Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-30 / 297. szám, kedd
9n77T335"70'5Ö2T 20 03. december 30., kedd www.ujszo.com Ára 9,50 korona (előfizetőknek 8,50 korona) 56. évfolyam, 297. szám Szerbiában a radikalizmus győzött, de Seselj vajda nem tud kormányt alakítani Képviselet nélkül a vajdasági magyarság Az év végi kiárusítást januári áremelés követi majd. Az élelmiszerek átlag 5 százalékkal drágulnak. (TASR-felvétel) Leginkább a cukor drágulhat, de többe kerül majd a marhahús és a tejtermékek is Év végéig érdemes alaposan bespájzolni az élelmiszerekből Belgrád. A szélsőséges nacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) megnyerte az előrehozott parlamenti választást, de nem tud kormányt alakítani sem önállóan, sem a Szerbiai Szocialista Párttal (SPS). Miután egyetlen magyar párt sem jutott be a parlamentbe, a VMDP a délvidéki magyar pártokat tömörítő koalíció létrehozását javasolta. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A még nem hivatalos végeredmények szerint a részvételi arány 59,3 százalékos volt. Az SRS a szavazatok 27,7 százalékával 82 helyhez jutott a 250 fős parlamentben. A mérsékelt nacionalistának tekintett Szerbiai Demokrata Párt (DSS) 18 százalékot (53 mandátum), a balközép Demokrata Párt 12,6 százalékot (37 mandátum), a liberális közgazdászokból egy éve alakult G17 Plusz 11,7 százalékot (34 mandátum), az ugyancsak mérsékelt nacionalistának tekintett Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) és az Uj Szerbia (NV) nevű párt koalíciója 7,2 százalékot (23 mandátum), illetve az SPS 7,4 százalékot (21 mandátum) szerzett a törvényhozásban. TASR-HÍR Pozsony. Elhúzódhat a vallásoktatás, mint kötelezően választható tantárgy bevezetése az általános iskolák alsó tagozatán, jelentette be tegnap Martin Frone. Az oktatási miniszter szerint meg kell várni a parlament döntését a Szentszékkel kötött szerződéssel kapcsolatban, mert annak hatályba lépéséhez a honatyák beleegyezésére is szükség van. Arról ő = Athén. Rosszul kezdődött, jól foly- = tatódott, majd igen rosszul végződött az észak-koreai zászló alatt hajózó Elisabeth teh.erhajó legénységének karácsonya. Szerdán a hajó zátonyra futott egy viharban és félig elsüllyedt Szantorini sziget közelében. A görög parti őrség menekítette ki a nyolcfős ukrán legénységet, majd kórházba vitték őket kiNem jutott be a törvényhozásba az Együtt a toleranciáért koalíció, amelynek egyik meghatározó pártja a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ). A19 kisebbségi és regionális pártot tömörítő szövetség közel négy százalékot szerzett, vagyis nem érte el a parlamentbe való jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt. Nem jutott a parlamentbe a Vajdasági Reformpárt által létrehozott koalíció sem, amelynek tagja volt az Ágoston András vezette Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP). A szélsőséges Vojiszlav Seselj nevéhez kötődő SRS nem tud kormányt alakítani sem önállóan, sem Szlobodan Milosevics pártjával, az SPS-el. A DSS, a DS és a G17 Plus korábban úgy nyilatkozott, hogy semmi szín alatt nem fog közösködni a milosevicsi múltat idéző pártokkal. Másrészt viszont belgrádi politikai elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az említett három párt között feszülő mély ellentétek, programjuk és eszmeviláguk olyannyira eltérő egymástól, hogy nehéz lesz tartós koalíciót alakítaniuk. Seselj pártja tegnap máris koalíciós ajánlatot tett Vojiszlav Kostunica volt jugoszláv államfő pártjának, a DSS-nek, amely egyelőre nem reagált a hírre. A vasárnapi parlamenti választás gyökeresen megváltoztatja a szerbisem tudott nyilatkozni, hogy az egyezmény mikor kerül a parlament elé. A keretegyezményben, mellyel a Vatikánnal kötött alapszerződést akarják kiegészíteni, az állam vállalja, hogy a katolikus egyház által üzemeltetett iskolákat az állami iskolákkal azonos mértékben támogatják. A szerződés-kiegészítésben az is szerepel, hogy ha a szülők kérik, már az óvodákban is lehet vallást oktatni, az alsó tagovizsgálásra. A görög televíziós társaságok több megható riportot is sugároztak róluk, ők pedig meghatva mondtak