Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-29 / 296. szám, hétfő
24 Panoráma ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 29. December 29 EGY GONDOLAT „A jó ember dicsősége a jó lelkiismeret tanúbizonysága.” Kempis Tamás NÉVNAP Tamás és Tamara Az iker jelentésű Tamás név nagyon régi, már a görög is az arameusból vette át. A Tamara héber név, és datolyapálmát jelent. Ma Aszpázia, Dávid és Jonatán, valamint Milada nevű ismerőseinket is köszöntsük! .MAiJVFORpU LÓINK 175 éve született Szendrey Júlia, Petőfi Sándor felesége. Heves érzelmeivel Petőfi nemcsak megannyi örömöt, de - akaratán kívül - sok fájdalmat is okozott feleségének, a fiatal költő halála után Júlia feleségül ment egy Horvát Árpád nevű történészhez. A szabadságharc bukásán és a forradalom legnagyobb költőjének elvesztésén búslakodó magyar nemzet soha nem bocsátotta meg Petőfi özvegyének, hogy újra fétjhez ment. 25 éve hunyt el Franyó Zoltán romániai magyar költő, író, műfordító. Ő fordította le Thomas Mann számára József Attila hozzá írott versét, s Ady egyik legjobb német nyelvű tolmácso- lója volt. Különösen jelentős életműkiadásának Ősi örökség című első kötete. Szinte valamennyi nyelven eredetiből fordított, lévén igazi nyelvzseni volt, 16 nyelven tudott. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 65 éves Jón Voight amerikai színész. 1978-ban mutatták be Hazatérés című fümjét, amelyért aztán megkapta az Os- car-díjat és az Arany Glóbuszt. NAPI VICC Két vállalkozó beszélget:- Hogy áll a pered adóügyben?- Győzött az igazság!- Akkor részvétem. Jennifer Lopez a parfüm, ruha, ékszer, napszemüveg és retikül után tavasszal megveti a lábát a fehérneműpiacon is. A nevét viselő szexis bugyikat húsvét környékén már ötszáz amerikai üzletben lehet majd kapni, (unó) (Képarchívum) Spanyol szappanbuborék-színjáték a barcelonai Katalán Nemzeti Színházban (Reuters-felvétel) Tovább gazdagodhat Levédette a nevét Robbie Williams London. Robbie Williams csatlakozott azon sztárok sorába, akik neve nem csupán egy művészt, hanem egy márkanevet is jelent egyben. Korábban többek között Madonna és David Beckham döntött úgy, hogy levédeti a nevét.. Most ugyanezt tette a britek legnépszerűbb énekese. Méghozzá abból a megfontolásból, hogy egyre többen húztak hasznot az ő nevéből. Eztán viszont egyetlen, nevével ellátott termék, póló, kulcstartó, CD, DVD, sapka stb. sem jelenhet meg az ő engedélye nélkül. Nem utolsó sorban, ha egy termékhez nevét adja, akkor a jövőben jogdíjat is kérhet ezért, így pénztárcája is tovább gazdagodhat anélkül, hogy bármit is kellene tennie ennek érdekében. (unó) Továbbra is hallgat a britek Mars-szondája Harmadszorra sem sikerült sem kapcsolatot teremteni azzal a brit gyártmányú kutató leszállóegységgel, amelynek karácsony első napján kellett a Mars talajára érnie. Az expedíciót ennek ellenére sikeresnek tartják, ugyanis a fő cél a Mars Express műhold Mars-körüli pályára állítása volt. MTI-JELENTÉS Az újabb kísérletet a már jó ideje -Mars körüli pályán keringő amerikai Mars Odyssey szonda tette meg a Beagle 2 leszállóegység jeleneinek fogására, amikor pénteken este elrepült a szonda kijelölt leszállási övezete felett, a próbálkozás azonban kudarcot vallott - jelentették be a kutatási program hivatalos internetes honlapján. Az Európai Űrügynökség (ESA) által a szomszédos bolygóra juttatott, Beagle 2 nevű kis méretű egység jeleit a tervek szerint először is Mars Odyssey szondának kellett