Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-11 / 34. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 11. Régió 5 Januárban ezren vettek részt a Nokia válogatóján Remény állástalanoknak V. KRASZNICA MELITTA Pénteken kezdődik és 15-ig tart az Esküvő című pozsonyi kiállítás. Az ötödik alkalommal megrendezetett, árusítással egybekötött bemutatón minden megtalálható, ami egy esküvőhöz szükséges. A kiállításon a Schuster Zalán esküvői felvételeiből készült tárlat is látható. (Schuster Zalán felvétele) Nyitra megye támogatása a Mosoly szociális otthonnak Jut pénz a bérekre is SZÁZ ILDIKÓ AJÁNLÓ Koloni fórum az EU-csatlakozásról Kolon. Az MKP helyi alapszervezete pénteken 18 órakor lakossági fórumot szervez a helyi művelődési házban az EU-csatlakozás előnyeiről és hátrányairól a zoboralji régió számára. A rendezvény vendége Csáky Pál miniszterelnökhelyettes. (vm) Cserkészek közgyűlése Konferencia Paláston Palást. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a múlt hét végén a helyi Ivánka-kastélyban tartotta közgyűlését és tiszti konferenciáját. A szép számban összegyűlt cserkésztiszteket Török András, a Szövetségi Cserkésztanács elnöke és Vitéz László ügyvezető elnök üdvözölte. Beszámolók hangzottak el a szövetség tavalyi tevékenységéről, a vezetőképzésről és a gazdasági helyzetről. Este a helyi művelődési házban megrendezték Palócia végvárának IV. Cserkészbálját, amelyen a Szlovákia mintegy 30 településéről érkezett több mint 200 cserkész vett részt, (karaffa) Érsekújvár. Ötven év körüli, testesebb férfi járja sorra a város lakótelepeit, és névtáblák elkészítésének ígéretével kisebb-nagyobb összegeket csal ki hiszékeny emberektől. SZÁZ ILDIKÓ A magántulajdonú és szövetkezeti panellakásokon kívül bekopogtatott a városi lakáskezelő, a Komárom. Január folyamán a Komáromi járás számos településén mintegy ezer személy vett részt azon a válogatáson, pontosabban tesztelésen, amelyet a dél-komáromi Nokia cég szervezett. Ebből körülbelül ötszázan feleltek meg a cég által támasztott feltételeknek - tudtuk meg Varga Ingridtől, a Komáromi Körzeti Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal nemzetközi munkavállalásért felelős szakelőadójától. A tesztet sikeresen megoldóknak még át kell esniük egy egészségügyi kivizsgáláson a Nokia üzemi orvosánál, és ezt követően megkezdhetik a külföldi munkavállalási engedély intézését. „Az ehhez szükséges nyomtatványt hivatalunkban szerezhetik be az érintettek, és felvilágosítást adunk arról, milyen iratokat, bizonylatokat kell csatolniuk” - mondta Varga Ingrid. A vízum beszerzését a Nokia vállalta, beleértve az azzal járó költségeket is. A januárban tesztelt személyek várhatóan március-április folyamán kezdhetik meg a munkát, a dolgozókat a cég autóbuszai ingyen szállítják majd. Basternák László, Ógyalla polgármestere üdvözölte a Nokia által felkínált leBytkomfort Kft. lakásaiba is. „A házmesterektől, lakóbizalmiktól tudjuk, hogy az illető egy létező helyi cég alkalmazottjaként mutatkozik be. Kérésre névjegyet is felmutat. Több lakostól csalt ki negy- ven-ötven, névtáblák elkészítésének ígéretével pedig száz koronát” - tájékoztatta lapunkat Jozef Kvas- say, a Bytkomfort Kft. alkalmazottja. A lakosok segítségével szeretnének mielőbb a csaló nyomára bukkanni, aki néhány hetes „gyűjtést” követően egy időre elvonul, majd hetőséget, hiszen helyben nemigen akad szabad munkahely. ,A városunkban nyilvántartott mintegy ezer munkanélküli közül 150-en vettek részt a januári toborzáson, és 100-an meg is feleltek a követelményeknek - mondta. - Jó esetben tehát 10 százalékkal csökkenhet a városban a munkanélküliek száma.” A polgármester úgy tudja, hogy a Nokia tíz-tizenkétezer koronának megfelelő havi bért kínál betanított munkásainak, akik 12 órás műszakokban dolgoznak. Varga Ingridtől azt is megtudtuk, hogy a Komáromi járásból eddig mintegy 600 személyt alkalmaz a Nokia, két leányvállalata pedig további 250- et. Március-április folyamán újabb toborzásra készül a cég, azt azonban nem tudni, hány újabb munkahelyet kínál fel. A Nokia már most a Komáromi járás egyik legnagyobb munkáltatója. A járásban egyébként január végén 12 075 állástalant tartottak nyilván, ami 22,10 százalékos munkanélküliségi aránynak felel meg. ismét jelentkezik ajánlatával. Mintha félne a lebukástól. „Sajnos, a sértetteknek eddig eszükbe sem jutott, hogy feltartóztassák, és bennünket vagy a rendőrséget értesítsék. Az úr fellépése ugyanis meggyőző, és a cég, melynek alkalmazottjaként mutatkozik be, a városban közismert” - jegyezte meg Kvassay. A férfi egy kis füzetbe gondosan felírja a megrendelő adatait, ellenben ő semmilyen konkrét címmel, telefonszámmal ellátott bizonylatot nem ad. Érsekújvár. A megyei önkormányzat által fenntartott Mosoly bentlakásos szociális otthonban jelenleg huszonöt mentálisan sérült gyermekről gondoskodnak. Annak érdekében, hogy a szülőknek legyen hol elhelyezniük beteg gyermekeiket, Nagy Anita, a Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás elnöke 1999-ben - amikor a helyi kórház megszüntette a szociális szolgáltatások otthonát - megnyitotta a Mosolyt, amely 2002. július elsejétől Nyitra megye önkormányzatának hatáskörébe tartozik. „A 2002-es év második felére visszamenőleg már nem kaphattunk támogatást. Saját bevételeinkből kellett fedeznünk a kiadásainkat, hogy egyáltalán létezni tudjunk. Ezáltal a 2003-as évre a megyétől kapott pénz újra nem volt elég a tényleges költségekre” - tájékoztatott Nagy Anita. Előfordult, hogy a hónap végén csak komoly nehézségek árán tudták előteremteni a fizetésekre valót, és voltak hónapok, amikor az alkalmazottak bér nélkül gondozták a sérült gyermekeket. „A megyei közgyűlés tavaly október 20-i ülésén Fehér Miklós alel- nök jóvoltából több mint 734 ezer koronát szavaztak meg a napi kiadásaink fedezésére. Ennek köszönhetően tartozásaink kétharmadát ki tudtuk fizetni, és idén törleszteni szeretnénk a fennmaradó részt is” - tette hozzá Nagy Anita. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Továbbra sem találják Czakót Nádszeg/Galánta. Nem bizonyult igaznak az a szóbeszéd, miszerint megtalálták volna a január 27-én eltűnt nádszegi Czakó Imrét. Juhos Ferenc polgármester lapunk kérdésére válaszolva elmondta, ő is többféle mendemondát hallott már arról, hogy a férfi előkerült vagy megtalálták az autóját, ám ezek a híresztelések hamisnak bizonyultak. A 39 éves férfiról máig nem tudnak semmit. Igor Németh ga- lántai járási rendőrkapitány elmondta, a nyomozás tovább folyik, de hogy találtak-e már valami nyomot, nem árulhatta el. (gl) Rablótámadás a benzinkúton Galgóc. Egy ismeretlen símaszkos férfi hétfőn hajnalban rátámadt a Dl-es autópálya mellett, Galgóc közelében lévő benzinkút alkalmazottjára, és fegyverrel a kezében a bevételt követelte tőle. A támadó mintegy 14 ezer korona készpénzzel távozott a helyszínről. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Az ügyben még nyomoz a rendőrség - tudtuk meg Martin Korch nagy- szombati kerületi rendőrségi szóvivőtől, (ú) Bankot raboltak Zsolnán Zsolna. Hétfőn kora este egy símaszkos férfi kirabolta a Postabank egyik helyi fiókját. A fegyveres támadó az alkalmazottakat a bankban lévő készpénz átadására kényszerítette, és végig ügyelt arra, nehogy bekapcsolják a riasztót. A rendőrség még keresi a férfit, aki mintegy 1,4 millió koronás zsákmánnyal távozott a helyszínről. (TASR) A férfi névtáblákat kínál az érsekújváriaknak, és előleget sem szégyell kérni Hitelrontó csaló házal A Nokia már most a Komáromi járás legnagyobb munkáltatója. Pukkai László: „Gyorsan egy átgondolt stratégiát, mert az Európai Unió nem segít rajtunk! Ne kullogjunk az események után, előzzük meg azokat!” Mátyusföldi fórum a közösségi jövőtervezés fontosságáról KORPÁS ÁRPÁD Nagyfödémes. „Gyorsan egy átgondolt stratégiát, mert az Európai Unió nem segít rajtunk! Ne kullogjunk az események után, előzzük meg azokat! A lépéselőny minden téren fontos” - fogalmazott Pukkai László azon a múlt hét végi fórumon, amelyet a mátyusföldi magyar közéleti szereplőknek - Csemadok- tisztségviselőknek, polgármestereknek, iskolaigazgatóknak és politikusoknak - rendeztek Nagyfödé- mesen azzal a szándékkal, hogy jövőképet rajzoljanak a régió magyarsága elé. Az Otthont a hazában, hazát a szülöfölfön! címmel - a Csemadok Galántai Területi Választmányának (TV) szervezésében - megtartott találkozó leginkább helyzetfelmérésnek tekinthető, amely rengeteg részproblémát vet fel. Az ott elhangzott előadásokból csak néhány gondolatot, szempontot van módunk felvetni. A jelenlévőket a vendéglátó Nagyfödémes polgármestere, Gogh Ferenc köszöntötte, majd Zsillé Béla, a Csemadok Galántai TV elnöke nyitotta meg a tanácskozást. Mézes Rudolf, a Galántai TV titkára, a szövetség országos alelnöke a Csemadok Galántai járásban kifejtett tavalyi tevékenységét összegezte. Beszámolójából a többi között kiderült, hogy a járásban 32 településen működik alapszervezet; e települések több mint 55 ezer magyar nemzetiségű lakosa közül tíz és félezernél is többen tagjai a szövetségnek. Tavaly 277-en kérték felvételüket, 14 településen azonban egyetlen új tagot sem szerzett a Csemadok. Pukkai László, a Galántai Kodály Gimnázium nyugalmazott tanára Mátyusföldi tapasztalatok címmel tartott - vitaindítónak szánt - előadást. A mátyusföldi magyar szerinte „unja a monumentális akciók sorozatát, s valami társadalmi-szellemi diszkrécióra vágyik, törekszik a maga gazdasági hányattatottsá- gában”. Úgy véli, a régió egyes településein a magyarság sajátos megmaradási taktikát választott: „nem kérünk, nem hívjuk fel magunkra a figyelmet, s ha nem tudnak rólunk, nem is tesznek ellenünk semmit - ez a sajátos önvédelem, sajnos, ma is jele van”. Nagy gondnak tekinti azt is, hogy a magyarlakta településeken mindenütt több tucat ház áll üresen, amelyeket - a helyi magyar fiatalok pénztelensége miatt - „zsebből fizetők” veszik meg. Fábri István magyarországi szociológus annak a kutatásnak a részeredményeiről számolt be, amely - a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete koordinálásával - a határon túli magyar közösségek civil szféráját méri fel, hogy friss adatokkal tudja alátámasztani a magyarországi támogatáspolitikát. Fábri mintegy félezer hazai magyar civil szervezet vizsgálata alapján megállapította, hogy Szlovákiában nagyobb a felsőbb szervezeti egységek alá tartozó, valamint az 1990 előtt létrejött szervezetek aránya, mint a többi határon túli magyar közösség esetében. Az összes vizsgált hazai magyar szervezet által elnyert támogatások összegének körülbelül egyharma- da származik magyarországi forrásból, s egyelőre elenyészően kevés a külföldi (de nem magyarországi) pályázatok száma. Dohányos Róbert, a pozsonyi kulturális tárca kisebbségi kultúrák főosztályának vezetője figyelmeztetett, hogy a kisebbségek kulturális támogatására kiírt idei pályázatra február 16-ig lehet jelentkezni. E pályázaton kívül hat más program keretében is igényelhető támogatás - például könyvtárfejlesztésre és épületfelújításra. A gyakorlati tudnivalókról a minisztérium honlapja ( www.culture.gov.sk ) tájékoztat. Gyurgyík László szociológus konkrét mátyusföldi példákon igazolta, korfákon is bemutatta, hogy a régióban is csökken a legfiatalabb korcsoport egy-egy közösségen belüli aránya. Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára a szervezet integráló szerepéről szólva utalt arra, hogy sok, a közösségszervezést a Csema- dokban elsajátító közszereplő ma máshol kamatoztatja tudását, ami nem feltétlenül gond, mert - élt a hasonlattal - néha jobb, ha a vár köveit kastélyok építéséhez hordják szét. A hasonlatnál maradva hangsúlyozta, a Csemadok tavalyi közgyűlésén a kövek összehordását tűzte ki feladatául. „Nehéz batyu” - tette hozzá. Úgy véli, fontos a szakmai közeg és a fiatalság megnyerése a Csemadok számára. A fórum Vállalkozások és a nemzeti lét című blokkján belül Po- mothy László gazdasági államtitkár az uniós gazdasági kapcsolatok főbb jellemzőit ismertette. Bodnár László, az Új Kézfogás Alapítvány igazgatóhelyettese elmondta, az alapítvány működése öt éve alatt 2,790 milliárd forint támogatást helyezett ki Szlovákiába. Kovács Dezső, az OTP Bank párkányi fiókigazgatója a pénzintézet szolgáltatásait ismertetve a bank és a Csemadok közös kezdeményezéséről is szót ejtett: a kulturális szervezet OTP-nél számlát vezető tagjai közvetetten a Csemadokot is támogatáshoz juttatják. Gaál József és Kovács Tibor vállalkozók a szlovákiai magyar vállalkozóknak a magyar közösség javára kifejtetett tevékenységéről tartottak szempontgazdag, szuggesztív előadást. Pék László, Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke arról számolt be, hogy a kedvezménytörvény alapján járó oktatásinevelési támogatást - amelyet nem családok, hanem intézmények fogadhatnak - a pedagógusszövetség Pázmány Péter Alapítványa osztja majd el jogi személyeknek (szülői szövetségeknek). Berényi József külügyi államtitkár, az MKP galántai járási elnöke a magyar párt járáson belüli pozícióját vette górcső alá. Egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre fontosabb szerepe lesz a megyei önkormányzatnak, ezért az MKP-nak Nagyszombat megyében alaposan meg kell fontolnia, hogy milyen taktikát kövessen. Izsóf Róbert, Vághosszúfalu polgármestere az egy község (Vágkirályfa) kivételével szlovák településektől övezett faluban tapasztalható asszimilációval kapcsolatos meglátásait közölte: 280 ház közül 50 üres, nagyarányú telekfelvásárlás indult meg, s csak minden tizedik ingatlant vesznek meg magyarok. Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke szerint sok helyen a vág- hosszúfaluihoz hasonló folyamatok zajlottak-zajlanak. Az 1989 utáni időszak tanulsága, hogy ami megváltozott is, attól nem változtak meg az évtizedek óta tartó romboló folyamatok. Az eredményes helyi tevékenységhez erős önkormányzatok kellenének, ám a közigazgatási reform nem adott kellő védeszkö- zöket, és sok gazdasági ügyben is felsőbb szinten születik döntés. Az elmúlt öt esztendőben Duray szerint - számos részeredmény mellett - a kisebbségünk fejlődése szempontjából fontos területeken egyedül a komáromi egyetem olyan maradandó eredmény, amelyből közösségileg építkezni tud a szlovákiai magyarság. Óva intett: ha a magyarság elveszti a jövőtervezés lehetőségét, nemcsak a nemzet esik szét mozaikokra, hanem a mozaikok is széthullanak.