köszönetét, s ajándékot nyújtottak át megmentői- nek. Amikor azonban a parti őrség visszatért, hogy átvizsgálja a hajót, kiderült, hogy rakománya nem cement, mint az az okmányokban szerepelt, hanem 35 tonna csempészcigaretta. A tengerészek ellen már vádat is emeltek csempészés miatt. ai politikai porondot. A választás erőteljes jobbratolódást, a radikális és mérsékelt nacionalisták népszerűségének jelentős növekedéséről tanúskodik. Az eddigi szerbiai parlamentben két tucatnyi párt volt, az újban már csak öt nagy párt, illetve egy kétpárti koalíció lesz. Két feltételezett háborús bűnös - Szlobodan Milosevics, az SPS és Vojiszlav Seselj, az SRS elnöke - is képviselői székhez jutott a parlamentben. Egyelőre azonban nem foglalhatják el helyüket a törvényhozásban, mert jelen pillanatban a hágai Nemzetközi Törvényszék scheveningeni börtönében várnak ítéletükre. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) tegnap a délvidéki magyar pártokat tömörítő koalíció létrehozását javasolta, miután egyetlen magyar párt sem jutott be a köztársasági törvényhozásba. A VMDP közleményben tudatta, hogy a párt a legrövidebb időn belül a nyilvánosság elé lép a Vajdasági Magyar Koalíció megalakítására vonatkozó elképzeléssel. Ágoston András pártelnök sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy ilyen koalíció már a parlamenti választás előtt nem jöhetett létre. Kasza József, az Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke gyalázatosnak nevezte, hogy választási eredmények fényében Ágostonék ilyen kezdeményezésekkel állnak elő. Kasza szerint a radikálisok sikere az országban zajló „nemzeti megújhodásnak”, a szegénységnek, az európai közösség téves helyzetmegítélésének tudható be, s szerepe volt ebben annak is, hogy a hágai törvényszék „csak akkor kezdett követelőzni, amikor Szerbiában már állt a bál”. Arra utalt, hogy Hága alig egy hónappal a novemberi elnökválasztás előtt tette közzé négy szerbiai tábornok vádiratát, s ezzel sokak szerint nagyban hozzájárult a radikálisok megerősödéséhez. zaton pedig kötelezően választható tantárggyá teszik. Az oktatási minisztérium korábban 11 bejegyzett szlovákiai egyházzal írt alá hasonló szerződést, de a katolikus oktatásról szólót az ANO azzal vétózta meg, hogy a Vatikánnal kötött egyezményt csak a parlament hagyhatja jóvá. Később a liberálisok véleményének adott igazat a KDH-s Dániel Lipšic által vezetett igazságügyi minisztérium is. Fújatni fognak a rendőrök Szilveszteri razziák Pozsony. Baráti jó tanáccsal szolgált tegnap a belügyminiszter a gépkocsivezetőknek, mégpedig azzal, hogy szilveszterkor ne fogyasz- szanak alkoholt, ha a volán mögé ülnek. Vladimír Palkó hozzátette, szilveszter éjszaka országszerte átfogó közúti ellenőrzések lesznek, a sofőröket fújatni fogják, és egyetlen korty alkoholt sem néznek majd el a rendőrök. (SITA) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A szilveszteri ünneplésre és 2004 első napjaira ma és holnap érdemes élelmiszerből bespájzolni, ugyanis eddig lehet 14 százalékos általános forgalmi adóval megvásárolni az érintett termékeket. Az év végi utolsó nagybevásárlást követően ugyanis az élelmiszerek után magasabb, 19 százalékos áfát számolnak fel a kereskedők. A hazai élelmiszerforgalmazók berkeiből érkező információk szerint a termékeik januártól átlagosan 5 százalékkal drágulnak, a cukorpiacon pedig egyenesen 10 százalékos áremelés várható. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter úgy látja, már a jelenlegi árszint is olyan magas, hogy csak a magasabb áfakulcs mértékével lehet növelni az árakat. A Mezőgazdasági Kutató Intézet prognózisa az élelmiszerek 3 és 7 százalék közötti drágulásával számol; a jelentősebb emelkedés döntően a marhahúsra, a tejtermékekre, a tojásra és a cukorra vonatkozik. A péksütemények esetében sem zárható ki radikálisabb ármódosítás, ugyanis idén nagyon rossz Pozsony. A 2004-es évtől a lakosság több mint 25 százaléka tart, derült ki az MVK közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből, ezzel szemben a megkérdezettek 32,2 százaléka pozitív változásokban reménykedik. Optimizmussal és örömmel telve