Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)

2003-11-08 / 257. szám, szombat

Családi kör ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 8. MINDENNAPI KENYERÜNK Lót és a jólét ára ÉDES ÁRPÁD Ige: „Lefekvés előtt a város férfíai, a sodomaiak, körülvet­ték a házat; ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül. Beki­áltottak Lótnák, és azt mond­ták neki: hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éj­szakára ? Hozd ki őket hoz­zánk, hadd ismerjük őket. Lót kiment hozzájuk az ajtó elé, de az ajtót bezárta maga mö­gött, és ezt mondta: Ugyan ba­rátaim, ne tegyetek rosszat! Van két leányom, akiknek mégnem volt dolguk férfival, kihozom hozzátok, és tegye­tek velük, amit jónak láttok, de ezekkel az emberekkel ne tegyetek semmit... ” (lMózes 19, 4-8) „S(z)odoma, Gomora” - szok­ták mondani a régiek, ha vala­mi nagyon megbotránkoztató, szokatlanul sértő dolog tör­tént. Általában a rossznak, az erkölcstelennek a legeslegfelső fokát értve alatta. De hogy mi is az a nagyon rossz, ami miatt emle­getik, sőt maga Jézus is megemlíti az ítélettel kapcsolatban, azt már kevesebben tudják. Szakkifejezésként is is­mert a „szodómia” kife­jezés (Sodoma város nevéről), ami az értel­mező kéziszótár szerint „a ne­mi eltévelyedések egyik fajtája: állatokkal űzött fajtalanko­dás”. Tegyük mindjárt hozzá, hogy ez az értelmezés csupán a valami nagyon rosszal magya­rázható, mert a Bibliában azért ilyennek nyoma sincs. Ami az idézett igékből is egyértelmű­en kiderülhet, Sodomában egy erőszakkal párosuló kultikus, pogány vallási eredetű homoszexualitásról lehetett szó. A mai sok kibeszélőshow-n edzett, sokban eltorzult, meg­fásult véleményű ember talán azt mondja: Ó, hát csak ennyi? Isten mégis azt mondta rá: Mi­vel már igen sok a jajkiáltás Sodorna és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, le­megyek, hogy megnézzem.” (lMóz 18, 20-21) Pedig a két város képe nem így kerül elő­ször a Szentírás olvasói elé. Az egész ott kezdődik, amikor Ábrahám (akkor még Ábrám) és Lót nem férnek meg együtt Kánaán földjén, ahova az Isten ígérete nyomán elérkeztek. Pe­dig hát szinte fiaként fogadta Ábrahám Lótot, meghalt test­vérének fiát, aki így valójában az unokaöccse volt. Csakhogy ekkor már mindkettejüknek sok jószáguk volt, és együtt vándorolva nem bírta a föld el­tartani őket. Mondhatnánk, hogy törvényszerűen kezdőd­tek a veszekedések Lót pászto­rai és Ábrahám pásztorai kö­zött. Ekkor Ábrahám fölaján­lotta Lótnák, hogy váljanak el egymástól, hiszen elég nagy az ország. Az első választás jogát Ábrahám Lótnák engedte át, mondva: ha te jobbra mész, én akkor balra megyek, vagy meg­fordítva. „Ekkor Lót körülné­zett, és látta, hogy a Jordán egész környéke bővizű föld. Mert mielőtt elpusztította az Úr Sodomát és Gomorát, egé­szen Cóárig olyan volt az, mint az Úr kertje.” (lMóz 13,10) Mert látszatra maga az Éden kertje, ami Lót szeme elé tá­rult, elhomályosítva a tejjel és mézzel folyó Kánaánnak ígére­tét is. Csakhogy míg ez utóbbit maga az Isten ígérte, az előbbi a nagyon is megcsalható, be­csapható emberi szem meglá­tása csupán. Ebbe a csapdába esett Éva a Paradicsomban, történetünkben Lót, és ha ke­zünket a szívünkre tesszük, bi­zony, be kell vallanunk, hogy nagyon sokszor mi is. Pedig a biztonságosnak hitt városról hamar kiderült, hogy csalfa re­mény, mert már a választás pil­lanatában is vazallusi viszonyban volt Sodoma, és egy ered­ménytelen lázadás után a várossal együtt Lót is mindenével fog­ságra jutott. Csupán Ábrahám és vitézei gyors beavatkozásá­nak volt köszönhető, hogy nem került rab­szolgasorsra. Ám mikor Ábra­hámnak egy cipőfűző, egy sa­ruszíj sem kellett Sodorna gaz­dagságából, Lót akkor is ott maradt. Sőt történetünk elején a város kapujában találjuk a többi „tisztes” sodomai polgár­ral együtt. Pedig a bűnnel, a gonoszsággal kapcsolatban nem létezik független kisebb­ségi lét; vagy elkülönülsz, vagy cinkossá válsz! Nem csukhatta be a szemét a város romlottsá­ga fölött, hisz a szeme előtt ját­szódott. Lehet, hogy kezdetben jövevényként meglapult, talán magában berzenkedett, csak­hogy aztán jön a fásult közöny, a beletörődés, a megalkuvás, majd az ilyen kis lelki tudatha­sadások, skizofréniák követ­kezményeként a depresszió, amit már nem indokolhatott holmi őszi levélhullással. Már az ép ész határát súrolta, mi­kor lányai ártatlanságát és éle­tét tette kockára eredménytele­nül. Csak az isteni kegyelem az, amely megtartotta őt és szeretteit is ebben a szorult­ságban. Kimentette őt Sodoma gonoszságából, majd az ítéle­téből is. Jézus Krisztus azt mondja ma­gáról: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10) Egy énekünk így kezdődik: „Ó, Jé­zus, árva csendben az ajtón kí­vül állsz. Bejönnél már, de né­mán kulcsfordulásra vársz.” A szerző református lelkész FELHÍVÁS JHHHi Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egyszerű, nyugdíjas képeslapgyűjtő vagyok. 1996 óta szívritmus-sza­bályozóval élek. Különböző újságokban szoktak megjelenni felhívása­im, melyekre eddig több mint nyolcvanezer képeslapot kaptam. Ren­dezgetésük, szortírozásuk kitölti minden időmet, közben nem gondo­lok betegségemre, és így nekem a túlélést jelenti. Időnként különböző témákban készítek kiállításokat és albumokat, ezzel is gazdagítva kör­nyezetem és a témák iránt érdeklődő emberek élményét. Kedves Olvasók! Arra szeretném kérni Önöket, hogy küldjenek mi­nél több, bármilyen képeslapot A VILÁG EGY SZOBÁBAN című gyűjteményemhez, és barátaikat, ismerőseiket is ösztönözzék erre. Komáromban idén szeptemberben indítottak először önálló osztályt autista gyermekek számára Nekik csak a jelen létezik V. KRASZNICA MELITTA Richter Helga gyógypedagógus: „Ezek a kártyácskák a napirendet, az egymást követő foglalkozásokat ábrázolják" idei tanévtől végre megol­dottnak látszik az autista gyer­mekek oktatása Komáromban. A magyar tanítási nyelvű speciális alapiskola égisze alatt külön osztályt indítottak számukra; a négy tanuló­val két gyógypedagógus és egy asz- szisztens foglalkozik. - Az autista gyermek csakúgy, mint minden más gyermek, hatéves korától iskolakö­telesnek számít. Sérülésének jellege miatt viszont szinte egyáltalán nem integrálható semmilyen osztálykö­zösségbe, még a speciális iskolai osztályokba sem - mondja Zsitnyan Aurél, a speciális alapiskola igazga­tója. - Az elmúlt néhány évben, jobb megoldás híján, iskolánk foglalkoz­tató osztályába lettek besorolva, előtte pedig a járási hivatal individu­ális oktatás formájában próbálta biztosítani taníttatásukat. Abban az időben viszont még nem volt olyan pedagógus a városban, aki autisták oktatására is alkalmas szakképesí­téssel rendelkezett volna. Ez a prob­léma azóta megoldódott, két gyógy­pedagógusunk tanfolyamokon vett részt, és megfelelő képesítést szer­zett erre a szakterületre. Az újabb, lényeges változás szep­tembertől következett be. A tavaszi