Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

2004-01-02 / 1. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 2. iZLET A világ - egy amúgy sötét téli estén ESTERHÁZY PÉTER Hibáink, mondja a költő, rendesen azono­sak erényeinkkel. A containerben is az a jó, ami a rémületes: hogy kiszámítható, hogy pontosan lehet tudni, micsoda. Három (amelyből kettő azonos) pozitív számmal definiálható, 2,44 x 2,44 x 6,11. Karácsonytájt (a tavalyi karácsony is tájt) írom e sorokat, mindenről az evés jut eszembe. A containernek a McDonald’s fe­lel meg. Olyan országban nőttem fel, ahol nem működik semmi (olykor még a nem működés sem működik, ez pl. az NDK-ban nem így volt, ott ha valami nem működött, az precízen nem működött, arra lehetett számítani, mérget lehetett rá venni), szóval talán hálásabbnak kellene mutatkoznom, a McDonald’s maga a tiszta működés, mégis úgy szeretném ezt az ár­nyékvilágot elhagyni, hogy egyetlenegyszer sem ettem lett légyen ott. Ez az élettervem, és ez a kurucos haspók-non-coronat legyen az én hozzájárulásom az európai kultúrához. Valakinek főzni, tudjuk, nagy dolog, az emberiség alapmítoszai kö­zé tartozik. Hosszan lehetne erről beszélni, a grandiózus nagyma­mák szigorú kényeztetéseiről, anyákról, szerelmekről, férfiakról, nőkről, arról, ahogy szenvedélyesen körbefőzzük egymást. Ám nemcsak valakinek főzni komoly ügy, hanem valakinek enni is az. E sorok írója az első irányban elszenvedett kis, tárgyszerű kudar­cok után e másodikban igyekszik, álszerényen szólva, jelentősét al­kotni. Valóban hálás evő vagyok, rám mindig (?) lehet számítani, becsületes józan (ezt nem a borfogyasztásra értem) vacsoravendég­nek számíthatom magam, aki ebédre is használható, sőt villásregge­lire is. Nincsenek előítéleteim, a pacaltól a homárig ér a fesztávom, mindenevő vagyok. Kevéssel is beérem, csak legyen tökéletes. Valakinek enni: de ha őszintén magamba nézek, és asztal közelé­ben ezt könnyen és természetesen meg tudom tenni, akkor azt kell mondjam, hogy én nem személyre szabottan eszem, nem anyám emlékének vagy a szerelmemnek vagy hű barátaimnak, hanem... hanem mindenkinek, mintegy az emberiségnek. Minden egyes jó­ízűen lenyelt falat vagy korty úgymond humanista tisztelgés, na ja, mondjuk a teremtés előtt. Mindaz, amit elmondtam, a civil konyhákra is igaz, és ugyan ezek társadalmi jelentősége nagyon is fontos, e fontosság azonban még fokozottabban áll az éttermekre. Étteremben enni az egy újabb szint. Egy jó vendéglős, egy jó sza­kács az - kolléga. Nem véletlen, hogy Franciaországban több olyan kulturális díj is van, melyet egyként kaphat meg író és szakács. Per­sze ahhoz nagyon jól kéne tudni - írni. Anyagtisztelet, arányérzék, fantázia, munkaerkölcs, szorgalom - ki tudja, hogy borászról, sza­kácsról vagy Márairól beszélek-e. Hogy nagy szavakat használjak, a világ kis dolgokban mutatkozik meg. Amikor barátainkkal egy amúgy sötét téli este végigeszeget­jük az étlapot, az azért van rendben, azért szép, nyugodt és gazdag, mert azt mutatja, mintha a világ is rendben volna. A világ, mint lát­juk, nem egészen van rendben, de egy ilyen este talán azt is mond­ja: ne adjuk föl. Hát azért ez túlzás. (Élet és Irodalom, 47/48) KUKTASAROK Csokis banáneszkimó Szia, Kiskukta! A következő finomság 10 perc alatt elkészül... Hozzávalók: 2 érett banán, 1 dl csokiszirup, 5 dkg darált dió, napraforgómag vagy mandula, vagy mindez vegye­sen, 4jégkrémpálcika. Elkészítése: A csokiszirupot és a darált diót öntsd külön-külön tá­nyérra. A banánt vágd félbe, és mindegyiket szúrd rá egy pálcikára. Forgasd a csokiszirupba, majd a darált dióba, helyezd sütőpapírral bé­lelt tálcára. 1-2 órára tedd a fagyasztóba. Jó étvágyat! (szh) Gyermekkorom ízvilága - újságírók asztala Egykori dumák, mai lenkék Oly korra esett a gyermekkorom, amikor a jobb sorsra érdemes lakos­ságot e tájakon is mákkal kábították. Méghozzá a legócskább fajtával: du­mákkal, ahogy Hofi Géza köpte be az egyik szilveszteri tévéműsorban. Fiatalabb olvasóimnak egy viccel idézem fel ezeket a sötét éveket: Több százan tülekednek a hentes­boltban. Kovácsné több órás sorako- zás után végre a pulthoz kerül: - Egy kiló sertéscombot kérek - rebegi. - Már vagy fél éve nem kaptunk com­bot! - harsan fel a hentes hangja. - Akkor adjon tarját - hangzik az újabb kérés. - Azt meg most nem küldtek! - felel a hentes. - Nem bá­nom, csomagoljon be másfél kiló ol­dalast - mondja megadóan az asz- szonyka. - Az meg már elfogyott! - vigyorog a hentes. Mire a bejáratnál valaki felkiált: - Ki az a burzsuj, aki ennyit válogat? Nagy tragédiák, nekirugaszkodások és ígérgetések kora volt ez, amikor azt igyekeztek belénk sulykolni, hogy a mi nemzedékünk már meg­éri a kommunizmust, ami maga lesz a földi paradicsom. Hozzátették azt is, hogy addig még akadnak átme­neti nehézségek. Be kell érnünk pél­dául fonnyadt paradicsommal, ha egyáltalán szállítottak a zöldségüz­letbe. Mert a piacot, a háztájit felszá­molták. Ebből a hiánygazdaságból gyermekfejjel szinte semmit sem ér­zékeltem, mert édesanyám, akár csak minden életrevaló parasztasz- szony, jórészt önellátásra rendezke­dett be. Kertünkben vajbabtól a sós­káig minden zöldség megtermett a főzelékekhez. Apám hosszú évekig szíjgyártó volt a helyi földműves­szövetkezetben, ahonnan termé­szetbenijuttatásként búzát és kuko­ricát kaptunk, amelyekkel a tyúko­kat etettük, anyám pedig a kacsákat tömte. Nyáron hetente legalább két­szer tésztafélét - darás, lekváros tésztát, túrós csuszát - ettünk. Ugyanennyiszer került az asztalra főzelék tükörtojással. Általában csü­törtökön pörköltet vagy gulyást tá­lalt az anyám. Vasárnap legtöbbször húsleves gőzölgött az asztalon, majd sült csirke vagy rántott disznó­hús következett. Apám nagy sörös volt, az én feladatom volt elhozni a sarki Meixner-kocsmából kancsó- ban három korsónyi habzó italt. Szombaton már bespájzoltam a kö­zeli szódagyárból a krakedlit, a jel­legzetes porcelánkupakkal lezárt színes löttyöt, amelyet másnap a család többi tagja kortyolgatott. El­romlott vagy kidobott étel sosem volt nálunk. Pontos forgatókönyve volt közös vasárnapjainknak. Dél­előtt templomba mentünk, ebéd után apámmal focimeccsre a Pomléba, néha Pozsonyba. Ha a Somorja vagy a Molnár Palival és Kacsányival felálló ligetfalui csapat nem játszott otthon, akkor kikere­keztünk a csölösztői Duna-ághoz, a Bendához, vagy a körtvélyesi Öreg Dunához, ahol egyszer egy ezüstka­nalat fogtam ki. Odahaza megmos­tam, s ez lett a vízi kanál, amellyel hármunk közül mindig az ehetett vasárnap, aki azon a héten a legtöbb egyest hozta haza. Sokkal egysíkúbb és lassúbb tempójú volt akkor az élet, mint manapság. Semmit sem sírok vissza az akkori időkből, csak az ízeket! Mert olyan tepertős- tejfölös-túrós csuszát azóta a legelő­kelőbb étteremben sem ettem, ami­lyet az édesanyám varázsolt az asz­talra. Akkoriban a csirke bőre arany­sárga volt, nem falfehér, mint a mai, nagyüzemekben felfújt brojlerek­nek. Húsa meg fenséges, mert nem holmi tápokkal etettük, hanem ku­koricával, búzával. Egész nap meg az udvaron kapirgálhattak. Nem drótketrecben, mesterséges világí­tás mellett várták sorsuk beteljesülé­sét, ahogy manapság. A kacsasült­nek sem víz íze volt, mint a mai, fa­gyasztott szárnyasból készült ételek többségének. Számomra évente az egyik legnagyobb ünnep a disznó­ölés volt, hiszen akkor majszolhat­tam katlanhúst, friss töpörtyűt, esté­re meg frissen sült hurkát. Máig a számban érzem az ízüket, akár csak a frissen fejt, habzó tej illatát és za­matét, mert én még gyerkőcként it­tam ilyet a vajasvatai rokonoknál meg az utolsó csölösztői hivatásos halász, Pongrácz bácsi házában. S ha hiszik, ha nem, csónakázás, ké­sőbb pedig kenuzás közben bátran kortyoltunk a Duna kavicsos alja­zató ágvizéből is. Még csak hasfájást sem kaptunk tőle. Szüleim egyébként arra tanítottak bennünket, hogy nincs válogatás, minden ételt meg kell enni. Mindig is szerettem a gyomromat, ezért ezt az intelmet nem volt nehéz megtartanom. Csak a nyáron szer­vírozott gyümölcslevesek akadtak meg a torkomon. A meggyet és a cseresznyét azóta is nyersen vagy pálinkaként szeretem fogyasztani. Máig irtózom a belőlük készült le­vesektől, pedig állítólag finomak. Egyébként a súlyomon is meglát­szik, hogy a feleségem ugyancsak kiválóan főz. így aztán kedvenc ételeim, a pácolt sült csirke, az egy­besült hús knédlivel és káposztá­val, a bácskai rizses hús, a vajbab­főzelék meg a savanyú bableves sós lepénnyel, ma sem hiányoznak az asztalunkról. Manapság valósá­gos ünnepnek számít, ha a két leá­nyommal, a vejemmel és az uno­kámmal egyszer-egyszer vasárnap együtt ebédelhetünk. Ránk zúdult a fogyasztói társada­lom, Ferike, az unokám el sem hiszi, hogy én paradicsomot vagy paprikát csak júniustól októberig ehettem, al­mát meg leginkább szeptembertől karácsonyig. Ma szinte minden meg­vásárolható egész esztendőben. Vet­tünk is karácsony előtt portugál zöldpaprikát még marokkói paradi­csomot a pozsonyi Metróban. Oda­haza savanyú képpel rágcsáltam be­lőlük, mert olyan lenkék voltak, ízetlenkék. Akár csak a gyorséttermi lenkekaják. És ezernyi más, mélyhű­tött, elősütött étel. Pedig mit nem ad­nék azért, ha végre a Fercsi is meg­tudná, hogy az igazi tejnek nem ka- ramelles íze vájj, mint annak az ital­nak, amit tartósítva árusítanak, s nem is kesernyés, amilyen a mai üz­letekben árusított, adalékanyagok­kal megbolondított fehér folyadék. A tavaszra tervezett kiránduláson ta­lán már sikerül elhitetnem vele, hogy nem a kóla üdít igazán, hanem a kristálytiszta víz, amilyet manapság már csak a hegyvidéki forrásoknál lehet találni. Mostanság én azért vá­rom a májust, mert akkor remélhető­en újra szedhetünk ropogós cseresz­nyét, nem sokkal később meg vörös­re érett paradicsomot és haragoszöld paprikát, amelyekből lehet csak iga­zi, békebeli kolbászos lecsót készíte­ni. Olyat, amilyet az én nagyapáim falatoztak aratás után, s amilyeneket anyám és feleségem is készít. Mert azok az ételek sosem voltak és ma sem lenkék. TERÜU-TERÜU... Hogy mind az öt érzékszervünk jóllakjon... KÍNÁLÓ Megteríteni az asztalt egy-egy ünne­pi alkalomkor jóval- többet jelent, mint csupán kanalat, kést, villát ké­szíteni a tányérok mellé. Valami olyat próbáljunk létrehozni, amire sokáig emlékezünk majd. A vendég mind az öt érzékszervével észlel: amikor belép, illatozik a friss virág­dísz, kellemes zene szól, simogat az abrosz damasztja, és a tálalást látva már a szemével jóllakott, pedig még meg sem ízlelte a kifogástalan me­nüt... AZ ÚJ ÉV ELSŐ NAPJAIBAN Ilyenkor rokonok, barátok, ismerő­sök érkeznek rendre jókívánságaik­kal. Ha meg akarjuk őket vendégel­ni, tegyük azt különlegesen. Süs­sünk kis sóspereceket, szerencsepat­kókat, amelyek erre az alkalomra ki­válóak, hiszen nemcsak asztaldíszek és talizmánokként szolgálnak majd, hanem friss, ropogós péksütemény­ként is fogyaszthatóak. Az asztal dí­szítéséhez nem lesz szükségünk másra csak: 2 m x 1 m-es drótháló­ra, harapófogóra és egy kis örök­zöldre. A drótháló közepén mindkét oldalon két-két háromszöget vá­gunk a harapófogó segítségével, hogy könnyebben tudjuk patkó ala­kúra formázni, miután felgöngyölí­tettük (kb. 15 cm átmérőjűre). A lyukakba gallyakat szúrunk, elren­dezzük a péksüteményt. És most megtehetjük újévi fogadalmunkat: „2004-ben minden ünnepi asztal üyen különleges lesz...” (BeTi) SVÉDASZTALRA Majonéz A svédasztal különlegessége lehet a majonéz, illetve a többfélekép­pen ízesített majonézes saláta. Mindegyiknek alapja a készen vett vagy saját kezűleg kevert majonéz. Egy nyers tojássárgáját (vagy az egész tojást) elkeverünk negyed li­ter olajjal, mustárral, citromlével, sóval, cukorral, borssal ízesítjük. Az olajat főleg az elején lassan ad­juk hozzá, állandóan kevergetve. Ha nagyon sűrű lenne, hígíthatjuk egy evőkanál húslevessel. A végén adhatunk hozzá egy kanál forró vi­zet - ettől a majonéz könnyebb lesz és tartósabb. Rántással 2 kanál lisztből és 2 kanál vajból rántást készítünk, felöntjük negyed liter húslevessel, s ha kihűlt, össze- keveijük a majonézzel. Főtt tojással A majonézbe apróra vágott savanyú uborkát vagy sampinyont, zöldpet­rezselymet keverünk s a végén a kockára vágott főtt tojást. Halhoz, kocsonyához illik. Habbal A majonézbe óvatosan belekeveijük egy tojásfehérje habját. Boros A majonézt egy deci vörösborral hí­gítjuk, apróra vágott snidlinget vagy lila hagymát adunk hozzá. Spenóttal 25 dkg spenótot kevés vízben megfő­zünk, lecsurgatjuk, egy gerezd fok­hagymával elmixeljük és elkeverjük a majonézzel. Zöldpetrezselymet, 2-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom