Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-03 / 277. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 3. KOMMENTÁR A birodalom visszaáll MALINÁK ISTVÁN Szinte teljes bizonyossággal megjósolható: Putyin pártja, az Egységes Oroszország meg fogja nyerni a vasárnapi parlamenti választásokat; az elnök zavartalanul folytathatja a birodalom újjáépítését, valamint - amerikai elemzők szóhasználatával élve - a KGB-típusú tekintélyelvi uralom megszilárdítását. Ez a kettő a putyini koncepcióban kiegészíti, sőt feltételezi egymást. Azon lehet vitatkozni, létezik-e már olyan, pontosan körülhatárolható valami, amit Putyin-doktrínának lehet nevezni. A Kreml külpolitikai lépéseit az utóbbi időszakban a következők jellemezték: rendkívül aktív szerepvállalás a nemzetközi szervezetekben, kezdeményezés és az orosz érdekek hangsúlyozása a válsággócokban (Irak, Észak-Korea, Irán). Mindez azt a propagandisztikus jelszót volt hivatott alátámasztani, hogy Moszkva nélkül egyeden nemzetközi probléma sem oldható meg. Miközben Európa és az USA figyelmét teljesen lekötötte az iraki válság, Putyin egyrészt ügyesen lavírozott kettejük között, másrészt szinte szabad kezet kapott sajátos szomszédságpolitikájához. Ennek lényege, hogy Oroszország - az egykori kelet-európai szövetségesek kivételével - visszaszerezze azt, amit a Szovjetunió felbomlásával elvesztett. Szeptemberben tető alá hozott egy olyan szerződést az ukránokkal, fehéroroszokkal és kazahokkal, amellyel egy gazdasági térségbe terelgette őket. A pár hete elfogadott új orosz katonai doktrína lényege: fenntartja magának a jogot, hogy katonai erővel rendezze a vitát a szomszédos államokban, garantálva a Közép-Ázsiát és a Kaukázust Nyugat-Európával összekötő olajvezetékek biztonságát. Legutóbb például meghatározó volt Ivanov külügyminiszter szerepe a grúziai „rendezésben”. Arról nem beszélve, hogy Moszkva már korábban szinte bekebelezte Grúzia két szakadár tartományát. A fehéroroszoknak másfél éven belül le kell cserélniük nemzeti valutájukat az oroszra, és Moldovából nem vonják ki az orosz csapatokat. Chisinauban (Kisinyovban) három napja minden idők egyik legnagyobb oroszellenes tüntetését tartották a moszkvai támaszpontok felszámolásáért. Ami a tekintélyelvi uralmat illeti: az egyik legkézenfekvőbb példa rá Hodorkovszkij Yukos-vezér letartóztatása, a másik pedig a sajtótörvény októberi kierőszakolt módosítása, ezt az alkotmánybíróság szerencsére törvényellenesnek nyilvánította. E törvény értelmében a sajtó nem közölhetett volna saját kommentárokat, értékeléseket, elemzéseket a kampányeseményekről, a pártok politikájáról. Ugye, abszurd - de putyini. A Kreml jelzése világos volt, a bátor újságírók száma megcsappant. Nos, ilyen körülmények között választják meg vasárnap az orosz parlament alsóháza, az állami duma 450 képviselőjét. Az esélyekről új felmérések már nem lesznek, hiszen mától kampánycsend lép életbe. Moszkva nemrégiben bírálta a grúz kampány fonákságait, s ezek alapján is megkérdőjelezte az ottani választások tisztaságát. Hát ami az orosz pártok televíziós szereplési lehetőségeit illette, a gyakorlati esélyegyenlőség szorzója itt is a nullához közelített. A 3. orosz dumát is az elnöki párt, az Egységes Oroszország uralta, s ez fogja a 4. dumát is: 25-29 százalékot jósolnak neki. A Zjuga- nov-féle kommunisták