Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-20 / 266. szám, csütörtök
Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 20. KOMMENTÁR Szegényedő derékhad PÁKOZDI GERTRÚD Nem sikeredett valami vidámra a rendszerváltás évfordulójának első állami ünnepnapja. Tény, napjainkban az elviselhetőnél jóval több a hangulatrontó esemény. Elég a gyógyszerellátás körüli hercehurcára, a gyógyszerek állítólagos betegbarát árkategorizációjára, a rendőrök költségvetés-feltöltő ellenőrző akciójára, a felsőoktatási tandíjak bevezetését előrevetítő törvénytervezetre gondolnunk. A statisztikusok meg közben megerősítenek bennünket abban, amit szinte mindenki tud: a társadalom „derékhadából”, az egyébként is vékonyka hazai középrétegből mind többen morzsolódnak le, bele egyenesen a kis- és még kisebb jövedelműek mind népesebb táborába. Es mindez csaknem másfél évtizeddel a rendszerváltás után történik. Az emberek zöme egyre csak a jobbat vátja, aztán minden kormányváltás után kiderül, hogy az előzőek politikai okokból elmulasztottak rendet teremteni (értsd: az állam, a gazdaság hatékonyabb működésének feltételeit megteremteni). így ahelyett, hogy az ádagkeresetből élők rétege erősödne, mind több az olyan háztartás, amely az átlagjövedelemnél kevesebbet kénytelen beosztani, hogy ki tudja fizetni a lakbért, a villanyszámlát, a fűtési díjat, a gyerek iskoláztatásának költségeit stb. A statisztika arra is figyelmeztet, hogy a helyzet 1996 óta romlik. Akkor az ádagkeresetből élők még többen voltak, mint a gazdagabbak, illetve szegényebbek. Valamelyest ugyan növekszik a gazdagabb családok száma is, de az ádagjövedelemnél jóval kevesebből élni kényszerülő számára ez nem jelent vigaszt. És az sem nyugtatja meg őt különösebben, hogy a leggazdagabbal együtt kedvezményezettje lesz az új adórendszernek. Azt a pár száz koronát, amit jövedelemadóként ugyan nem vesznek ki a zsebéből, kiveszik a januártól minden bizonynyal dráguló élelmiszerekkel, fűtési, utazási stb. költségekkel. A középréteg meg egyenesén ráfizet az új adórendszerre, miközben a lét- fenntartási költségek emelkedésével párhuzamosan nagyobb lesz az esélye, hogy ebből a rétegből újabb családok százai, esedeg ezrei csúsznak lejjebb a kimondottan szegények csoportjába. Hacsak nem történik csoda, és nem indul meg a gazdaság fejlődése azokban a térségekben is, amelyekben a háztartások 28 százaléka szociális jövedelemből él. Ilyen térség a Besztercebányai kerület déli része, ahol a munkanélküliség - akárcsak a keleti végeken - a kozmetikázó nyilvántartási intézkedések ellenére nem csökken számottevően. Ténylegesen meg talán semmit nem csökkent, hiszen az említett térségekben köztudottan nem hoztak létre annyi új munkahelyet, amennyivel a munkanélküliek nyilvántartásából töröltek száma csökkent. A felmérési eredmények statisztikája magyarázható mindenképpen; úgy is, hogy az átalakuló országokban az emberek a kisebb adó reményében nem vallják be az összes jövedelmüket, de a nagy átíagra az ilyen magatartás semmiképpen sem vonatkoztatható. A Ids fizetésű pedagógusnak vagy kétkezi munkásnak nincs letagadnivalója... JEGYZET Slota pironkodhat NAGY ANDRÁS Nekitámadt a Magyar Koalíció Pártjának tegnap a Smer: szerinte a párt a koalíciós válságot csak arra használja fel, hogy újabb engedményeket csikarjon ki a többi partnertől a magyar kisebbség javára. Konkrétan a 20 százalékos nemzetiségi küszöb 10 százalékra csökkentésének ödete háborította