volna fognia, de nem járt sikerrel. A leszállóegység fő feladata a robotkarja által kiemelt talajminták vegyelemzése Tenne az esetleges marsbeli élet nyomainak megtalálása végett. Az európai kutatók második reménysége a hatalmas brit rádióteleszkóp, a Jodrell Bank volt, amelynek csütörtök éjjel és péntek kora hajnal között volt két és fél órán át lehetősége pásztázni a Mars felszínének azon térségét, ahol a Beagle 2-nek le kellett szállnia. Ennek az ablaknak a bezárulJanuártól optikai úton meg lehet kísérelni a Beagle 2 megtalálását. táig sem érkezett meg azonban a rádiójel, amely bizonyítaná: a szonda túlélte a leszállást. A kudarc nem tekinthető véglegesnek - jelezték szakértők a pénteki sikertelen kapcsolatfelvétel után, mivel mind a Mars Odyssey-nek, mint a Jodrell Bank rádióteleszkópnak lesz még több lehetősége is a következő napokban a Beagle 2 keresésére, és nemsokára maga az európai anyaűrhajó, a Mars Express is olyan pozícióban lesz, hogy antennáival rálát a leszállási övezetre. A Beagle 2 a Mars Expressről vált le, még mielőtt a hordozó egység Mars körüli pályára állt volna. Az ESA első ilyen jellegű kutatóprogramjának nagy részét egyébként is a Mars Express hivatott lebonyolítani; a leszállóegység ötlete csak a tervezés kései szakaszában született meg. A keringő egység feladata víz, jég, valamint az élethez elengedhetetlen vegyületek kutatása a Mars felszíne alatt. Az európai űrkutatási központ szakértői hangsúlyozzák, hogy a Mars Express célba érése önmagában is jelentős siker. A szondának nagy erejű sztereó kamerái vannak, amelyekkel - ha minden más módszer kudarcot vall - januártól optikai úton meg lehet kísérelni a Beagle 2 megtalálását a Mars felszínén. Lógásgátló chiplcártya HÍRÖSSZEFOGLALÓ Nagykanizsa. „Kártyázással” kezdik a második félévet a nagykanizsai Széchenyi István és Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskola tanulói: január elejétől próbaüzemei ugyanis az iskolában felszerelt chipkártyás beléptető rendszer. Az alapvetően műszaki-technikai jellegű, két külön épületben működő és közel 1800-as létszámú kanizsai középiskolában állandó gond volt a diákok tanórák alatti követhetetlen ki-bejárkálása, annak igazolt, vagy igazolatlan volta és a beérkező idegenek számontartása. „Ezért döntöttünk a tantestületben csak lógásgátlónak titulált rendszer telepítése mellett: mindkét épületbe csak egy terelőkarral ellátott, számítógéppel összekapcsolt kártyaleolvasó révén lehet ki-be- járni, a személyes adatokat tartalmazó plasztiklap segítségével” - tájékoztatott Mérksz Andor. Az osztályfőnökök pillanatok alatt ellenőrizhetik a napi vagy órai hiányzókat is a számítógép segítségével. Bejelentett vendég érkezésekor, vagy szülői értekezlet idején is csak a szükséges rövid időtartamra kapcsolják ki a beléptetőt. Természetesen a tanárokat, szakoktatókat is ellátják plasztik kártyával. Mérksz Andor azzal indokolta a „lógásgátló” rendszer felszerelését, hogy a „kapun való belépéstől a távozásig az iskola feledt diákokért”, másrészt" az- „értékes* műszaki berendezésekkel, eszközökkel rendelkező intézmény vagyonvédelme sem mellékes ügy” - tette hozzá. A kanizsai szakképző iskola beléptető rendszerének próbaüzemére a téli szünidő utáni napokban, folyamatos működtetésére pedig január közepétől kerül sor. (MTI, Korridor) A harmadik kísérlet után sem adták fel a reményt, hogy megtalálják a Beagle 2-t Nemcsak a diákokat, hanem a tanárokat is ellenőrzik Kos: Legyen