Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-10 / 258. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 10. |[f Külföld Holdfogyatkozás Európában. Pozsony. Teljes holdfogyatkozásban gyönyörködhettek Kö- zép-Európa számos országának - köztük Szlovákia - lakosai tegnapra virradó éjjel. Közép-európai idő szerint fél egy után két perccel került be a Hold a Föld árnyékába. A látvány hatását növelte, hogy a fogyatkozás éppen telihold idején következett be. A hold- fogyatkozás totális szakaszában a Hold teljesen elmerült a Föld árnyékában. Ekkor sem vált azonban teljesen sötétté: színe inkább világos pirosra váltott. (MTI) Budapest lesz a fővárosok fővárosa Madrid. Budapest lesz az elnöke az Európai Uniós Fővárosok Uniójának (UCUE) 2004. január elsejétől; a testület madridi közgyűlésén döntött így és át is adták Demszky Gábor főpolgármesternek a szervezet szimbolikus kulcsát. Az EU 2004 májusától tíz új taggal bővül, és már januártól tagjai lesznek a szövetségnek az új tagállamok fővárosai. (MTI) Elengednék a Nobel-díjast Rangún. A délkelet-ázsiai Mianmar katonai vezetői feloldották a Nobel-békedíjas Aung San Suu Kyi ellenzéki vezető házi őrizetét, de ő csak akkor él a lehetőséggel, ha letartóztatott hívei is visszanyerik szabadságukat. Aung San Suu Kyit május végén helyezték házi őrizetbe és letartóztatták az általa vezetett Nemzeti Liga a Demokráciáért elnevezésű ellenzéki párt 35 aktivistáját. (MTI) Aung San Suu Kyi (Reuters-fel vétel) NAÜ: Teherán együttműködne Bécs. Irán a héten levélben tájékoztatja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) arról, hogy mikor állítja le urándúsítási programját, és csatlakozik az atomsorompó- szerződés kiegészítő jegyzőkönyvéhez, amely lehetővé teszi a váradan ellenőrzéseket - jelentette be Mohamed el- Baradei. A NAÜ vezetője másfél órás megbeszélést folytatott Hasszán Rohanival, az iráni atomprogramért felelős tanács vezetőjével. (MTI) Vétkezett az afgán szépségkirálynő Kabul. Bűnvádi eljárás veszélye fenyegeti a Miss Earth szépségversenyen induló afgán szépségkirálynő-jelöltet, ha a tegnapi, a Fülöp-szigete- ken tartott versenyről visszatér. A 23 éves Vida Samadzai három évtizede az első afgán származású lány, aki szépség- versenyen vesz részt. Az afgán közvélemény nagy része megütközéssel fogadta indulását, az pedig valósággal sokkolta, hogy Samadzai bikiniben tűnt fel a kifutón. Az afgán legfelsőbb bíróság elnökhelyettese úgy vélte, Samadzai hűden lett az afgán kultúrához, és nem zárható ki, hogy még törvényt is sértett. (MTI) Amerikai razzia Irakban. Richard Armitage szerint belesodródtak egy felkelésbe. (Reuters-felvétel) Az Irakban talált tömegsírok legkevesebb háromszázezer holttestet rejtenek Marad a Vöröskereszt Bagdad. Egy amerikai katona halálát okozta és egy másikat megsebesített egy szombaton este Bagdad Vazírija kerületében elkövetett robbantásos merénylet. Egy brit katona Bászrában sebesült meg hasonló robbantásban. Moszulban az amerikai egységek helyi táborára nyitottak tüzet tegnapra virradó éjjel. ÖSSZEFOGLALÓ A bagdadi merénylet nyomán 150- re emelkedett a május elseje (a fő harci cselekmények vége) óta életüket vesztett amerikai katonák száma Irakban. A brit ellenőrzés alatt álló Bászrában egy kórház közelében robbantottak pokolgépet éppen akkor, amikor egy brit katonai járőr elhaladt az intézménynél. Ismeretien tettesek aknagránát-támadást követtek el amerikai katonák ellen az észak-iraki Moszulban. A rendőrség szerint az ismeretlen tettesek az amerikai egységek helyi táborára lőttek ki négy gránátot. A támadásban senki nem sebesült meg. Egy házi készítésű bomba megölt két amerikai ejtőernyőst szombat délelőtt Fallúdzsában, Bagdadtól mintegy 65 kilométerre. A robbanószerkezet közvetlenül a katonák járműve közelében lépett működésbe. Az amerikai katonák szombatra virradóra rajtaütéseket hajtottak végre Tikrítben, Irak északi részén, amelynek közelében péntek délelőtt - feltehetően találat következtében - lezuhant egy amerikai helikopter, s hat katona meghalt. Steven Russel alezredes elmondta: a katonák tűz alá vettek egy raktár- épületet, mert feltételezésük szerint iraki ellenállók a szövetségesek elleni támadásokra használták őket. A Nemzetközi Vöröskereszt tegnap közölte: folytatja működését a déliraki városban noha szombaton a segélyszervezet genfi székhelyén bejelentették, átmenetileg bezárják a bászrai és a bagdadi képviseletet, mert aggódnak az ottani munkatársak biztonságáért. Alexander Lie- beskind, a Nemzetközi Vöröskereszt bászrai képviseletének vezetője elmondta: a nemzetközi személyzet egy része a dél-iraki városban marad, és egyebek között folytatja a fogvatartottak látogatását. Több mint 260 tömegsírról kaptak hírt Irakban a koalíciós erők, valamint iraki és amerikai jogászok, s közülük negyvennek a létezését már meg is erősítették. Sandra Hodgkin- son embeijogi ügyvéd, aki az iraki ideiglenes kormányzó tanács tömegsírok felkutatásával megbízott hivatalának vezetője elmondta: tudomása szerint a tömegsírok legkevesebb háromszázezer holttestet rejtenek. Az amerikai külügyminiszter-helyettes szerint az Egyesült Államoknak felkeléssel kell szembenéznie Irakban. „Belesodródtunk egy felkelésbe, és ez meglehetősen közel áll egy háborúhoz” - mondta bagdadi sajtóértekezletén Richard Armitage. „Problémánk van a biztonsággal, de meggyőződésem, hogy nagyon erőteljes tervet dolgoztunk ki a bennünket és az irakiakat gyilkoló emberek elintézésére” - tette hozzá. Armitage megerősítette: Washington a közrend fenntartását apránként át akarja ruházni az irakiakra, ami már folyamatban van, de ez nem történhet meg „egyik napról a másikra”. A lengyelek hazavinnék katonáikat Berlin. Lengyelország, „amilyen hamar csak lehet” haza akaija hozni katonáit Irakból, s azt szeretné, ha több polgári segítő, nem kormányzati szervezet, szakértő ténykedne a közép-keleti országban - közölte Wlodzimierz Cimoszewicz lengyel külügyminiszter. Az Irakban állomásozó lengyel katonák megbízatása 12 hónapra szól, „de kezdettől fogva azt mondtuk, hogy a politikai stabilizálás a döntő cél, ezt fel kell gyorsítanunk. A felelősséget minél hamarabb át akarjuk ruházni az irakiakra” - mondta. (MTI) A boszniai Szrebrenica lakosai kártérítést követelnek az 1995-ös vérengzésekért Beperlik az ENSZ-t és Hollandiát MTI-TUDÓSÍTÁS Belgrád. A szrebrenicai mészárlás áldozatainak hozzátartozói azzal fenyegetőznek, beperlik az ENSZ-t és a holland kormányt, ha nem hajlandó kártérítés fizetni nekik. Semir Guzin, a közel nyolcezer bosnyák áldozat hozzátartozóit képviselő ügyvéd közölte, ha február végéig nem sikerül peren kívül megegyezni, peres úton, egy amerikai bíróság előtt vesznek elégtételt. A hozzátartozók közel 587 millió dollár kártérítést követelnek. Guzin egy évvel ezelőtt szólította fel az ENSZ-t és a holland kormányt a kártérítés kifizetésére, de nem kapott választ. Az ügyvéd párhuzamot vont a zsidó holokauszt és a szrebrenicai vérengzés között, mondván, a bosnyák áldozatok hozzátartozóit ugyanúgy kártérítést illeti, mint a vészkorszak áldozatainak rokonait. A szrebrenicai események a holland ENSZ-békefenntar- tók szeme láttára zajlottak le 1995 júliusában, de a korlátozott mandá- tumú, könnyű fegyverrel ellátott kéksapkások tehetetlenül nézték végig, amint a boszniai szerb hadsereg elszállította az ENSZ által biztonsági övezetnek nyilvánított városból a majd teljes férfi lakosságot. Dzsunicsiro Koidzumi kormányfő megkapta a támogatást a reformok végrehajtására A kormánypárt nyert Japánban ORIGO Tokió. Nem hivatalos eredmények szerint a kormánypárt sikerét hozták a tegnapi előrehozott parlamenti választások Japánban. A kampány során a kormányfő a gazdasági reform folytatásához kért újabb mandátumot a szavazóktól, a rivális párt vezetője szerint azonban a kormánypárt túl jó kapcsolatokat ápol a pénzügyi elittel ahhoz, hogy valódi változásokat eszközöljön. A helyi tv-állomások a szavazófülkékből távozó választók megkérdezésén alapuló felmérésre hivatkozva azt jelentették, Dzsunicsiro Koidzumi miniszterelnök koalíciója megőrizte abszolút többségét a tokiói parlamentben. A koalíción belül a Koidzumi vezette konzervatív Liberális Demokrata Párt (LDP) 220 helyre, míg partnere 38 helyre számíthat az új, 480 fős képviselőházban. A felmérés szerint az ellenzék fő erejét képező Japán Demokrata Párt (DPJ) jelentősen megerősödött: a korábbi 137 hellyel szemben legalább 188 mandátumra számíthat a parlamentben. A kormányfő október 10-én döntött az előrehozott választások megtartása mellett, hogy nagy arányú győzelmet szerezhessen pártjának, és támogatást biztosítson gazdasági reformterveihez. A kormányfő szerint, ha meggyőző fölénnyel nyer pártja, a konzervatív belső ellenzékkel is jobban el tudja fogadtatni a reformterveket. A DPJ vezetője szerint az LDP túl szoros kapcsolatokat ápol bankokkal, az építőipari vállalatokkal és a mezőgazdasági nagyvállalkozókkal ahhoz, hogy valódi reformokat hajtson végre. A BBC tudósítója szerint a pártok az utolsó pillanatig kemény kampányt folytattak. Elemzők szerint ez az első olyan választás, ahol komoly szerepet játszottak a politikusi személyiségek. Az LDP a városokban például elsősorban Koizumi népszerűségére alapozta kampányát. Szerdán szavaznak az új palesztin kormányról Izraelnek nem tetszik MTI-HÍREK Jeruzsálem/Rámalláh. Nem szolgálhat „kiinduló alapul” a béketárgyalások újraindításához az új palesztin kormány személyi összetételéről tegnap nyélbe ütött egyezség, amely változatlanul Jasszer Arafat palesztin elnök uralma alatt tartja a biztonsági szolgálatokat - közölte az izraeli miniszterelnök szóvivője. Raaan Giszin úgy vélekedett, Arafat az új kormány aláakná- zására törekszik, és a demokratikus reformok útját ajánlotta a Korei- kormány leendő minisztereinek. Az ügyvezető palesztin miniszterelnök nem sokkal korábban jelentette be, hogy befejeződtek a kormányalakítási tárgyalások Rámal- láhban, és a 24 fős kabinet beiktatásáról szerdán szavaz a parlament. Ahmed Koréi (Abu Ala) elmondta, a palesztin elnökkel kötött alku szerint belügyminiszter-jelöltje, Naszr Juszef tábornok helyett az Arafat bizalmát élvező Hakam Balaávi kerül a rendőrséget, a polgári védelmet és a biztonsági szolgálatot felügyelő tárca élére, a biztonsági szolgálat öt másik részlegét pedig a palesztin nemzetbiztonsági tanács fogja irányítani, amelynek elnöke ugyancsak Arafat. „Arafat megpróbálja beszorítani Koréi kormányát, pontosan úgy, ahogyan Abu Mazen kormányát akadályozta” - hangoztatta Giszin. „Ha a miniszterek Arafat terrorista kartelljének útját akarják járni, nem lesz államuk. Ám szeretnénk esélyt adni Köreinek” - mondta Giszin. Közben az izraeli kormány egy szavazatnyi többséggel jóváhagyta a fogolycsere-megállapodást a libanoni székhelyű Hezbollah szélsőséges szervezettel. Az útiterv néven ismert nemzetközi béketerv, amelynek védnökei az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ, egy békés palesztin állam megteremtését irányozza elő 2005-ig Ciszjordá- niában és a Gázai övezetben, feltételül szabva a palesztin biztonsági erők megreformálását és a szélsőséges fegyveres csoportok felszámolását. Hatalmas káosz van Grúziában a választások után Sevardnadze marad MTI-HÍREK Tbüiszi. A grúz elnök tegnap megerősítette, hogy az ellenzéki nyomás dacára nem hajlandó távozni posztjáról. Eduard Sevardnadze arra hivatkozott, hogy őt a nép választotta meg. Egyúttal elutasította, hogy lemondásával oldja fel azt a válságot, amely a november 2-i parlamenti választások eredményének állítólagos meghamisítása miatt tört ki a