhoz való telepedésnek is megvolt a rendje. A férfiak az asztalfőnél, míg az asszonyok középütt, a fiatalok pedig a végén, az ajtó felé foglaltak helyet. A különféle köszöntők és rigmusok {„Hála legyen Istennek, hogy megírtük ezt a napot, megdöglött disznaja” stb.) után kezdetét vette a nap fő eseménye, a disznótoros vacsora. Csigatésztás tyúkleves, toros vagy töltött káposzta, majd pecsenye, hurka, kolbász, nyomatékül, desszertként pedig pogácsa, rétes zárta a legtöbb helyütt az ételsort. Itt is verseltek eleget, mégpedig az egyes fogásokat általában az úgynevezett tálalórigmussal tette az asztalra valamelyik főzőasszony vagy maga a böllér. Pl. imigyen: Itt a jó káposzta, Hússal van megtöltve, Ebből a tányérát Ki-ki teleszedje, Tál tisztességére Ne maradjon semmi, Gazdánk úgy óhajtja, Hogy mind meg kell enni. Itt is eszeltek ki különféle „mókákat”, mert pl. olyan is megesett, hogy a töltött káposzta egyik burkából egy veréb repült ki. Lett is aztán nagy kacagás. Az asszonyokat is igyekeztek megtréfálni, nekik egyébként arra is kellett vigyázniuk, nehogy az istenért véletlenül is egyenek a disznó nyelvéből, mert a hiedelem szerint „az megnyúlik a nyelve annak, aki disznó nyelvéből fogyaszt”. Persze, „nem döglött meg a disznó bor nélkül”. Jócskán boroztak, ittak is. Arra, hogy jövőre is legyen szerencséjük a disznóhoz, no meg egymás egészségére is. Némelykor pedig különféle felköszöntőket is mondtak. A lakomából azonban mások is akartak részesedni. Az ablak alatt felhangzott a gyermekek koledálá- sa pl. ezzel a szöveggel: Megdöglött a disznó, akit megöltek. Maradt-e hurkájából, adjanak egyet. Mer már holnap péntek lesz, s a maradék nem jó lesz. Fülét, farkát papoknak, hurkáját, diákoknak. Aggyanak egyet! Végszóra megjelentek a cigányok is. Fogadásul gömböcöt kaptak a gazdától, de abban bizony többnyire döglött egér volt. Nem sértődtek meg, visszaadták a tréfát. Megjelentek a kántálók is: Itten disznót öltek, Véres hurkát esznek, Ha nem adnak belülié Fullaggyanak meg tűle. Vagy jókívánságokat mondtak: A disznóölőnek én azt kívánom, Áldd meg őt Istenem 12 gyerekkel, Pénzen vett kenyérrel. Diófa szekérrel (vagyis koporsóval). A disznótoros vacsora végeztével leszedték az asztalt, viszont a pecsenyének ott kellett maradnia. Utána még jó ideig borozgattak, beszélgettek, énekeltek, s volt úgy, hogy a fiatalok még táncra is kerekedtek. Majd úgy éjfél után kezdtek el szedelőzködni. Legalább háromszor elköszöntek, s mindannyiszor felhajtották még a Szent János poharát. Végtére pedig valamelyik vendég elmondta a búcsúzót: Azért mondjunk alleluját, Adjon Isten jó éjszakát Az egész háznépének És az elmenőknek. Egyszerre, egy ajtónyitással távoztak, és mindenki a kóstolóval ballagott hazafelé a havas éjszakában. Tanakodtak, hogy kinél lesz majd a legközelebbi disznótor. Ritkán sikerült olyan felköszöntőt mondani, mint Petőfinek volt az 1842-ben írott Disznótorban című verse: Nyelvek és fülek... csend, Figyelem! Szóm fontos beszédre Emelem. Halljátok, mitajkim Zengenek; Egyszersmind az ég is Hallja meg. Hosszan nyúljon, mint e Hurkaszál, Életünk rokkáján A fonál. Valamint e sültre A mi szánk: Mosolyogjon a sors Szája ránk; S pályánk áldásával Öntse le, Mint e kását a zsír Özöne. S életünk fölé ha A halál Romboló torát meg- Ülni száll: Egy gömböc legyen a Magas ég, És mi a gömböcben Töltelék! (és viszont) Az üzenetek, amelyeket szerdáig elküldött telefonszámunkra, szombaton megjelennek az Új Szóban. Ne feledje: a szeretett lény szombaton az Új Szóból értesül az Ön érzéseiről!
