Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-15 / 237. szám, szerda
Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. OKRÓBER 15. KOMMENTÁR Imára késztető büdzsé SIDÓ H. ZOLTÁN Dicséretre méltó, hogy annyi gyökeres változás közepette, annyi, korábban megszokott fogódzó elvesztése ellenére sikerült kidolgozni, mi több, tegnap a kormány által el is fogadni a 2004-es állami költségvetést. Ami a kapaszkodókat illeti, a pénzügyminisztérium a változó adókulcsok miatt már nem számolhatott az adó- és jövedelembevételek eddigi rendszerével. A büdzsébe pedig be kellett építeni az EU közös kasszájába fizetendő összeget, illetve meg kellett becsülni, vajon mennyi pénzt kapunk jövőre Brüsszeltől. Ennyi bizonytalan tényező egy szakmailag gyenge lábakon álló tárcánál már csinos kis zűrzavart okozott volna. Azonban a legkevésbé sem dicséretes az a tény, ahogyan Ivan Miklošék - áttételesen az SDKÚ - elbánt az MKP által irányított tárcákkal. Persze, egyik minisztérium sem kapott annyit, amennyit eredetileg kért, azonban a földművelésügynek és a környezetvédelemnek szánt pénzügyi keret egyenesen csapdahelyzetet jelent. Tavaly decemberben az EU koppenhágai csúcstalálkozóján Mikuláš Dzurinda kormányfő megígérte, hogy az agrárágazat 2004-ben megkapja az unió által megengedett maximális közvetlen támogatást, azaz az uniós juttatások 55 százalékának megfelelő összeget. Ehelyett kezdetben csak 45 százalékot szánt az ágazatnak, majd utolsó ajánlatként ezt az arányt felemelte 50 százalékra. A mezőgazdaságot eleve mostohagyerekként kezelő pénzügyminisztérium hiába érvel azzal, hogy még így is jelentős többletbevételhez jutnak, ha tudjuk, legfontosabb partnereink és versenytársaink, a szomszédos visegrádi országok a szlovákiai szinthez képest jóval nagyobb keretből gazdálkodhatnak, az uniós államokról meg jobb nem is szólni. Most kár arról morfondírozni, miért kell a mezőgazdaságot dotálni, amikor Európában mindenki így tesz. Ha 2004-ben ekkora versenyhátránnyal indulunk, akkor néhány év múlva a hazai mezőgazdaságra már csak a táj arculatmegőrzésének, a vidéki turizmus kiegészítő elemének hálátlan szerepe jut. Ami pedig a környezetvédelmet illeti, a kabinet - talán erős a kifejezés - egyenesen nemzetbiztonsági kockázatot vállalt magára. Arról van szó, hogy árvízvédelemre a kevésnél is kevesebb összeget különített el akkor, amikor tudjuk: tavaly kis híján kiöntött a Duna, s ez az állapot, ismerve az időjárás egyre szeszélyesebb mivoltát, rövidesen megismétlődhet. Ezért nem csoda, hogy egyedüliként az MKP miniszterei nem emelték fel a kezüket a büdzsé tegnapi elfogadásakor. A parlamentben ugyan van még esély kisebb korrekciókra, mégis félő, ezek nem lesznek elegendők az érdemi gondok orvoslására. így most imádkozhatunk: jövőre egy kiadós árvíz, s annak következménye nem mossa el a nagy műgonddal összeállított költségvetést, a hazai farmerek pedig a kisebb bérköltségeket felhasználva talán mégis talpon maradnak. Vajon eljön az az idő, amikor a költségvetést látva hem kell imádkoznunk azért, hogy maradéktalanul teljesüljön? Fordult a kocka MALINÁK ISTVÁN Ki gondol ma a négy évvel ezelőtti koszovói háborúra? Az érintetteken kívül lényegében senkit sem érdekel, a nagyhatalmak is legfeljebb csak nosztalgiázhatnak: némi milosevicsi népirtást leszámítva, milyen szép is volt annak idején például az egyetértés Nyu- gat-Európa és Amerika között. Főképp azért, mert a múlt században még az előbbi volt bajban, Washington pedig politikai súlyával és katonai erejével a balkáni válságsorozatban rendre megoldotta - felig-meddig - az impotens nyugat-európaiak gondjait. E kényelmes munkamegosztásnak akkor szakadt vége, amikor Amerika került bajba, Nyugat-Európa pedig felfedezte, hogy elvei vannak. Máig titok, hol pátyolgatta őket, hiszen Koszovó idején még semmi sem látszott belőlük. Félretéve az iróniát: jobb tudatosítani, hogy Koszovó még mindig itt van a szomszédban, és nemcsak van, hanem máig olyan puskaporos hordó, amely bármikor felrobbanhat. Bécsben tegnap nemzetközi bábáskodással szerbiai-koszovói párbeszéd kezdődött a tartomány többé-kevésbé belső ügyeiről: a menekültek visszatéréséről, a szabad mozgás lehetőségének biztosításáról, a közlekedésről és szállítmányozásról, illetve az energiaipar helyzetéről. Szóval ez a bécsi fórum megkezdődött is meg nem is. Hivatalosan igen, de a koszovói kormány nem vesz rajta részt, így a tartományt az ENSZ-felügyelet, az UNMIK képviseli. Már ez is jelzi, hogy baj van, elég nagy. Az alaphelyzet a régi, a koszovói albánok nem akarnak Szerbiához tartozni, önállónak tekintik magukat, Belgrád pedig Szerbia részének tekinti Koszovót. A koszovói kormány nem ment el Bécsbe, mondván, ha belső ügyeiről van szó, miért egy idegen hatalommal, Belgráddal tárgyaljon. Koszovó pillanatnyilag se nem független, se nem tartomány, hanem ENSZ- protektorátus alatt van. Hovatartozása annyira kényes kérdés, hogy az ENSZ valószínűleg még évekig nem meri felvetni, s nincs joga róla tárgyalni sem Belgrádnak, sem Pristinának, csak az UNMIK (vagyis az ENSZ) vethetné fel. Ennek ellenére Belgrád nemrégiben nyilatkozatot fogadott el (lényegében törvénytelenül) arról, hogy Koszovó örökre Szerbia-Montenegró elidegeníthetetlen része. A koszovói albánok is számtalan borsot törtek az UNMIK orra alá, sorozatos nyilatkozatokat téve (ugyancsak törvénytelenül) Koszovó függetlenségéről. Amolyan róka fogta csuka helyzet alakult ki, bár józan paraszti ésszel, némi igazságérzettel meg lehetne oldani. De változtak a politikai körülmények. Négy éve az ag- resszor és népirtó szerbek voltak a rosszak, a menekülésre kényszerült koszovói albánok a jók. A háború véget ért, a szerbek menekültek az albánok bosszúja elől, Milosevics három éve megbukott, s mára bizony az albánok kezdenek rosszak lenni. Belgrád ügyesen építgeti nemzetközi kapcsolatait, például az iraki válság előtt értékes információkkal szolgált az USA-nak a titkos iraki katonai létesítményekről, hiszen az egykori Jugoszlávia hathatósan segítette ezek építését. Belgrád nemsokára pár száz, a koszovói albánok elleni harcokban edzett szerb csendőrt is küld Afganisztánba. Nem közönséges rendfenntartásra, hanem kemény bevetésekre - a szaktudásuk állítólag lenyűgöző. Tehát a lényegről most Bécsben sem esik szó. Senki sem tudja, mi lesz Koszovóval. Az biztos, hogy egyhamar nem lesz döntés, és az is, hogy a rendezés majd olyan lesz, amely az adott pillanatban valamely nagyhatalom vagy nagyhatalmak érdekeinek éppen megfelel. És az is biztos, hogy az UNMIK még sokáig nem vonulhat ki Koszovóból, nem lehet oda visszaengedni a szerb katonaságot és csendőrséget, ahogyan Belgrád szeretné, mert az újabb balkáni háborúhoz vezetne. TALLÓZÓ DANASZ . A szerbiai hatóságok arra kérték