hálás, mivel mostanában meglehetősen szerencsésnek mondhatja magát szinte minden ügyet illetően. Vigyázzon az éles tárgyakkal, mert megvághatja magát. Bika: A mai napot töltse pihenéssel, ne foglalkozzon az otthoni feladatokkal, próbáljon meg kikapcsolódni. A délutánt kedvesével tölti, új oldaláról ismerheti meg. Ikrek: HOROSZKÓP Oroszlán: Ma lehetősége lesz rá, hogy végre alaposan kipihenje magát. Ha vásárolni szeretne, előtte hívja fel barátját, aki néhány új helyet ajánlhat. Szűz: Ha eddig magányosnak érezte magát, akkor ez az állapot véget ér, még egy új, boldog szerelemben is reménykedhet. Legalább nem ünnepli majd egyedül az évvégét. Mérleg: Ezen a napon megtalálja az eszmei partnert, akinek a segítségével megE23 Nagyon szerencsés napja lehet. Karriere építése közben nagyobb pénzturfed valósíthatja személyes terveit. Gyermeke egy probléma megoldásában a segítségét kéri. Rák: Ha egyedülálló, akkor bezárkózik a lakásába, és ott szomorkodik, ahe- hogy kimozdulna, eljárna valahova szórakozni, ahol sok új emberrel ismerkedhet meg. összeget kaphat, beérik munkája gyümölcse. Hangsúlyozom, hogy itt sok pénzről lehet szó. Skorpió: Személyisége függetlenségre irányuló vonásai fokozottabban érvényesülhetnek. Szeretne szabad ember lenni. Ez kihat munkahelyi és magánéleti szerepeire is. Nyilas: Sokféle hatás érheti - pozitív és negatív egyaránt. Önkibontakoztatása ezen a téren szépen halad, de munkája során tapasztalhat kollegái részéről irigy megnyilvánulásokat is. Bak: Egyre nagyobb a zűrzavar a munkahelyén, és nagyon oda kell figyelnie, hogy nehogy elhibázzon valamit. Ne legyen öntelt barátai előtt, mert könnyen megsértődhetnek. Vízöntő: Egy baráti összejövetelen végre kibékülhet egyik ismerősével, akivel nemrég összeveszett egy apróság miatt. Ne tegyen senkinek meggondolatlan ígéretet. Halak: A dolgok most nem biztos, hogy a kedve szerint alakulnak. Valahogy nem akar összeállni a kép. Ez azért van így, mert energiáit sokkal inkább az otthoni ügyei kötik le. Pórul járt a jószívű főnök Karácsonyi pulykaadó London. Kellemetlen karácsonyi meglepetésben volt része annak a brit munkaadónak, akinek az volt a jó szokása, hogy minden évben egy-egy karácsonyi pulykát ajándékozott alkalmazottainak: a brit adóhivatal ugyanis több évre visszamenőleg adót rótt ki rá, „adóköteles béren kívüli juttatásnak” minősítve az adományt. Martin Weeks huszonhárom esztendővel ezelőtt honosította meg ipari vállalkozásánál a „karácsonyi pulyka mint prémium” szokását. A rettegett brit adóhivatal, az Inland Revenue azonban az idén felfedezte a juttatást, és hat évre visszamenőleg összesen hatezer font adóhátralék megfizetésére kötelezte Weekset, egy-egy pulykát tizenhét fontjával számolva. A dühös brit vállalkozó fizetett, de egyben panaszt is bejelentett a hatóságnál, amely - bizonyára karácsonyi hangulatában - végül megenyhült, és közölte, hogy visszafizeti Weeksnek a már átutalt összeget. (MTI) NAPTÁR Hiiar/éf www.ujszo.com E-mail: redakda@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Korpás Árpád - régió (59233436), J. Mészáros Károly - sport (59233431) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos Királyhelmec: 0907/773835, Kassa: 055/6002225, 0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30, 811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548,6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vývoz tlače, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. oi arlJut”« /