Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-29 / 249. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 29. Nagyszünet Hirdetés A rendezvényen a kárpátaljai, az erdélyi, a délvidéki és a felvidéki magyar fiatalok vettek részt Ünnepeltek az ifj ak A Rákóczi Szövetség már tizedik alkalommal rendezte meg az 1956-os magyar forradalom évfordulóján a kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezetek vezetőinek találkozóját és a középiskolások történelmi vetélkedőjét. NESZMÉRI TÜNDE A rendezvényen a kárpátaljai, az erdélyi, a délvidéki és természetesen a felvidéki magyar fiatalok Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke a magyarországi politika nézőpontjáról beszélt ;V vettek részt. Felvidéket a Diákhálózat, a Magyar Ifjúsági Közösség, az Egyetemi Mozgalom és a komáromi egyetemisták is képviselték. A rendezvény kedden Vénus-kon- certtel vette kezdetét. Szerdán egy a forradalomról szóló filmet vetítettek a fiataloknak, utána Ordódy Györggyel, a Duna TV munkatársával, a film rendezőjével beszélgethettek az érdeklődők. A délutáni felvonulás (az 1956-os forradalmárok által megtett útvonal) követte, a Műszaki Egyetemről indult, ahol Vikidál Gyula és Varga Miklós előadták a Szegény Magyarország című „fohászukat”. A Bem téren minden évben egy határon túli fiatal mond beszédet, idén a felvidéki Szakszón Norbert, a Diákhálózat elnöke emlékezett a forradalomra. Hangsúlyozva, hogy nekünk, kisebbségieknek ez ugyanolyan fontos ünnep, mint a magyarországiaknak, hiszen a szabadság- vágyon kívül az összefogást is jelképezi. A koszorúzást követően a Kossuth téren meggyújtották az ifjúság lángját, majd este Republic-koncerten bulizhatott a népes diáksereg. A Rákóczi Szövetség a középiskolásokat és az egyetemistákat egy hangversenyre invitálta. A csütörtöki nap délelőttje előadásokkal kezdődött. Előadóink a határon túli magyarság helyzetéről és az iskolaügyről tartottak előadást. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke a magyarországi politika nézőpontjáról beszélt. Józsa László a délvidéki magyarok helyzetét ismertette, különös tekintettel az iskolaügyre és nyelvhasználati jogokra. Szász Jenő, Udvarhely polgármestere az erdélyi magyarok nevében beszélt. Elmondta, szerinte nekünk, kisebbségieknek szükségünk van és lesz is a magyar kormány támogatására. A délután folyamán a Műszaki Egyetem előtt több résztvevőt lekötött a kiállítás, ahol korabeli autókat láthattak, barikáddal, felállított színpaddal és beszédekkel szemléltették a forradalmi hangulatot. A délután ismét 56-os filmeket nézhettek azok, akik a Corvin moziba vették útjukat. Az ünnepi emlékezés a Széna téren folytatódott délután 5-kor. A fiatalok és az 56- osok a téren együtt emlékeztek. Az estét a találkozó résztvevői a Márton Áron Szakkollégiumban fejezték be. A NOX-koncert után tovább folytatódott a szórakozás és a nagy beszélgetés. A Rákóczi Szövetség ismét bebizonyította, hogy nincs különbség magyar és magyar között, ha ünnepről és összefogásról van szó. Ezúton is köszönöm a résztvevők nevében. Ha beszélnie kell, súlyos problémákkal küzd: nehezen tudja leküzdeni apjától örökölt dadogását Gareth Gates, a kisfiúsán szégyenlős sztár FELDOLGOZÁS Egy srác, akinek az éneklés az élete. Ha nem énekelne, ma egy egyszerű fiú lenne, akit senki sem ismer, egy kisvárosi ház pincéjében püfölné a dobszerkóját, és talán sosem tanulná meg leküzdeni a dadogását. De szerencsére énekel... Aki figyelemmel kíséri a nemzetközi helyzet alakulását popzene-fronton, biztosan emlékszik rá, hogy nemrégiben feltűnt egy kisfiúsán szégyenlős mosolyú, kellemes hangú fiatalember a képernyőn, aki a könnyűzene líraibb, szívet melengetőbb, ábrándozósabb műfajával jelentkezett - egyelőre még ismeretlenként - a nagyközönség előtt. Aztán eltelt néhány hét, és újból találkozhattunk vele a képernyőn vagy a rádióműsorokban: ha a fiú nevét még nem is jegyeztük meg magunknak ekkor, a dalt, amit énekelt, mindenki ezerszer hallhatta már: Elvis Presley egyik örökzöldjét támasztotta fel számunkra a kedves mosolyú ismeretlen. Ma már egyre többen tudják, ki is ő: Gareth Gates, Anglia Mss felfedezettje, a tinilányok legújabb kedvence. Gareth még csak tizenkilenc éves, de valószínűleg több szerelmes levéllel büszkélkedhet, mint egy egész város jóképű srácai együttvéve. No, persze, neki könnyű: ilyen hanggal és ilyen sikerekkel melyik tinilányt ne lehetne meghódítani? (Leszámítva azokat a lányokat, akiknek egyszerűen nem jön be!) Gareth ennek ellenére egyáltalán nem egy áüagos sztárkamasz: meglepően szerény és szégyellős, ha nem éneklésről van szó. Talán nehéz elhinni róla, de ha nincsen mikrofon a kezében, mintha kicserélnék. Mondhatni, a varázsereje lakik ebben az eszközben vagy inkább a hangjában. Gareth, ha beszélnie kell, súlyos problémákkal küzd: nehezen tudja leküzdeni apjától örökölt dadogását. Az utóbbi időben sok gondot és fáradságot fordított arra, hogy megszabaduljon ettől az „átoktól”. Beszédtanárhoz jár, akinek segítségével egészen jól halad: ma már másodpercek alatt ki tudja ejteni azokat a szavakat, amelyeket korábban csak percek alatt tudott. A dadogása ellen azonban nemcsak a tanulással „küzd”: minden este imádkozni szokott azért, hogy egyszer úgy ébredjen, folyékonyan tud beszélni. Gareth hisz az imádság erejében, mélyen vallásos fiú, aki nagyon ragaszkodik a családjához. Bár már nem él együtt velük, ha teheti, minden idejét velük, különösen nővére társaságában tölti. Ez pedig csak egyet jelenthet: még nem találkozott olyan lánnyal, aki rabul ejtette volna a szívét! De félretéve a tréfát, lássuk, hogyan lett Gareth sztárrá. Először nyolc éves korában énekelt közönség előtt: a sulijában előadtak egy musicalt, amelyben eleinte csak egy kisebb szerepet akartak adni a beszédhibás kisfiúnak. Ám a tanároknak leesett az álluk, amikor meghallották csengő hangját, és észrevették, hogy éneklés közben eltűnik a dadogása! (Ezt Gareth egyébként azzal magyarázza, hogy éneklés közben egészen más technikával kell venni a levegőt, mint beszéd közben.) így aztán a kis szerepből nagy szerep lett, a szülők nagy boldogságára. Kilenc évesen aztán már egy templomi kórusban énekelt, egy alkalommal nem másnak, mint az angol királynőnek. Erre a szereplésére a mai napig nagyon büszkén emlékezik vissza. Tizenegy évesen televíziós show-ban, majd tehetségkutató versenyeken lépett fel, nem kis sikerrel. A nagy felfedezés azonban csak pár évvel később, a Pop Idol című műsorban történt meg. Ezen a tehetségkutató versenyen igaz, csak második helyezést ért el, de ezért a helyezésért is járt a % lemezszerződés. így hát elkészült egy kislemez Unchained Melody címmel, ami pillanatok alatt elfogyott a boltok polcairól. így vált Gareth először Anglia, majd a nagyvilág egyik legkeresettebb ifjú sztárjává. Reméljük, a sztárság nem fogja nagyon megváltoztatni a személyiségét, és meg fogja őrizni a jó tulajdonságait, s persze a szép hangját is. További sok sikert, Gareth! (s, he) A tinilányok legújabb kedvence (Képarchívum) NYELVSULI Leute von Welt - Klatsch und Tratsch Jaz Elle Graf, die Tochter von Steffi Graf (34) und Andre Agassi (33) hat blaue Augen und dunkle Haare. „Jedenfalls noch“, sagte der Tennisstar der Illustrierten „Bunte“. „Die Geburt selbst war ziemlich kurz und vollkommen problemlos.“ Jaz Elle, das zweite Kind von Graf und Agassi, war am 3. Oktober in Las Vegas zur Welt gekommen. Der Name sei in Amerika „gar nicht so ungewöhnlich“, sagte Graf. „Es sollte auf jeden Fall ein Name sein, der wie Jaden Gil mit einem J anfängt.“ Wie ihr Bruder soll Jaz Elle zweisprachig aufwachsen. Ben Äffleck (31), Schauspieler, hat mit seiner geplatzten Hochzeit nicht nur seine Verlobte Jennifer Lopez (33) verärgert. Die Stardesignerin des Brautkleides, Vera Wang, sei „ziemlich wütend“, schreibt die „New York Post“, weil das große Fest nicht stattgefunden habe. „Das unbeschreiblich ♦ hat mit seiner geplatzten Hochzeit nicht nur seine Verlobte verärgert - az elhalasztott házasságkötéssel nem csak menyasszonyát haragította meg ♦ die Stardesignerin des Brautkleides sei „ziemlich wütend“, weil das große Fest nicht statgefunden habe - a híres esküvői ruha divattervezője elég mérges volt, amiért nem valósult meg a nagy ünnepség ♦ das unbeschreiblich prachtvolle Hochzeitskleid ist prachtvolle Hochzeitskleid ist zwischen 15 000 und 20 000 Dollar wert, aber Jennifer bestand darauf, es umsonst zu bekommen“, zitiert das Blatt einen Vertrauten Wangs. Die Idee der Sängerin sei gewesen, dass die Werbung durch die Traumhochzeit sehr viel mehr wert ist als der Preis. „Doch keine Hochzeit - keine Werbung.“ Schauspielerin Veronica Ferres (38) wird offenbar schnell eifersüchtig - besonders wenn eine Frau ihren Mann Martin Krug anbaggert. „Dann gehe ich rotzfrech in die Offensive, sage: ,Du, da kannst du baggern, wie du willst, da läuft nichts“1, sagte Ferres der Hamburger Zeitschrift „Neue Revue“. In einem Fall habe eine Frau ihrem Mann ihre Visitenkarte zustecken wollen: „Da bin ich hinmarschiert, habe ihr die Visitenkarte aus der Hand genommen und sie vor ihren Augen zerrissen. Ihr blieb der Mund offen stehen, dann verließ sie die Party“, erzählte die Schauspielerin stolz. (DW) zwischen .... und... wert, aber J. bestand darauf, es umsonst zu bekommen - a leirhatatlanul szép esküvői ruha ára amúgy ...-tói ...-ig mozog, de J. ingyen akarta a menyasszonyi ruhát ♦ die Idee der Sängerin sei gewesen, dass die Werbung durch Traumhochzeit sehr viel mehr wert ist als der Preis - az énekesnő úgy gondolta, hogy az a reklám, amelyben az álomesküvőn a ruhát részesítik, sokkal többe kerül PROGRAMAJÁNLÓ A Selye János Egyetemi Központ és a Panta Rhei Könyvkiadó tiszte lettel meghívja Vujity Tvrtko Pokoli történetek különkiadás című könyvének világbemutatójára és közönségtalálkozóra a komáromi Városi Művelődési Központ színháztermébe ma 18.00 órai kezdettel. A belépés ingyenes! (ú) wr íl ■ i ■■ A LEGEL0NY0SEBB K0LCS0NFELVETEL SZABÁLYAI VÁLTOZATOS ................ 3 000 és 30 000 Sk között eg yszerű....................... Gyors, kezes nélkül kedvezményes........... Bármely célra rugalmas.................... Különböző visszatérítési időfutam go ndtalan............... Kényelmesen és készpénzben INGYENESEN PROVIDENT INFÓV0NAL hívható 0800 124 124 PROVIDENT 0 FINANCIAL IIP 1337 Az estét a találkozó résztvevői a Márton Áron Szakkollégiumban fejezték be (A szerző felvételei)