Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-23 / 294. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 23. Interjú František Mikloško véleménye szerint Szlovákiának szüksége van Szent István-emléknapra is, mert a szlovákok történelme nem Ľudovít Štúr megszületésével kezdődött Gyógyír lehet a jó humor a nehéz pillanatokban Humora kifogyhatatlan, aranyköpései legendásak. So­hasem volt autója, nincs tévé- készüléke, mobiltelefonja, számítógépe, pedig matema­tikát végzett. Harcolt a kom­munizmus ellen, ő volt az el­ső szabadon választott házel­nök. Ötvenhat éves, eredeti­leg labdarúgó akart lenni, most viszont az államfői tiszt­ség felé kacsingat. Keresz­ténydemokrataként állítja: szereti a magyarokat, és nél­külük el sem tudja képzelni a jövőt. František Mikloškóval beszélgettünk. B. SZENTGÁLI ANIKÓ A csengőjére csak F. M. van kiírva. Rejtőzködik? Nincs kedvem kiírni az egész neve­met, mert volt idő, amikor a Mik­loško név nem kis ellenszenvet vál­tott ki. Miért nem F. C. M. ? A Cirillt csak azért kaptam, hogy édesapám kiengesztelje anyámat. O Cirillnek szánt, de megbetegedett, úgyhogy apám vitt a templomba. Útközben azzal a pappal, aki meg­keresztelt, megegyezett, hogy Xavé- ri Ferenc leszek. De hogy édes­anyám kedvére tegyen, a keresztle- velembe a Cirill és a Ferenc is beke­rült. Ha legénykedni akarnék, F. X. lenne az aláírásom. A cirilles törté­netet csak azért húztam elő a közel­múltban, mert már nem nagyon volt miről beszélnem, valamivel fel akar­tam kelteni a figyelmet... Annyira unatkozott vagy kiégett, hogy ilyesmire fanyalodott? Tizennégy éve politizálok, ennyi idő óta kell érdekeseket mondanom! A vénülő színésznőknek is gondot okoz mulattatni a közönséget. A vésztartalékhoz kellett nyúlnom. Azt hinné az ember, az ön humora kifogyhataüan. Vicceltem, önirónia volt. Tényleg szellemes ember vagyok. Ezt a csa­ládomnak köszönhetem: nagyon boldog gyerekkorom volt. Anyám vi­dám és okos teremtés volt, apám pe­dig szerette a sportot, belőlünk is sportolókat akart nevelni. Ezért ere­detileg híres futballista akartam len­ni, aki a reménytelen helyzetben, az utolsó pillanatban berúgja a győztes gólt, és a nézők tűzbe jönnek. Gyer­mekálmok... A parlamentben is ízes megjegy­zéseivel gyakran célba talál... Kétségkívül néhányszor lázba hoz­tam a képviselőket, de nem biztos, hogy mindig örültek neki. Mit szól ahhoz, hogy Viliam Ve- teška, a parlament HZDS-es alel- nöke a múlt héten magyarul is kel­lemes ünnepeket kívánt a Házban? Ez jelentős fejlődés, akárcsak az, hogy az MKP már másodszor van a kormányban. Természetes, hogy a magyarok az ország dolgaiért fe­lelősséget vállalnak, állandóan jelen vannak a szlovákiai közéletben. El­jön olyan idő is, amikor Szlovákia köztársasági elnöke magyar nemze­tiségű lesz. De csak ön után? Az bizony jó lenne, előkészíteném a terepet. És ha magyar lenne Szlovákia first ladyje? Nem okozna gondot magyar hölgyet feleségül venni. Csakhogy egyálta­lán nem vagyok képes megnősülni. Az ötvenes években Nyitra környé­kén éltem, és akkoriban a környeze­temben sokan csak magyarul be­széltek. Ezt nem azért mondom, mert az Új Szónak nyilatkozom. Nyitra annak idején kozmopolita vá­ros volt. Két bátyám és a nővérem zongorázni tanult, de mindannyian csődöt mondtak, ahogyan én is a he­gedűvel. Mivel a szüleim tanítók voltak, nem adták fel, beírattak trombitára, de az sem ment. Anyám nem nyugodott bele, hogy csak a sporthoz értsünk, és mivel ő és a nagyszüleim kitűnően bírták a ma­gyart, a nővéremmel együtt három évig magyarórára