behatások során ugyanis kiderült, hogy a speciális iskolát látogató két autista tanulón kívül további kettő vált iskolakötelessé. Az érvényes előírások értelmében pedig négy fővel már külön autista osztályt le­het indítani. Az iskola megkérvé­nyezte, és meg is kapta az enge­délyt az oktatásügyi minisztérium­tól az osztály indítására. - A tanév­kezdés óta eltelt rövid időszak alatt is tapasztaljuk, milyen jó hatással van a gyerekekre az, hogy végre megfelelő körülmények között tu­dunk velük foglalkozni - árulja el Richter Helga gyógypedagógus. - Az autista gyerek ugyanis nem tud alkalmazkodni a közösséghez, in­dividuális hozzáállást igényel, egyénre szabott tanmenetet kell számára kidolgozni. Munkáját nem zavarhatja további osztálytár­sak jelenléte. Ezeket a körülménye­ket most már többé-kevésbé bizto­sítani tudjuk számukra, mind a megfelelő helyiségeket, mind a pe­dagógusok számát illetően. Az ide­ális állapot persze az volna, ha négy tanerő jutna a négy gyerekre. Most azt a gyakorlatot vezettük be, hogy míg a két gyógypedagógus egy-egy gyerekkel tanul, amit ese­tünkben inkább terápiának nevez­nék, addig a nevelő a másik két gyerekre felügyel, illetve az óra­rendbe iktatott egyéb foglalkozá­sokat - torna, zenehallgatás, pihe­nés, evés - végzi velük. Richter Helga elmondása szerint az autistákkal való munka rendkívül igényes, de egyben változatos is. A sikerélményt itt nem az általános is­kolákban, sőt még csak nem is a spe­ciális iskolákban megszokottakhoz kell mérni. Céljuk az, hogy értelmi szintjükhöz és képességeikhez mér­ten minél többet kihozzanak egy- egy gyerekből. Van, aki folyékonyan megtanul olvasni, másnál már az is eredménynek számít, ha nagyság szerint el tud helyezni három koc­kát. - Ahhoz, hogy bármilyen ered­ményt el tudjunk érni, nagyon szo­ros együttműködésre van szükség a szülőkkel - mondja. - Kezdetektől fogva arra kétjük őket, hogy legye­nek velünk teljesen őszinték, mert ezeknél a gyerekeknél soha nem tudni, mi vált ki bennük egy-egy he­ves reakciót, ellenérzést. Lehet az egy szó, egy rosszul megfogalma­zott mondat. Az egyik kisfiút példá­ul nem lehet semmire utasítani, csak kérni szabad őt arra, hogy tegye meg ezt vagy azt. A tagadó monda­tokat nagyon finoman kell megfo­galmazni. Azt is tudnunk kell példá­ul, ha rosszul aludta ki magát vala­melyik gyerek, mert maga ez a tény magyarázatot adhat aznapi fokozott ingerlékenységére. A tanítás során egyébként a „minden tevékenységet befejezni” jelmondathoz tartjuk ma­gunkat, vagyis addig nem fogunk hozzá más foglalkozáshoz, míg az előzőt be nem fejezi a gyerek. Ez ne­kik fontos, hiszen időérzékük nincs kifejlődve, számukra lényegében csak a jelen létezik. Azt viszont meg­tanulják, hogy ha elvégzik a felada­tukat, akkor jön a soron következő. A gyerekek szempontjából egyéb­ként az volna a legjobb, ha hétvégén és szünetben is folyna az oktatás. Számukra az állandóság ugyanis a legbiztosabb fogódzó, minden vál­tozás kibillenti őket. Azt is tapasztal­juk, hogy hosszabb szünidő után ne­hezen zökkennek vissza, nem tud­nak elvégezni olyan feladatokat, ami azelőtt már természetes volt számukra. A gyerekek 16 éves korukig látogat­hatják ezt a speciális osztályt, továb­bi sorsuk teljesen bizonytalan. Illet­ve, sajnos, nagyon is jól előrevetíthe­tő. A környéken ugyanis nincs olyan intézmény, amely felnőtt autisták­kal foglalkozna, legtöbben ezért a szülői házban tengetik életüket, ami amellett, hogy óriási terhet ró a csa­ládokra, a sérült számára sem kínál semmüyen perspektívát. „A gyermek számára sikerélményt jelent, ha ki tudja tölteni a formákkal a táblát" (Vas Gyula felvételei) A hazugságok anatómiája - miért hazudik a gyerek? MARKÓ EMIL Minden gyermeknek élénken mű­ködik a fantáziája, „kitalálósdira” játszik és ezért gyakran hazudik. Ez azonban nem ok arra, hogy a felnőttek kétségbe essenek. Sokkal ajánlatosabb beleélnünk magun­kat lelkivilágukba, mint minden­áron megtudni az igazat. A gyermekek viselkedése néha meglepi a „nagyokat”, máskor za­varba hozza őket. Ilyenkor azzal érvelnek, hogy utálják a hazugsá­got. S mit tesznek? Egyszerűn rá­förmednek a kicsikre, hiszen min­den szülő szentül meg van győ­ződve arról, hogy ha a világ összes gyereke hazudik is, az övé nem fog, az biztos. Sajnos, csak keve­sen tudatosítják, hogy a hazudo- zás nem születik azonnal, minden ok nélkül. Leggyakoribb oka a félelem, s tán csaknem ezzel párhuzamosan az önállóság megszerzése. A pszicho­lógusok szerint egy kis hazudozás - úgy kb. 14 éves korban - „direkt egészséges”. Ez ugyanis annak a je­le, hogy a gyerek felnőtté válik. Ilyenkor nem árt, ha a szülő és a pedagógus „hosszabbra engedi a pórázt”, ha több szabadságot előle­gez. Sajnos, a felnőttek többsége éppen ellenkező álláspontra helyezkedik. Szigorúan büntet, dühöng, kiabál, szövetségeseket keres. Hogy is te­hetné, hogy egyszerűen ne vegye észre a hazudozást? Elveszítené te­kintélyét, ostobának néznék-véle­kedik. Ezért aztán a gyereket min­denáron arra kényszeríti, hogy megmondja az igazat, és így annak át kell élnie a megaláztatás, a raj­takapás minden kínját. A felnőtt arról sem feledkezik meg, hogy ezeket az eseteket gyakran a sze­mére is vesse. A gyermek lélektanával foglalkozó szakemberek már rég hangsúlyoz­zák, hogy az ilyen módszerek a le­hető legrosszabbak. Mit kell tehát tenni? A gyereket hagyni kell, be­széljen mindenről, amiről szeret­ne. Ez az egyetlen módja, hogy a bizalmába férkőzhessünk. A gyere­kek ugyanis azért is hazudoznak, mert bizonyos tapasztalatok alap­ján egyszerűen nem tudják elhinni, hogy a felnőttek, a szülők és a pe­dagógusok képesek őket megérte­ni. Az ő számukra a felnőttek vilá­ga túlságosan bonyolult. Itt kell kimondanunk azt is, hogy a gyerekek hazudozásáról csakis a felnőttek tehetnek. Először is azért, mert a gyerek füle hallatára és szeme láttára naponta hazud­nak. Másodszor azért, mert a té­nyeket úgy állítják be, hogy azok számukra kedvezőek legyenek, de úgy is, hogy a gyerek lelkivilágát ne sebezzék meg. Harmadszor azért, mert egyszerűen képtele­nek megmondani az igazat és vál­lalni a kellemetlen dolgok követ­kezményeit. Nemegyszer az úgy­nevezett lényeges kérdések elől térnek ki ily módon, sőt gyakran különböző álságos buzdításokkal arra használják fel a gyereket, hogy ilyen indirekt módon meg­tudjanak tőle valamit. A szülők és a gyermekek kapcsola­ta annál erősebb, minél több benne az őszinteség. A család élő, fejlődő közösség, hiszen a szülők, a gyere­kek és az életkörülmények is állan­dóan változnak. A külső és belső nehézségeket együttes erőfeszítés­sel kell leküzdeni, az érzelmi kap­csolatokat ápolni kell, s az igénye­ket össze kell hangolni. így erősöd­nek a családi kapcsolatok, így válik a család olyan közösséggé, amely biztonságot ad a gyermeknek is, a szülőnek is és az iskolának is. A szerző gyakorló pedagógus

Next

/
Oldalképek
Tartalom