Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-30 / 224. szám, kedd
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 30. KOMMENTÁR A szárazság számlája PÁKOZDI GERTRUD A mezőgazdasági termelők szerint nevetséges az az összeg, amivel a szárazság okozta károkat orvosolná a pénzügyminiszter. Az általa javasolt 400 millió korona a negyedét sem teszi ki a földművelésügyi tárca által kért összegnek. Hogy végül is mennyi lesz belőle, azt majd a kormány dönti el. Az agrárvállalkozók és földtulajdonosok társulása szerint a 400 millió legfeljebb a Lévai járásnak lenne elegendő. Közben az is tény, a pénzügyminisztériumnak nem „csak” az utóbbi harminc év legalacsonyabb gabonatermése okozta lyukat kellene betömnie. A többi tárca is pénzhiánnyal küszködik, az államkassza meg nem fenekeden hordó. Várható volt, hogy a terméskiesés árát előbb-utóbb a fogyasztóval fizettetik meg. De nemcsak ennek következtében emelkednek hamarosan az élelmiszerárak. A hírek szerint előbb a sertéshúsé, majd a baromfihúsé, tejtermékeké, kenyéré. Az is szerepet játszik ebben, hogy Csehországban már reagáltak az idei terméskiesésre, és a két piac szoros összefonódása következtében ugyancsak elkerülhetetlen nálunk az élelmiszer drágulása. A szabadkereskedelem világában attól nem kell tartanunk, hogy nem lesz a piacon élelmiszer. Már csak azért sem, mert a gabonakereskedelem minden időkben kifizetődő üzlet volt. A hazai gabonatermelők is szívesen exportálnák termésüket, többek között azért, mert az őszi munkákhoz pénzre van szükségük. A kivitelt azonban egyelőre nem engedélyezi a földművelésügyi tárca, így a termelők vagy elfogadják a hazai malmok szerintük alacsony árkínálatát, vagy nem. Mivel a kényszer nagy úr, valószínűleg a gabona- termelők zömének - ha nem akarja parlagon hevertetni gabonaföldjeit - meg kell elégednie azzal, amit a hazai vevő kínál. Persze, ha közben nem jut csődbe. Többek között azért, mert a szárazság okozta kár terheit egyelőre nincs miből fedeznie. Az élelmiszer drágulása tehát minden jel szerint már októberben elkezdődik, miközben valószínű, hogy januárban újabb drágulási hullám váija a fogyasztót. Ezúttal a hozzáadottérték-adó emelkedése miatt. A januártól már az élelmiszerekre is vonatkozó 19 százalékos adó ugyanis előbb-utóbb beépül az árakba, hiszen a piac minden résztvevőjének meg kell élnie valamiből. Az már más kérdés, hogy a fogyasztó által megfizettetett többletköltségekből a piac melyik résztvevője tud majd a legtöbbet zsebre tenni. Félő, hogy ez nem a mezőgazdasági termelő lesz. Majd az ügyes kereskedő teszi el a haszon nagyobb részét. A mezőgazdaság meg kellő bevétel híján tovább sínylődhet, miközben rövidesen szembe kell néznie az EU-hoz csadakozásunk kihívásaival is. Hiába tud termelni, ha anyagiak híján nem tud olcsóbb, tehát versenyképesebb árut kínálni. Az aszálykárok mérsékléséről döntő pénzügyminisztériumi könyvelőknek erről a szempontról sem szabadna megfeledkezniük. Mert abban igazuk van, mindig lehet majd importálni gabonát, húst, tejet, de ettől a főképp mezőgazdaságból élő elszegényedett hazai térségek még nem virágoznak fel. JEGYZET Pályaudvari anziksz SZÁSZI ZOLTÁN A kisváros pályaudvarán őszi légy zúgása a tempó. Régen hány vonat is járt? -kérdi egymástól két néni s aztán kicihelődnek szatyraikkal a peronra megnézni, bent áll-e már a helyközi, ami olyan jó óra múlva indul. Két egyetemista vár a fővárosba vivő gyorsvonatra. Mióta autóbusszal gyorsabb és némelyik járaton olcsóbb is valamivel az út Pozsonyig, valahogy megfogyatkozott az utazóközönség. Pedig ezen a vonalon járt a prériexpressznek becézett, a déli szakaszon végigdöcögő gyorsvonat Kassa és Pozsony között, ez volt az egyetemisták vonatja. Péntekenként és hétfőnként pedig iparisták, egészségügyisek, a pedagógiai szakközépiskolások, az építészek vonata. Szárnyvonalakat éltetett, eldugott kisvárosok felé jelentett ütőeret. Mostanra elég