járatott. Sajnos, később elfelejtettem magyarul. Most viszont vénségemre lassan eszembe jut ez-az. Ha még tudott volna magyarul, akkor Budapesten, amikor átvette az Esterházy-emlékérmet, magya­rul beszélt volna? Nem, mert valamivel ellensúlyoz­nom kellett, hogy szlovák létemre odamentem. Úgyhogy mindenkép­pen szlovákul szólaltam volna meg. Nem bánta meg, hogy átvette az érmet? A szlovákoknak nem na­gyon tetszett. Időről időre a szememre vetik, de nem bánom. Életem egyik fontos története az Esterházy-história. A múlt rendszer vége felé összeállítot­tam egy könyvet a kommunizmus alatti üldözésről, és rábukkantam egy idős papra, akit 1950-ben élet­fogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. A lipótvári börtönben betegeske­dett, és egy szobában feküdt az ak­kor már súlyos tüdőbajban szen­vedő Esterházy gróffal, aki elmesél­te neki az életét. Amikor házelnök voltam, és Esterházy Alice Szlováki­ába látogatott, részt vettem a pozso­nyi Szent Márton-dómban tartott misén és emlékünnepélyen, hogy ta­núságot tegyek Esterházy János utolsó éveiről. Elmondtam, hogy a gróf szentként halt meg. Lányának pedig átadtam, amit az édesapjáról írtam. Csodálom és tisztelem őt, gyönyörű asszonynak tartom, aki­nek ugyancsak érdekes az életútja. Apját alig 12 évesen látta utoljára, és én azon kevesek közé tartozom, akik mesélni tudtak neki róla. A lipótvári archívumban találtam egy levelet, melyet Eszterházy írt neki 14. szüle­tésnapjára. A szöveget több helyen pirossal aláhúzták, soha nem pos­tázták. Egy pillanatig sem haboz­tam, odaadjam-e neki, ahogyan azon sem gondolkodtam, elmenjek- e Budapestre. Bármennyire politika­ilag ellentmondásos személyiség is Esterházy, életútja és embersége megragadott. Olykor önről is mondják, hogy el­lentmondásos személy. Állítja, hogy semmi baja a magyarokkal, másrészt emlékszünk még a vá­lasztások előtti kijelentéseire... Elismerem, volt két ellentmondásos megnyilvánulásom, vállalom érte a felelősséget. Az egyik a státustör­vénnyel kapcsolatos. Szlovákiai po­litikusként nem fogadhattam el egy másik ország területén érvényesí­tendő jogszabályt... ... csakhogy az nem érvényesült... ... mert a politikusok éberek voltak, és idejében felemelték a hangjukat. De kérem, hagyjuk ezt, szerencsére már lezárult. Aldcor is lényegében az volt a gond, hogy Budapest előzetes tárgyalások nélkül fogadta el a tör­vényt. Máshogyan alakulhattak vol­» Megszűnnek a határok. Ez óriási próba lesz számunkra, hiszen Budapest mágnesként vonzza . a magyarokat. \\ na a dolgok, ha még a norma meg­szavazása előtt Pozsonyt partner­ként kezelik. De tudjuk, hogy Ma­gyarországon is akkor más volt a hangulat. A státustörvénnyel kap­csolatban egyebek mellett azt is mondtam, hogy elfogadásával lélek­ben megújul Nagy-Magyarország. Budapest olyan, mint egy mágnes, lenyűgöző város, egyszerűen vonz­za a magyarokat. Bugár Béla többször hangsúlyoz­ta, az MKP nem szorgalmaz terü­leti autonómiát. Viszont miért baj az, ha szellemileg Budapesthez kötődik valaki? Ez rendjén van, senki nem róhatja fel a magyaroknak, hogy szívük oda húz. Azon sem csodálkozom, ha va­laki azt mondja, jobban érzi magát Pesten, mint Pozsonyban, hiszen ott magyarul beszélnek, és áž anya­„Nem okozna gondot magyar hölgyet feleségül venni. Csakhogy egyálta­lán nem vagyok képes megnősülni." (Somogyi Tibor felvétele) nyelv erős kötelék. Csakhogy a stá­tustörvény nemcsak szellemi, ha­nem pénzbeli köteléket is ki akart alakítani... Ha így közelítjük meg a kérdést, akkor azt is el kell mondani, hogy az anyagi segítség célja éppen az volt, hogy a magyarok szülőföld­jükön maradjanak, hogy ott anya­nyelvükön tanulhassanak. Ha én egy nem túl gazdag állam lennék, örülnék, ha kívülről pluszsegítsé­get kapnék, hogy állampolgáraim műveltek legyenek. Miért irigyel­ném tőlük ezt az ajándékot? Értem és lényegében egyetértek. Vi­szont a nemes cél elérése érdekében nem jó módszert alkalmaztak, kez­dettől egyeztetni és tárgyalni kellett volna. Most megvallom másik el­lentmondásos megnyilvánulásomat is. Ezt még nyilvánosan nem ismer­tem be. A megyefőnök-választáskor azt mondtam magyar koalíciós part­nereimnek és Nyitra megyei baráta­imnak, hogy a Kereszténydemokra­ta Mozgalom nyíltan nem támogat­hat magyar jelöltet, mert Nyitra még nem érett rá. Bár az ötvenes évek­ben magyar város volt, azóta óriási változáson ment keresztül, polgár- mestere a Szlovák Nemzeti Párt em­bere volt. Nyitra egyfajta jelképpé vált a szlovákok szemében, úgyhogy egyelőre elképzelhetetlen egy ma­gyar nyitrai megyefőnök. Egyszer meg kell törni a jeget. Igen, ezért mondtam, hogy egyszer magyar nemzetiségű lesz az államfő vagy a házelnök. De a szlovák-ma­gyar kapcsolatokat pihentetni kell, időre van szükség, hogy a sebek be­gyógyuljanak. Ránk nehezednek a régi sérelmek, gyanakszunk egy­másra, meg kell tanulnunk ezt le­küzdeni. Inkább türelmes, mint gesztuspolitikus vagyok. Elhiszem, hogy a KDH megyefőnökkel kapcso­latos álláspontja sértette és megbán­totta a magyarokat, de abban a pil­lanatban úgy láttam, Szlovákia erre még nem készült fel, és gesztusok helyett inkább türelmesen kell közö­sen előre araszolnunk. A gesztusoknak is van értelmük. Támogatná például a húszszáza­lékos kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentését? Igen, de a tíz százalék pszichológiai szempontból nem jó szám. Szlováki­ában tíz százalék körül van a magya­rok számaránya, és a tízszázalékos nyelvküszöb olyan érzetet kelthet­ne, mintha egész országban be akar­nánk vezetni a kétnyelvűséget. • Vagyis ha tizenkettőt vagy nyol­cat javasolnának, már rendben lenne? Igen. Szerintem öt év múlva már a tízzel sem lesz gond. Az MKP képvi­selői az elmúlt tizennégy évben konstruktív, megbízható partnere­ink voltak, ám néhány magyar poli­tikusnak volt egy két szerencséden kijelentése. Antall József halálának 10. évfordulója alkalmából írtam egy méltató beszédet, mert tiszte­lem őt, de ugyanez a politikus azt mondta, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének érzi magát. Ami valahol mégiscsak rendben van, de vegyük figyelembe Szlovákia sajátos helyzetét. Romá­niában ugyan jóval több magyar él, de az ország is nagyobb. Jugoszlávi­ában kicsit kevesebben vannak. Szerintem Szlovákia a leggyengébb láncszem. Pozsony kétszer olyan ér­zékenyen reagál Budapest kijelen­téseire, mint mások. Nemrég meg­jelent Magyarországon egy könyv Szlovákiáról, mely Felvidéket említ, és egyes szavak olykor rossz érzetet keltenek. Nem csak azért, mert a szlovák­ság sokáig elutasította a közös szlovák-magyar történelmet, és a szlovák iskolákban nem foglal­koznak a közös múlttal? Amit az ember nem ismer, automatikusan ódzkodik tőle és gyanakszik. Ezeréves közös történelem köt össze minket, ez mindenben megnyilvá­nul. Göncz Árpád elnök úr minden­hol terjesztette, hogy a magyarok és a szlovákok természete nagyon hason­ló. Közös történelmünk 1918-ban szakadt meg, abban a pillanatban, amikor Szlovákia rendkívül rossz helyzetben volt, már-már teljesen fel­szívódott. Akkor közbeléptek a cse­hek, és átestünk a ló másik oldalára. A szlovákok