kb. 20 százalékon állnak, tőlük el szeretné venni a második helyet a hírhedt (és még vagy fél tucat pejoratív jelzővel illetett) Zsirinovszkij Liberális Demokrata Pártja, bár a legutóbbi felmérések 7-8 százaléknál nem becsülték többre az esélyeit. Két reformpártként elkönyvelt erőt jegyeznek még az 5 százalékos parlamenti küszöb határán. Az egyik a Jobboldali Erők Szövetsége, olyan nevekkel, mint Borisz Nyemcov és Anatolij Csubajsz, a másik a Jabloko. Vezetője, Grigorij Javlinszkij szerint ez az egyedüli erő, amely nem korrumpálódott, s a gazdaságra, a demokratikus értékekre összpontosít. Az egyetemi végzettségűek, az értelmiség pártjának tartják. Nem lenne meglepetés, ha szóhoz sem jutna a dumában. JEGYZET Roma exodus LŐRINCZ ADRIÁN Nagy megelégedéssel nyugtázom, hogy kormányunk tegnapi ülésén ismét elővette a cigány- kérdést, azaz a roma problematikát - kinek hogy tetszik. Azt, hogy hány roma él az országban, senki sem tudja, még a miniszterelnök-helyettes sem. Ahány szociológus foglalkozott az üggyel, annyiféle adat látott napvilágot. A gond nem is a létszámmal van, habár azért ez sem mellékes. Sokkal inkább azzal, hogy a többségi társadalom egésze még ma sem tudja, hogyan viszonyuljon a roma kisebbséghez. A második világháborút megelőzően a romák kirekesztettek voltak; amelyikük feladta a vándor életmódot és letelepedett, azt a hagyományokhoz ragaszkodók közösítették ki. A szocialista rendszer bérházakat, néhol egész lakótelepeket emelt nekik, melyek igaz, hogy romokban ugyan, de ma is állnak. Kiderült, a letelepítésnek álcázott elkülönítés inkább ártott, mint használt. Jelenleg a „Romák Integrálása” fedőnevet viselő akció zajlik. Miközben a szlovákiai romák - pénzzé téve mindenüket - már a tejjel-mézzel folyó Európai Unió felé kacsingatnak, miközben Csehország új vasfüggönyt épít és naponta toloncolja vissza őket, és miközben a rendőrség és a „romaügyi megbízottak” szeme láttára és tudtával az uzsorások naponta ezreket sodornak az éhhalál küszöbére, a kormány arról dönt, hogy a még létre sem hozott, a romák integrációjáért felelős hivatalt beolvassza-e a romaügyi kormánybiztosi hivatalba. Állítólag ez hatalmas megtakarítást jelentene. Ha engem kérdeznének, aki a romákat a tőketerebesi cigánysorról, a tiszacsemyői nyomornegyedből és az elhíresült pozsonyi „Pentagon” nevű gettóból ismerem, azt javasolnám, hogy vonják össze a két hivatalt. Aztán mindkettőt szüntessék meg, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek nem a romák, hanem a nagypolitika érdekeit képviselik- az ország határain kívül és belül egyaránt. FIGYELŐ Perel a Penta Bepereli a Penta szlovák pénzügyi csoport a cseh Právo c. lapot, amely azt írta, Mikuláš Dzurinda szlovák kormányfő figyelmeztette cseh kollégáját, Vladimír Špidlát, legyen óvatos a Pentával, amely meg akarja vásárolni az Észak-cseh Bánya- társaságot. Dzurinda állítólag kódolt diplomáciai üzenetet küldött a Penta vezetőjének gyanús kapcsolatairól. A szlovák kormányfő szóvivője cáfolta a hírt, a pénzügyi csoport pedig hitelrontás miatt perli a cseh lapot. TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ Mádl Ferenc hétfői állásfoglalásának egy rejtett üzenete is van: a köztársasági elnök összefogásra bíztatja a délvidéki magyar politikai erőket, írja az újvidéki lap, amely szerint Mádl állásfoglalása