kaukázusi országban. Eközben tovább tartott az ellenzék híveinek demonstrációja a tbiliszi parlament épülete előtt. A tüntetők az államfő lemondását követelik. A rendőrség országszerte megakadályozta, hogy Sevardnadze ellenfelei eljussanak a fővárosba. Szombaton több mint tízezer tüntető követelte Sevardnadze távozását Tbilisziben azon a megmozduláson, amelyet a két legnagyobb ellenzéki szervezet, a Grúz Demokrata Párt és a Nemzeti Mozgalom szervezett. A három legnagyobb grúz ellenzéki párt egyike, az Ertoba (Egység) a választási eredmények megsemmisítését kérte a tbiliszi bíróságtól. A parlamenti választásokon leadott szavazatok összeszámlálása pénteken azt mutatta, hogy a kormányt támogató Új Grúzia tömb minimális előnnyel vezet az ellenzék előtt. A Ria-Novosztyi orosz hírügynökség ezzel szemben arról számolt be, hogy a Grúzián belüli Adzsar Autonóm Köztársaság helyi pártja vette át a vezetést. A választások hivatalos végeredményét november 20-ra ígérik, miközben felfüggesztette a központi választási bizottság a múlt vasárnapi választás szavazatainak össze- számlálását. Arra hivatkozik, hogy a voksolást övező szabálytalanságok miatt nagyszámú panasz érkezett be a testülethez. Nana Devdariani, a bizottság elnöke szombaton este jelentette be a számlálás felfüggesztését. Hangsúlyozta, a panaszos beadványok bírósági elbírálásig nem tesz közzé semmilyen eredményt, s ettől nem tántorítja el a rá nehezedő nyomásgyakorlás sem. Az EBESZ megfigyelői a héten úgy vélekedtek, „nyilvánvaló szabálytalanságok” övezték a választásokat a kaukázusi országban. Az al-Kaida teherszállító repülőgépekkel támadna? Merényletektől tartanak MTI-HÍR Washington. Teherszállító repülőgépekkel kísérelhet meg terrorcselekményeket végrehajtani amerikai érdekeltségek ellen az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, legalábbis az elmúlt hetekben az amerikai hatóságok birtokába jutott hírszerzési értesülés szerint az al- Kaida igyekszik feltérképezni ennek lehetőségeit. Mint egy neve mellőzését kérő amerikai tisztség- viselő elmondta, az értesülésből ugyan nem állapítható meg az esetleges terrortámadás időpontja és helyszíne sem, de az mindenképpen arra utal: az Oszama bin Laden vezette terrorhálózat érdeklődik az iránt, hogy esetleg polgári teherszállító repülőgépeket használjon fel amerikai célpontok elleni merényletekhez. Nem zárható ki, hogy a terrorcselekményeket az Egyesült Államokban hajtaná végre a szervezet. A teherszállító repülőgépekkel végrehajtandó merényletek lehetőségére egy nappal azután hívták fel az amerikai hatóságok a figyelmet, hogy az amerikai külügyminisztérium fokozott terrorveszély miatt óvatosságra intette a Közel-Keleten tartózkodó, vagy oda készülő amerikai állampolgárokat. Elvesztette parlamenti többségét a szerb kormány Válság Szerbiában MTI-TUDÓSÍTÁS Belgrad. Papíron megbukott a szerb kormány, miután tegnap a kormányzó Szociáldemokrata Párt (SDP) úgy döntött, kihátrál a kabinet mögül. Szlobodan Orlics, az SDP elnöke felszólította a párt tíz képviselőjét, hogy vonják meg a támogatást Zoran Zsivkovics kormányától, a miniszterelnököt felhívta arra, kezdeményezze a parlamenti választás kiírását. - Azt kérjük a kormányfőtől, vessen véget a parlamentben zajló méltatlan haláltusának. Nem élvezheti támogatásunkat a parlamentben az, aki Szerbiában kisebbségben van - mondta Orlics. Az SDP tagja a kormányzó pártszövetségnek. A párt hetek óta zsarolgatta Zsivkovicsot, legfőbbképpen a különféle gyanús ügyletekkel kapcsolatosan hírbe hozott miniszterek azonnali menesztését követelte tőle cserében a támogatásért. Az SDP tíz képviselője nélkül a kormány kisebbségben van a parlamentben, ahol október 14-e óta folyik a vita a kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról. Valószínűsíthető, hogy a kormány önmaga fogja kezdeményezni a választások kiírását.