Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

2004-02-11 / 34. szám, szerda

4 RÉGIÓ ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 11. AJÁNLÓ Kitárult a titkok kertjének kapuja ■ Rozsnyó. A városnapok ke­retén belül nyitották meg Tö- köly Gábor rozsnyói régész, muzeológus, műemlékvédő fotókiállítását Titkok kertje címmel. Közel száz, színektől ragyogó fotóban gyönyörköd­het a látogató, amelyeken ér­dekes, különös nézőpontból fotózott, főleg műemlék jel­legű épületeket láthatunk. Ezek mind arról tanúskod­nak, hogy Gömör valaha való­ban Magyarország csillaga volt. A művészt azonban nemcsak a Gömör-Kishont épen megmaradt műemlékei érdekelték, dokumentálta a pusztulást is. Mementóként mindazt, ami az egykori gaz­dagságból megmaradt. A ki­állítás három hónapon át lát­ható a történelmi városháza galériájában, majd tovább vándorol Budapestre, és az év végéig Rozsnyó többi testvér- városába is eljut, (kov) Beszélgetés az Új Szóról Lukanénye/Losonc. Pén­teken este hatkor a lukané- nyei közösségi házban, szom­baton délután háromkor pe­dig a Losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda Kármán Termében az Új Szóról, a lap jelenéről, 55 éves múltjáról, közéleti kérdésekről beszél­gethetnek az érdeklődők a lap főszerkesztő-helyettesé­vel és szerkesztőivel, (ű) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Halálos gázolás a zebrán Losonc. Halálos kimenetélű közúti baleset történt vasár­nap a város egyik keresz­teződésében. Egy Honda Ac­cord 19 éves sofőrje a zebrán átkelő gyalogosok közé haj­tott, s egy 20 éves férfi élet- veszélyes sérüléseket szenve­dett. A mentősök helikopterrel szállították át a besztercebá­nyai kórházba, de az életét már nem tudták megmenteni, hétfőn belehalt sérüléseibe. Egy másik, szintén 20 éves fér­fi szerencsére csak kisebb sé­rüléseket szenvedett, de ő is huzamosabb kórházi ápolásra szorul. (SITA) Korszerűbb rendszer kell Próbaüzemei az új hálózat Királyhelmec. A helyi városhá­zán új, korszerű informatikai rend­szer kiépítésén dolgoznak. Nagy Dezső polgármester elmondta, hogy a városi hivatalban lévő szá­mítógépek zöme elavult, a jófor­mán működésképtelen belső háló­zat szintén felújításra szorul. A kö­zelmúltban ezért úgy döntöttek, hogy több lépésben, minimális be­fektetéssel új, korszerű informati­kai rendszert alakítanak ki, mely­nek működtetésével gyorsulna az ügyintézés, és áttekinthetőbbé vál­na az egyes részlegeken folyó mun­ka. A polgármester és a városi hiva­tal elöljárója folyamatosan el­lenőrizhetné a mintegy húsz szak­előadó tevékenységét, valamint az egyes részlegek közti kommuniká­ció is leegyszerűsödne, (leczo) A Flórián utca környékén illegálisan épített viskókból a történtek után sem hajlandók elköltözni a romák (Judita Cermáková felvétele) A főpolgármester szerint megelőzhető lett volna a tragédia Életveszélyes viskók Kassa. A főpolgármester szomorú és elkerülhető tragédiának nevezte a va­sárnapról hétfőre bekövet­kezett földcsuszamlást, amelynek következtében összedőlt egy illegálisan kibővített régi pince, és életét vesztette egy hu­szonegy éves nő. JUHÁSZ KATALIN Zdenko Trebula elmondta, hogy bár a telek nem városi tulajdon, a környéken tanyát vert roma csalá­dokat többször figyelmeztették a városi rendőrök a fennálló omlás- veszélyre, valamint a rossz higiéni­ai körülmények lehetséges követ­kezményeire. A fa- és papírhulla­dékból összetákolt viskókba azon­ban nem léphettek be, lévén azok az egykori sörgyár melletti magán- területen állnak. Két évvel ezelőtt huszonöt roma családot költöztet­tek ki a Flórián utca környékén ille­gálisan épített viskókból, többsé­güknek volt állandó lakhelye Kas­sán, vagy a város környékén. Né­hány hónap elteltével viszont kons­tatálták, hogy a lerombolt építmé­nyek helyén újak állnak. A tragédi­át azzal lehetett volna megelőzni, ha a városközpont közelében üre­sen álló telkeken megindult volna az építkezés. „Kezdeményezésem­re