a kettős állampolgárság megszerzéséről óriási politikai siker. Amióta a délvidéki magyar politikum is többpártrendszerűvé vált, nem volt rá példa, hogy ezek a pártok ilyen hatékonyan tudjanak élni az egységes kiállás és az eredményes nyomásgyakorlás eszközeivel. Az elnöki üzenet megfejtése nem túl bonyolult: szétforgácsolódva, egymás ellen acsarkodva szinte biztos a kudarc, együtt és összefogva viszont nagyon messzire el lehet jutni. Sajnos, az utóbbi napok hírei arról tanúskodnak, hogy a délvidéki magyar politikai közélet még mindig nem érett meg teljes egészében arra, hogy ezt a tanulságot felismerje és ennek szellemében cselekedjen, még akkor sem, ha a tét olyan nagy, mint a parlamenti választásokon való eredményes szereplés. Hruscsov emlékiratai szerint Budapesten „egymagában felért egy hadsereggel" Jurij Andropov moszkvai szobra Vlagyimir Putyin elnök áldását adta rá, hogy Moszkvában szobrot állítsanak Jurij Andropovnak, aki 1956-ban budapesti szovjet nagykövet, 1967 és 1982 között a titkos- rendőrség, a KGB vezetője, majd Brezsnyev halála után 15 hónapig a Szovjetunió első embere volt. E. FEHÉR PÁL A rendszerváltás - ha ugyan volt egyáltalán valódi rendszerváltás a hajdani Szovjetunióban - azzal kezdődött Moszkvában, hogy le- döntötték Feliksz Dzerzsinszkijnek, a titkosrendőrség első vezetőjének a félelmetes szervezet székháza előtt álló szobrát. A székház változatlanul a sokszor nevet, de nem tartalmat változtatott titkos- rendőrségé, amelyet most nem KGB-nek, hanem FSZB-nek neveznek. Ennek a nyolcadik elnöke volt Jurij Andropov teljes 15 esztendeig. Hosszabb ideig csak Lavrentyij Berija lehetett Sztálin kegyelméből főrendőr, de Andropov idején szolgálta a szervezetet Vlagyimir Putyin is, aki Oroszország szeszélyes történetében másodikként titkosrendőri múlttal - államfő lett. Dőreség lenne azonban azt hinni, hogy a hírszerzői-titkosrendőri múlt bármilyen szerepet játszik abban, hogy Andropov lesz a negyedik a szovjet vezérek közül, akire szobor emlékeztet Moszkvában. (Lenin emlékművét az Oktyabrsz- kaja téren meghagyták, Sztálin mellszobra is megszemlélhető a sírján, a Kreml falánál, Hruscsovnak pedig az az Ernszt Nyeizvesztnij készített emlékművet a novogyevicsiji temetőben, akit éppen Hruscsov dorongolt le még uralma csúcsán.) Putyint soha nem vezérlik érzelmek, Andropovhoz pedig éppenséggel semmilyen személyes emlék nem kötheti: túlságosan nagy volt a távolság a KGB elnöke és egy Leningrádban, majd Drezdában szolgáló tiszt között, semhogy találkozhattak volna. Putyin intézkedéseit szigorú célszerűség irányítja, kivált mostanában, hiszen már gondolnia kell a jövő évi elnökválasztásra, s bár fölényesen vezeti a népszerűségi listát, azért óvakodnia kell attól, hogy provokálja a közvéleményt. Abban az esetben is, ha az orosz államapparátus még abban feltétlenül hasonlít a szovjet elődre, hogy garantálni tudja egy választás kimenetelét. Miért van akkor szüksége Putyinnak, hogy ápolja Andropov emlékét, mégpedig ennyire kihívó módon? Hiszen azért nem olyan rövid az orosz társadalom emlékezete, hogy elfeledhette volna: mit jelentett nagyszülei, szülei, illetve akár a maiak számára a KGB. Jurij Andropov keménykezű politikus volt, már politikai karrierje kezdetén, budapesti nagykövetként 1956-ban kegyetlen világtörténelmet csinált. Hruscsov úgy jellemezte emlékirataiban, mint aki „egymagában felért egy hadsereggel” Budapesten. Később a „liberális Hruscsov csendőreként” jellemzik sokan azt a szerepet, amelyet a szovjet gyarmatbirodalomért felelős központi bizottsági titkárként játszott. Amikor - immár Brezsnyev idején - átveszi a titkosrendőrség és a szovjet hírszerzés vezetését, elkezdődik a szovjet értelmiség „megfegyelme- zésének” korszaka: a disszidense- ket bíróság elé állítják, Alekszandr Szolzsenyicint egyszerűen kitoloncolják, 1980-ban pedig „a szovjet hidrogénbomba atyját”, Andrej Szaharovot vidékre száműzik, mivel külföldre üldözni roppant kockázatos lett volna. Perdöntő dokumentumok szólnak arról, hogy Andropovnak kezdeményező szerepe volt Csehszlovákia megszállásában és az Afganisztán elleni agresszióban. Ennyi is elég lenne, hogy Andropovot a „szovjet héják” közé sorolják, akinek nemhogy szobrot lehetne állítani, hanem ha volna, földig kellene azt rombolni. Andropovról mindez közismert, az orosz emlékezet mégis egészen más képet őriz róla. A szociáldemokrata irányzatú orosz történész, az első hiteles Sztálin-élet- rajz szerzője, Rój Medvegyev, aki Hruscsov megbuktatása után maga is üldözött máskéntgondolkozó volt, Andropovról szóló könyvében azt állítja: Andropov volt a ‘60-as évek végétől az egyetlen a párt és állam legfelsőbb vezetésében, aki megértette, hogy a Szovjetunió súlyos válságban van, s ez a birodalom felbomlásához vezethet. Egykori munkatársai egybehangzóan állítják: kivételes szellemi képességekkel rendelkezett, amely sem Brezsnyevről, sem a főideológusról, Szuszlovról, vagy Brezsnyev kedvencéről, Csernyenkóról távolról sem állítható. Ráadásul puritán egyéniség volt, ami - Lenin kivételével - példa nélküli a szovjet históriában. Gondoljunk csak Sztálin kultuszára, Hruscsov mértékvesztésére, amely bukásának egyik oka lett, vagy Brezsnyev „irodalmi műveire” és komikus érdemgyűjtő mániájára. Kerülte és üldözte a Brezsnyev idején felvirágzott (és azóta is virágzó) korrupciót és attól sem riadt vissza - noha nem lehetett számára kérdéses, milyen ri.........................................y .............. Pu tyin ugyanúgy birodalomban gondolkozik, mint Andropov. zikót vállalt -, hogy a Brezsnyev- család korrupciós ügyeiben is eljárjon, nem szólva arról, hogy több tagköztársaság első emberét, például a grúz Mzsavanadzét, illetve az üzbég Rasidovot sikerült is korrupció miatt leváltatnia. Állítják, művelt ember volt, aki jeles művészek társaságát kereste, olyan személyiségekét, mint Jevgenyij Jevtusenko. Maga is írt verseket, persze, csak családtagjai és közeli munkatársai ismerték ezeket. Egy- kettő azóta megjelent: volt tehetsége. Az orosz ember számára elsőrendű jelentősége volt annak, hogy Andropov rendet akart teremteni a szétzüllött országban. Természetesen rendőri eszközökkel, hiszen más eszközöket éppen úgy nem ismert, mint az a nép, amely Andropov esetében meg volt győződve arról, hogy a „cár” jó, de a „cár szolgái” gazemberek, ellenben Brezsnyevet senki a széles birodalomban nem tartotta sem jónak, sem tisztességesnek. És arról sem feledkezhetünk meg, hogy Andropov ismerte fel Mihail Gor- bacsovban a politikai tehetséget. És Gorbacsov is sokáig hitte, mert hinni akarta a birodalom megre- formálhatóságát. Az orosz ember, az orosz társadalom pedig mindmáig tragédiának tartja a birodalom felbomlását, amelyért - minden alap nélkül - Gorbacsovot tartja felelősnek és Andropovban a birodalmi eszme utolsó védelmezőjét látja. Igen, kemény politikus volt, de az ő idejében már nem voltak kivégzések a KGB székházában és sehol sem, a száműzetéseket pedig túl lehet élni - gondolják róla manapság milliók. Putyin népszerűségének egyik oka, hogy egyetlen alkalmat sem mulaszt el, amikor szólnia lehet: Oroszország nagyhatalmi pozícióját helyre kell állítani. Akkor pedig Andropov - az orosz társadalom által róla alkotott, de a valós tények sokaságát mellőző kép alapján - Putyin egyetlen lehetséges elődje. Jelcin iszákossága miatt, valamint családjának botrányos korrupciós ügyei okán szóba sem jöhet. Mihail Gorbacsov pedig él és az oroszok többsége - ellentétben az európai és amerikai politikusok többségével - nem szereti és nem tiszteli. Putyin ugyanúgy birodalomban gondolkozik, mint annak idején Andropov. Gorbacsov pedig szociáldemokrata pártot alapított, amelynek arra sincs esélye, hogy a parlamenti választásokon bejusson az állami dumába. Minden szobor jelkép. Ha valóban felállítják Jurij Andropov szobrát, akkor az orosz társadalom többsége nem a titkosrendőrség főnökének rehabilitálását látja majd megvalósulni, hanem valami egészen mást. Az orosz táradalom szeretne valami jót, valami pozitívat is gondolni saját múltjáról. Más személyiség hiányában Andropovra kell gondolnia. Hiszen rendet akart csinálni és minden orosz rendre vágyik. A legtöbben, persze, birodalmi rendre. Az Irakban kirajzolódó föderáció távlata tökéletesen megfelel a közel-keleti kurdoknak - magyarázta Osman Öcalan Kurd harcosok segítenek az amerikaiaknak? MTI-HÁTTÉR Az egykori Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), amelyet az Egyesült Államok terrorszervezetként tartott nyilván, kész az amerikai hadsereg rendelkezésére bocsátani Irak északi és nyugati részén táborozó harcosait, hogy gátat vessenek az iszlám szélsőségesek beszivárgásának. „Az amerikaiaknak és nekünk két közös ellenségünk van: az iszlám radikalizmus és a soviniszta arab nacionalizmus” - mondta Osman Öcalan, a Törökországban börtönbe vetett kurd vezér, Abdullah Öcalan öccse, aki egyben a néhai PKK hamvaiból feltámadt új politikai szervezet, a Kurdisztáni Népi Kongresszus (KONGRA-GEL) alel- nöke. „Ha felkérnek bennünket, készen állunk arra, hogy segédkezzünk az iraki-iráni határ ellenőrzésében, és megakadályozzuk az An- szár al-Iszlám vagy minden más, az amerikaiak iraki jelenlétét ellenző elvakult iszlám harcos beszivárgását” - tette hozzá a Le Monde című francia újságnak nyilatkozva. Jóllehet Irakban elméletileg tilos a fegyvertartás, az ex-PKK katonai szárnya legkevesebb 4000 felfegyverzett harcost számlál, akik az Irakot és Iránt több száz kilométeren elválasztó Kandil-hegység tucatnyi erődített táborában oszlanak el. OSman Öcalan a jól szervezett, több száz egyenruhás ifjú harcos és harcosnő otthonának számító támaszpontok egyikén fogadta az újság tudósítóját. A 47 éves volt tanítót, az 1999 óta börtönben sínylődő „Öcalan elnök” fivérét „egy demokratikus konzultáció során” választották meg az új szervezet alelnökének. A tanácskozást idén nyáron hívták össze a több százezer - zömében törökországi - kurd körében, akik a térségben, de az európai diaszpórában is, az egykori PKK-ért harcolnak.
