Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-30 / 297. szám, kedd
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 30. KOMMENTÁR Milyen érdekvédelmet? PÁKOZDI GERTRÚD Daniel Lipšic igazságügyi miniszter a minap felszólította a törvényhozókat, vegyék fontolóra az érdekegyeztető tanács működését szabályozó törvény hatályon kívül helyezését. A kezdeményező és a kormány vele egyetértő tagjai szerint a lépést főképp az indokolná, hogy a szakszervezetek az utóbbi időben a kormány politikai ellenfeleként lépnek fel. Ennek ékes bizonyítéka, hogy előrehozott választások érdekében folytattak aláírásgyűjtést. Meg némely kormánytagok szerint az is, hogy a háromoldalú tárgyalások éppen a szakszervezeti képviselők akadékoskodásai miatt végződtek nemegyszer eredménytelenül. Majd következett az egymásra mutogatás, hogy melyik fél miatt szakadt meg néhány hónapra az érdek- egyeztetés. A kormány és a szakszervezetek idei elhúzódó vitája kapcsán a miniszterelnök kijelentette (remélhetőleg, nem derül ki, hogy egy gyönge pillanatában), hogy nem lenne híve az érdek- egyeztetésről szóló törvény hatályon kívül helyezésének. Mikuláš Dzurinda egyelőre nem véleményezte az igazságügyminiszter javaslatát, de valószínűleg hamarosan elmondja, hogy amikor 1999-ben maga is kardoskodott az érdekegyeztetés törvénybe iktatásáról, nem gondolta, hogy a szakszervezetek olykor kormányon belüli szövetségest keresve és találva lépnek fel a végrehajtó hatalom némely túlzottan munkavállaló-ellenesnek minősített javaslatai ellen. A jobboldali kormány élén álló Dzurinda azért annál csavarosabb észjárású, minthogy ne tudná: a szakszervezet dolga a világon mindenütt a munkavállalók érdekeinek védelme. Ha csak tud, ehhez politikai szövetségest is igyekszik találni. Ezt általában baloldalon keresi. Mivel Szlovákiában szervezett baloldal egyelőre szinte nincs, nem csoda, hogy mindig akad rendszerint ellenzéki politikus, aki megpróbál élni a szakszervezetek tömegmozgató erejének lehetőségével. Attól függetlenül, hogy bal- vagy jobboldali politikai erőről van-e szó. Olyan politikusból sincs hiány, aki kormánytényezőként áll a szakszervezetek oldalára. Az előző Dzurinda-kor- mányban az SDĽ volt ilyen, most meg egyelőre Pavol Rusko állt ki az érdekegyeztetés fenntartása mellett. Egyrészt meglepő, hogy éppen az az ember áll ki a szakszervezetek mellett, aki pillanatnyilag az „olcsó szlovákiai munkaerő” tényének olykor már eltúlzott hang- súlyozásával csábítaná ide a harmadik nagy autógyárat. Rusko korábbi kijelentéseit és politikusi magatartását ismerve az ember gyanakodni kezd, vajon nem népszerűségi mutatói feltornázásának igénye mondatta-e vele ezt. Előbb-utóbb kiderül, hogy valóban a munkavállalók további érdekvédelmének törvény általi szavatolása vezérelte, vagy sem. Az érdekegyeztetés nálunk meghonosult formája ellen gyakran hangoztatott érv, hogy ezt az uniós országok zömében sem törvény szabályozza, hanem politikai megállapodás alapján védik a munka- vállalók érdekeit. A rendszerváltást követően 97-ig ez nálunk is így működött, majd Mečiar kormányzása idején megszakadt. Most az a fő kérdés, hogy a törvény eltörlését, illetve módosítását szorgalmazók érveinek esetleges felülkerekedése esetén mekkora mozgástér maradna a szakszervezeteknek. Az se elhanyagolható szempont, hogy az eddigi gyakorlat módosítása miként befolyásolja a társadalmi békét. A hazai politikai mozgások ismeretében egyelőre az érhető el, amit törvény szavatol. Sokszor még az sem... JEGYZET Álmodj, polgárkám! SZÁSZI ZOLTÁN „Hát voltam már mindenhogy az idén, de lehet, hogy jövőre még jobban mindenhogy leszek” - morogja barátom és belekortyol ünnepek utáni gyógysörébe. Aztán elmeséli lassacskán, mi minden esett meg vele az elmúlt évben. Belemerülünk a gondok sorolásába, kevés a jó, kevés a gyarapodás. Mint a víz, úgy elfolyt ez az év is. Nem ment az üzlet, betegség, baj volt csőstül, a politikát nem említjük, mivel nem szeretnénk idejekorán gutaütést kapni. Az idő meg csak szalad velünk. Négy ikszünk andráske- resztjei mögül nézelődhetünk ki a világba, várhatjuk mi lesz itt megint. Egyenadó, meg egyen- adósság, meg nyögdíjreform, meg elnökválasztás, meg örömóda, meg ürmös pálinka, hogy hadd szokjon hozzá a gyomrunk a finom kis epekeserűhöz. Kell szoktatni, mert ugyan megint ki jár itt jól? Maffné meg a fia?? Eseüeg a lökött Ityi, aki a losonci utcán kiabált eddig mindenkire, szidva kormányt, minden embert? Mert más mi lehet még itt? Lesz eufória, vagy helyette fóbiát kapunk? Menni fog az üzlet komám, biztatom, de csak legyint. Nem vesznek itt már semmit se az emberek, pedig bankbetéteink állítólag növekednek, egyre jobb a dzsíbípí vagy mi a szösz, csak valahogy pont a mi zsebünkön nem nyilvánul meg se a megtakarítás, se a növekedés. Vagyis egyfajta növekedés biztos nagyobb lesz. Adósságaink növekedése. Mit csináljunk hát szilveszterkor? Igyunk fejfájásig vagy aludjunk inkább egy jót, ha hagynak a petárdázó suhancok? Aludj, polgár, aludd ki eddigi álmaid, készülj keményebb meccsekre, imádkozz és lottózz, meg szorgoskodj legalább két és fél állásban, mert másképp nem megy jövőre. Meg vidd el a bizonyos alsóneműt korcjavíttatásra, hogy jobban fel tudd kötni. Aztán nesze nekünk, mindjárt ott leszünk, ahol mindig is voltunk, benne Európában. FIGYELŐ Befektetői paradicsom Mivel az OECD tagállamok közül Szlovákiában a legalacsonyabbak az adók és a bérek, a közeljövőben a közép-európai állam a befektetők paradicsomává válhat, állítja a Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik cikkében. A szerző szerint a 19 százalékos egyenadó és a szociális rendszer gyors átalakítása olyan kísérlet, melynek egyelőre nincs párja a világon. A reformok mögött az Ivan Mikloš pénzügyminiszter köré csoportosult fiatal közgazdászok csapata áll, akik az elmúlt években a nyugat-európai elitegyetemeken végeztek. Edmund Stoiber bajor miniszterelnök is példaként említi Szlovákiát, melyet szerinte Németország is követhetne. A cikk írója emellett kiemeli, hogy az ország keleti felében nagyon elmaradott az ipar és az emberek életszínvonala is jóval a nyugati részen élőké alatt van, sőt a magas munka- nélküliség is állandó problémát jelent. TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA Megdőlt az elküldött SMS-ek rekordja Szlovákiában az ünnepek alatt, jelentette be az Orange. A mobilszolgáltató adatai szerint csak náluk a három nap alatt 16,92 millió üzenetet küldtek el, ami 58,2 százalékkal haladta meg a tavalyi adatokat. Csak szenteste 11,47 millió SMS lett elküldve, ami ötször több mint egy átlagos napon, és 82 százalékkal több mint egy éve ilyenkor. A másik mobilszolgáltató, az Eurotel csak az első nap 5,88 szöveges és 6525 képi üzenetet regisztrált, a legnagyobb forgalom náluk 24-én délelőtt 10 és 11 óra között volt. A szlovák mobilozókhoz hasonlóan a csehek is nagyon üzenős kedvükben voltak, ők csak 24-én összesen 53,5 millió SMS-t küldtek el. Az összes operátor azt jelezte, hogy a rendszerük kibírta a megterhelést, s csak elvétve akadt egy-két olyan üzenet, mely végül nem, vagy csak néhány órás késéssel ért célba. Elveszett szavazatok: a vajdasági magyar pártok taktizálása Szlovák-szerb országos választási párhuzamok Mentem, ültem, Jön Vük A valóban izgalmas vasárnapi parlamenti választások után mindössze egyetlen dolog tűnik megnyugtatónak, nevezetesen az, hogy a szerb társadalom kétharmada átlen- dült az Európához közelítő reformok irányába, az átformálódás tehát visszavonha- tatlannak tűnik. Ez az összkép azonban jobb, mint a mostam voksolás nyomán kialakult szkupstinai képlet, annak bizonytalan kifejletével. SINKOVITS PÉTER A szavazásra jogosult polgárok mintegy hatvan százaléka jelent meg az urnák előtt, ami a nemrégi sikertelen elnökválasztás harmincnyolc százalékos részvételi arányához képest a felfokozott érdeklődést tükrözi. Az ötszázalékos választási küszöb miatt csak a nagy pártok maradtak a porondon, szám szerint hat, ám az ellentétek nem kisebbek, mint korábban, amikor harmincnál több párt képviselői ültek a széksorokban. Ugyanakkor fontos elmarasztaló tény, hogy a leendő parlamentből kiszorultak a kisebbségek, holott Szerbiában a nemzetiségiek a lakosság egyharmadát alkotják. A megosztott magyar pártok közül a VMSZ közreműködésével rajtoló Együtt a Toleranciáért hajszállal maradt le (4,4 százalék), míg az Ágoston András által irányított VMDP a Reformistákhoz csapódva a fél százalékot sem érte el. De nem volt befutó a Demokratikus alternatíva, az Otpor (Ellenállás), és még néhány olyan párt, amely eddig részese volt a hatalmat irányító Szerbiai Demokratikus Ellenzéknek. Tíz százaléknyi szavazat ment így veszendőbe, ami bizony most nagyon hiányzik az úgynevezett demokratikus oldalon. A pártok vetélkedéséből a Szerb Radikális Párt került ki győztesen (bő 27 százalékkal), ám a Szerbiai Szocialista Párt 7,6 százalékával karöltve nem képes kormányalakításra. Ahhoz viszont szintén kevés a Kostunica által vezetett Szerbiai Demokrata Párt (17,6 százalék), a Borisz Tadics listavezető nevével fémjelzett Demokrata Párt (12,6) és Labuszék G17 Plusz szerveződésének (11,5) összesített teljesítménye. Ily módon lép színre a kacskaringós politikai utat bejáró Szerb Megújhodási Mozgalom, kiismerhetetlen, a hirtelen megoldásoktól sem visszariadó vezetőjével, Vük Draskoviccsal. Aki a mérleg nyelvévé válva döntő pozícióba került, hiszen bármelyik oldalra áll, ott kormány alakulhat. Ez pedig egészen furcsa szituáció, főleg azok számára, akik úgy kalkuláltak, az SAZDP és a G17 Plusz párosa elegendő lesz a kabinet létrehozásához. Vasárnap éjjel kiderült, a néhai Zoran Djindjics DP-je nélkül nincs kormány, mi több, Vuk- kal is számolni kell. A hatalom gyakorlásának kompromisszumra kényszerítő ereje persze közismert, mégis kissé tanácstalanul latolgatjuk, hogyan is áll majd össze a lehetséges koalíció. Kostuni- cáék például a Szerb-Montenegró államszövetség fennmaradásának hívei, Szerbiát azonban autonóm tartományok nélküli regionális felosztásban képzelik el. A Demokrata Párt szintén a közös állammal célozná meg Európát, ám belül a megemelt jogkörű tartományok meglétét indítványozzák. A technokrata előjelű G17 Plusz az önálló Szerbia mellett száll síkra, a Megújhodási Mozgalom viszont éppenséggel a monarchia visszaállítását követeli. Ebből szövetséget összehozni külön mutatványnak ígérkezik. Hasonlóképpen az új szerbiai alkotmány megszövegezése is. A radikálisok amúgy páholyból figyelik a fejleményeket; céljukat elérték, nélkülük kétharmados törvény nem születhet, hasonlóképpen az alkotmány sem módosítható. Nem beszélve arról, hogy a rendszerint aggodalmaskodó, a dolgokat nem elsiető Kostunica ebben még partnerük is lehet. Egyszóval nehézkes, körülményes parlamenti élettel számolhat Szerbia, a reformfolyamatok lelassulásával, s Európa is megint kissé távolabb került. A választás két tényt erősített meg. A 2000 októberében bekövetkezett fordulat és az elmúlt három év sokak számára nem hozta meg a várt gyors fellendülést. A másik: ez az időszak kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a háborúkhoz, majd a bombázásokhoz vezető téves milosevicsi ideológia végleges vereséget szenvedjen; őszintén szólva erre nem is történtek igazán komoly kísérletek. A Hágai Nemzetközi Bírósággal való (felemás) együttműködés így lassacskán a visszájára fordult; a romantikus-re- vansista szerb nemzeti önérzet - más irányjelző nem lévén - visszakanyarodott betáplált téves kútforrásához. (A 19 induló párt, illetve koalíció közül négy esetében Hágában fogva tartott, vagy hágai körözött volt ezúttal a listavezető.) Tehát: elégedetlenség és nemzeti romantika. Demagóg és populista szövegekkel ezt lovagolta meg ügyesen a Szerb Radikális Párt, sikerük pedig azt jelzi, hogy a visszarendeződésnek ugyan (egyelőre, szerencsére) nincsenek meg a feltételei, ám a múlt hagyatéka még nagyon is jelenidejű. Tévesnek bizonyult úgyszintén a korábban a Szerbiai Demokratikus Ellenzékbe tömörülő meghatározó pártok mostani hangsúlyozott és kockázatos kü- lönutas felállása a kampány időszakában, és kifejezetten csődöt mondott az egymással marakodó magyar pártok taktikája, hiszen a vajdasági magyarok szavazatai így értelmetle- nül tűntek el a süllyesztőben. A végleges adatok közzététele nyomán rövidesen összeül az új összetételű szerb parlament, ahol - s ez már jelzésszerű lesz - először is házelnököt kell választani, köztársasági elnök híján az adhat majd megbízatást a kormányalakításra. Addig pedig marad néhány nap az egyezkedésre. győztem JARÁBIK BALÁZS Egységre szólít a nemzetközi közvélemény a vasárnapi előrehozott szerbiai választások után. Egységet kívánnak a szerb közvélemény-formálók. A demokratikus pártok (a Demokrata Párt-DS, a Szerbiai Demokrata Párt-DSS és a G17 Plusz) egységét óhajtja most szinte mindenki. Helyesebben azok, akik érdekeltek a demokratikus átalakulás, a reformok keresztülvitelében, valamint a milosevicsi örökség elutasításában. Szinte az ország harmada azonban Seselj Szerb Radikális Pártjára (SRS), vagy Milosevics szocialistáira voksolt. Legfontosabb közös nevezője a két pártnak a radikális nacionalizmus mellett az, hogy vezetőik Hágában csücsülnek, háborús bűnökkel vádolva. Kétségtelen, hogy az év politikai pártja a SRS és az év politikusa Seselj. A korábban a „normális”, tíz százalék körüli támogatottságot maga mögött tudó Seselj vajda három (!) nappal Zoran Djindjics kormányfő meggyilkolása előtt, önként felszállt a hágai buszra. A cellából nézte végig, ahogy a rendszerváltó DOS koalíció szétveri önmagát, begyűjtve a növekvő számú „tiltakozó” voksokat. A populista, szélsőséges pártok aránylag jó szereplése a rendszerváltó nagy pártokkal szembeni „protesztszava- zatoknak” köszönhető, amely támogatottsági forma a pillanatnyi helyzet radikális elutasításából táplálkozik, és általában átmeneti jellegű. Bár a 27%-nyi voks szép teljesítmény, a pirruszi győzelmet arató Seselj kezet foghat Vladimír Mečiar- ral. Koalíciós potenciálja a HZDS- ével mérhető és valószínűleg ez a jövőben sem változik, így hát látszólag minden rendben is lenne. A radikálisak mögött befutó jobboldali, demokrata irányultságú politikai erők alkothatják az új kormányt. Hurrá - olyannyira Szlovákia, hogy az embernek akár d’javu érzése lehet. De mégsem: a DS, DSS és G17 Plusz között ott feszül az előző kormányzati ciklus minden konfliktusa. A pragmatikus közgazdászokból álló G 17 Plusz a felmérések alapján jobb eredményben bízhatott, de az utolsó pillanatban szavazók - csakúgy mint Szlovákiában 2002-ben az SDKÚ javára - a DS-re voksoltak. Arra a pártra, amely Djindjcs halála után már-már a politikai süllyesztőben látta magát. A Kostunica fémjelezte DSS programja Koszovót és Hágát tekintve teljesen eltér a DS és G17 Plusz közgazdászai véleményétől. A gazdasági reformokról nem is beszélve. A demokraták koalíciókötésének fájdalmas tárgyalásait egy erős személyiség meg tudná könnyíteni. Napjaink szerb politikájában azonban az erős politikus igazi hiánycikk. Tito személyközpontú, hatalmi politikáját Milosevics tudta átörökítem. Egy Djindjcs kellett ahhoz, hogy a szétforgácsolt ellenzékből egy ütőképes DOS-t állítson fel 2000 nyarán. Ma egy politikailag szalonképes, „erős” ember, egyszersmind egy kormányfő kerestetik Belgrádban. A hétvége igazi nyertese az a Vük Draskovics, aki a 2000-es rendszer- és korszakváltó parlamenti választások során simán bukott ki a parlamentből. Akkor megbüntették a választók, mert nem volt hajlandó együttműködni a DOS-szal. A bosz- szúért lihegő, sokáig számkivetett politikus most diktálhatja a kormányalakítás feltételeit. Summa summárum, a kérdés egyszerű: ha Seselj és Vük Draskovics a győztes, akkor ki vesztett? Van egy rossz sejtésem. Gyaníthatóan az egész ország. Seselj egy korábbi választás alkalmával (Képarchívum)- Ezzel még tartoztam neked az óesztendőben! (Ľubomír Kotrha rajza)
