Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-24 / 219. szám, szerda
6 Külföld ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 24. Szaúd-Arábiából közel ötszáz olyan iraki menekült tért tegnap haza a dél-iraki Bászrába, akik 12 évet töltöttek a királyság egyik sivatagi menekülttáborában. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint ez volt a 4. hazatérő szaúdi csoport. (TASR/AFP-felvétel) Annan szerint az amerikaiak első csapás doktrínája komoly nemzetközi veszélyt jelent Válaszút előtt az ENSZ Bizalmatlansági indítvány a cseh kormány ellen Špidla nem magabiztos KOKES JÁNOS Tervezett öldöklés volt Hága. A boszniai Srebre- nicában 1995 nyarán történt tömeggyilkosság előre kitervelt akció volt - mondta Momir Nikolics, a várost lerohanó boszniai szerb dandár egyik parancsnoka a hágai törvényszék előtt. Megerősítette korábbi állítását, miszerint a II. világháború utáni legsúlyosabb európai tömegmészárlásról felettesei döntöttek, majd megbízták őket a dandárok irányításával. A szerb katonák 1995. július 12-én Ratko Mladics boszniai szerb hadseregparancsnok vezetésével lerohanták a holland békefenntartók védelme alatt álló várost, különválasztották a férfiakat a nőktől, majd közel 7 és fél ezer muzulmán férfit kivégeztek. Nikolics társával, Drágán Obrenoviccsal együtt vádalkut kötött a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyészeivel: az ellenük felhozott többi vád (beleértve a népirtást is) elejtése fejében elismerték részbeni bűnösségüket a srebrenicai mészárlásban, valamint vállalták a tanúskodást két társuk, Vidoje Blagojevics és Drágán Jokics ellen. (MTI) Állandó BT-tag lenne az EU Berlin. Az Európai Parlament azt javasolja, hogy az EU kapjon helyet az ENSZ BT állandó tagjai között. A berlini Die Welt értesülése szerint a strasbourgi testület hamarosan előáll a javaslattal. Jelenleg a BT-nek- a II. világháború után kialakult rendnek megfelelően - öt állandó tagja van: az USA, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország. Az EP állásfoglalása szerint az Európai Unió állandó BT-tagsága .jobban tükrözné a világban és az EU-n belül uralkodó helyzetet”. (MTI) Fekete hölgy is pályázik Washington. Carol Moseley Braun volt szenátor asszony hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy pályázik az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére, úgy ítélve meg, hogy ő kínálja a legvilágosabb alternatívát George Bushsal szemben. Carol Moseley Braun volt az első - s eddig egyeden - fekete nő a szenátusban, megválasztása 1992-ben szenzáció- számba ment. Illinois államot képviselte. 1998-ban alulmaradt republikánus kihívójával szemben. Braun asszony már hónapok óta kampányol. A Fehér Ház elhódítására készülő demokrata politikusok között ő az egyeden nő és A1 Sharpton tiszteletessel az egyedüli afro- amerikai. Az elnökjelöltségre aspirálók száma a múlt héten emelkedett tízre, amikor Wesley Clark négycsillagos nyugalmazott tábornok, a NATO európai erőinek volt főparancsnoka is bejelentette indulási szándékát. Clark máris a demokrata pályázók élére ugrott a felmérésekben, amelyekben az 56 éves politikusnő viszont rendszerint az utolsó helyen szerepel. (MTI) Braun asszony stábjának nincs fizetett munkatársa, s csak a töredékét tudta összegyűjteni annak, amit legtöbb vetélytár- sa kapott adományként a kampányra (Reuters) New York. Kofi Annan főtitkár tegnap délután az iraki háborút bíráló szavakkal nyitotta meg az ENSZ-közgyűlés vitáját. Az első felszólalók között volt az amerikai elnök is. ÖSSZEFOGLALÓ George Bush beszédének lényegét már tegnap ismertették a lapok, hiszen az elnök a Fox News hírtelevíziónak már hétfőn pontról pontra felsorolta, hogy mit kíván majd mondani az ENSZ-ben. Kofi Annan viMTI-JELENTÉS Washington. Hivatásos terroristának nevezi Jasszer Arafat palesztin vezetőt Ion Pacepa, a Ceausescu- rendszer egykori kémfőnöke a The Wall Street Journal hétfői számában. Pacepa 1978-ban