a hágai Nemzetközi Törvényszéket, hogy Szlobodan Müosevics volt jugoszláv államfő jelen lehessen belgrádi perén, amely során két súlyos politikai bűntény miatt kívánnak ítélkezni felette. A szerbiai napüap jelentette tegnap, hogy ilyen értelmű kéréssel fordult az intézményhez a Belgrádi Kerületi Bíróság, s a folyamodványt a külügyminisztérium útján juttatják el Hágába. A bíróság szeptember 23-án emelt vádat Milosevics ellen Ivan Sztambolics volt szerb elnök elleni gyilkosság és Vük Draskovics ellenzéki pártvezér elleni merényletkísérlet ügyében. Milosevicsen kívül perbe fogták Radomir Markovicsot, a szerb titkosszolgálat volt parancsnokát, Mi- lorad Bracanovicsot, a szakszolgálat egykori helyettes parancsnokát, Ne- bojsa Pavkovics volt vezérkari főnököt, Milorad Lukovics Legiját, a vörös sapkás kommandó egykori parancsnokát, illetve további öt volt tagját. (A szökésben levő Legija a Zoran Djind- jics szerb miniszterelnök elleni merénylet elsőrendű vádlottja). VISSZHANG Mindenkire vonatkozó törvény Érzelmektől fűtött írást jelentetett meg az Új Szó hétfői, október 13-ai számában Petiik Szilárd, a kassai Thália Színház művésze. írásában kritikával illeti a Magyar Koalíció Pártját és annak politikusait a nem könnyű szociális helyzet és a Thália Színház vélt elhanyagolása miatt. CSÁKY PÁL Úgy gondolom, egy esetben sincs igaza. A gazdasági és szociális helyzet bizonyos régiókban és bizonyos társadalmi rétegek esetében valóban nem könnyű, ám az elmúlt időszakban - csakúgy, mint napjainkban - épp az MKP (volt) az, amely a legnagyobb felelősséggel politizál (t). S ha az MKP politikusai elhanyagolták volna a Thália Színházat, nem tudom, hogyan épült volna fel az elmúlt évtized egyedüli új szlovákiai színháza, a Márai Stúdió. Mivel az írás személyemet is érinti, engedtessék meg elmondanom, hogy a színház iránt mindig is nagy tisztelettel viseltettem, a színházat az emberi civilizáció egyik csúcsának tartottam. Rendszeres színház- látogató vagyok, a szlovákiai politikusok közül talán én jártam a legtöbbször a Tháliában is. Tisztelem és szeretem a művészek munkáját, magam is hozzájárultam ahhoz, hogy a Thália a szlovákiai színházak közül a legtöbb pénzt kapta az elmúlt öt évben fejlesztésre. Biztosítani szeretném az írás szerzőjét arról is, hogy a színház finanszírozásáról is van némi ismeretem. A birtokunkban van például egy olyan pénzügyi ellenőrzés jegyzőkönyve, amely azt mondja, hogy a színház minden ellenőrzött területen megsértette a pénzügyi szabályokat. Es itt a baj, kedves Petiik úr. A Thália Színház fenntartójától, a Kassa Megyei Önkormányzattól ez évre is tisztességes költségvetést kapott. A villanyra és fűtésre szánt pénzt azonban elköltötték tájolásra. Félreértés ne essék, tájolásra szerintem is szükség van, ám ahhoz kell szponzorokat szerezni, nem pedig a fűtés és a vüágítás költségeinek kifizetéséhez. A központi kormány a költségvetési szabályozók értelmében üyen célra nem is adhat támogatást, az a fenntartó kötelessége. Elképzelhető és helyes lenne Ön szerint egy olyan modell, amely szerint - mondjuk - egy kórház igazgatója a nyáron vesz egy értékes műszert, november-decemberben pedig azzal fenyegetőzik, hogy kikapcsolja a fűtést-világítást, ha valaki nem fizeti ki a hiányát? Az iskolaigazgató számára is népszerűbb feladat lenne elvinni a diákokat nyáron a fűtésre és villanyra szánt pénzen