Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-31 / 298. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 31. KOMMENTÁR Bárki lehet elnökjelölt NAGY ANDRÁS Hovatovább, egyre kínosabbá válik a köztársaságielnök-választás körüli hercehurca. A komoly (már akinek) jelöltek mellett kezdenek feltűnni a magukat megváltónak, vagy legalábbis messianisztikus ötletekkel megáldott személynek tekinthető jelentkezők is. Tegnapi hír, hogy Milan Mojš levélben üzente meg Pavol Hrušovský házelnöknek, készüljön az ország az ő eljövetelére, mivel indulni akar a választáson. A férfiről elég annyit tudni, hogy a szlovák nemesek leszármazottjának tekinti magát, már 1999-ben is szeretett volna államfő lenni, azóta jelöltette magát pozsonyi főpolgármesternek és megyefőnöknek is, de eddig mindig sikertelen volt. A közelmúltban bejelentette, hogy ő nemzeti disszidens, amikor itt járt az osztrák külügyminiszter asszony, a sajtótájékoztatón kért tőle osztrák politikai menedékjogot. Az illetőnek egyébként a neve sem teljesen biztos, hiszen volt időszak, amikor Milan Mojslav Metod Mojš Kováéként szerepelt a plakátokon. De vannak rajta kívül még más vicces jelöltek is. Az egyikük szállodában használatos, kilincsre akasztható papírkán üzente meg a pozsonyiaknak, hogy mindjárt jön, de sokan azt hitték, hogy a vízóra-leolvasó, vagy a gázos járt náluk, mivel ajelölt neve csak írott betűkkel szerepelt, a fényképét meg még véletlenül sem rakták rá a cédulára. Egy másik illető, akiről még most sem tudni, hogy valójában jelölt-e, illetve biztos, hogy még nem jelölt, de néha már teljesen úgy viselkedik... Azt hiszem ez egy kicsit bonyolult. A lényeg az, hogy ő még mindig nem döntött, az ügyben családja véleményét is kikéri, de egyáltalán nem tartja valószínűnek, hogy befolyással is lehetnek majd rá. Ami minket, magyarokat illet, sokáig azt hittük, újra mi lehetünk a mérleg nyelve, mint 1999-ben, amikor Meéiartól mentettük meg az országot. Szerencsére ezt senki sem hangoztatta túl sokáig, most már eléggé ciki azzal előjönni, hogy hát nekünk köszönhetitek Schustert. Vicces és egyben keserű is. Most megint van vagy tízszázaléknyi beleszólásunk az ügybe, az MKP még kéreti magát, szakmai bizottságok tömkelegé fogja kiválasztani a megfelelő jelöltet, hogy minden magyarnak jó legyen. Csak le ne késsük vele a választásokat. De lehet, hogy semmi sem történne, ha nem lenne hivatalos magyar jelölt. Maximum a magyarok szabadon választhatnának, senki sem akarná befolyásolni őket közvetve, csak közvetlenül. Aki el akar menni választani, szerintem magától is rá kell jönnie, ki a megfelelő jelölt. JEGYZET Csiki-csuki bútorosdi SZÁZ ILDIKÓ Csahos kutyanyelv módjára szoknyák és trikók lógtak már ki a gyerekszoba nagy komódjának minden fiókjából, csíkos zoknik fityegtek a babaház erkélyén is. Nem halogathattuk tovább a bútorvásárlást. Az eladók bizonygatták, hamarosan karácsonyi árengedménnyel, „akciós” bútorfalhoz jutunk, szekrénnyel, könyvespolccal, íróasztallal, mindennel, ami kell. Megrendeltük és vártunk, közben eltelt néhány nap, már-már elfeledkeztünk a gyerekeknek szánt meglepetésről. A szombati, ünnepi játszóház után buliztunk a barátokkal, amikor kopogtattak az ajtón. A borgőzös rakodómunkás az ajtófélfának dőlve közölte az egyik, csengetésre odaszaladó vendéggyerekkel, hogy bútorunk az utcán hever, ő a sofőrrel együtt csak szállítási, nem pedig cipelési parancsot kapott. Tücat- nyi lapos dobozt vonszoltunk a liftbe. A borgőzös, mielőtt becsapta volna az autó ajtaját, odavetette, a bútor árához ötszázast kell hozzáfizetnünk, ha azt akarjuk, hogy összeszereljék a szekrényeket. Valahogy nem bíztunk a képességeiben, nem fizettünk. A gyerekekkel karácsonyi főtérnézőbe indultunk, a férfiak meg elkezdték a használati utasítás szerint összebarkácsolni a bútorfalat. Hazaérkezésünkkor már állt az íróasztal, vacsora után két szekrény is támogatta. De a következő bútordarab láttán nem csak a gyerekek, mi, felnőttek is megrettentünk! Aszóba közepén egy nagy, tükrös, iszonyatosan ízléstelen pipereasztal terpeszkedett. A vendégek azt mondták, még egyszer szednek a vadgulyásból, és tapintatosan kiosontak a konyhába. Az apai ágon ácsszármazék férjemet kezdtem szidni, hogyan tudott könyvespolc helyett egy ilyen szörnyeteget összebarkácsolni. Ó védekezett, már a ház előtt mondta a szállítóknak, hogy nem rendeltünk tükröt a gyerekszobabútorhoz. Az állították, hogy amit lepakoltak a bejárat elé, az a miénk, vigyük és rakjuk össze, ízlés szerint. - Na de ez ízléstelen! - hajtogattam. Barátaink eközben hazaosontak, magukkal vitték a civakodásunkat nehezen tűrő csemetéket is. A veszekedéstől és ordibálástól rekedten, felnyitottuk a Szilveszterre szánt pezsgőt a gusztustalan pipereasztalon, hogy megvitassuk, mi legyen a förmed- vénnyel. Végül ács és bútorasztalos apósomat ajándékoztuk meg, formálgassa egy kicsit. Eddig még minden gyalusimítása és kalapácsütése nyomán született valami értékes. FIGYELŐ Homogén szerb parlament Amióta többpárti választásokat tartanak Szerbiában, még nem fordult elő, hogy ne lett volna magyar képviselő a szerb parlamentben - írja kommentárjában az újvidéki Magyar Szó. A lap fő- szerkesztője rámutat arra, hogy a kisebbségek parlamenti képviseletének tekintetében Szerbia ma hátrább van, mint bármikor az elmúlt másfél évtizedben. Eddig a magyar pártok képviseltették magukat a parlamentben, hol pedig kormányzati szerepkört vállaltak, de a mostani helyzethez hasonló még nem volt. A szerb parlament nemzetileg homogén testületté vált, paradox módon 2004 küszöbén, a milosevicsi uralom után négy évvel. Nem a vajdasági magyar pártok tehetnek erről, és még csak nem is a többi kisebbségi vagy regionális párt. A Vajdasági Magyar Szövetség önmagát hozta, végig esélyes volt a parlamentbe való bejutásra, és csak a vármái nagyobb részvételi arány akadályozta meg ebben. „A vádoló mutatóujjnak közvetlenül arra a választási törvényre kell mutatnia, amely lehetővé tette, sőt, szinte előrevetítette ezt a végkifejletet, közvetetten pedig azokra a politikai tényezőkre, amelyek hagyták ezt a törvényt így, ahogy van”. Szerbiában semmilyen módon nincs megoldva a kisebbségek parlamenti képviseleté, s ez példa nélküli Európában. A toleranciát zárta ki a demokrácia csúcsintézményéből”.- Remélem, az utódod több örömöt szerez nekünk, mint te! (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ FINANCIAL TIMES A brit üzleti napilap azt írta, hogy a szerb demokratáknak, akik „három évet vesztegettek el értelmetlen vitákkal”, most már össze kell fogniuk, és ehhez a Nyugatnak erős támogatást kell adnia. A lap szerint három éve az Egyesült Államok és az Európai Unió is hozzájárult Szerbia problémáihoz azzal, hogy a pragmatikus Zoran Djindjicset - az azóta meggyilkolt miniszterelnököt - támogatta Vo- jiszlav Kostunicával szemben, aki annak idején igyekezett kerülni az együttműködést a hágai törvényszékkel. Az Európai Uniónak és Washingtonnak most már el kell fogadnia, hogy Kostunicának van a legnagyobb esélye egy működőképes kormány tető alá hozására. Seselj és Milosevics erőit egyebek mellett az is segítette, hogy a szerbek szerint a hágai törvényszék csak a szerb háborús bűnösökre koncentrál, és nem foglalkozik például a koszovói albánokkal. Hágának azzal kell demonstrálnia méltányosságát, hogy több nem szerb nemzetiségű gyanúsított ellen indít eljárást, vagy legalább megmagyarázza, hogy miért nem tesz így. Európa két részre szakadt a háború kérdésében, a közép-európai országok egyértelműen Amerika mellé álltak Az idei év Irakról szólt A 2003-as év legnagyobb jelentőségű eseményei, amelyek döntő mértékben befolyásolták a világ és Szlovákia sorsát, az iraki háború, az európai biztonságpolitika látványos fejlődése és az Európai Unió alkotmányszerződése körüli problémák voltak. ONDREJCSÁK RÓBERT Az iraki háború nagyon sok szempont alapján értékelhető úgy, mint az év fő külpolitikai eseménye. Hatása és következményei hosszú távúak és alapvetően meghatározták a nemzetközi kapcsolatokat. A gyakorlatban is alkalmazásra került az Egyesült Államok új Nemzetbiztonsági Stratégiájának több fontos aspektusa, a pre-emptív katonai akcióktól az úgynevezett „exkluzív multilateralizmusig”. Világosan megmutatkozott, hogy ha az USA valamely veszélyforrást komolynak ítél, nem habozik saját biztonsága érdekében katonailag beavatkozni, akkor sem, ha a veszély hosszabb távú és a potenciális ellenséges támadás konkrét helye és ideje nem ismert. Tény, hogy vannak körök, amelyekben ez a felfogás nem túlzottan népszerű, de az is tény, hogy a világ Nyugatellenes diktátorai ezentúl nem igazán érezhetik magukat biztonságban. Ennek egyik jele a líbiai vezető, Kadhafi hirtelen „megjavulá- sa” az év második felében. Ezenkívül letagadhatatlan, hogy a Közel- Kelet és a világ egyértelműen biztonságosabb lett, hiszen Szaddám Húszéin személyében egy olyan tényező iktatódon ki, amely komoly veszélyt jelentett a régió és a Nyugat biztonságára. Az említett „exkluzív multilateralizmus” legfontosabb jellemzői, illetve következményei, hogy Washington számára a jövőben elképzelhetőek akár korlátozott koalíciós alapon indított katonai akciók is, Donald Rumsfeld védelmi miniszter szavaival szólva, „a missziók determinálják a koalíciókat, és nem a koalíciók a missziókat”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az amerikaiak saját biztonságukat döntően befolyásoló tényezők esetében nem hagynak vétójogot sem a potenciális diplomáciai ellenfeleik által cselekvésképtelenné tett nemzetközi intézmények, sem a más véleményen lévő szövetségeseiknek. Az akciók az együttműködni képes és hajlandó szövetségesek támogatásával realizálódnak. - Irak esetében ilyen volt Nagy-Britannia, Ausztrália vagy Lengyelország. Az iraki háborúban Európa két részre szakadt: a britek, spanyolok, olaszok és Kö- zép-Európa Amerika mellé álltak és olyan értelemben megmentették az öreg kontinens becsületét, hogy bizonyították: Európa még hajlandó harcolni saját biztonság- politikai dokumentumaiban definiált érdekeiért. Ezek az országok különböző okokból és különböző módon, de támogatták az USA-t. A britek, spanyolok és olaszok alapvetően azért, mert felismerték a hosszú távú biztonsági kockázatot, és hogy erősítsék a transzatlanti viszonyt. A közép-európai országok döntő mértékben az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolataikat szerették volna megszilárdítani és részben bizonyítani, hogy jogos volt felvételük a NATO-ba. Az „európai diplomáciai kisebbség” gyakorlatilag négy tagból állt: Franciaország, Németország, Belgium és Luxemburg, esetleg Görögország. A német álláspont elsősorban belpolitikai okokra vezethető vissza: Schröder kancellár jobb híján az Amerika-ellenes- ségből faragott magának politikai tőkét és nyerte meg egy hajszállal a választásokat. Ezt követően, igyekezvén elkerülni a diplomáciai izolálódást a franciák karjaiba rohant, és tény, hogy a francia diplomácia ezt briliánsán kihasználta. Az egésznek az az iróniája, hogy Németország átengedte légterét és az amerikaiak németországi bázisaikat is használhatták, de mindez olyan erős Amerika-el- lenes retorikával párosult - emlékszünk még a Busht Hitlerrel összehasonlító miniszter asszonyra - amely szétrombolta a négy évtizeden keresztül nagy gonddal felépített német-amerikai kapcsolatokat. A francia álláspont alapja a következő volt: Franciaország globális nagyhatalom, viszont ez csak egy multipoláris, azaz többpólusú világrendben érvényesülhet. A jelenlegi nemzetközi kapcsolatok alapja azonban az amerikai dominancián alapuló egypólusú világrend, így egyértelmű, hogy Párizs csak ennek radikális átalakításával érheti el célját. Ezért a franciHa az USA egy veszélyforrást komolynak ítél, nem habozik beavatkozni. ák, mivel saját nagyhatalmiságuk jórészt az USA-val szembeni diplomáciai alternatíva prezentálásán alapul, az iraki háborút is kihasználták erre. Ami az európai kül- és biztonság- politikát illeti, ennek fejlődését is döntő mértékben befolyásolta az iraki konfliktus. Ezzel