disszidált, azóta az USA-ban él. Vörös látóhatár című könyve 1987-ben jelent meg, most készülő könyve az Amerika-el- lenesség gyökereiről szól. Arafatot Pacepa szerint a Szovjetunió és csatlósai képeztek ki s láttak el évtizedeken át pénzzel és fegyverrel. A román hírszerzés főnökeként a hetvenes években Pacepa volt a felelős azért, hogy Arafat havonta kétszázezer dollárt kapjon, s hetente két, egyenruhával és utánpódással megtömött teherszállító repülőgép landoljon Bejrútban. A tömb többi állaAz 55 éves Jaap De Hoop Schefferrel a 19 NATO-ország talán legfelkészültebb diplomatája kerül pár hónap múlva az adanti szövetség gépezetének élére. A jelenlegi holland külügyminiszter Lord Robertsont váltja fel a NATO főtitkári székében. Jaap De Hoop Scheffer politikai portréját az határozza meg, hogy egész pályafutását a külügyek területén futotta be, dolgozott hazája brüsszeli NATO-misszióján és négy ízben volt a külügyminisztérium főtitkára, azaz a miniszter után legfontosabb embere. Kiválasztása a NATO-ban szokásos egyhangú döntéssel történt, és órákkal a hír fel- röppenése után siettek kifejezni jókívánságaikat a tagországok, beleértve az USA-t is. Elsők között a szomszédos Belgium kormányfője, de külön külügy- és védelmi minisztere is, akik kiemelték, mennyire örülnek annak, hogy egy Benelux- országból való személyiség lett az új főtitkár. Pedig a két szomszédos és hasonló adottságú ország között meglepően sok különbség van a belszont nyomatékosan figyelmeztette a világszervezetet azokra a pusztító következményekre, amelyeket az amerikaiak első csapás doktrínája jelent a nemzetközi biztonságra nézve. Az erőszak BT-hozzájárulás nélküli, megelőző alkalmazása alapvető kihívást jelent azokkal az alapszabályokkal szemben, amelyek a világ békéje és szilárdsága vonatkozásában a világszervezet 58 évvel ezelőtti megalapítása óta általánosan elfogadottnak számítottak - szögezte le Annan. Figyelmeztetett: az, hogy „egyes Országok” jogot követelnek maguknak megelőző háború indítáma is hasonlóképpen járt el. A Forbes magazin szerint Arafat ma a hatodik leggazdagabb a világ uralkodói és zsarnokai között, svájci számlákon több mint 300 millió dollárja van. Arafat azzal dicsekedett Pacepának, hogy ő találta fel a repülőgép-eltérítést, de a szerző szerint ez nem igaz, a kétes dicsőség a szovjet állambiztonsági szervezetet, a KGB-t illeti meg, amely az 1960-as években a kommunista Kubába térített egy amerikai utasszállítót. Arafat újítása Pacepa szerint az öngyilkos merénylő, egy olyan terrorkoncepció, amely 2001. szeptember 11-én teljesedett ki. Románia azt a feladatot kapta, hogy tüntesse fel jó színben Arafatot a Fehér Házban. Jurij Andropov KGB-főnök úgy számított, hogy a Vietnamba belefásult amerikaiak a békülékenység legkipolitikától kezdve a gazdaság kezelésén át a külpolitikáig. A NATO az elmúlt 12 hónapban félévszázados fennállásának talán legsúlyosabb traumáját élte át az iraki kérdésben támadt mély meghasonlással. Hollandia mindvégig az amerikai katonai megoldás csendes, de határozott híve volt. Ezzel a magatartásával, amelynek kialakításában Scheffer nyilván nagy szerepet játszott, Hollandia döntő adut szerzett magának a főtitkári tisztség elnyeréséhez. Hollandia a hidegháborús évtizedek alatt és azóta is a nyugati szövetség főáramában volt. Nem véletlen tehát, hogy a 16 milliós lélekszámú, katonailag nem jelentős országból már harmadszor választanak főtitkárt, s közülük a második, a korábbi mezőgazdasági miniszter Joseph Luns 14 évig állt a szervezet élén, s nemcsak a NATO leghosszabb megbízatású, hanem talán legtöbbre becsült első embere is volt. Az iraki kötélhúzás megpróbáltatásai után Scheffernek szüksége lesz minden diplomáciai tapasztalatára, hogy sesára, az erőszak egyoldalú és határtalan kiterjedéséhez vezethet, füg- gedenül annak jogosságától. „Az ENSZ alapokmányának 51. cikkét, amely az önvédelemhez való jogot szabályozza, eddig általánosan úgy