Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

2004-01-30 / 24. szám, péntek

6 Külföld ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 30. RÖVIDEN Pert nyert a Sapientia Kolozsvár. Első fokon pert nyert a kolozsvári városházá­val szemben az Erdélyi Ma­gyar Tudományegyetemet (EMTE) működtető Sapientia Alapítvány az oktatási intéz­mény kétnyelvű táblájának ügyében. A Sapientia azért fordult bírósághoz, mert a vá­ros urbanisztikai bizottsága kétszer is elutasította az ala­pítványnak azt a kérését, hogy a Bocskai-ház bejárata fölé románul és magyarul egyaránt írják ki az alapít­vány nevét. A szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármester által irányított városvezetés következetesen harcolt az elmúlt években a magyar nyelvű feliratok ellen. A városban, amelynek lakos­sága 18 százalékban magyar, csak elvétve lehet magyar feli­ratú cég- és intézménytáblá­kat találni. (MTI) Tajvan vádolja Franciaországot Tajpej. Csen Suj-pien el­nök Tajvan belügyeibe való beavatkozással vádolta meg tegnap Jacques Chiracot, amiért a francia államfő bí­rálta, hogy Csen népszava­zást akar kiírni Tajvan és a szárazföldi Kína kapcsolatá­ról. Párizs a kedden aláírt francia-kínai közös nyilatko­zatban megerősítette, hogy az egy Kína elvét vallja és el­lenzi a függetlenségről ki­írandó tajvani népszavazást. Tajpej már akkor reagált, és sajnálkozással fogadta a bírá­latot. A közös nyilatkozat sze­rint Franciaország ellenzi Taj­van bármilyen egyoldalú kez­deményezését, amely növel­né a feszültséget a Tajvani­szorosban, és Tajvan függet­lenségéhez vezetne. A dekla­rációval Párizs és Peking kor­szerűsítette „globális stratégi­ai partnerségét”. (MTI) Csen tegnap lemondta több tajvani miniszter esedékes párizsi látogatását (Képarchívum) Öt orosz elnökjelölt? Moszkva. Öt orosz politi­kus tudott határidőre kétmil­lió támogató aláírást össze­gyűjteni az elnökválasztáson független jelöltként való indu­láshoz, de nem biztos, hogy mindegyikből jelölt lesz. Az ötök: a liberális Irina Hakama- da, a nemzeti-baloldali Szer- gej Glazjev, a toronymagas fa­vorit Vlagyimir Putyin hivatal­ban lévő elnök, Szergej Miro­nov felsőházi elnök, valamint a liberális Ivan Ribkin. (MTI) Lezárult tegnap Izrael és a Hezbollah közötti fogolycsere németországi része Újabb buszrobbantás Tannenbaumért és három izraeli maradványaiért 400 palesztint engedtek szabadon (Reuters-felvétel) Ismét csak civil sérültjei vannak a támadásnak Irakban Kay vizsgálatot akar Jeruzsálem/Betlehem/Ber- lin. Németországban meg­történt a fogolycsere Izrael és a Hezbollah között - né­met közvetítéssel - létrejött megállapodás értelmében. Tíz halottja és ötven sérült­je van annak az öngyilkos merényletnek, amelyet a tegnap reggeli csúcsforga­lomban követtek el egy je- ruzsálemi autóbuszon. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A robbanószerkezet Ariel Sáron izraeli kormányfő rezidenciájától alig 15 méterre lépett működésbe, de a miniszterelnök dél-izraeli bir­tokán tartózkodott a detonáció időpontjában. A robbanás szétron- csolta az autóbuszt, és összetörte az ablakokat a forgalmas Gáza ut­cában. A halálos áldozatok között van a merénylő is. A terrorista ak­ció egybeesett az Izrael és a libano­ni Hezbollah síita fegyveres szerve­zet közötti, német közvetítéssel zaj­ló fogolycserével, amelyet egy izra­eli illetékes közlése szerint a me­rénylet ellenére sem állítanak le. Igazolást ad a falépítésre Avi Pazner kormányszóvivő sze­rint a Palesztin Hatóság továbbra sem tesz semmit a területéről kiin­duló terrorizmus ellen. Izraelnek eltökélt szándéka folytami a terror elleni harcot, és megelőzni a polgá­rai elleni hasonló támadásokat. Később Ranaan Giszin, Sáron szó­vivője úgy nyilatkozott, hogy ez a terrorista merénylet a legjobb érv Izrael legitim önvédelmi jogának igazolására és a Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálem körül épülő biz­tonsági kerítés jogosságára. Az al-Aksza vállalta Ahmed Koréi palesztin minisz­terelnök elítélte a terrorista akciót, de a palesztinok elleni olyan erőszakos cselekményeket is, mint a szerdai gázai izraeli behatolás, MTI-ÖSSZEFOGLALÓ London. A BBC nyolc évtizedes történetének eddigi legmélyebb válságáról írtak a tegnapi brit lapok azután, hogy a Kelly-öngyilkossá- got vizsgáló lordbíró jelentése a fe­lelősség nagy részét a brit közszol­gálati rádióra zúdította. Ezt több lap a kormány tisztára mosásának kísérleteként állított be. Tegnap lemondott a BBC vezér- igazgatója. Greg Dyke, aki a brit közrádió főszerkesztője is volt egyben, a BBC kor­mányzótanácsának rendkí­vüli ülésén jelentette be tá­vozását. Előző este már le­mondott a BBC elnöke, Gavyn Davies. Lord Hutton lordbíró pedig vizsgálatot indított annak kiderítésére, miként szivároghatott ki idő előtt az előző nap ismertetett jelentés a legna­gyobb brit tömeglaphoz. Lord Hut­ton jelentése a szerda délutáni hi­vatalos ismertetésig szigorúan tit­kos volt, azonban a The Sun már szerdai (reggel megjelenő) számá­ban leközölte a lényeget, mégpedig hajszálpontosan. A lordbíró tegnap közölte: megbízta a vizsgálatban közreműködött jogászát a kiszivá­amelyben kilenc palesztin halt meg . Egyúttal izraeli-palesztin tűzszü­netre, valamint a közel-keleti úti­terv megvalósítására szólított fel. Viszont a Hamász, valamint a má­sik nagy radikális palesztin fegyve­res szervezet, az Iszlám Dzsihád üdvözölte a merényletet. Ez utób­binak négy harcosát ölték meg szerdán Gázában. Végül délután az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin szélsőséges szerve­zet vállalta magára az akciót. A 24 éves Ali Munir Juszef Dzsiharát így állt bosszút azért, mert izraeli kato­nák szerdán a Gázai övezetben megöltek kilenc palesztint. Erősödhet a Hezbollah Tegnap délután lezárult Izrael és a libanoni székhellyel működő szélsőséges Irán-barát szervezet, a Hezbollah közötti fogolycsere né­metországi része. A Köln melletti katonai repülőtérről Tel-Aviv, illet­ve Bejrút irányába felszállt egy- egy repülőgép. A Tel-Avivba tartó gép fedélzetén foglalt helyet Elha- nan Tannenbaum, Libanonban rogtatás sürgős kivizsgálásával. Az első feladat annak kiderítése lesz, hogy pontosan ki férhetett hozzá a vizsgálati anyaghoz. Visszatérve a példátlan BBC-vál- sághoz: a konzervatív The Daily Te­legraph szerint még a Westminster­ben, London kormányzati negye­dében is általános megdöbbenést keltett az az egyértelműség, amellyel Lord Hutton felmentette a kormányt és Tony Blair miniszte­relnököt minden felelősség alól Da­vid Kelly fegyverzeti tanácsadó ta­valyi öngyilkosságával összefüg­gésben. A lapnak egy név nélkül idézett magas rangú kabinettag azt mondta, hogy „mi sem hittünk a szemünknek, amikor megkaptuk” a jelentést. A lap szerint szerda a legsötétebb nap volt a világ első számú hírközlőjének történetében. A harcosan háborúellenes, libe­rális The Independent a Hutton-je- lentést a felelősség elkenésének kí­fogságba esett üzletember, tarta­lékos ezredes, s ezen a gépen he­lyezték el annak a három katoná­nak a földi maradványait is, akiket szintén a Hezbollah ejtett foglyul 2000 októberében. A Bejrútba tar­tó gép pontos „utaslistája” nem is­mert. A német közvetítéssel létre­jött megállapodás értelmében a jeruzsálemi kormány mintegy 400 palesztin foglyot bocsátott szaba­don. Elengedett nem palesztin foglyokat is, akiknek a számát há­rom tucatra becsülik. Köztük