együtt elmondható, hogy e téren olyan fejlődés következett be, amilyen 1998 óta nem volt tapasztalható. Első jelentős állomása a francia - német - luxemburgi - belga kezdeményezés volt áprilisban. Eszerint létre kellett volna hozni az Európai Védelmi Uniót, amely a négyek elképzelései alapján egyértelműen a NATO-val szembeni alternatívát jelentette volna. Ez a koncepció, amely sok tekintetben irreális volt, úgy is értékelhető, mint nyomásgyakorlás azon európai államokra, amelyek Irak kapcsán Washington mellé álltak. Egyértelmű pozitívumként értékelhető azonban, hogy hatására elkezdődött egy eléggé intenzív vita, amelybe bekapcsolódott a többi európai ország, köztük Nagy-Britannia. Ennek a vitának egyelőre nem látni a végét, azonban az első részeredmények már kézzelfoghatóak: nem jön létre a NATO-tól teljesen független európai biztonsági rendszer - ez a britek és a közép-európaiak diplomáciai sikere - viszont létrejönnek olyan csak európai struktúrák, amelyek a jelenlegitől nagyobb mértékben teszik lehetővé csak európai hadműveletek megindítását, ha a NATO mint egész nem kapcsolódik be egy konkrét válság kezelésébe. Európa és Észak-Ame- rika biztonságpolitikai és biztonsági szempontból tehát elméletileg egységes marad, persze nehéz felmérni azokat a károkat, amelyeket a tavasszal tapasztalt ellentétek váltottak ki. Nagy diplomáciai csatát követően végül is nem sikerült megállapodni az európai alkotmányszerződés teljes szövegében. Sokan, elsősorban a németek, a lengyeleket hibáztatják, amiért túl keményen védték érdekeiket és megakadályozták a végső megállapodást - persze a németek szintén ftJát érdekeiket védték. A folyama t’-íágső soron az egyes országoknak juttatott befolyás mértékén akadt meg, jól illusztrálván, hogy az államérdek továbbra is a nemzetközi kapcsolatok legalapvetőbb tényezője. Ez a megállapítás akár végszónak is beülene, hiszen ilyenkor szinte mindenki azt kérdezi: jobb lesz-e a következő év. A válasz eléggé bonyolult. A nemzetközi kapcsolatokat elég nehéz olyan kategóriák függvényében vizsgálni, mint ,jó” vagy „rossz” - itt érdekek vannak. A 2004-es esztendőt pedig ezeknek az érdekeknek az érvényesítése és ütközése fogja jellemezni éppen úgy, mint azt az elmúlt néhány ezer évben tapasztalhattuk. VISSZHANG: Ad Megkérdeztük Somogyi Alfrédot, a tévétanács tagját, Új Szó, 2003. dec. 30. Valódi bővítés kell Mindaz, amit Somogyi Alfréd, a Szlovák Televízió tanácsának tagja a közszolgálati televízió magyar adásával kapcsolatban elmondott, való igaz. Szeretném azonban elmondani, amennyiben februártól vagy márciustól visszaállna a napi 5 perc és a heti 2x 26 perc műsoridő, abban az esetben egyáltalán nem beszélhetünk adásbővítésről. Tavaly márciusig ugyanis - négy éven keresztül - ilyen struktúrában közvetítettük műsorainkat. Január 1-jétől azonban a napi 5 perc mellett csupán 1 x 30 perces magazint közvetítünk hétfőnként. Ezt kedd délutánonként valóban megismételjük, sőt a napi hírösszefoglalókat másnap reggel ismét láthatják, de mi az ismétléseket nem tekinthetjük adásbővítésnek. Számunkra a bővítést a heti 3x 30 perces magazin és a napi 10 perces magyar híradó jelentené. Természetesen az ehhez szükséges szerkesztői státus kialakításával. Megjegyzem, nálunk is történt leépítés, a szerkesztőség 5 éven keresztül 8 tagból állt. Jelenleg csupán hárman maradtunk. Mi is bízunk abban, hogy a televízió vezetése az adásbővítést és a létszámnövelést komolyan gondolja, és ez a közeljövőben megvalósul. De még egy fontos tényről ne feledkezzünk meg. Február i-től életbe lép a televízióról szóló új törvény. Ez egyebek mellett kimondja, hogy pozsonyi székhellyel önálló magyar szerkesztőségnek, Kassán pedig a többi nemzetiség számára működő szintén önálló szerkesztőségnek kell működnie. Ennek alapján mondhatnánk azt is, létkérdés, hogy a tv vezetése milyen formában kívánja megvalósítani, e két szerkesztőség gazdasági, anyagi függetlenségét és teljes önállóságát. Pék Zoltán Az STV magyar adásának főszerkesztője