értelmeztük, hogy az államoknak jogszerű háború folytatásához a BT különleges felhatalmazására van szükségük. Most azonban egyesek azt mondják, hogy ez az egyetértés tovább nem tartható” - állapította meg, hozzáfűzve: az ENSZ válaszút elé került. Annan végül síkraszállt az ENSZ alapvető reformjáért, a BT kibővítéséért. (m, t) sebb jelére államférfivá léptetik elő Arafatot, akit a szovjet állambiztonság képezett ki, és az 1967-es arab-izraeli háború után kineveztette a PFSZ élére. Okmányait meghamisították, az egyiptomi burzsoá sarj születési helyét Kairóból Jeruzsálembe tették át. Az Arafat arculatépítésével foglalkozó Pacepa 1978 márciusában titokban Bukarestbe hívta a palesztin vezetőt. „Egyszerűen csak azt hajtogassa újra és újra, hogy szakítani fog a terrorizmussal, és el fogja ismerni Izraelt” - tanácsolta neki Ceausescu, akit bizsergetett az a remény, hogy Arafattal együtt leakaszthat egy Nobel-békedíjat az olajággal végzett mutatványukért. Ceausescu nem kapott Nobel-békedíjat, Arafat 1994-ben viszont igen, mivel folytatta és tökélyre vitte a rá osztott szerepet. gítsen behegeszteni az akkor kapott sebeket, s egyengesse a szövetség útját feltehetőleg egy teljesebb iraki szerepvállalás felé, ami kicsiben már megkezdődött a középső szektorért felelős Lengyelország külső támogatásával. (MTI) Jaap De Hoop Scheffer (Reuters) Prága. Bizalmatlansági indítványt nyújtott be tegnap a Vladimír Špidla vezette szociáldemokrata többségű cseh koalíciós kormány ellen az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS). A kormány sorsát eldöntő szavazásra pénteken délelőtt kerül sor - döntött a cseh parlament alsóháza. „A kormány egyre mélyebb válságba dönti Csehországot, ezért úgy véljük, hogy le kell váltani” - ismertette pártja álláspontját a parlamentben Miroslav Topolánek, a polgári demokraták elnöke. Miroslav Grebeníček, a szintén ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSČM) elnöke megerősítette: támogatják az ODS indítványát, s a kormány menesztésére fognak szavazni. A 200 tagú képviselőházban a két ellenzéki pártnak ÖSSZEFOGLALÓ New York/Jeruzsálem. Izraelnek meg kell teremtenie „egy békében élő” palesztin állam létrehozásának feltételeit. Ezt George Bush amerikai elnök mondta az ENSZ-közgyű- lés általános vitájában, ugyanakkor hozzátette, hogy a palesztin vezetők elárulták a palesztin népet. A nyilvánvalóan Arafatéknak címzett kritika mellett az arab országokat is bírálta, felszólítva őket, hogy hagyjanak fel a terrorizmus és a terrorszervezetek finanszírozásával. Azt mondta, az USA hajlandó együttműködni a térség mindazon országaival, amelyek a béke érdekében cselekszenek. A palesztin elnök reagálásában viszont az USA-t vádolta azzal, hogy támogatja a palesztin nép elleni izraeli terrorizmust. Ariel Sáron izraeli kormányfő küldöttei állítólag kompromisszumra jutottak az amerikai féllel a Cisz- jordánia határán építendő biztonsági kerítés nyomvonaláról. Erről tegnap számoltak be izraeli napilapok. E jelentések szerint a nyomvonal Ariel zsidó települést körbefogó részén lesz egy olyan szakasz, amely 20 kilométerre benyúlik a Jordán nyugati partvidékére. Úgy tudni, hogy ebben az izraeliek Condoleez- za Rice-szal, Bush nemzetbiztonsági főtanácsadójával állapdtak meg. Stockholm/Bern. Svájcban is vizsgálódnak Anna Lindh svéd külügyminiszter meggyilkolásának ügyében - közölték a svájci hatóságok. Ruth Metzler svájci igazságügy-miniszter szerint a gyanúsított Svájccal való kapcsolata közelebbi vizsgálódást igényel. Svéd lapok korábban MTI-HÍREK Fallúdzsa/Washington. Három iraki meghalt, másik három pedig súlyosan megsebesült, amikor az amerikai hadsereg támadást intézett egy falu ellen Fallúdzsától északra. Az áldozatok és a sebesültek ugyanannak a családnak a tagjai. Szemtanúk elmondása szerint az amerikai páncélosok közép-európai idő szerint késő este körülvették a falut és a katonák gépfegyverből tüzet nyitottak, majd levegő-föld rakétákkal támadták a falut. A szemtanúk arról is beszámoltak, hogy helikopterek repültek a térség felett és repülőgépmotorok zaját is hallották. Magában Fallúdzsában is fokozzák tevékenységüket az amerikai erők, olyan szórólapokat osztogatnak, amelyek szerint jutalomban részesül mindenki, aki beszolgáltatja fegyvereit. 500 dollárt ígérnek minden beszolgáltatott rakétavetőért, és 250 dollárt együttesen 99 képviselője van, ami kevés a kormány leváltásához. A három párti kormánykoalíció szociáldemokrata frakciójában azonban néhány honatya elégedetlen a kormány politikájával és ellenzi az államháztartási reform tervezetét, amelynek vitája második olvasatban éppen most kezdődött. Ezért kérdéses, hogy ők a bizalmi szavazáskor a kormányzat mellé állnak. A bizalmatlansági indítvány vitája már holnap délután megkezdődik. Špidla, aki délelőtt két órán át tanácskozott a három koalíciós párt frakciójának tagjaival, a találkozó után elismerte: még nem minden kormánypárti honatya támogatja a reformtervezetet, ami a kabinet bukását eredményezheti még akkor is, ha a pénteki bizalmi szavazás a kabinet számára kedvező eredménynyel végződne. Csecsenföldet is megjárt orosz mesterlövészek toborzását kezdte meg nemrégiben az izraeli hadsereg a palesztin területeken lévő zsidó települések védelmére. Izraeli biztonsági források a Reutersnek elmondták: a „bevándorlólégió” több tucat negyven év körüli férfiból áll. Ők már idősek a tartalékos szolgálatra, de nem hivatalos, önkéntes osztagokban még szolgálhatnak. Az izraeli hadsereg egyik szóvivője az oroszokkal kapcsolatos döntés jelentőségét kisebbíteni igyekezve kijelentette, hogy a mesterlövészek nem hivatalosan kerültek be egyes tartalékos egységekbe. A Háárec szerint az orosz hadseregben a mesterlövészek egyéves kiképzést kaptak, míg Izraelben ez az idő csak öt hét. Marvan Barguti, a Fatah mozgalom ciszjordániai vezetője nem került be a Hezbollah síita szervezettel kicserélendő foglyok lehetséges körébe - jelentette be tegnap Cahi Hanegbi közbiztonsági miniszter. „Bargu- tinak több évtizedet rács mögött kell töltenie, mivel egy olyan megrögzött bűnözőről van szó, aki korábban tett ígéreteit megszegve erőszakot alkalmazott. Személyes felelősség terheli terrorcselekményekért és számos izraeli haláláén” - mondta Hanegbi. Bargutit, a Tanzim milícia volt vezetőjét tavaly fogta el az izraeli hadsereg. (TASR, MTI) hírül adták: a gyilkossággal gyanúsított férfi kábítószerfüggő volt, és rendszeresen járt kezelésre az alpesi országba. A svájci hatóságok és a svéd szervek között folyamatos a kapcsolattartás. Svéd lapok szerint ugyanakkor egyhelyben topog a svédországi nyomozás annak ellenére, hogy hétfőn újabb gyanúsított is szóba került. minden más fegyverért. A városban ugyanakkor mintegy 250 iraki tüntetett Szaddám Húszéin volt iraki elnök visszatérését követelve. A városban szeptember 12-én kilenc áldozatot követelt egy félreértés: amerikai katonák tévedésből tüzet nyitottak a biztonsági szolgálat járműveire. Az irakiak temetésén az Ameri- ka-ellenes gerillák álarcban és fegyveresen jelentek meg. Irak amerikai polgári kormányzója szerint elegendő lesz Irak talpra állításához az a 87 milliárd dollár, amelynek megszavazását Bush elnök kérte a múlt héten a kongresz- szustól. Paul Bremer elmondta, hogy már az októberi madridi donorértekezlet előtt 61 ország összesen 1,5 milliárd dollár újjáépítési segélyt helyezett kilátásba. Bremert a héten Washingtonban kongresszusi meghallgatásokon faggatják arról, mire költik el az iraki újjáépítésre előirányzott 20 milliárd dollárt. Ceausescu egykori kémfőnöke szerint a palesztin elnököt a KGB képezte ki Arafat, a hivatásos terrorista PORTRÉ Felkészült diplomata a NATO élére Orosz mesterlövészeket toboroznak Izraelben Bush az arabokat bírálta A rendőrség nem tud látványos eredményt felmutatni Svájcban is nyomoznak MTI-HÍR Pénzt adnak az irakiaknak a beszolgáltatott fegyverekért Halottak Fallúdzsában