táborba, s november-decemberben pluszpénzt kérni a hiányzó összeg megtérítésére. S a kisnyugdíjas miért ne költené el ilyen filozófia alapján a nyugdíját 20 nap alatt, s a maradék időre pluszpénzt kérne a kormánytól, mert neki is élnie kell? Nem kell különösebben hangsúlyoznom, remélem, hogy az ilyen módszer, nemcsak hogy elfogadhatatlan, de nem is működhet. A kormány nem nyomja a pénzt, ha egy területre nagyobb összeget ad, az máshol törvényszerűen hiányozni fog. A törvények és szabályozó normák mindannyiunkra vonatkoznak, egy társadalom csak így működhet. S a sokat emlegetett európai normák azt mondják, hogy ahol többször és rendszeresen megsértik a szabályokat, ott a felelősök cseréjével kell kezdeni a gyógyulási folyamatot. A szerző miniszterelnök-helyettes A hatalom nemzetisége? Nem szívesen keveredem olyan vitába, amely sehová sem vezet. Pet- rik Szilárd írása színészeink elkeseredett hivatástudatát tükrözi, amelyen talán én lepődtem meg leginkább - tudtam, hogy szívükön viselik a színház sorsát, ám nem gondoltam, hogy ennyire. Az elkeseredettség nem valaki ellen irányul, hanem a közös cél érdekében, a szlovákiai magyar kultúra szolgálatáért emeli fel szavát. Tisztelt Miniszterelnök-helyettes úr. A „tháliások” közül senki sem vitatja eddigi pozitív szerepét színházunk támogatásában. Egyéb foglalatosságai mellett azonban mindennapi problémáinkkal, a szlovákiai magyar kultúra és ezen belül a kassai Thália Színház nyomorúságával csak felszínesen állt módjában foglalkozni. Ez egyébként egy jól működő államban nem feltétlenül ilyen magas tisztségben dolgozó politikus feladata kell legyen. Hogy kié? Minderre választ adhatna a mindössze öt éve várt törvény, amely a Szlovákiában élő nemzetiségek kultúrájának finanszírozásáról szólna. Ennek a kidolgozása 1998 óta folyamatosan ott található a kormány törvényalkotási tervében és az MKP programjában. Ez a jogszabály adhatna választ arra is, hogy ki sérti meg a törvényt: az, aki nem biztosítja az itt élő magyar nemzetiségű adófizetők részére azt, hogy befizetett adójuk megfelelő hányada a szlovák nemzet fiaihoz hasonló szinten kerüljön vissza azokhoz, akiket illet, vagy az, aki megpróbálja ezt a hiányosságot bármilyen eszközzel mérsékelni, s fenntartani az általa vezetett intézmény működőképességét. Én nem szeretnék azon sem vitatkozni, hogy a Kassa Megyei Önkormányzat sok vagy kevés pénzt adott számunkra erre az évre. Egy megye szempontjából minden bizonnyal eleget. Hogy össz-szlováki- ai szempontból mennyit, azt azonban ítélje meg a kedves olvasó: 1991-ben - ez volt a kilencvenben önállósult Thália Színház első önálló költségvetési éve - működtetési költségekre és művészi tevékenységre állami támogatásunkból 3 millió 201 ezer korona jutott. 2003-ra ez az összeg 879 ezer koronára csökkent. Ez bizony csak a negyede a korábbinak, nem beszélve a 12 év alatti 169,5%-os inflációról. Ebből az összegből bizony semmiféle tájolásra nincs lehetőség. Nézzünk azonban egy másik adatot. Amíg a szlovákiai színházak 2002-ben összesen 757,6 millió korona költségvetési támogatást kaptak, addig a két magyar színház ebből mindössze 28 millióval részesült. Ebből a Thália Színház kevesebb mint tíz milliót kapott. Az igazán érdekes azonban az, hogy amíg egy szlovákiai állampolgárra az elmúlt évben 140,84 korona színházi támogatás jutott, addig ezen belül egy magyar