nem ellenezték a csehsz­lovák magyarellenes politikát, mert még elevenen élt emlékezetükben a 19. század vége. 1918-tól olyan törté­nelmet írtunk, mely szinte teljesen ki­zárta a szlovák-magyar együttélést. Pavol Hrušovský házelnök újévi be­szédében először mutatott rá a két nemzetet összekötő, közös múltra, és ezt céltudatosan vállalnunk kell. Szlovákia legrégibb emléknapja Ľudovít Štúr születésének a napja, mintha történelmünk csak Ľudovít Štúrral kezdődött volna. Szükségünk van egy Szent István-emléknapra, meg kell emlékeznünk a nagyszom­bati egyetemről, a pozsonyi királyko­ronázásokról is. Ön úgy fogalmazott, uniós csatla­kozásunk után olyan helyzet áll elő, amilyen Szent István király megkoronázása után volt tapasz­talható. Mire gondolt? Megszűnnek a határok. Ez óriási próba lesz számunkra, hiszen Buda­pest mágnesként vonzza a magyaro­kat, és ha Pozsony nem alakítja ki saját arculatát, hangulatát és lelkét, akkor pórul járunk. Sok múlik a mi magyaljainkon is és azon, ők ho­gyan képzelik a jövőjüket Szlovákiá­ban. Egyszer egy szlovákiai magyar hölgy bevallotta nekem, hogy nem tudja, hova tartozik. Szlovákiában nem érzi otthon magát, Budapesten sem leli a helyét, mintha ott sem fo­gadnák be, mert nyelvileg és szoká­saikkal eltávolodott az anyanem­zettől. Ez lehet egyedi eset, mégis ta­nulságos. Ideális az lenne, ha a mi magyaljaink valóban itt éreznék ott­hon magukat. Továbbra is szorosan kötődnének Budapesthez, mégis sa­játos, csak rájuk jellemző kultúrát alakítanának ki, miközben teljes fe­lelősséget vállalnának Szlovákia sorsáért. Természetesen a szlová­koknak sem szabadna nehezmé­nyezniük a mi magyaljaink buda­pesti kötődéseit. Én magyarjaim, mi magyarjaink - ezt a kifejezést nem először hasz­nálja. Egyszer ezt megtoldotta az­zal is, hogy szívesen teljesítené a magyarok kívánságait, hogy jól érezzék magukat Szlovákiában, csak azt nem tudja, mit akarnak. Bárhogy faggatja is őket, mintha nem tudnák megfogalmazni, ho­gyan képzelik a jövőt. Mi lenne, ha mégis feleségül venne egy ma­gyar lányt? Ha elnök lesz, az or­szágnak lesz első asszonya. Mivel magyar lesz, megkezdi a terep előkészítését egy magyar elnök számára. Ráadásul a magyar asszonytól biztosan megtanulná, mi kell a magyaroknak. Érdekes felvetés, mellyel komolyan foglalkoznom kellene. Kár, hogy nincs időm a nőkre. Barátnőim kö­zött egyébként voltak magyar höl­gyek, és nagyon szép teremtések, úgyhogy tényleg nem okozna gon­dot. De én már nem fogok megnő­sülni. Arról azonban meg vagyok győződve, hogy a szlovákoknak szükségük van a magyarokra. Óriási erőt ad, ha olyan valakivel kell együtt élni, akinek más a világlátá­sa, máshogyan gondolkodik és érez. A többségi nemzet fejlettsége azzal mérhető, hogyan viszonyul a vele együtt élő kisebbségekhez. Amikor azt mondtam, nem tudom, mit sze­retnének a mi magyaljaink, átérez- tem problémájukat. Ugyanezt érez­ték a szlovákok, amikor nem voltak képesek megfogalmazni, mit is akarnak a csehektől, hogy el aka- runk-e szakadni, nem jobb-e együtt, hogyan akarunk élni. Államfőként kifogyhatatlan erő­forrás lesz? Mi másért indulnék a választáson? Mert egy olasz jós megmondta. Csakhogy ő katasztrófáról is beszélt. Egész filozófiám abból áll, hogy megfontoltan haladok előre. Egye­sek ezt lustaságnak tartják... Ezért jár későn, legalább egyórás késéssel a parlamenti ülésekre? Igen, fel a dombra, le a völgybe. Imádom a Magas-Tátrát, mert ott csak lépésben lehet haladni, más­képpen nem lehet bírni szusszal. A kommunizmus alatt is türelmesen, lassacskán dolgoztam. Megalkuvás nélkül akarom elérni a célomat. Vagyis a focipályáról türelmesen az elnöki székbe álmodta magát. így is lehet mondani, és remélem, az utolsó pillanatban berúgom a győz­tes gólt. Milyen egy agglegény karácso­nya? Magányos, de ezt szeretem. Nyitrán leszek egy olyan házacskában, melynek udvarán még télen is kuko­rékol a kakas, és mindent csend övez. Imádom. Esedeg írni fogok. Számítógépen? írógépen. Van egy kedves, régi, né­met írógépem, mely fizikai kihívás számomra. Ezt is imádom. Hrušovský azt mondta, elküldi számítógépes tanfolyamra, mert egy államfő nem lehet technikai antitalentum. Meg is bántott vele, mert elfelejtette, hogy korábban a Műszaki Kiberneti­kai Intézetben dolgoztam: ott volt az első szlovákiai számítógép, azzal végeztem különböző matematikai számításokat. Ugyanígy a szemem­re szokták vetni, hogy nincs autóm és telefonom. Kérem alássan, az egyik mobilcég első telefonhívását én végeztem el! Megelégszem azzal, hogy a dolgokat bevezessem a gya­korlatba, megmutassam az embe­reknek, hogyan kell használni, akik meg örömüket lelik benne, csak ját­szadozzanak velük. És Bushsal hogyan fog telefonál­ni? A politikusok szeretnek dicse­kedni, ha az USA elnöke felhívja őket. Az elnöki palotában csak van tele­fon! Egyébként ilyesmivel nem di­csekednék. Olyan természetes do­lognak tartanám, hogy nem tennék róla említést. Az első szabadon vá­lasztott házelnökként az összes vi­lágóriással találkozhattam: úgy raj­zoltak ide megnézni Szlovákiát, mintha az lett volna a vüág legújabb csodája, és bátorítottak minket. Cso­dálatos volt, de ha ma felhívna Ge­orge Bush, akkor mi van abban? Az élet megy tovább, arról nem is be­szélve, hogy Bush a beszélgetés után tíz perccel talán már nem is tudná, kinek telefonált. És ilyesmivel dicse­kedjek? Szeretem a tréfát. Gondoltam. Csak azért mondom, mert egy egye­temen a diákok megkérdezték, hogy nem viccből indulok-e az elnökvá­lasztáson. Kicsit vigyáznom kell, \\ Az éjféli néma ' csendben kitárom az ablakot, beleszagolok a levegőbe, állok a téli hidegben, és érzem, mi lesz az új észtén- * * dőben. NV hogy igaz és tréfás aranyköpéseimet ne keverjék össze a puszta viccel. De legtöbbször komolyan gondolok mindent, és az érzékeny fülűek kiér- zik a tréfás szavaim mögött rejlő ko­moly gondolatokat is. Egyébként so­hasem szeretnék megváltozni, sze­retek vicces lenni. A jó humor a ne­héz pillanatokban gyógyír lehet, és oldja a feszültséget - például azt, amelyik jelenleg a politikai színté­ren is tapasztalható. A mostani kor­mánykoalíció az eddigi legrosszabb, és a legtragikusabb, hogy a balolda­li-populista tömörülésekkel szem­ben még ez az egyeden elfogadható alternatíva. Ráadásul jövőre az élet- színvonal is romlani fog. Bár a gaz­dasági mutatók mást jósolnak, sze­rintem az emberek rosszabbul fog­nak élni, és teljesen elfordulnak az állandóan civakodó kormánytól. Semmi jót nem remélek a 2004-es esztendőtől. Egyetlen pozitívuma talán az lenne, hogy mégis megvá­lasztanának elnöknek, hiszen a jós­lat szerint ugyebár katasztrofális dolgok következnek be... Ön szokott még álmodni, kará­csonykor vagy szilveszterkor vala­mit kívánni? Van egy szokásom: szilveszterkor is legszívesebben egyedül vagyok. Az éjféli néma csendben kitárom az ab­lakot, beleszagolok a levegőbe, állok a téli hidegben, és érzem, mi lesz az új esztendőben. Én nem kívánok, hanem megérzem a jövőt. Meg kell várnom a szilveszteri éjszakát ah­hoz, hogy tudjam, merre vezet az utam. Ez az én titkom.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom