Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)

2003-11-10 / 258. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 10. Újságírók és olvasók egyetértettek, hogy a hasonló rendezvények is hozzájárulhatnak a napilap fönnmaradásához Előkészítetlen volt az oktatásügyi hatáskörök átutalása Üj Szó-fórum Királyhelmecen Az olvasók egy része napilapunk királyhelmeci fórumán (Somogyi Tibor felvétele) IX. Nógrádi Pedagógustalálkozó Királyhelmec. Szombaton a helyi Privat Caféban az Új Szó munkatársaival találkozhat­tak a Bodrogköz és az Ung- vidék lakosai. Ez a találkozó az újság fennállásának 55. év­fordulóját felidéző rendez­vénysorozat egyik állomása volt, amelyen részt vett a na­pilap több munkatársa. LECZO ZOLTÁN Megnyitójában Szilvássy József fő- szerkesztő ismertette az Új Szó több mint félszázados történetét, és szólt az ország közelgő uniós csatlakozá­sával összefüggő, az egyetlen szlo­vákiai magyar napilap szerkesztőire váró újfajta kihívásokról is. A talál­kozó kötetlen beszélgetéssel folyta­tódott, melyen a lap keleti olvasói időszerű közéleti és politikai esemé­nyekkel kapcsolatos véleményüket fejtették ki, illetve kérdéseket intéz­tek az újság jelenlévő munkatársai­hoz. Hajdók Géza nyugalmazott ta­nár hozzászólásában a szlovákiai magyar kisebbség történelméről és jogairól értekezett, illetve a lapban megjelenő írások nyelvezetét ele­mezte. Jónéhány, a lapot több évti­zede előfizető elégedett olvasó di­csérete mellett kritikus hozzászólá­sok is elhangzottak. Egyesek nehez­ményezték, hogy az újság nem szen­tel kellő figyelmet az ország keleti Jóka. Szombat óta Gregorovits Lipót egykori helyi római katolikus plébános nevét viseli a Jókai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola. Az erről szóló okiratot Szigeti Lász­ló oktatási államtitkár nyújtotta át a tanintézmény igazgatónőjének, Kovács Erikának. Gregorovits Lipót az első világhá­ború kezdetétől a második világhá­borúig tevékenykedetett a falu ka­tolikus plébánosaként. Egyházi te­endői mellett fontosnak tartotta, hogy iskolát és óvodát alapítson. Emberszeretetét számtalanszor bi­régiójában zajló kulturális és politi­kai eseményeknek. Mások a szer­kesztőket amiatt bírálták, hogy a lap csak a magyarországi politikai köz­élet baloldali részének véleményét közvetíti olvasóinak, viszont a jobb­oldali médiumokban megjelenő írá­zonyította, megszervezte például az árvák és a hadiözvegyek segíté­sét, gabonahitelhez jutatta a föld­műveseket. Jókai munkássága ide­jén épült fel a helyi római katolikus templom kereszthajója, létrejött a Mária Egylet. Gregorovits neve messze vidéken is ismert volt, hi­szen segítette a szenei gimnázium épületének befejezését, segédke­zett a komáromi Marianum fiúkol­légium létrehozásában, és az ő gyűjtéséből sikerült felújítani a máriavölgyi (Marianka) kálvária stációit. A harmincas évek közepén parlamenti képviselőként az egész szlovákiai magyar közösségért cse­sokat nem publikálja. Némelyek föl­hívták az újságírók figyelmét arra, hogy a Bodrogközben és az Ung- vidéken sokan azért mondták le az Új Szót, mert csak a délutáni órák­ban tudtak hozzájutni a napilaphoz. A több mint kétórás találkozó végén lekedett. A második világháború után Magyarországra került plébá­nos röviddel aranymiséje után, 1957-ben halt meg. Az esztergomi bazilikában helyezték örök nyuga­lomra. A szombati névfelvételi ünnepsé­gen Szigeti beszédében elmondta, a jókai iskola névadója nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek és a pedagógusok számára is példakép. Az államtitkár az iskolának azt kí­vánta, hogy a jelenlegi mintegy 200 tanulónál sohase látogassa ke­vesebb ezt a magyar tanintéz­ményt, és a tanulókat olyan érté­kek megbecsülésére nevelje, mint a az újságírók és a lap olvasói egyetér­tettek abban, hogy a királyhelme- cihez hasonló rendezvények is hoz­zájárulhatnak a nagy múltú, jelen­leg nehéz helyzetben lévő egyetlen szlovákiai magyar napilap jövőbeli fönnmaradásához. hazai föld szeretete, az anyanyelv­hez való ragaszkodás és a magyar nemzeti öntudat. Szigeti végül le­leplezte az iskola névadójának em­léket állító márványtáblát, melyet az iskola jelenlegi és volt diákjai, pedagógusai, valamint ismert köz­életi személyiségek és politikusok jelenlétében Kis Róbert esperes ál­dott meg. Az ünnepséget színvona­las műsor zárta. A Kis Malmos nép­táncegyüttes, az iskolai énekkar, az Ilka fúvószenekar tagjai egy­aránt bizonyították, hogy az im­már Gregorovits Lipót nevét viselő iskola falai között szíwel-lélekkel dolgozik tanár és diák egyaránt. SZÁSZI ZOLTÁN Fülek. Az önkormányzati fennha­tóság alá került iskolák helyzetéről tartott pódiumbeszélgetéssel zá­rult szombaton a IX. Nógrádi Pe- dagósgustalálkozó, amelyen idén is közel másfélszáz tanár, oktatási szakember, óvópedagógus és ön- kormányzati tisztségviselő vett részt főként a Losonci és a Rima­szombatijárásból. Hat értékes előadás hangzott el hazai és határon túli előadóktól az oktatásügy időszerű kérdéseiről. Az uniós csatlakozás utáni okta­tásügyi helyzetet, a roma csalá­dokban való nevelés helyzetképét, a hátrányos helyzetű tanulók ok­tatási tapasztalatait elemző, a ser­ÚJ SZÓ-HÍR Ipolyság. A Palóc Társaság szerve­zésében szombaton immár har­madszor tartottak Sajó Sándor Em­léknapot. A rendezvény részeként alap- és középiskolások előadásá­ban idén is színvonalas versenyen hangzottak el Sajó Sándor (1868- 1933) ipolysági születésű költő versei, akárcsak más magyar poé­ták alkotásai. A városháza díszter­mében Lőwy János polgármester köszöntötte a 27 szavalót, kísérői­ket és az érdeklődő közönséget. Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság el­nöke, a rendezvény szervezője be­vezetőjében örömmel konstatálta, hogy a Sajó Sándor Emléknap (és a versmondó verseny) iránt egyre nagyobb az érdeklődés a határ mindkét oldalán. Az alapiskolások kategóriájának győztese az ipolybalogi Básty Tí­Vágsellye. A Vágsellyei Városi Művelődési Központ új lógójának leleplezése is része volt az intéz­mény fennállásának 30. évfordu­lója alkalmából rendezett szom­bati ünnepségnek. A központot három évtizeddel ezelőtt az akkor még állami vállalatként működő Duslo vegyi üzem létesítette, és az több mint 20 évig volt a vállalat tulajdonában, míg át nem adta a városnak. „A vegyi üzem letele­pedésével a lakosok száma is nö­vekedett, de szórakozniuk nem volt hol. S mivel nem csak kenyér­rel él az ember, hozzákezdtünk a kültúrház építéséhez” - idézte fel a kezdeteket Jozef Kollár, a Duslo vezérigazgatója. Tibor Baran pol­gármester arra mutatott rá, hogy az alapításkor a katolikus egylet­ben és más kultúregyletekben sok, a kultúráért tenni akaró em­ber dolgozott. A polgármester a város emlékplakettjét adta át az intézmény igazgatójának, Slávka dülőkorúak értékrendjét és devi­áns zavarait taglaló, továbbá a magyarországi felsőoktatási rend­szer átalakulásáról szóló előadá­sok hozadékaként a résztvevők számtalan új információval gaz­dagodtak. A pódiumbeszélgetés résztvevői keményen bírálták azt, hogy az is­kolák önkormányzati hatáskörbe való átutalása előkészítetlen folya­mat volt. Agócs József, Fülek pol­gármestere a város vezetése nevé­ben ígéreteit tett arra, hogy bár az anyagi eszközök csupán november közepéig elegendőek a város okta­tási intézményeinek normális mű­ködtetésére, Füleken nem lesz rendkívüli iskolai szünet a pénzhi­ány miatt. mea, a középiskolások magas szín­vonalú versenyét pedig Matyó Anett, az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium diákja nyerte. A verseny után a helyi, környékbeli és határon túli szervezetek és szer­vek képviselői megkoszorúzták a hetven évvel ezelőtt elhunyt költő szülőházán elhelyezett emléktáb­lát, majd a városi könyvtárban Köl­tők az irodalomról címmel értékes beszélgetést folytatott Németh Zol­tán kritikus Kalász Márton költő­vel, a Magyar írószövetség elnöké­vel. Kalász költői pályája alakulá­sáról és a mintegy 1200 (ebből kö­rülbelül mintegy 500 határon túli) tagot számláló szövetség helyzeté­ről, munkájáról tájékoztatta kö­zönségét. A tartalmas rendezvény záróakkordjaként a balassagyar­mati Varietas Pódium Színház Ma­gyarnak lenni című verses, zenés összeállítása hangzott el. (kp) Tóthovának, és elismerő oklevél­lel tüntette ki a kultúrházban 29 éve tevékenykedő Xaver Chro- meket. L.É ... Az új lógó (Szőcs Hajnalka felvétele) EZ ITT A KÉRDÉS Hozzájutott-e a napokban az Ön számára szükséges gyógyszerekhez? Farkas Anna, 26 éves egye­temista, Borzova: Kedden voltam az egyik pati­kában, ahol ki volt írva, hogy a 01-es biztosí­tó több hónap­ja nem fizet. Megpróbáltam ki­váltani a gyógyszert, de a patikus csak ránézett a vényre, és azt mondta, nincs. Két gyógyszert ír­tak fel nekem, de egyikből sem volt. Nekem az volt érzésem, azért nem kapom meg az orvos­ságot, mert az Általános Egész­ségbiztosítónál vagyok. A má­sodik és a harmadik gyógyszer- tárban legalább utána is néz­tek, hogy van-e a számomra szükséges szerből. Végül csak a harmadik patikában jártam sikerrel. Oravec Pál, 42 éves kereskedő, Kassa: Nincsenek túl rossz ta­pasztalataim. A második patiká­ban kaptam meg a szükséges gyógyszert, ami azelőtt is gyak­ran megtörtént. Egy immunrend­szert erősítő, meglehetősen ritka szerről van szó, érthető, ha nincs belőle a sarki gyógyszertárban. Rendszeresen szedek vitamino­kat is, ezeket Kassán gond nélkül be tudom szerezni. Kellemetlen viszont, hogy a szokásosnál jóval hosszabbak a sorok. Úgy látszik, az emberek félnek, és igyekeznek bespájzolni a gyógyszerekből. Csernák Júlia, 60 éves nyugdí­jas, Farnad: Mivel 1977 óta rok­kantnyugdíjas vagyok és részle­gesen járóképtelen, sajnos, ren­geteg gyógyszert szedek: szívre és érrendszerre, ízületekre és csontokra is. Havonta körülbelül ötszáz koronát költők orvosság­ra, a legtöbbet eddig a speciá­lis vitaminokhoz kellett hozzáfi­zetni. Mivel mindig időben íra­tom fel a gyógyszereket, s mivel a helyi patika - mondhatni kör­zeti viszonylatban is - nagyon jól ellátott, még nem volt gon­dom a beszerzéssel. Eddig ugyanis még a legjobb, legrit­kább gyógyszereket is két-három napon belül biztosították. A gyógyszermennyiséggel ugyan baj van, mert az orvos egyszerre még egy hónapra való adagot sem ír elő, ezért legalább kéthe­tente kell az újabb adagot kivál­tani. (kov, juk, buch) Szigeti László azt kívánta, a jelenlegi mintegy 200 tanulónál sohase látogassa kevesebb a magyar tanintézményt Gregorovits Lipót nevét vette fel a jókai alapiskola SZABÓ MÓNIKA Sajó Sándor Emléknapot tartottak Ipolyságon Színvonalas versmondás Harmincéves a Vágsellyei Városi Művelődési Központ Lógó a születésnapra GAÁL LÁSZLÓ A mai időjárás jobbára kedvező hatással lesz a szervezetünkre. Javul a szellemi és fizikai teherbí­rásunk, gyorsabban reagálunk a környezeti ingerekre. Az alvás kü­lönösen frissítőleg hathat a szerve­zetünkre. A magasabb vérnyomá- súakat fejfájás gyötörheti. A szív- és érrendszeri panaszokkal küszkö­dök lehetőleg kerüljék a túlzott megterhelést és a stresszhelyzete­ket! Azokon a helyeken, ahol na­gyobb a levegő szennyezettsége, egyes légúti betegségek tünetei is jelentkezhetnek. Holnap a maihoz hasonló hatásokra számíthatunk. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: SOK HELYÜTT KÖD, 9-14 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSAAETEOROLÓCIA A Nap kel 06.52-kor- nyugszik 16.19-kor A Hold kel 16.57-kor - nyugszik 08.13-kor Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 263 Dobson-egységet mértek, ami 8 szá­zalékkal kevesebb a sokéves átlagnál. KIJEV 3 Változóan felhős lesz az égbolt. A hajnali órákban számos helyen le­het köd, a nyugati országrészben he­lyenként egész nap megmaradhat a ködtakaró. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok körül alakul, éjszakára pedig 0 és mínusz 5 fok kö­zé hűl le a levegő. Kedden is változé­kony időjárásra számíthatunk, he­lyenként csapadék is lehet. Nappal 5-9, éjjel mínusz 1 és mínusz 5 fok közötti értékeket mutathat a hőmé­rő higanyszála. Szerdán is sok he­lyen valószínű köd, zápor, néhol zi­vatar is előfordulhat. Napközben 6 és 10 fokig melegszik fel a levegő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom