Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-29 / 249. szám, szerda
20 Sport ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 29. Gáborík: nincs megegyezés Minneapolis. Továbbra sem egyezett meg szerződéshosszabbítása ügyében Marián Gáborík az NHL-ben szereplő Minnesota Wild vezérkarával. Pedig a szlovák csatár az eredetileg követelt évi 6,5 millió dollár helyett a legutóbbi tárgyalásokon „csak” 4,5-öt kért, de ezt is sokallta a klub. A 21 esztendős gólerős támadó csalódottan el is hagyta a várost, s Montrealból követi majd a további fejleményeket. Gáborík előző szerződése alapján „csupán” 1,075 millió dolláros alapbére volt, de az elmúlt szezonban mutatott remek játékával, s a góljaiért járó jutalmakkal együtt 4,4 milliót keresett. A Minnesota három esztendőre szóló, 9,45 milliós ajánlatot tett a szlovák csatárnak, aki viszont 13,5 milliós szerződést hajlandó aláírni. (TASR) Rácz Norbert útra kel Párkány. Ma indul Japánba, és az első fordulóban egy Costa Rica-i versenyzővel bunyózik a világbajnokságon Rácz Norbert, a Szlovák Kyokushin Karate Szövetség 37 éves elnöke, aki sportdiplomáciai útja során kénytelen a tatamin is megjelenni, hogy a rendezők megtérítsék repülőjegye árát. „Vannak még jó emberek, így összegyűlt a pénz az egyhetes ottlétemre - újságolta tegnap.- Megtaláltam az interneten, hogy ellenfelem öt kilóval könnyebb, 33 éves, tehát nem túl fiatal, de öten indulnak a közép-amerikai országból, ami azt jelzi: elég sokan űzhetik sportágunkat. Mást nem tudok a fiúról. Megpróbálom kedvenc taktikámat, a fejre rúgást alkalmazni, hátha sikerrel jár’- árulta el vb-bemutatkozásá- nak taktikáját az elnök-versenyző. (jmk) Matematikai géniusz Liverpool. Liverpooli tudósok egy csoportja megállapította, hogy David Beckham, az angol labdarúgó-válogatott kapitánya matematikai géniusz. Részletesen elemezték a Real Madrid középpályásának híres szabadrúgásait, s mindössze egy százalékos pontadansági különbséget találtak köztük. A sorozatban pontosan elvégzett rúgások, vagyis a labda repülési pályájának sikeres megítélése szerintük a matematikai genialitás bizonyítéka. Számításaik e téren ugyanolyannak minősítik az angol világsztárt, mint Garri Kaszparov sakk- nagymestert. (SITA) Sztáratléták doppingolása Los Angeles. Újabb három amerikai sztáratléta doppingtesztje hozott pozitív eredményt: a váltóban olimpiai aranyérmes Chryste Gaines, a párizsi vb-n 400 m gáton második Sandra Glover és a szintén 400 gáton amerikai bajnok Eric Thomas esetében egyformán modafinil használatát mutatták ki. (MTI) Megijedtek a vonatozástól Madrid. A Real Madrid labdarúgói megijedtek egy vonatutazástól, s az utolsó pillanatban mégis inkább repülővel indultak el a tegnap esti, zara- gozai bajnoki mérkőzésre. Az eredeti tervek szerint a fővárosiak a nemrég elkészült nagysebességűjáratot vették volna igénybe, de néhány geológus a közelmúltban úgy vélekedett, hogy a szakasz nem biztonságos a kőzetlemezek gyűrődései miatt. (MTI) Sejejs (középen) az egyik skalicai csatárt akadályozza a kitörésben a pénteki bajnokin (TASR-felvétel) A Slovan vezetőedzője szerint a valódi tétmeccsek majd a playoffban várnak rájuk Nem tudom, mi történt A jégkorong ST Extraliga rajtja előtt a bajnok Slovan szakvezetői kijelentették, a címvédésen kívül nagyon odafigyelnek még a Kontinentális Kupa-döntő csoportmérkőzéseire, tehát a nemzetközi porondon is sikereket szeretnének elérni. A honi bajnokságban egyelőre bukdácsolnak a pozsonyiak. Ennek okairól faggattuk Ľubomír Pokovič vezető edzőt. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A vártnál nehezebben lendült bele a Slovan, aztán a kezdeti bukdácsolás után hozta formáját s a táblázaton az együttes egyre jobban megközelítette a remekül rajtoló, éllovas Trenčínt. A bajnokság elején várható volt, hogy elmaradunk tavalyi teljesítményünktől, hiszen jóformán menet közben egészült ki a gárda. Fordulóról fordulóra azonban egyre jobban játszottunk, s ami a fontosjóval több gólt ütöttünk, mint a pontvadászat elején. Éppen ezért bizakodva vártuk a Trenčín elleni rangadót, amely után nagy volt az öröm, ugyanis ellenfelünk tőlünk szenvedte el idei első vereségét. Tegyük hozzá, a rangadó egyetlen gólja, amely három pontot ÚJ SZÓ-JELENTÉS Kisudvarnok. A női I. labdarúgóliga legutóbbi fordulójában a kis- udvarnokiak megsemmisítő vereséget mértek homonnai ellenfelükre. A ll:0-ás hazai győzelem élvonalbeli szinten klubrekordnak számít a csallóközieknél. Ezen a mérkőzésen úgyszintén egyéni csúcsot produkált a hazaiak gólerős támadója, a kilences mezszámot viselő Árvái Renáta is, aki hétszer talált a keletiek hálójába. „Az első félidőben négyszer, fordulás után háromszor voltam eredményes. Jobbal, ballal egyaránt. Fejjel azonban képtelen voltam gólt elérni. Bajnono- ki meccseken ez idáig csupán öt találatig jutottam el“ - elevenítette fel vasárnapi megvillanásait a mezőny legjobbja, aki az első tíz fordulóban mindössze négyszer iratkozott fel a góllistára. Ősszel két vasat tart a tűzben. Az edzések, ligamérkőzések mellett részt vett az országos válogatott minden edzőtáborozásán, barátságos és Eb-selejtező mérkőzésén. Közben hadilábon állt a szerencsével, ziccerek sokaságát puskázta el az őszi ligatalálkozóért, ritkán látható kapushibából esett. Miért játszottak védekező felfogásban a Dukla elleni slágermérkőzésen? Nagy hiba lett volna., ha kitámadunk, s fejjel rohanunk a falnak. Erre vártak a trencséniek, s amikor látták, mi is hasonló taktikával rukkoltunk elő, igencsak meglepődtek. A kezdeti tapogatózás után mindkét oldalon akadt egykét ígéretes helyzet. Annak ellenére, hogy csak egy gól esett, elégedett lehetett a nyolcezer néző, mert élvezetes jó iramú hokit láthatott. Érthetően bosszúsak voltak a trencséniek, mivel egy könnyen hárítható góllal szenvedtek vereséget. Hát, ilyen a kapussors. Ki gondolta volna, hogy a sorozatos hazai, illetve idegenbeli pontszerzések után megtorpan a Slovan, és három nap alatt két totógyilkos eredményt ér el... Egyszerűen nem tudom, mi történt a fiúkkal! Azt határozottan kijelenthetem, hogy nem becsültük le ellenfeleinket. Hazai jégen vezetést szereztünk a Skalica ellen, ezután is voltak helyzeteink, de, sajnos, ezek kimaradtak. A ellenfél egyenlítő gólja és az elpuskázott ziccerek után váratlanul visszaestünk, és már nem tudtunk talpra állni. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, hiába igyekeztünk, hiába támadtunk, kihagytuk a helyzeteket, kon. „Gyatra helyzetkihasználásom hatására fokozatosan elillant önbizalmam. Kellett már egy ilyen nekibuzdulás. Remélem, az idény hajrájában tovább gyarapítóm majd találataim számát“ - vélekedett őszi teljesítményéről a csallóköziek erőssége. Az újfent rivaldafénybe került labdarúgó egy csapásra előrébb ugrott a góllistán, melyet jelenleg 17 találattal a vágsellyei Rotox erőssége, Hanzelová vezet. Renátára alighanem ezután még éberebben odafigyelnek a riválisok védői. „A sanyargatásból, a kemény belemenésekből eddig is kijutott épp elég. Őrzőim harcmodora aligha változik meg, a női futballban is a küzdelem dominál“ - hangsúlyozta a válogatott kerettag, aki címeres mezben még nem talált a hálóba. „Csupán a gólhelyzetekig jutottam el. Az örmények elleni elleni Eb-selejtezőn már-már gólt kiáltottam, fejesem azonban a kapufán csattant. November 15-én a görögök elleni idegenbeli Eb-selejtezőn megtörhet a jég. A meghívót már megkaptam, remélem pályára is kerülök“ - nyilatkozta bizakodóan a gólvágó fodrásznő. (ái) a végén pedig kaptunk még egy gólt, és elúsztak a pontok. Vasárnap milyen taktikával utaztak Nyitrára? Felettébb komolyan vettük a sereghajtó elleni meccset, arra kértem a játékosokat, kezdettől fogva rohamozzanak, és már az első harmadban szerezzenek megnyugtató előnyt. Ebből azonban nem lett semmi, mert szétesően, sok hibával hokiztunk, sőt, még gólt is kaptunk az első szünet előtt. Sajnos, a továbbiakban sem találtunk magunkra. Mérges volt a két fiaskó után? De mennyire! Még mindig dühöngök, ha eszembe jut a Skalica és az újonc Nitra elleni mérkőzés. A hét elején higgadt fejjel mindent megbeszéltünk, a csapat tagjai azt ígérték, a kassaiak elleni, szombati tévés mérkőzésen kiköszörülik a csorbát. Nem nyugtalanítja, hogy lecsúsztak a harmadik helyre, s a Trenčín előnye már 15 pont? Nem, mert az alapszakaszból még nagyon sok meccs van hátra. A valódi tétmérkőzések majd a playoffban várnak ránk. Ekkor kell csúcsformában lennünk, no meg január közepén, amikor a Kontinentális Kupa-döntő mérkőzéseire kerül sor. Ez viszont nem jelenti azt, hogy félvállról vennénk a bajnokság körmérkőzéses sorozatát. l'| NHLH^m § New York. Két mérkőzésre került sor az észak-amerikai profi jégkorongligában. Hiába vezetett már 2:0-ra a Toronto Maple Leafs, hosszabbítást követően mégis az Atlanta Thrashers örülhetett a győzelemnek. A vendégek ezúttal autóbalesetben elhunyt játékosuk, Dán Snyder családja előtt (a Thrashers magánpáholyt bérelt számukra) rótták le tiszteletüket. Éppen ezért a csapat kettőzött erővel küzdött. Ennek ellenére a Maple Lefas a 40. percre Gary Roberts és Tom Fitzgerald találataival 2:0-ás vezetésre tett szert. Ám ekkor villant a Thrashers, Marc Savard és Jeff Cowan 24 másodperc alatt egyenlített, a győzelmet jelentő gólt pedig a hosszabbítás ötödik percében Savard kotorta Ed Belfour hálójába. „Dán Snyderért és családjáért játszottuk ezt a találkozót, nagyon nehéz dolgunk volt, de remélem, Dán most boldog és elégedett a csapat teljesítményével” - nyilatkozta a győztes gólnál asszisztáló Ilja Ko- valcsuk. Eredmények: PHILADELPHIAMONTREAL 5:0 (2:0, 2:0,1:0), gólütők: Gagne, Amonte, Handzuš, LeClair, Ragnarsson; 18 630 néző. TORONTO-ATLANTA 2:3 (1:0, 0:0, 1:2 - 0:1), gólütők: Roberts, Fitzgerald, ill. Savard 2, Cowan; 19 200 néző. (o-o, SITA) Tizenegy kisudvarnoki gól - Árvái Renáta vezérletével A kilences hetese Ma a női kosárlabda Euroligában: Sopron-Ružomberok MTI/SITA-ELŐZETES Sopron/Rózsahegy. A múltheti idénynyitó után ma és holnap már a 2. forduló mérkőzéseit játsszák a női kosárlabda Euroligában. Sopronban 18.00 órakor a szlovák bajnok Ružomberok lesz az Eurolea- sing-Orsi vendége. A múlt héten a címvédő Jekatye- rinburg otthonában kikapott (50:75) soproniak főpróbája kiválóan sikerült, hiszen 52(!) ponttal legyőzték a Szekszárdot. A szerdai találkozó érdekessége, hogy a magyarok vezetőedzője, Natália Hej- ková márciusban éppen Rózsahegyről érkezett Magyarországra, melyet 1999-ben és 2000-ben aranyéremre vezetett a nemzetközi sorozatban, s 15 év után hagyott el. Először irányítja új csapatát tétmérkőzésen egykori védencei ellen. Rajta kívül még három korábbi rózsahegyi kosaras játszik a soproniaknál: Iveta Bieliková, a horvát Gordana Kovacevic-Bogojevic és a szerb Szanja Veszel. A megfiatalodott rózsahegyiek az első fordulóban meglepetésre otthoni vereséggel kezdtek a nem túl nagyjátékerőt képviselő olasz Chi- eti csapatától (66:68). JeleňaMoz- govaja, a liptóiak orosz edzőnője (tavaly még Hejkovával együtt irányította a szlovák bajnokot) szerint roppant nehéz ellenfél vendégeként kell bizonyítaniuk. „Inkább annak örültem volna, ha nem találkozunk a sorozatban, de mit tehetünk, játszani kell” - mondta az elutazás előtt. Magyarország ellen kezd a szlovák hokiválogatott Tíz újonccal Budapestre SITA-JELENTES Pozsony. A jövő héten budapesti nemzetközi tornán vesz részt a szlovák jégkorong-válogatott. November 6-n csütörtökön kezdődik a négynapos viadal, melynek keretében a legutóbbi vb bronzérmese az A csoportban előbb Magyarországgal, majd Hollandiával találkozik. A B csoportban Horvátország, Fehéroroszország és Ukrajna lép jégre. Vasárnap a helyosztókkal zárul a torna. František Hossa vezetőedző tíz újoncot (Hála, Sopko, Graňák, Sloboda, Vantroba, Simurda, Hudec, Bartek, Kokavec, Kováčik) és tizenegy Csehországban légióskodó játékost hívott meg. A keret - kapusok: Miroslav Hála (Trenčín), Ra- món Sopko (Košice); hátvédek: Boris Žabka (Trinec), Martin Čaka- jík (Liberec), Peter Podhradský (Pardubice), Ján Tabaček (Slovan), Ján Homér (Tren-čín), Dominik Graňák (Slavia), Miroslav Vantroba (Karlove Vary), Karol Sloboda (Sparta); csatárok: Peter Barinka (Zlín), Roman Kukumberg (Trenčín), Ľubomír Pištek (Páŕdubice), Martin Huj- sa (Slovan), Marcel Šimurda (Košice), Gabriel Špilár (Sparta), Michal Hudec (Vsetín), René ŠkoH- ak (L. Mikuláš), Erik Weissman (Zlín), Martin Bartek (Zvolen), Michal Kokavec (Slovan), Miroslav Kováčik (Trenčín). Niemann-Stirnemann a hétvégén visszatér Egy álom válna valóra MTI-JELENTÉS Berlin. Gunda Niemann-Stirnemann, a németek háromszoros olimpiai bajnok gyorskorcsolyázója 32 hónapos szülési szabadság után a jövő hétvégén visszatér. A 37 éves világklasszis a német bajnokságon áll újra rajthoz, de edzője elmondása szerint nem szabad tőle győzelmet várni, hiszen olyan, végig edzésben lévő vetélytársak- kal kell majd megküzdenie, mint a szintén ötkarikás aranyérmes Anni Friesinger és Claudia Pechstein. - Egy álom válna valóra, ha egyszer anyukaként is világbajnok lennék - mondta visszatérésével kapcsolatban Niemann-Stirnemann, aki utoljára 2001 márciusában a Cal- gary-ban rendezett vb-n versenyzett. Jövőre Fazekas Róbert is milliomos atléta lehet Vonzóbb az ötkarika ORIGO-JELENTÉS Párizs. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség párizsi konferenciáján magyar szempontból döntő fontosságú változásról határoztak a 2004-es Golden League-viadalsorozatot illetően. A jövő évi versenyek közé ugyanis bekerült a férfiak diszkoszvető száma, így Fazekas Róbert révén magyar versenyző is harcba szállhat az egymillió dolláros jack- potért. „Egy kicsit megremegett a kezemben a kormány, amikor menedzserem, Babinyecz József közölte a hírt. Belegondoltam, micsoda hihetetlen összegről van szó. Aztán arra is ráeszméltem, ha már idén is szerepel a diszkoszvetés, akkor félmillió dollárral vagyok most gazdagabb. Hiszen a világbajnokságig mindent nyertem, így most az a pénz is Muto- la számláján nyugszik. Ha rajtam múlik jövőre biztosan nem fogja elvinni a teljes összeget, ugyanis a pénz egy részére én is igényt tartok. Am a 2004-es esztendővel kapcsolatban nem ez az, ami leginkább foglalkoztat, sokkal inkább az ötkarika. Semmi más nem érdekel, az a legfontosabb, hogy ott nyerjek. Hihetetlen, fantasztikus dolog lenne felállni a dobogó legfelső fokára. Nincs az a pénz, amiért lemondanék erről az érzésről“ - nyilatkozta Fazekas. A 2004-es GL-számok - férfiak: 200 m, 800 m, 1500 m, 400 m gát, hármasugrás, diszkoszvetés. Nők: 100 m, 400 m, 1500 m, 3000 m/5000 m, 100 m gát, magasugrás. aS25*«»SiS!!2* vSMS" *«?HííI5sI!k wasSjíBüí Halí“' • ‘•assst, v •Sí HhSSSSSSSSS. —'i:* 'SSrnammmmk •aa. Fazekas az olimpiai dobókörben is győzelemre vágyik (Képarchívum) Melyik nyer először?