nemzetiségűre csak 54,65 korona, ami az országos átlag 38,8%- a. Ha ezt az elosztást felelős MKP- vezetők megfelelőnek tartják, akkor valami nagyon nincs rendben. Ha valaki megvizsgálná, hogy művészi tevékenységre és tájolásra milyen forrásból merítettünk az év folyamán, világossá válna, hogy ezekre a célokra kizárólag szponzori és egyéb támogatások, valamint saját bevételeink jutottak. Az állami támogatás a béreket biztosította, de távolról sem fedezte a rezsiköltségeket - tehát a villany-, gáz-, fűtésszámlát, stb. Azt pedig szintén nem lehet a színház számlájára írni, hőgy egyes részleteiben a nem túl jóra sikeredett, 2001-ben elfogadott törvény kizárja a magyar színházakat a közvetlen állami támogatás lehetőségeiből, s ez nem teszi lehetővé az olyan „takarékoskodást”, amely például a kassai (szlovák) Állami Színháznak az elmúlt évvégén 18,5 milliós kiegészítő támogatást biztosított. Apropos! Ha valaki megvizsgálná... Minden bizonnyal megvizsgálja! Hiszen eddig minden szlovákiai „hatalom” ha a színház mindenkori vezetőjét meg akarta bélyegezni, a törvénysértés vádjához nyúlt. Ehhez elegendő egy megfelelően irányított ellenőrző különítmény, és készen vannak a bizonyítékok. így történt ez 1971-ben a normalizációs időszakban, 1995- ben meéiarék idején s ha jól sejtem, most is ez következik. István király az egyik róla szóló drámában azt kérdezi: „Van-e a hitnek anyanyelve?” Én azt kérdezem: Van-e a hatalomnak nemzetisége? Ki-ki válaszoljon lelkiismerete szerint. Kolár Péter a Thália színház igazgatója LEVÉLBONTÁS Eszperantóul az EU-ban? Szép gondolat az Európai Unió bővítése. Valamiről azonban mindannyian hallgatunk. Ez pedig az egymás megértésének fontossága, a nyelv jelentősége. Le- het-e egy közösségben zavarmentes az együttdolgozás, ha a közösség tagjai különböző nyelven beszélnek vagy tolmácsra van szükségük, ami magában hordozza a félreértés lehetőségét? Nem lett volna célszerű erre is gondolni? Mert van egy nyelv, amelyet szerkezetéből és logikájából következően még a leggyengébb nyelvérzékűek is megtanulnak. Az eszperantóra gondolok. Hazugság az az állítás, hogy nem lehet vele mindent kifejezni. A világirodalom remekeiből is megjelent már sok mű eszperantó nyelven. Mennyi gondtól, sőt anyagi gondtól-tehertől mentesültek volna az EU kezdeményezői, ha induláskor az európai államokban az általános iskolák felső osztályaiban, a gimnáziumokban és a felsőoktatási intézményeken elrendelték volna az eszperantó nyelv tanítását. így ma egy nyelven, tolmács nélkül tudna egymással gondolatot cserélni egy nemzedék. Mindezeket nem az ujjamból szoptam ki, élettapasztalatom mondatja velem. Áz elemi iskolában szlovákul tanultam, a gimnáziumban a latin, a német és az olasz, a főiskolán a héber, a görög, až angol és a holland nyelvvel ismerkedtem meg, a háború alatt pedig az orosz nyelvet is elsajátítottam. Németből, latinból könyveket fordítottam, eszperantóból Szegeden másodfokú nyelvvizsgát tettem. Ez utóbbiakat nem dicsekvésnek szántam, hanem annak bizonyítására, hogy az eszperantó nyelvvel kapcsolatos állításom nem légből kapott okoskodás. Megkockáztatok egy kérdést is: Nem lenne-e cél- és időszerű az eszperantó nyelvről egy kis tájékoztatást adni? Búcsi Lajos Kisújfalu- Ne szólíts öreganyádnak, édes fiam, mert én is csak fát lopok, ugyanis a nyugdíjból nekem sem jut tüzelőre... (Lehoczki István rajza)
