Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-16 / 12. szám, péntek
ÚJ SZŐ 2004. JANUÁR 16. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ LES ECHOS A francia PSA Peugeot Cit- ro?n autógyár ígéretet kapott a szlovák illetékesektől arra, hogy a Nagyszombatban tervezett üzemének 100 kilométeres körzetében nem létesül konkurens autógyár - idézte a cég ügyvezető igazgatóját, Jean- Martin Folzot a francia gazdasági napilap. A PSA tavaly júniusban kezdte el szlovákiai autógyárának építését, az üzem 2006-ban kezdi meg működését. A 700 millió euró beruházással épülő gyár évente 300 ezer kisautót fog előálh'tani, és 3600 embernek ad munkát. A területi exkluzivitásra vonatkozó megállapodással a PSA azt akarta elérni, hogy más gyár ne szívja el tőle a munkaerőt. Lapértesülések szerint több külföldi autógyár, köztük a Hyundai is keres befektetési lehetőségeket Közép-Európá- ban. Kedvező közlekedési helyzeténél fogva Szlovákia a legkeresettebb hely. Szlovákia tárgyalásokat folytat a brit Roverrel is, amely 400 millió eurót készül Közép-Európába hozni. VECERNJI LIST A 12 éve önállóvá vált Horvátország nem váltotta be a polgárainak reményeit, várakozásait - írta tegnap a zágrábi újság. A legnagyobb példányszámú horvát napilap január 15-e, az önálló horvát állam nemzetközi elismerésének 12. évfordulója alkalmából végzett közvélemény-kutatást, s ez azt mutatja, hogy a horvát állampolgárok többsége elkeseredett a délszláv háború és a magánosítás hibái következtében még mindig rossz megélhetési lehetőségek miatt. A megkérdezettek 68 százaléka nemleges választ adott arra a kérdésre, hogy megfelelt-e elvárásainak az elmúlt 12 évben az önállósult Horvátország, 11 százalékuk nem tudott válaszolni és csak 21 százalékuk mondta azt, hogy igen. A felmérés szerint lakosság 45,8 százaléka úgy értékeli, hogy rosszabbul él most, mint 12 évvel ezelőtt, és csak alig 20 százalék tapasztalja úgy, hogy valamivel jobban. A lakosság egynegyede úgy véli, hogy Horvátországnak - saját belső helyzetének rendezése után - nem feltétlenül kell törekednie az Európai Unióba - tartalmazza a Ve- cernji listben ismertetett közvélemény-kutatás . 0KAZ Több iszlám terroristaki- képző-tábort fedeztek fel a biztonsági erők az elmúlt hónapok során a szaúd-arábiai sivatagban. A városokon kívül fellelt létesítményekről az Okaz című szaúdi napilap adott hírt rijádi biztonsági forrásokra hivatkozva. A szaúdi belügyminisztérium a hét elején közleményben erősítette meg, hogy folytatja a terroristacsoportok felszámolásának céljával tíz hónapja megkezdett hajszát. Hétfői hivatalos rijádi bejelentések szerint a szaúd-arábiai hatóságok a terrorizmus ellen indított küzdelem keretében a közelmúltban nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és robbanószerkezetet foglaltak le, valamint több feltételezett terroristát fogtak el. Elmúlt az áltatások ideje, s az olajbogyó kesernyés íz a műveltségben Az új magyar narancs Budapesten sohasem volt kapható igazi, paradicsommal töltött olajbogyó, sóhajtott fel Márai egyik regényhőse 1945-ben egy hölgy előtt. VÉGEL LÁSZLÓ A hölgyet Juditnak hívták, aki nem emlékezett pontosan, hogy szeretője volt-e a férfi vagy csak barátja. De a szeretője lett. Mindketten tudták, hogy nem az olajbogyóról van szó, nem is a szerelemről. Hanem egy műveltségről, amelyben az olajbogyó csak egy ízt varázsol elő. Tavaly a magyar turisták elözönlötték a horvát tengerpartot. A horvátok nem tudtak magukhoz térni a meglepetéstől. Kétszáz év alatt nem urduit ekkora magyar turistaáradat az Adriára. Ildikó drágám, a tintahal mellé rendelj, kérlek, két adag fanyar, omlós, paradicsommal töltött, virágillatú olajbogyót. Addig én a túloldali újságosnál megveszem a Stern új számát, vetette oda a félj egy spliti tengerre néző étterem teraszán. Istvánkám, szólt utána az asszony, vegyél képeslapot is, hogy jelentkezzünk Erzsikének, a MÁV-ba. Erre vártam egy életen át, hogy Ildikó és István a tengerparti étteremben megrendelje a szép, kívánatos, paradicsommal töltött, virágillatú olajbogyó-porciót. Mert keserű története van az olajbogyónak. Kezdődött a tengerrel, s folytatódott a naranccsal. Ha jól emlékszem, a legújabb magyar narancs akkor született meg, amikor a pesti alapítványok pénzt kezdtek osztogatni magyarságunk megmentésére. Mindig kell valamilyen narancs, hol ilyen, hol amolyan. Csak nem olyan, amit el lehet fogyasztani. A kádári narancsot meg kellett termelni, majd be kellett mutatni az elöljáróságnak. Legalább egy szemet. Az új magyar narancs azonban láthatatlan. Csak addig létezik, amíg a képzeletben él. A történet úgy kezdődött, hogy elszóltam magam: a tengermellék a narancs hazája. A buzgóbb pályázók szúrós tekintettel végigmértek, és azt mondták: Miféle tenger? Elég nekünk a Balaton. De olajbogyó nem terem a Balaton partján, kockáztattam meg Márai szellemében. Hogyne teremne? A balatoni olajbogyó a legízle- tesebb, közölték a legeredményesebb pályázók. Narancs se terem a Balatonnál, akadékoskodtam. Jaf- fát szereméi, ugye? Tudjuk! Izraelit, ugyebár? Magamon éreztem megvető tekintetüket. A magyar narancs a legízletesebb narancs, közölték ellentmondást nem tűrő hangon. Azóta hiába keresgélem a Bácskában, a Felvidéken és az Erdélyben megálmodott határon túli álmot a Balaton melléki gyönyörű magyar narancsról. Ildikó asszony megrendelte a két adag rostonsült tintahalat, hozzá a két adag paradicsommal töltött olajbogyót. Kisvártatva Istvánka is feltűnt a láthatáron, egyik kezében a Stern, a másikban egy kiló öklömnyi narancs, a spliti piacon vásárolta. Igazi jaffai, illatos, zamatos és olcsó. Aztán Ildikó asszony és István úr csipegetni kezdte az illatozó tintahalat, szemezgették a töltött olajbogyókat, és majszolták a mosolygó, friss narancsot. Közben megírták a képeslapot Erzsikének a MÁV-ba, s megköszönték a protekciós vonatjegyet. Csipegették, csámcsogtak, csettintgettek, aztán elcsámborogtak. Lehet, hogy Márai is gurult volna a hahotától, mint ott én. Elmúlt az áltatások ideje, az olajbogyó csak egy kesernyés ízt jelent a műveltségben, a narancs meg csak egy meleg színt. Talán Magyarország annyi év után felfedezte magának a kozmopolita olajbogyót és a kozmopolita narancsot, de még nem az új ízt és az új színt. Közben a határon túliak továbbra is lidérces álmokat álmodnak a nem létező magyar narancsról. A szerző vajdasági magyar szociológus Csipegették, csámcsogtak, csettintgettek, aztán elcsámborogtak. Ő irányítja az amerikai katonák és a nemzetközi szervezetek elleni támadásokat? Még ma is bujkál al-Dúri, a treff király MTl-HÁTTÉR Szaddám Húszéin volt iraki diktátor múlt havi kézre kerítése után jelenleg Izzat Ibrahim al-Dú- ri volt tábornok az elűzött iraki rezsim leginkább keresett vezetője. A vörös hajáról jellegzetes kinézetű al-Dúri elfogását az elmúlt hónapokban több ízben bejelentették, de minden esetben kiderült, hogy az elfogott személy nem azonos vele. Az amerikaiak körözött személyeket ábrázoló játékkártyáin treff királyként szerepeltetett volt tábornok máig bujkál, de minden jel arra mutat, hogy az amerikaiak a nyomában vannak. Ezt jelzi közvetlen családtagjainak szerda reggeli elfogása is. Az amerikai védelmi minisztérium azt gyanítja, hogy ő irányítja az amerikai katonák és a nemzetközi szervezetek elleni iraki támadásokat, amelyek az elmúlt hónapokban megszaporodtak. Szinte biztos, hogy segít az iraki gerillaharc pénzelésében is. Tízmillió dolláros jutalom jár annak, aki segít elfogni. Szaddámhoz hasonlóan al-Dúri is Tikrít közelében született, és szervezője volt a Baasz Pártot hatalomra segítő 1968-as puccsnak. Az 1970-es években belügyminiszterként a rendszer ellenfeleivel való leszámolás is a feladatai közé tartozott. Szaddám korlátlan hatalmának kiépülésével al-Dúri az iraki rezsim titkos katonai-biztonsági rendszerének egyik kulcsembere lett. 1988-ban ő adta ki a parancsot az iraki erőknek, hogy mérgező gázokkal támadást hajtsanak végre a kurd lakosságú észak-iraki Halabdzsa településen. Három évvel később az iraki síiták felkelését brutálisan leverte, ezt követően Szaddám Húszéin 1991 áprilisában főparancsnokhelyettessé nevezte ki. Az utóbbi években al-Dúri töltötte be a Baasz Párt Forradalmi Parancsnoki Tanácsának alelnöki tisztét is, az amerikai hadsereg tavaly áprilisi támadása előtt pedig az északi hadsereg parancsnoka lett. Alig két héttel az amerikaiak hadművelete előtt azzal váltott ki éles nemzetközi felzúdulást, hogy egy iszlám csúcstalálkozón letorkolta, és majomnak nevezte a részt vevő kuvaiti minisztert. Szinte bizonyos, hogy al-Dúri súlyos betegségben szenved - nyirokrákról beszélnek vele kapcsolatban -, és ez megnehezíti, hogy elrejtőzzön üldözői elől. Menekülését ugyanakkor segíti az a hálózat, amelyet a Szaddám-rezsim biztonsági főembereként épített ki. KOMMENTÁR Alakul a kisebb rossz TÓTH MIHÁLY Politikai ízléstől függetlenül cudar lelkiállapotba kerül itt mindenki, aki komolyan óhajtja, hogy a tavasszal megválasztandó köztársasági elnök személye jelképezze: Szlovákia hosszú tétovázás után arra az útra lép, amelyen haladva legalább egyetlen közjogi méltóság, az államfő nem emlékeztet a rendszerváltás által közmegegyezéssel diszkvalifikált rendszerre. Közérzetem még pocsékabb azóta, hogy most már nyilvánvaló, Schuster köztársasági elnök ismét indul az államfői pozícióért. Az csak mellékzöngéje az elnöki szék pártállamiak általi kisajátításának, hogy Schuster szóvivője ködgyertyát dobott ki az elnöki palota ablakán; aki háromig el tud számolni, tudja, hogy a 15 ezer támogató aláírás megszerzéséről szóló tájékoztatás a politikai porhintés primitívebb megnyilvánulásai közé tartozik. Nem véletlenül kezdtem azzal, hogy „politikai ízléstől függetlenül”. Van abban politikai ráció, hogy a jobboldali kormány gesztusként azt sugallja: a mai politikai osztály tagjainak zöme a pártállam „köpönyege” alól került ki, káderei kiválasztásában így kevésbé skrupulózus. Pontosabban: lenne ebben ráció, ha a jobboldali miniszterelnök azt is kinyilvánította volna, hogy elnökjelöltje rendszerváltás előtti politikai múltját illetően viszont nagyon is aggályoskodó lesz. Dzurinda aggályoskodása e tekintetben abban nyilvánult meg, hogy fél évvel minden más elnökjelölt indulásának bejelentése előtt közhírré tette: az SDKÚ elnökjelöltje Eduard Kukán. Aki politikailag akkor lett az, ami (ne részletezzük az ŠtB- hez fűződő viszonyát, hogy hol és kiktől tanulta mesterségét stb.), amely időszakban másképp gondolkodók százezrei kerültek a társadalom perifériájára. A korszerű baloldal hívei is felháborodnak azon, hogy az 1993 utáni harmadik elnökválasztást megelőzően is ilyen politikai múltú elnökjelölttel „intett be” Dzurinda. Kukán jelölése után még csodálkozhat valaki, hogy Schuster hónapokig mímelte az újraindulásán tépelődő államfőt? Jelöltjével a miniszterelnök példát mutatott, így senki se csodálkozzék a kommunista múltú elnökjelöltek népszerűségét mutató közvélemény-kutatási eredményeken. Könnyű azt mondani, hogy a véleményét kinyilvánító népet nem lehet leváltani. Csakhogy aki ezt a gránitba vésendő igazságot kiengedi a száján, arról se feledkezzék meg, hogy Schustert és Kukant egyaránt jobboldali párt „csinálta meg”. JEGYZET 2004. február 2-ára. Hajók az értesüléseim, az iratok feldolgozása, továbbítása a központba, a végzés meghozatala és kikézbesítése legalább két hónapot vesz igénybe. Ez alatt az idő alatt a nyugdíjas ellátás nélkül marad. Nem érv, hogy visszamenőleg megkapja járadékát, mert mi van akkor, ha egyedülállóként, kis keresetéből nem tudott félre rakni annyit, hogy néhány hónapig fedezni tudja a legszükségesebb kiadásait? Netán megengedik neki, hogy a lakbért, a gáz- és villany- számlát azután rendezze, amikor kézhez kapja nyugdíját? Mondhatja-e bárhol, hogy bocsánat, én előírás- szerűén, nyugdíjba menetelem napján akartam intézkedni, de csak két hét múlva állnak velem szóba, az ügyintézés is lassú, tehát tessék nekem a tejet, a kenyeret és mindent hitelbe adni?! Míg az idegességtől fuldokolva a telefonkészülék mellett rendezgettem irataimat, egy síró hangra lettem figyelmes. „Amikor munka nélkül maradtam, a szociális osztályon azt mondták, bírjam ki valahogy addig, amíg nyugdíjba mehetek. A korom megvan, a segély folyósítását nyomban leállították, viszont az öregségi járadékra hónapokig várnom kell. Mitévő legyek?!” - fakadt ki. Jó tanács a nyugdíjba készülőknek: időben kérjenek banki kölcsönt arra az időre, míg öregségi járadékuk elintéződik. És vegyenek jó erős nyugtatót, szükségük lesz rá, elhihetik! Kölcsön és nyugtató PÉTERFI SZONYA Azt reméltem, amint nyugdíjas leszek, egy csapásra minden megváltozik. Persze tudtam, hogy továbbra sem áll majd módomban, a jóléti országokban élő sorstársaim mintájára járni a világot, de napjaim legalább valamivel nyugodtabban, boldogabban telnek. Nem dologtalanul, mert hiszen a nyugdíjból megélni aligha lehet, főleg ha az embernek még egyetemista gyereke van, és élete párja is már régen elérte a nyugdíjkorhatárt. Tisztában voltam azzal, hogy a nyugdíj intézése nem lesz egy leányálom - bár már tavaly bejegyeztek a biztosítóba, sőt, kiértesítettek ledolgozott éveim számáról -, de ekkora rémálommal nem számoltam. Az, hogy több mint egy órával a nyitás előtt ott szob- roztam a Szociális Biztosító előtt, kizárólag az én bajom, megérdeklődhettem volna, hogy nem reggel 7-kor, hanem 8-kor kezdődik az ügy- félfogadás. Már akit fogadnak! Hiába voltam az első, az ablaknál ülő hölgy alig állt szóba velem, hiába erősködtem, én most szeretném leadni a kérvényt. Felemelt szemöldökkel „Tájékoztatót” nyomott a kezembe, s nyomban a belső telefonkészülékre mutatott. Merthogy kérvényem leadására időpontot kell kérnem az illetékestől. Kaptam is, Lukács Zsolt karikatúrája