fel a Smer vezetőségét. Robert Fi- co és Dušan Čaplovič Slotáék stílusával vetekedve jelentette be: bizonyított tény, hogy az MKP valójában csak és csakis Magyarország érdekeit szolgálja, melynek pedig egyértelműen revizionista céljai vannak Szlovákiával kapcsolatban. A jelenlegi szlovák kormánypártok pedig meghu- nyászkodóak, a Selye János Egyetem létrehozása után pedig újabb árulásra készülnek azzal, hogy eleget tesznek a magyar követeléseknek. A sajtótájékoztatón végül Robert Fico akart lenni a legnagyobb király, így még gyorsan kijelentette, egyeden országtól sem lehet megtagadni azt a jogot, hogy regionális és nemzeti parlamentjének képviselőitől az ország nyelvének 100 százalékos ismeretét követelje, akár egy nyelvvizsga által. Az első gondolatom rögtön az volt, hogy milyen jól lehetne ezzel kiszűrni egy csomó idiótát a parlamentben, s arányaiban az MKP biztosan jobban jönne ki, mint sok szlovák párt. A második pedig az, hogy bár Fico jogász, hülyeségeket beszél. Az alkotmány 74. cikkelyének második bekezdése pontosan leíija, hogy ki lehet képviselő. Eszerint honatya választójoggal rendelkező, 21. életévét betöltött szlovák állampolgár lehet, aki az ország területén állandó lakhellyel rendelkezik. Képviselői mandátuma akkor nem lép érvénybe, ha nem hajlandó letenni a képviselői esküt. Ébben egyeden szó sem szerepel arról, hogy nemhogy 100 százalékosan, hanem bárhogy is tudnia kellene szlovákul. (A hipotetikus helyzet kedvéért fogadjuk el, hogy az eskü szövegét azért betanulja.) Természetesen a nemzetiségi pártok egyik elsődleges célja az, hogy olyan honatyákat küldjenek a parlamentbe, akik szlovák nyelvtudása megfelelő szinten van, de amiatt ne fájjon már Robert Ficóék feje, ha ez nincs így. Ami pedig a 20 százalékos küszöb 10 százalékra csökkentését illeti, egyrészt az MKP-nak egyáltalán nem kell félnie ugyanúgy megkérni a szavazatainak árát, ahogy a többiek teszik, másrészt viszont kérdéses, hogy az eddigi lehetőségeket mennyire használtuk ki, s nem lenne-e fontosabb általános felvilágosító kampányt indítani, mint folyton lefelé nyomni a küszöböt. Ugyanis az is elképzelhető, hogy hála az MKP szerencsés helyzetének a szlovákiai nemzetiségek jogai európai szinten is kiemelkedőek lesznek, mégis reális kihasználásuk nagyon alacsony szinten marad. így kifelé egy kirakatországgá válhatunk, befelé, az egyszerű ember számára viszont semmi sem változik meg. FIGYELŐ LE SOIR Guy Verhofstadt belga kormányfő azt szeretné, ha könnyebben lehetne belga állampolgársághoz jutni, s még a kettős állampolgárság lehetőségét is támogatja. A miniszterelnök szerint ez a módszerjelentené az igazi megoldást az Európai Unión kívüli országokból származó, Belgiumban élők közéleti szerepének erősítésére, nem pedig az a törvény, amely a parlament előtt van. A tervezet szerint a nem uniós országokból származó, de már öt éve Belgiumban lakó külföldiek szavazati joggal rendelkeznének, de választhatóak nem lennének a 2006-os ön- kormányzati voksoláson. TALLÓZÓ LA DERNIERE HEURE- Belgium elásta a csatabárdot - így értékeli a brüsszeli lap Colin Powell amerikai és Szilvan Salom izraeli külügyminiszter előző napi belgiumi látogatását. Belgium és Izrael, illetve az USA kapcsolatát a belga bíróságok egyetemes illetékességéről szóló törvény árnyékolta be, amely értelmében háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádjával Belgiumban bárki felelősségre vonható volt. Ezt kihasználva próbálták arab személyiségek a vádlottak padjára ültetni Ariel Sáron izraeli miniszter- elnököt, felelőssé téve őt azokért a mészárlásokért, amelyek két libanoni menekülttáborban történtek néhány évvel ezelőtt. Mások idősebb George Bush volt amerikai elnök, Colin Powell külügyminiszter, Dick Cheney alelnök és más amerikai vezetők ellen tettek feljelentést az 1991-es öbölháborúban elkövetett bűncselekményekért. A perek lehetősége miatt mind az amerikai, mind az izraeli vezetés tiltakozott. Végül elérték, hogy az idén alakult új kormány módosítsa ezt a jogszabályt.- Pista bá, karácsonyra kérjen ajándékba minél több gyógyszert, mert jövőre rámegy a nyugdíja a dráguló élelmiszerekre, a villanyra meg a fűtésre! (Peter Gossányi rajza) Terméketlen csehországi vita arról, milyen szerepet vállaltak a disszidensek a bársonyos forradalomban Kié a rendszerváltás érdeme? Darázsfészekbe nyúlt Václav Klaus, amikor a bársonyos forradalom évfordulója alkalmával azt állította, hogy 1989-ben a rendszerváltást döntően nem a volt ellenzékiek maroknyi csoportja, hanem a társadalom nagy többségét kitevő egyszerű emberek állásfoglalása döntötte el. KOKES JÁNOS „Nem értek egyet azokkal, akik ma szemükre vetik az egyszerű embereknek, hogy együttműködtek a totalitárius rendszerrel, hogy nem lázadtak, nem tüntettek, nem alakítottak különféle ellenzéki csoportokat, ahogy azt az értelmiségiek - nagyrészt volt párttagok - egy csoportja tette a hetvenes és a nyolcvanas években” - állítja a cseh államfő abban az írásában, amely a Mladá fronta Dnes című liberális cseh lapban jelent meg a múlt szombaton. Klaus szerint az igazság az, hogy éppen az egyszerű emberek passzív ellenállása volt az, amely megteremtette a feltételeket a rendszerváltáshoz. „Az egyszerű emberek tömegei a nem szabad viszonyokra ellenállással, alacsony teljesítménnyel, pótlólagos individuális tevékenységgel, a társadalom atomizálásával, a propaganda kulisszái közti passzív léttel válaszoltak. A propagandának már senki sem hitt. Éppen ők voltak azonban azok, akik viselkedésükkel megteremtették 1989. november 17-e alapjait. Az adott nemzetközi helyzetben aztán már elég volt a hírhedt utolsó csepp, s a pohár betelt. Az utolsó cseppet a diáktüntetés, s annak szétverése jelentette a Národní trída bulváron Prágában. A teljesen legyengült rendszer aztán elájult, s egy éjszaka alatt megdőld’ - vélte a cseh államfő. A szocialista rendszer rendőrsége által szétvert prágai tüntetés emléktáblájának megkoszorúzásakor pedig az államfő kijelentette, hogy a 80-as évek végén a kommunista rendszer bukása várható volt. „A kommunizmus akkor belülről már üres volt. Elég volt belerúgni, s szétesett. Azt hiszem, hogy ezt akkoriban sok dolog jelezte” - mondta. A cseh államfő véleményére eltérően reagáltak a cseh közélet szereplői. Míg a volt ellenzékiek bírálják Klaust, addig történészek és politológusok inkább igazat adnak neki. „Klaus véleményével azoknak szeretne hízelegni, akik nem harcoltak a (szocialista) rendszer ellen” - reagált az írásra Jan Rumi, a Charta 77 emberi jogi mozgalom egyik oszlopos tagja, aki ellenzéki tevékenységéért a szocializmus idején rendőri zaklatásnak volt kitéve. Rumi meg van győződve arról, hogy a disszidensek nélkül nehezen lett volna rendszerváltás Csehszlovákiában. „A disszidenseknek befolyása a közvéleményre minimális volt, csak november 17 után nőtt meg” - mutatott rá viszont Jirí Pernes történész, a prágai kortárs történelmi intézet munkatársa. „Amit Klaus mond, annak van ésszerű magja, mert a Havel és a Charta 77 körüli csoportnak 1989 novembere előtt valóban nem volt nagyobb befolyása a társadalomra. Sajnos, az elnök, mint mindig, véleményét most is a populizmus felé hajlítja” - jegyezte meg Bohumil Doležal politológus, aki a kilencvenes évek elején Klaus közeli munkatársa volt. A történész Pernes állításainak igazolására kifejti: a disszidensek november 17-e előtt nem készültek a rendszerváltásra. Václav Havel az Óriáshegységben lévő erdei üdülőjében volt. Az akkori ellenzék december 10-én, az emberi jogok napján kívánt tüntetést szervezni a rendszer ellen. A Mladá fronta Dnes megjegyzi: az a vélemény, hogy a disszidensek nem voltak felkészülve a rendszerváltásra nem új. Tény, hogy Havel és csoportja 1989 végén a kommunista nómenklatúra maradékával egyezett meg a hatalom átadásában. Nyilvánvaló, hogy a politikusi vélemények - Klaus, Rumi - hátterének elemzésével jól kimutatható lenne: mindegyikben van kisebb-nagyobb igazság, s ugyanakkor mindegyik egy kicsit sántít is. Valószínű, hogy a dolog jóval összetettebb volt, s alapvetően azoknak van igazuk, akik azt állítják: a kelet-európai rendszerváltások számára a Mihaü Gorbacsov által a Szovjetunióban beindított „peresztrojka” adta meg a legfontosabb „engedélyt”, alakította ki a legfontosabb „feltételt”, vagy más szóval a gorbacsovi politika következményeként kialakult nemzetközi helyzet. Mert ne feledjük: a Nyugat sem volt felkészülve, illetve nem számított a kommunista rendszerek ilyen gyors és általános bukására, s a II. világháború utáni kétpólusú világban sem 1956-ban (Magyarország), sem 1968-ban (Csehszlovákia), sem 1981-ben (Lengyelország) nem mert erőteljesebben beavatkozni a keleti blokkban végbemenő eseményekbe. Erre csak a hetvenes évek közepétől, a helsinki konferenciától, s különösen a nyolcvanas évek közepétől vannak példák, amikor a szocialista országokba látogató nyugati vezetők már nyíltan felvállalták a helyi ellenzékkel való találkozókat is. Emlékezzünk: Mitte- rand francia elnök például Prágában villásreggelire hívta meg az ismert disszidenseket, s a rendszer ezt már nem merte magakadályozni. Jiŕí Pehe politológus, aki egykor Václav Havel közeli munkatársa volt, ezért joggal jegyezte meg a vita kapcsán: a rendszerváltás több, önmagában is összetett tényező eredménye: a szovjetunióbeli folyamatok, a nemzetközi helyzet a külső feltételeket teremtették meg. A belső feltételeket nyilván - s ebben Klausnak szerintem igaza van - elsősorban az teremtette meg, hogy a rendszer belülről a nyolcvanas évek végén már üres volt, nem volt meg a lakossági támogatottsága. Mindez persze nem kicsinyíti azoknak az érdemeit, akik a szocialista rendszerben nyíltan vállalták az ellenállást a diktatúrával szemben. Érdemeiket el kell ismerni. Akárcsak a történelmi tényeket, realitásokat is. A betegekre hárul az új orvosságok költségterhe, habár egyes területeken eredményesebbek a generikumoknál El kell dönteni: eszünk vagy gyógyulunk? PÉTERÉI SZONYA Ami a miniszternek olcsó, az nekünk megfizethetetlen - mondja a patika előtt sorban állókkal egy idősebb házaspár. Elkeseredésükben talán nem is vették észre, hogy sorstársaik komor arca még komo- rabbá vált. Mert mondták tovább.- Rudolf Zajac azt ígérte, az új kate- gorizációnak köszönhetően a szívbetegek és a cukrosok gyógyszer- költségei csökkennek. Nekem néhány éve diagnosztizálták a diabéteszt, de mert szigorúan ügyelek az étrendre, egyelőre csak tablettát szedek. Mától nem fogok, a több mint 100 koronás költségtérítés nekem túl magas. Hagyom, rosszabbodjék az állapotom, legfeljebb inzulininjekciókra szorulok, ezekért jóval kevesebbet kell majd fizetnem. És az sem igaz, hogy a szívgyógyszereket a biztosítók térítik, az egyikért 11,40 helyett 30 korona húsz'fillért, a vérnyomáscsökkentőért 40 helyett 175 korona 50 fillért kértek. A párom mást kap, az övé „csak” 50 koronával drágult. Bár soha nem dohányzott, mégis légzési elégtelenségben szenved és tablettára szorul, de az orvossághoz több mint 300 koronát kellene hozzáfizetnie. Kettőnk havi gyógyszerköltsége megközelíti a 2 500 koronát, ezt a nyugdíjunkból fedezni nem tudjuk - panaszkodnak. Egyes elemzések szerint a készülő Gyógyászati Rendtartásról szóló törvényben az eddigi 7 001 diagnózis helyett majd csak 1283-at térítenek az egészségbiztosítók, 1100-nál a betegre hárulna a költségek körülbelül 36 százaléka, s 4 608 diagnózisnál a gyógyítást teljes egészében a beteg fizetné. Kivetítve ezeket a számokat az ország 5,4 milliós lakosságára nyomon követhető, miképp képzeli el a takarékoskodást a kormány, az egészségügyi minisztérium. Büszkén kimutathatja, hogy az egészségbiztosítók kiadásai az eddigi 25 milliárdról nem egészen 12 müliárd koronára csökkennek, de arról már alig esik szó, hogy a lakosság terhelése a jelenlegi 4-5 milliárdról 13 milliárd koronára emelkedik. Tehát fejenként 2 426 korona 17 filléres többletkiadást kell vállalnunk, a biztosítási összegen felül persze. Ám nehogy idő előtt örvendjen a tisztelt állampolgár, hiszen az új évtől újabb csapda vár ránk: körülbelül 4,3 milliárd korona lakossági gyógyszertérítés, megközelítőleg 1,8 milliárdot fizetünk a fogászati kezelésekért, marad a 20 és 50 koronás recept és kórházi kezelési díj, sőt, a reformokra felvett világbanki hitel, a 3,2 milliárd korona szintén az adófizetőt terheli. Összeadva és elosztva, egy négytagú család évi többletterhe nagyjából 15 200 koronát tesz ki. Ha figyelembe vesszük a januári energia- és élelmiszerdrágulást, szinte biztos, hogy sokan messziről elkerülik az orvosi rendelőket, gyógyszertárakat. Sajnálatos tény az is, hogy a teljesen támogatott orvosságok többsége generi- kum, vagyis 20-30 évvel ezelőtt kifejlesztett szer, amellyel nem minden betegséget lehet kezelni gyorsan, hatékonyan, káros mellékhatások nélkül. Az új, innovatív orvosságok költségterhe, bár egy-egy terápiás területen eredményesebbek az előbbieknél, a betegekre hárul. Nem számít a célirányos gyógyítás, a jobb életminőség, a kevesebb káros mellékhatás, csak az azonnal kimutatható takarékoskodás! Holott bizonyított tény, a korszerű orvosságok bevetésekor a megtakarítások jelentősen felülmúlják a jelenlegi kiadási többlet költségeit. Csak hát: miért is foglalkoznának az illetékesek hosszú távú haszonnal, amikor sejtik, hogy megbízatásuk csak egy választási időszakra korlátozódik?! Igazat kell adnunk a patika előtt kesergő házaspárnak, hiszen félő, hogy az átlagbérből, nyugdíjból élők, valamint a kisgyermekes családok kénytelenek lesznek választani: vagy esznek, vagy gyógyulnak. Rudolf Zajac egészségügyi miniszter reformját védve elviselhető terheket emlegetett. Csúsztatott? Nem is, hiszen ő azok közé tartozik, akiknek a havi fizetése magas, akik gond nélkül állják majd azokat a többletköltségeket, amelyek a lakosság túlnyomó részének túl nagy falatot jelentenek. Már most.