csak 5,8 százalék várja az új évet, míg félelemről 12,4, teljes esélytelenségről 6 százalék beszélt. Ha a kifognák a mesebeli aranyhalat, mely három kívánságot teljesítene, 43,1 százalék egészséget kérvolt a gabonatermés, ami a jövő év folyamán negatív hatást gyakorolhat. A képhez hozzátartozik, hogy jövőre viszont valamivel olcsóbb lehet a zöldség és a gyümölcs, továbbá a sör is, mivel az utóbbi termék- csoport esetében az augusztusi drágulás 14 százalékos fogyasztási visszaesést eredményezett. A fogyasztók visszacsalogatása érdekében ezért a sörgyártók némi árengedményekre is hajlandók lesznek. A 2004 májusi európai uniós tagságunknak kettős hatása lesz: egyrészt néhány agrártermék a kisebb behozatali vám miatt olcsóbbodik, másrészt a szigorúbb előírások hatására a húsfélék tovább drágulhatnak. Adrián Ďurček, a COOP Jednota üzletlánc vezetője közölte: a gyártók eredetileg magasabb áremelkedést szorgalmaztak, mivel a vásárlókra szerették volna átruházni az emelkedő energiaárakat is, azonban a konkurencia nyomására elálltak a radikálisabb lépésektől. A jelzett ármozgások már eleve tesznek róla, hogy még jobban kiürüljön a polgárok pénztárcája, emellett januártól „filléres gondjaink” sem lesznek, hiszen december 31ne, pénzt és egyéb anyagi javakat pedig 22,6 százalék. Megfelelő munkahelyet, karriert, előléptetést 18,1 százalék, nem anyagi javakat 15,9 százalék, politikai és szociális értékeket a megkérdezettek 12,7 százaléka kérne a csodatévő haltól. A politikai és szociális értékeken belül 2,6 százalék békét, 2,3 százalék új kormányt, 2 százalék pedig jobb politikai vezetőket szeretne. A megkérdezettek egy kis csoportja a szocializmus visszatérését szeretné, egy másik a vallási előírásoknak megfelelő életvitelt szeretne elérni, (s, t) vei érvényét veszítik a 10 és a 20 filléresek. Á képet némileg árnyalja, hogy a kereskedők az elkövetkező napokban Szlovákia szerte megkezdik a karácsonyról fennmaradt áru kiárusítását. Ha még az ünnepeket követően is maradt pénzünk, akkor akár 30-70 százalékkal olcsóbban juthatunk hozzá a ruházathoz, a cipőkhöz, valamint a pipere- és sportcikkekhez is. A nagyobb üzletházak már a hétvégén engedtek az áraikból. Egyelőre nem számíthatunk lényegesebb áresésre azonban a bútorok, valamint a fogyasztói elektronika esetében, az üzletek ezek árát csak jövőre tervezik csökkenteni. További részletek a 9. oldalon, (t, só) A leginkább dráguló termékcsoportok ♦ Élelmiszerek ♦ Gyógyszerek ♦ Energia, víz ♦ Építőipari termékek ♦ Könyvek, sajtótermékek ♦ Szállodai, éttermi szolgáltatások Több az elégedetlen Rossz évet zár a lakosság harmada Pozsony. A lakosság közel egyhar- mada érzi úgy, hogy az idei év inkább rossz volt mint jó, 9,4 százalék szerint pedig teljesen rossz évről beszél, derült ki az MVK felméréséből. Nőtt az elégedetlenek száma, 2002-tőt inkább rossznak 27,3, teljesen rossznak 7,9 százalék tartotta. 2003-at csak 3,2 százalék látta nagyon jónak, a pozitív események 18,1 százaléknál voltak túlsúlyban. Tavaly 2,8, illetve 20 százalék válaszolt így. A megkérdezettek 41 százaléka szerint a rossz és a jó kiegyenlítette egymást. (SITA) Az ELI reformkormányt szeretne Brüsszel. Az Európai Bizottság reményét fejezte ki, hogy Szerbia - az ultranacionalista erők előretörése ellenére - folytatja az elkezdett reformokat és az Európai Unióhoz való közeledést. „Reméljük, hogy olyan kormány jön majd létre, amely elkötelezett marad a reformfolyamatok és az Európához vezető út folytatása mellett” - szögezte le a testület egyik szóvivője. Az EU idén úgy döntött, „folyamatos párbeszédet” kezd Szerbia-Montenegróval és a Nyugat-Balkán többi államával a reformok támogatásáról, s hosszabb távon felcsillantotta a belépés lehetőségét is, ennek azonban egyik feltétele a Hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködés. Egyelőre nem lesz kötelezően választható tantárgy az alapiskolák alsó tagozatán Csúszik a hittantanítás bevezetése Cement helyett csempészett cigaretta az ukránoknál Sitten a hajótöröttek KORRIDOR-HÍR Vegyes érzelmekkel várja az új évet a lakosság Mit kívánnánk, ha kifognánk az aranyhalat ÖSSZEFOGLALÓNK