a városi hivatal igazgatója és a főépítész hamarosan kidolgozza a telkek jövőbeni kihasználásának le­hetséges módozatait. Ha kell, a vá­ros megvásárolja a területet a jelen­legi tulajdonostól, mert ez volt a ré­gi Kassa egyik legszebb része, ahol a történelmi óváros összeért az új városrészekkel” - áll a főpolgár­mester állásfoglalásában, aki leg­szívesebben új lakásokat építtetne a szóban forgó területen. A tisztá- zadan tulajdonjogi helyzet miatt elhanyagolt ügy a tervek szerint áprilisban kerül a képviselő-testü­let elé. Természetesen alaposan meg kell vizsgálni a talaj összetéte­lét is, hiszen a szerencsétlenül járt nőt az olvadás következtében le- csuszamlott föld temette maga alá. Információink szerint a terüle­ten lakó romák és hajléktalanok a történtek ellenére sem hagyták el viskóikat. Az egyik legégetőbb feladat a gazdasági és kulturális leszakadás megállítása Délen több a munkanélküli PUSKO GÁBOR Rimaszombat. Ülésezett a Sa- jó-Rima Eurorégió szlovákiai el­nöksége. A találkozónak - melyre meghívták a Besztercebányai Me­gyei Hivatal illetékes munkatársait is - két kiemelt pontja volt. Amint azt Dubovszky László Tornaija és Csolti Lajos Lőkösháza polgármestere elmondta, az egyik legégetőbb feladat a régió gazda­sági és kulturális leszakadásának megállítása. Mint elmondták, üd- vözlik Szlovákia egyre javuló gaz­dasági megítélését, s annak is örülnek, hogy újabb és újabb vál­lalatok jelentik be beruházási szándékiukat, de a Zsolna, Nagy­szombat, Pozsony környéki gyár­telepítés a negyven százalékos, vagy annál nagyobb munkanélkü­liséggel küszködő térségben nem hoz semmi kézzelfogható ered­ményt. Egyúttal aggodalmukat fejezték ki amiatt is, hogy egyes információk szerint, amennyiben a dél-koreai Hyundai autógyár Zsolnán építi fel új, közép-euró­pai üzemét, úgy az illetékes mi­nisztérium lecsökkenti a Dopras- tav vállalat beruházási célú támo­gatását, s minden forrást a neve­zett gyár megépítésére kívánnak fordítani. A polgármesterek azt a tájékoztatást kapták, hogy a Dop- rastav ez évre tervezett 500 milli­ós beruházási költségeit máris le­csökkentették 40 millióra. Ez az a vállalat, amely egyebek mellett a Tornaiját elkerülő gyorsforgalmi utat is építi, s a környékbeli mun­kanélküliek abban bíznak, hogy az építkezésen ők is munkát kap­hatnának. A találkozó másik fő pontja a Gömör-Expo nemzetközi vásár és kiállítás helyszínének és időpont­jának kijelölése volt. Ennek értel­mében az idén szeptember 23-ától 25-éig Rimaszombat lesz a vásár szlovákiai lebonyolítója. Ezt a vá­sárt a magyarországi Putnokon rendezik meg minden év májusá­ban, de tavaly szeptemberben már Rozsnyó is otthont adhatott a Gö- mör-Exponak. Már kilépett a medréből Árad az Ipoly középső szakasza Szécsénykovácsi/Ipolykér. Az Ipoly középső szakaszán a február eleji átmeneti felmelegedés és a hirtelen lehullott csapadék a folyó szintjének jelentős emelkedéséhez vezetett. Az Ipoly Szécsénykovácsi és Ipolykér között már kilépett med­réből, és viszonylag nagy területen víz borítja az árteret. Felvételünk a Szécsénykovácsi és Ipolykér közöt­ti hídnál készült, (szász) Havonta 50 millió korona kárt okoznak a tolvajok Romlott a közbiztonság JUHÁSZ KATALIN Kassa. A városban hozzá­vetőlegesen tízezer ember él ki- sebb-nagyobb lopásokból, betöré­sekből. Többen közülük a kör­nyező kisvárosokból költöztek Kassára, épp amiatt, hogy zsebtol­vajlásból, vagy áruházi lopások­ból tartsák fenn magukat. A köz- biztonság az utóbbi években érez­hetően romlott, ennek oka való­színűleg az állami és a városi rendőrség, valamint az önkor­mányzat közötti kommunikáció akadozása. Havonta mintegy 50 millió korona értékű magántulaj­donnak kél lába, és ez csupán a bejelentett lopások értéke. A fenti adatok a kassai Polgári Kör legutóbbi összejövetelén hangzottak el. A kávéházi fórum, amelyet a polgárokon kívül nagy előszeretettel látogatnak a város vezetői, az állami szféra, valamint a civil szervezetek képviselői is, ezúttal magas rangú rendőröket látott vendégül. A tapasztalataik­ról beszámoló kassaiak többsége rendszeresen találkozik a bűnö­zés különböző formáival, mobil- telefont például a jelen lévők mindegyikének családtagjaitól loptak már el. A kereskedők rend­szeresen szembe találják magukat fenyegetőző zsarolókkal, tolva­jokkal, sőt kiskorú vandálokkal is, a fiatal nőket pedig gyakran mo­lesztálják az utcán. Komoly gon­dot okoz az a tény is, hogy Kassa utcái éjjel nincsenek kellőképpen kivilágítva, sok a sötét sikátor, ahol az átlagosnál gyakoribbak a rablótámadások. Michal Kravcík, a polgári fórum létrehozója sze­rint a lakosság a rendőröknél is jobban tudja, Kassa mely részein kell leginkább tartani zsebtolva­joktól. Szerinte ezeken a helyeken kevés rendőrt látni, éjjelente pe­dig inkább a főbb útvonalakon le­het találkozni járőrökkel. A talál­kozó résztvevői tizenegy pontban foglalták össze észrevételeiket, ezek közül a legfontosabb a rendőrök tekintélyének növelése, valamint egy komplex közbizton­sági program kidolgozása. Hasznosnak bizonyul a rendfenntartó egység Igyekeznek a romák SZASZÁK GYÖRGY Szepsi. A tízezer lakosú Bódva- völgyi kisvárosban 1600 roma la­kos él és való igaz, hogy a helyi közigazgatásnak sok gondot okoz­nak. Amint azt Rigó Ferenc, a váro­si rendőrség parancsnoka elmond­ta, Szepsiben tavaly a bűntények 74 százalékát is ezek az állampol­gárok követték el. Az igazsághoz tartozik viszont, hogy a romák ma­guk sem elégedettek saját helyze­tükkel - jegyezte meg Iván László alpolgármester. Július Grujo, az Amare Roma polgári társulás elnö­ke elmondta, hogy az önkormány­zattal és a városi rendőrséggel megfogalmazott közös szándék már tetté érett, hiszen a pályáza­tuk, amit egy roma rendfenntartó egység létrehozására nyújtottak be a szlovák kormányhoz, sikeresnek bizonyult. A150 ezer korona, amit kaptak, nem sok ugyan, de ele­gendő volt ahhoz, hogy a városi rendőrség fennhatósága alatt a tíz főből álló roma rendfenntartó egy­séget létrehozzák. Rigó Ferenc elmondta, hogy a tapasztalataik igen biztatóak. Roma kollégáiknak köszön­hetően nagy javulás állt be példá­ul abban, hogy az orvosokkal együttműködve a roma anyukák a kötelező védőoltásra már elvi­Iván László: A romák sem elé­gedettek saját helyzetükkel szik a gyereküket. Érződik a javu­lás az iskolalátogatás terén is. A romák újabban maguk takaríta­nak a házuk környékén, és a tisz­taságra is jobban ügyelnek. A múlt hét végén Csáky Pál mi­niszterelnök-helyettes is szemé­lyesen győződött meg ezekről a pozitív változásokról, és úgy véle­kedett, hogy a szepsi projektet az ország más területein is érdemes lesz megvalósítani. Amint meg­tudtuk, Tornán már megalakítot­ták a roma rendfenntartó egysé­get, és a közeljövőben Somodi- ban és Jászón is létrehozzák. Mostantól Betlérben is kimondhatjuk a boldogító igent Esküvő a kastélyban KOVÁCS ÁGNES Betlér. Az utóbbi időben nem csak a hazai, hanem a külföldi há­zasulandók közül is egyre többen szerették volna, ha a betléri kas­télyban fogadhatnak egymásnak örök hűséget. Ahhoz, hogy a mú­zeum vezetése eleget tegyen a sza­porodó kérelmeknek és a törvény paragrafusának egyaránt, szüksé­ges volt a Betléri Múzeum vörös fogadószalonját Rozsnyó város házasságkötő termévé nyüváníta- ni. „Korábban is kötöttek már a betléri kastélyban házasságokat” - mondta Lázár Éva, a Betléri Mú­zeum igazgatónője. Az új törvény azonban előírja, hogy a házasság- kötő terem már csak hivatalosan bejegyzett helyiség lehet. „A te­repi kiválasztásánál szem ejőtt kellett tartani azt is, hogy a ven­dégek a lehető legrövidebb úton jussanak el a házasságkötő tere­mig. Ezért esett a választás a vö­rös fogadószalonra” - mondta az igazgatónő. A terem bérleti díja 5000 korona, amelyhez hozzá­számítódik még a hangosítás és az ünnepi műsor költsége. A vörös szalon (Archív felvétel) (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom