Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-30 / 24. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 30. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ Nem tartja elfogadhatónak Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, hogy a parlamentbe bejutott szerbiai pártok utólag, „gesztusból” helyet kínáljanak a kormányban a törvény- hozásból kimaradt kisebbségi pártoknak. A G17 Plusz politikusainak nyilatkozataiból kiderül, hogy be szeretnék venni a leendő kormányba a kisebbségeket. A VMSZ egykori vezető politikusa, Ispá- novics István - aki közvetlenül a választások előtt átlépett a G17 Plusba, s a párt listáján bejutott a parlamentbe - közölte, esetleg államtitkári posztokra kerülhetnének kisebbségiek. - A kisebbségi jogok nem gesztus, hanem emberi jogok kérdése. Ebben a parlamenti ciklusban nem lesz kisebbségi párt képviselője a kormányban, mint ahogyan nincs a parlamentben sem - szögezte le Kasza József, aki a leköszönő szerb kormányban miniszterelnökhelyettes volt. Kasza szerint a választási törvényt kell megváltoztatni ahhoz, hogy a kisebbségek bekerüljenek a parlamentbe, s nem utólag beemelni őket, vagy mint ahogyan „Ispánovics úr is teszi, nem a kisebbségek érdekét, hanem pártja érdekeit szolgálva kívánja a magyarságot képviselni, elhitetve, hogy kisebbségi képviselő”. NÉPSZABADSÁG A Király B. Izabella által 1993-ban alapított Magyar Érdek Pártjának is juttatott olajpénzeket Szaddám Húszéin volt diktátor az Irakot sújtó olajembargó idején -írta a Népszabadság és a Magyar Hírlap. Az iraki kormányzótanács vizsgálatot rendelt el azzal kapcsolatban, hogy Szaddám állítólag több millió hordó olajjal megvásárolta külföldi politikusok és szervezetek támogatását. Vizsgálják azt is, mit lehet tenni nemzetközi jogi keretek között, hogy keresetet nyújtsanak be az érintett külföldiek ellen. Bagdad hitelesnek tartja az al-Mada lap listáját azokról, akik olajban fizetett busás hálapénzt kaptak a volt iraki elnöktől. A Magyar Érdek Pártja 4,7 millió hordónyi olaj eladásában játszott „közvetítő szerep” fejében kapott jelentős támogatást. Szaddám azt várta a politikusoktól, pártoktól, szervezetektől, hogy vegyenek részt abban a kampányban, amelyet az Egyesült Államok lejáratására, illetve az Irak elleni olajembargó feloldásáért folytattak. A titokzatos olajadomány 2000-ben az Országgyűlésben is szóba került. Juhász Ferenc akkori ellenzéki szocialista képviselő azt mondta, hogy az iraki nagykövetség tájékoztatása szerint Király B. Izabella volt MDF-s, majd független parlamenti képviselő kétszer 1,5 millió hordó olajat szerzett be az embargós Irakból. Ezt az információt később a Vám-és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága cáfolta. Az érintett a megkeresésre azt mondta, visszavonult a politikától, s nem nyilatkozik.-Azért jó ez a globalizálódás. Idén nem vacakolok húsvét előtt a tojáspatkolássál. Fillérekért megcsináltatom Indiában! (Lehoczki István karikatúrája) Szerbiában nem képesek se parlamenti elnököt választani, se kormányt alakítani Tehetetlen politizálás A szerbiai választási törvény értelmében kedden járt le a végső határidő a köztársasági parlament megalakítására. Erre a napra hívták össze a tisztelt házat, hogy a december végén tartott előrehozott választáson győztesként kikerült parlamenti képviselőknek hitelesítsék a mandátumát, és formálisan megalakulhasson a képviselőház. VARJÚ MÁRTA Mindezt hosszas tárgyalás előzte meg, a hat parlamenti párt próbálkozott kiegyezni, ki legyen a képviselőház elnöke, ki alakítson kormányt, s hogyan osszák el a tárcákat. Eleinte úgy tűnt, talán ezúttal sikeresebben politizálnak a szerbiai politikusok, mint korábban, de hamarosan jött a hullámvölgy, előkerültek a nézeteltérések, s kezdődött a szokásos civa- kodás, amikor a tisztségek elosztására került a sor. Úgy tűnik, a választáson felülkerekedő pártok fotelfóbiától fertőzöttek, s egyetlen dolog lebeg előttük, hogy megszerezzék az óhajtott tisztséget. Ennek eléréséért semmi sem drága. Ezzel magyarázható, hogy a köztársasági parlament nem tudott házelnököt választani, mert a 250 képviselőnél a két jelölt közül egyik sem szerezte meg a szavaztok felét. A parlamenti pártok egyszerűen képtelenek megegyezni bármiben is. Ugyanez jellemzi a kormányalakítást, amely politikai elemzők jóslatai szerint még legalább egy hónapig eltart, de az is könnyen előfordulhat, hogy egyáltalán nem tudnak zöld ágra vergődni, tehát fel kell oszlatni a most megalakult parlamentet, és új választást kiírni. Nézzük miként alakultak a decemberi választás után a szerbiai parlamentben az erőviszonyok. A Hágában ülő Vojiszláv Seselj vezette Szerbiai Radikális Párt szerezte meg a legtöbb mandátumot, több mint 80-at a lehetséges 250- ből, de nem tud kormányt alakítani és koalíciós partnert találni, sőt a parlamenti elnök posztját sem tudta eddig megszerezni. Utána a Vojiszláv Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt következik. Kostunicáék eddig olyan megállapodásra jutottak, hogy a demokratikus beállítottságú pártok egy blokkba tömörülnek, s kormányt alakítanak. A legfiatalabb pártként parlamentbe bekerülő Mirolub Labusz vezette G17 Plusz azonnal vállalkozott a koalíciós szerepre, csakúgy, mint Vük Draskovics Szerb Megújhodási Mozgalma, illetve társpártja, az Új Szerbia. A gond az, hogy hárman sem rendelkeznek elég képviselővel a parlamentben, hogy a kormányjavaslatokat, törvényekét zökkenőmentesen el tudják fogadni. így kénytelenek az egykori kormányfő Zoran Dzindzic pártjával szövetkezni, s ez roppantmód megnehezíti a helyzetet. A demokraták irányították a jelenleg még hatalmon lévő, ám a választások kiírásával megbuktatott szerbiai kormányt, amely tevékenységét botrányok övezték. Az alakulóban lévő Kostunica-féle tömörülés nem venné szívesen, ha ezek egy kormányba kerülnének velük. Viszont másként nem tudnak kormányozni. A helyzetet a demokraták pontosan felmérték, nekik nincs is nagy kedvük a kormányzáshoz, legalábbis ezt állítják, de ha már kényszerítik őket, akkor feltételeket szabnak. Azon áll vagy bukik a kabinet megalakulása, hogy ki tud többet ígérni a másiknak, vagy egyáltalán hajlik-e bármiféle kompromisszumra. Az alkudozás talán még hónapokat vesz igénybe. A szerző újvidéki munkatársunk Napi 5400 koronának megfelelő összegért ülik le mások enyhébb büntetéseit Jól keresnek a dán bérrabok MTI-JELENTÉS Virágzik a bérraboskodás Dániában: általában napi 135 euró (5400 korona) „ülésdíjért” az igazi elítéltek helyett mások vonulnak börtönbe letölteni a büntetést. A bérraboskodás természetesen törvénytelen, ám megkönnyíti, hogy a börtönökben a „becsek- koláskor” nem kérnek fényképes igazolványt, csupán a társadalombiztosítási kártyán ellenőrzik az elítélt személyazonosságát. A dán rendőrség ugyan készít fotókat az őrizetbe vett személyekről, csakhogy ezekhez nem férnek hozzá a börtönök. Becslések szerint évente mintegy százan „ugranak be” mások helyett a börtönökbe. Akad, aki jókora „kedvezményt” ad, és egy teljes hónapot a napi ár harmadáért is hajlandó leülni. Életfogytiglani ítélet letöltésére persze nehéz találni „helyettest”, többnyire kisebb vétségekért - például ittas vezetésért - eh'téltek helyett ülnek bérrabok, és zömmel csupán 1-2 hónapos szabadságvesztések letöltését vállalják. Ez amúgy kockázatos dolog, mivel, ha kiderül a csere, a bérrab egy év börtönt is kaphat, ami már tényleg az övé, meg az esetleges pénzbírság is, amivel sújthatják a helyettesítésért. Dánia börtöneiben egyébként jó dolguk van a „beutaltaknak”: a liberális skandináv elveknek és a re- szocializációs programnak köszönhetően nemcsak televíziót és videofilmeket nézhetnék, pingpongozhatnak vagy kosárlabdázhatnak, de még erőfejlesztő gépeket is igénybe vehetnek. A dutyibeli konditermektől, pontosabban a gépek egy részétől azonban hamarosan búcsút kell venniük, az igazságügyi tárca utasítására el kell távolítani a 30 kilónál nehezebb súlyzókat. A lépést azzal indokolják, hogy a társadalom szempontjából érthetetlen és megengedhetetlen, ha a börtönbüntetésüket töltő „nehéz fiúk” éppen a fegyintézetben fejlesztik tovább izmaikat, hogy még erősebb és még veszedelmesebb alakokként kerüljenek idővel szabadlábra. „A megtért huligán ezentúl nem fogja puszta öklével betörni dán polgártársainak koponyáját, hanem combvastagságú karján öreg anyókákat fog átvinni a zebrán, zöld lámpa mellett, az utca túloldalára... - ékelődött a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap. Hozzátette, ki mondja meg: hol húzódik a határ a fogoly és a „szörnyeteg” között? Csak az minősül szörnyetegnek, akinek a felsőkarja olyan vastag, mint egykor Gerd Müller csatár (legendásan vaskos) combja volt? Vagy az, akit megpillantva az újonc börtönőr nyomban elájul? KOMMENTÁR Markó Bélát olvasva TÓTH MIHÁLY Január közepén két magyarországi hetilapban is megjelent az RMDSZ elnökének Egy magyar-magyar egyetértés esélyeiről c. gondolatfüzére. Lelkesedtem az erdélyi politikus kisebbségi közszereplőink körében ritkán tapasztalható pártpolitikai lóláb nélküli szókimondásán. Már-már azon törtem a fejem, nem lenne-e megvalósítható az írás minden kisebbségi családhoz való eljuttatása. Haszontalanabb dolgokra is kiadtak már Budapesten sok milliót... Töprengtem, és eközben lelki szemeim előtt megjelent nemzettársaim néhány példánya. Határon innenről és túlról. Ismerve őket nem volt nehéz elképzelnem, melyikük mire összpontosítva olvassa a Marosvásárhelyről érkezett üzenetet. Van, aki olvasás közben azt számolgatja, hányszor és milyen összefüggésben írta le M. B. azt, a jobb szittyák által elég sokszor el nem átkozható szót, hogy Trianon. Számosán közülünk azt próbálják értékelni, radikális volt-e a megnyilvánulás, vagy éppenséggel langyos. Meg hogy a magyarországi pártokra történő utalások éle a szocialistákra irányul-e, vagy a Fideszre. Az elemzés káderezésének „szempontpártjait” még hosszan sorolhatnám. A magyar-magyar egyetértés esélyei vizsgálatának természetéből adódik, hogy a szerző - mivel a kisebbségi élete leglényegesebb kérdéseinek megoldásában egységre törekszik - esélyekre és veszélyekre utalásai személyek és pártok, politikai irányzatok neve említése nélkül történnek. De így, általánosítva is kimondta a főképp a magyarországi politika címére megfogalmazott üzenetet: „A legnagyobb hiba, amit a Kárpát-medencei magyar politikusok az utóbbi időben elkövettek, hogy a határon túli magyarság ügyét pártpolitikai céloknak rendelték alá”. Markó megtehette volna, hogy harciasán ráhúzza a vizeslepedőt azokra, akik Budapest és Székelyföld között ingázva próbálják szervezni az erdélyi magyar párt kettészakí- tását, kockára téve ezzel a romániai magyarok parlamenti képviseletét. Konkrét nevek említése nélkül ír a terméketlen trianonozás ártalmáról, rámutatva, hogy a búsmagyarkodás génjeinkig hatolása egész magatartásunkat korszerűtlenné, a környező világ számára elfogadhatatlanná teheti. „Ma már odajutottunk itt, Erdélyben - olvashatjuk az elemzésben -, hogy jobban kell félnünk a belső vagy esetleg Magyarország felől jövő megosztási kísérletektől, mint a románok ilyen irányú próbálkozásaitól”. A kisebbség politikai egysége megőrzésére törekvő politikus itt sem említ se neveket, se pártokat. Ez helyzetéből adódik. Nyilván bízik az általa megszólítottak létfenntartási ösztönében, természetes politikai bölcsességében. Kérdés, hogy a politikában iskolázatlanok tömege el tud-e igazodni a pártok önzésének dzsungelében. Markó Bélát olvasva az jutott eszembe, hogy valakik egyszer májd megírják a kisebbségbe került magyarok ésszerű politikai magatartásának kézikönyveit. Talán. Egy valamiben biztos vagyok. Az ilyen mű csak akkor lesz igazán hiteles, ha nem Budapesten írják meg, hanem a kisebbségi élet helyszínein. JEGYZET Vesszenek a cukrosbácsik! JUHÁSZ KATALIN Mégiscsak borzasztó, hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak! Jómódú katolikus családból származó, szolid úrfiakat vetkőztetnek ki magukból egyetlen szem cukorkával! Nézzék meg, mivé változott Giorgio, ez a Bello Angelo a Tilos Rádió elleni tüntetésen! Maga a Sátán égette ott az izraeli zászlót, és végzett náci üdvözlésre emlékeztető karmozdulatokat, a mi Giorgiónk meg csak másnap, a tévében szembesült a történtekkel, mivel ott és akkor egyáltalán nem volt magánál. Fri- derikuszhoz és a Napkeltébe mindenesetre a mama is elkísérte szeppent fiát, két megtestesült ártatlanság ült a stúdióban, és Andersen is megirigyelhette volna mindazt, amit tizenöt percben előadtak. (Sőt a Monty Python csoport is elmehet a búsba, üyen szkeccset ők se tudnának rittyenteni.) Kiderült például, hogy Giorgio január 11-ig azt sem tudta, mi az a Tilos Rádió, sőt úgy tudta, valami keresztény- gyalázó „piros rádió” ellen kell felvonulnia. A piros színről meg ugyebár automatikusan a komcsik, azaz Med- gyesi Péter jut az ex-MIÉP-tag eszébe, így a végén már nem is azt skandálja, amiért a helyszínre ment... Az addiktológusok szerint úgynevezett regresszív tudatállapot léphetett fel hősünknél, így válhatott a zászlóégetés fő ini- ciátorává. Ez azt jelenti ’’hogy az egyébként fejlett, harmonikus és jól integrált személyiség lejjebb megy egy szinttel vagy kettővel és szocializálatlanná válik.” Nem tudni, mit tartalmazott a rejtélyes cukorka, de a tévéfelvételek alapján az orvosok nem láttak a fiatalemberen befolyásoltságról tanúskodó jeleket. Giorgio koordináltan cselekedett, abszolút összhangban volt a tüntetésen kialakult hangulattal, állítják a szakértők, egyetértésben az egyszerű tévénézőkkel, akik egy megfontolt, öntudatos népnemzetit láthattak a képernyőn. A pszeudo-krimi akkor lenne teljes, ha most jelentkezne az ismeretlen cukrosbácsi, és megkínálná a bíróságot is. Most egész Magyarország fe- szülten/ijedten/kárörvend- ve/tenyérdörzsölve figyeli ezt az abszurd kabarét, ami már rég nem a Tilos Rádióról szól. Őket, szegényeket csak eszköznek használták.