van állítólag két libanoni gerillavezér, valamint egy Steven Smyrekként emlegetett német is, akit Hezbol- lah-barát tevékenységéért Izrael­ben elítéltek. Izrael és arab szomszédai között nem először került sor fogolycseré­re. A mostanit egyik oldalon sem fogadta osztatlan megelégedés. Iz­raelben hálásak ugyan Németor­szágnak, de gyanúval is illetik az arabokhoz fűződő jó kapcsolatai miatt. Egyesek szerint Izrael túl nagy árat fizetett, s erősödni fog a Hezbollah befolyása a térségben. sérleteként értékelte. A lap azt írta, fel kell tenni a kérdést, hogy ha az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló, 2002 szeptemberében köz­zétett hírszerzési értesüléscsomag - amelyet a BBC tavaly meg­kérdőjelezett, elindítva a Kelly-ön- gyilkossághoz vezető eseményfo­lyamot - hiteles, akkor hol vannak ezek a fegyverek. A baloldali The Guardian úgy véli, a brit külső hír­szerzésnek (MI6) éppen az okozott megkönnyebbülést, hogy Lord Hutton nem tette fel a Cég által szállított hírszerzési értesülések megbízhatóságával kapcsolatos kérdéseket. Megállapítja: a Hut- ton-jelentésben szereplő megsem­misítő bírálatok után a BBC szer­kesztőségeiben attól tartanak, hogy a kormányzótanács az eddigi­eknél sokkal szigorúbb ellenőrzés alá vonja a közölt hírek tartalmát. Egy vezető szerkesztőségi tanácsa­dó azt mondta: a BBC-nél visszalé­pés lesz abban a tekintetben, hogy minden újságíró sokkal óvatosabbá válik, ami a kemény, tényfeltáró ri­porteri tevékenységtől való eltávo­lodást is jelentheti. Mások attól tar­tanak, most a politikusok csak a kö­vetkező hibára várnak, hogy ismét belerúghassanak a BBC-be. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Baakúba/Washington. Tízen sérültek meg, köztük ketten súlyo­san abban a tegnapi támadásban, amelyet az iraki biztonsági erők egy járőrosztaga ellen követtek el Baakúba városában. A pokolgépet egy út mentén helyezték el, a baa- kúbai stadion közelében. A robba­nószerkezet a reggeli csúcsforga­lomban lépett működésbe. A helyi rendőrség közlése szerint a sebe­sültek civüek. A merénylet további részletei egyelőre nem ismerete­sek. A Bagdadtól 55 km-re északke­letre fekvő Baakúba az úgynevezett szunnita háromszögben fekszik, ahol a Szaddám Huszeinhez hű erők ma is aktívak. Független vizsgálatot javasolt David Kay, az Irakban tiltott fegyve­rek után kutató amerikai szakértők volt vezetője annak feltárására, hogy miért vallott kudarcot az amerikai hírszerzés a háború előtt a tiltott fegyverek jelentette veszély felbecsülésében. „Fontos, hogy elis­merjük a kudarcot. Valamennyien tévedtünk, és ez a legaggasztóbb” - hangsúlyozta az Iraki Felülvizsgá­lati Csoport egy hete lemondott ve­zetője. A szenátus katonai bizottsá­gának szerdai meghallgatásán Kay megismételte korábbi következte­tését, hogy a bagdadi rezsimnek nagy valószínűséggel nem voltak MTI-JELENTÉS Kolozsvár/Bukarest. Felhívást intézett az RMDSZ az ellene indul­ni készülő, ugyancsak romániai magyar szervezetekhez, hogy ne indítsanak saját jelölteket a júniusi önkormányzati választásokon, mert ezzel csökkentik az RMDSZ esélyeit. A felhívást Borbély László, az RMDSZ országos kampánystáb­jának tagja ismertette Kolozsvárott. Elmondta: az RMDSZ bízik az Er­délyben megalakult magyar szer­vezetek vezetőinek bölcsességé­ben. „Reméljük, hogy Marosvásár­helyen csak egy magyar polgár­mesterjelölt indul a helyhatósági választásokon, és az az RMDSZ-é lesz. Azok, akik más magyar jelöl­teket állítanak, a jelenlegi román polgármester malmára hajtják a vi­zet.” A székelyföldi város magyar­jainak a jelek szerint három ma­gyar jelölt közül kell választaniuk, mert az RMDSZ mellett két, a szö­vetség vezetőivel egyet nem értő magyar szervezet is jelöltet állít a városvezetési tisztség elnyeréséért. MTI-HÍR Varsó. Aleksander Kwasniews- kit a kanadai hatóságok szerdán egy ideig illegális bevándorlónak nézték, amikor repülőgépe Was­hingtonból hazafelé tartva a rossz időjárás miatt előre nem tervezett megállóra kényszerült. Erről ma­ga a lengyel államfő számolt be varsói sajtóértekezletén. (Kwasni­ewski Washingtonban egyebek kö­zött vízumkönnyítést próbált ki­eszközölni Bush elnöktől honfitár­sai számára.) Azt mondta, hogy egy hóvihar a kanadai Newfound­tíltott fegyverei a tavaly tavaszi há­ború előtt. A szakértő vitatta a de­mokrata párti ellenzéknek azt a vádját, hogy a hibás értékelés a kor­mány nyomásgyakorlásának a kö­vetkezménye lenne és a hírszerzés az elvárásokhoz igazodva átszabta volna a tényeket. Egyetértett a re­publikánus párti szenátorokkal ab­ban, hogy Szaddám Húszéin volt iraki elnök szeretett volna tömeg- pusztító fegyverekre szert tenni. Kay úgy véli, Szaddámnak voltak az ENSZ tilalmát sértő titkos fegy­verfejlesztési programjai, és a világ ezért biztonságosabb lett azzal, hogy rezsimje már nincsen hatal­mon. A washingtoni hivatalos véle­ményekkel szemben Kay ugyanak­kor úgy ítélte meg, hogy az ENSZ iraki fegyverzetellenőrei jelentős eredményeket értek el és a rezsim tőlük tartva számolta fel tiltott fegyvereit. A bizottság republiká­nus elnöke, John Wahner kérdésé­re Kay kijelentette, „elméletileg le­hetséges”, hogy tiltott fegyverekre találjanak Irakban, tekintettel az ország nagy kiterjedésére. A tegna­pi The Washington Post szerint elis­merés illeti David Kayt bátor kiállá­sáért. A szakértő egyike volt azok­nak, akik annak idején azt mond­ták, hogy Irakban a rezsim meg­döntése után nagy mennyiségű bi­ológiai és vegyi fegyvert fognak ta­lálni. Kay most elismerte tévedését. Borbély hangsúlyozta: az RMDSZ az egyetlen demokratikus erő Ro­mániában, amely előválasztás so­rán dönt polgármesterjelöltjeiről. Ennek lényege: mindenki megmé­rettethessen, és a legjobb győzzön. A Szövetség számára fontos, hogy a román választópolgárokkal is elfo­gadtassa programját. „Túl egy bizo­nyos etnikai vetületen, az is számít­son, hogy ki a legjobb. Jó lenne, ha nem arról szólna sok helyen a vá­lasztópolgárok döntése: milyen jó polgármester lenne, csak kár, hogy magyar” - mondta. Arra a kérdés­re, hogy az RMDSZ választási stra­tégiája tartalmazni fogja-e az auto­nómia szót, Nagy Zsolt, az országos kampánystáb tagja elmondta: az RMDSZ azért harcolt, hogy az ön- kormányzatok, a helyi autonómia letéteményesei, minél nagyobb ha­táskörrel rendelkezzenek és forrá­saikat saját maguk kezelhessék. Hozzátette: azért szorgalmazzák, hogy az RMDSZ minél erősebb képviselettel legyen jelen az önkor­mányzatokban, mert ez utóbbiak a helyi autonómia letéteményesei. land szövetségi állambeli Gan- derből St. Johnsba térítette gépét. „A saját bőrünkön éreztük, milyen az, amikor egy nem várt vendég érkezik, akit eleinte illegális be­vándorlóként kezelnek. Éppen így bántak velünk” - mesélte tréfál­kozva. A gép utasait vagy három órán át egy helyen tartották, ame­lyet nem hagyhattak el. A kanadai hatóságok csak azután engedték szabadon a csoportot, hogy né­hány lengyel tengerész az elnököt megpillantva autogrammot kért tőle, demonstrálva, hogy híres emberről van szó. A brit lapok szerint a lordbíró tisztára akarta mosni Tony Blair kormányát A BBC eddigi legmélyebb válsága Sokkal szigorúbb el­lenőrzés alá vonhatják a közölt hírek tartalmát. Mindenki megmérettethessen, és a legjobb győzzön Az RMDSZ felhívása az erdélyi magyarokhoz Kanadában három órán át tartották bezárva Illegális bevándorlónak nézték Kwasniewskit

Next

/
Oldalképek
Tartalom