körülnézni. Egy fiú ütöge- ti a térdén a fülhallgatóban dobogó ritmust, egy lány áll, törékenyen, két hatalmas táskával. Mennyien vártak valamikor, mennyi szép beszélgetés, életre szóló találkozás, szerelmek szövődtek ezen a vonalon, ezen a vonaton? Nem tudni, megszá- molta-e valaki. A tolatok tempósan átballagnak a síneken, kezükben a kocsik fékezésére szolgáló saru, hosszú nyelű kalapács a kerékvizsgálónál. Egy öreg muzsikus kibillen a resti ajtaján, kezében egy meztelen szárazfával, amin valami furcsa bús melódiát kezd pengetni, csak úgy magának, csak úgy az őszre való tekintettel. Senki nem beszélget, a két néne is inkább vajas kiflijével törődik. Az állomásfőnök mobiltelefonál éppen, hevesen gesztikulál, valami hétvégi munkáról beszél, pedig még csak kedd van. A csapos kiáll cigarettázni a peronra, nincs most szezon, majd jó két hét múlva lehet megint aratni, hajönnek be a megmaradt személyvonattal segélyosztás után a falusiak, akkor talán lendül valamit a forgalom. Vasúton is, restiben is. Addig marad a csend, az őszi légy zúgásához hasonló alaphang, amit a javítóműhely kompresszora produkál. Már a befutó gyorsvonat sem hoz mozgást. Három leszálló, két felszálló, a hangosbemondó szőke női hangja jó utat kíván és ennyi. Kisvárosi kép, sárgásbarna dombokkal, csendes állomással és két, személyvonatra váró né- nével. Meg egy kupacnyi emlékkel, azokból az időkből, mikor még élt az élet errefelé. FIGYELŐ Klaus az európai alkotmányról Egy európai szövetségi-, illetve nemzetek feletti állam kialakítása ellen emelte fel szavát a cseh államfő abban a cikkében, amelyet hétfőn közölt a Mladá fronta Dnes. Klaus szerint az Európai Unió alkotmánytervezetének elfogadása jelenlegi formájában éppen egy ilyen állam kialakulásához vezetne. A cseh közvélemény nagy részével együtt én is azt kívánom, hogy az Európai Unió alapegysége a nemzeti állam legyen, s ne pedig az állampolgár, aki a demokratikus államok alapegysége - írta Klaus. Szerinte az európai konvent ezzel ellentétes eredményt hozott, s Európa egységesítése jelenleg a brüsszeli bürokraták irányítása alatt folyik. Kifejtette: „ne áltassuk magunkat azzal, hogy az európai alkotmány tervezetének elfogadása jelenlegi formájában nem radikális lépés, nem a Rubicon átlépését jelenti, miután Európában megszűnnének létezni az önálló államok, az állampolgárok jogait képviselő teljes jogú parlamentekkel és kormányokkal, s helyüket az egyetlen állam venné át, amely újabb és újabb nyomást fog kifejteni Európa természetellenes egységesítésére”- Az aranyszínű vár meg a sok kard nem jellemző ránk. Falunk új címere akkor lenne legkifejezőbb, ha szürke mezőben egy munkanélkülit ábrázolna... (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ KRÓNIKA . A romániai magyaroknak a jövőben írásban is joguk lesz használni anyanyelvűket a bíróságokon, ha az október 19-i népszavazás szentesíti a román alkotmány módosítását. A Krónika c. lap összeállítást közöl a változásokról. Az 1991-es alkotmány (amelyet akkor az RMDSZ nem szavazott meg) egy csoportba sorolta a kisebbségeket azokkal a külföldiekkel, akik nem beszélik a román nyelvet. Biztosította a tolmácshoz való jogot, de a polgári perekben az ügyfeleknek ma fizetniük kell a fordításért, a periratokat csak román nyelven lehet kiállítani. Ez nagy gond az erdélyi magyarok számára, mivel jelentős részük gyengén beszéli a román nyelvet. A módosítással szemléleti változás várható, hiszen a magyaroknak már írásban is joguk lesz használni anyanyelvűket a bíróságokon. Az anyanyelvhasználat nem jelenthet anyagi kárt az e jogukkal élő személyeknek - olvasható az újságban. A döntő szó mindig Horthy Miklós kormányzóé volt a háború kérdésében is Bárdossy László felelőssége A Duna tévé Vitatott személyiségek címmel vetített történelmi arcképcsarnokában vasárnap este Bárdossy László portréját rajzolták meg. Azét a miniszterelnökét, akinek rövid kormányzása idején Magyarország három nagyhatalommal került hadiállapotba, illetve a Szovjetunióval véres és végzetes háborúba is. < E. FEHÉR PÁL Bárdossy László lelkiismeretes és roppant művelt hivatalnok volt, hivatása szerint karrierdiplomata. Nem tartozott a rendszer legfelsőbb köreihez, mint akármelyik elődje a miniszterelnöki székben: nem volt gróf, mint Teleky Pál, vagy Bethlen István, vagy Károlyi Gyula, nem volt nagybirtokos, mint Darányi Kálmán és nem volt nemzetközileg ismert bankár, mint Imrédy Béla, valamint vezéri ambíciók sem fűtötték, mint Gömbös Gyulát. Horthy kormányzó is felületesen ismerhette, mielőtt - Teleki tragikus és figyelmeztető öngyilkossága után - kinevezte miniszterelnökének. Bárdossy, mint londoni beosztott diplomata, vagy később, bukaresti követként ritkán kerülhetett közveden kapcsolatba az államfővel és amikor külügyminiszterré nevezték ki a tehetséges diplomatát, a külügyeket Horthy mégis inkább Teleki miniszterelnökkel beszélte meg, aki ráadásul baráti köréhez tartozott. Még azt is elmondották ebben a tévéműsorban, hogy Bárdossy a magyar belpolitikai életben voltaképpen ismeretlennek számított: keveset tartózkodott Budapesten korábban és magatartásától, személyiségétől pedig azok a dzsentri tulajdonságok idegenek voltak, amelyek a két világháború közötti magyar politikai életben szinte kötelezőek voltak azok számára, akik nagy karrierre vágytak. Gyors bukásának oka (mindössze 11 hónapig állhatott a kormány élén) tulajdonképpen nem az volt, hogy az ország belesodródott a világháborúba, amelyet Teleki és Bethlen mindenképpen ki akarta kerülni. Ők előbbrelátóak voltak az uralkodó rétegnél, az egykorú politikai elitnél és nem kétséges, hogy magánál a kormányzónál is. A kormányzó ugyanis - tisztikarával és vitézeivel, meg vezető hivatalnokaival együtt - igenis meg volt győződve arról, hogy Hitler lesz a nyertes, tehát a háborúba be kell lépni. Bárdossy azért bukott meg, mert nem ismerte az elit játékszabályait és mindenféle aggályokat hangoztatott, amikor Horthy Miklós - meglehetősen kétes indokok alapján - István fiát kormányzóhelyettessé választatta. Dehogyis volt Bárdossy liberális, netán demokrata alkat, még annyira sem, mint a rendszer egykét világosfejű vezető személyisége. Ellenkezőleg: konzervatív meggyőződésű, a magyar felsőbb- rendűségi tudat megszállottja (könyvet is írt e tárgykörben), antiszemita és politikai értékrend- szerébe még az is belefért, hogy a német megszállás után újra politikai szerepet vállaljon. Mégis az utókor, sőt életének, munkásságának legalaposabb ismerője, Pritz Pál, a kiváló történész hajlamosak Bárdossyt inkább áldozatnak tekinteni, aki erkölcsi és nem büntetőjogi felelősséggel tartozott miniszterelnökségének végzetes lépéseiért. És valóban úgy tűnik, hogy Bárdossy inkább volt végrehajtó, mint kezdeményező. A döntő szó mindig Horthyé volt, vagy - és ez a legszomorúbb - a budapesti német követé. Pritz elmondotta, hogy - a közhiedelemmel ellentétben - Bárdossy nem önkényesen cselekedett, a Szovjetunió elleni hadüzenetet megbeszélte az államfővel, mielőtt a végleges döntést a minisztertanács, illetve a parlament meghozta volna. És Horthy éppen úgy, mint a miniszterek - kivéve Horthy talán leghűségesebb hívét, Keresztes Fischer Ferenc belügyminisztert - lelkesen egyetértettek a hadüzenettel. Hiszen máris késésben érezték magukat a Hitler kegyeiért folytatott versenyfutásban: öt nappal voltak lemaradva a szlovákok és a románok mögött és ez a késedelem - az ő felfogásuk szerint - veszélyeztette a trianoni béke revíziójában addig elért sikereiket. Saját életük logikája is a háború mellett szólt, hiszen húsz évig következetesen és lángolón szovjetellenesek, Bárdossy Lászlót hajlamosak inkább áldozatnak tekinteni. kommunistaellenesek, baloldalellenesek voltak, hogyan maradhattak volna ki, amikor - szerintük - ekkora esély mutatkozott eszményeik megvalósítására?! Ugyan látták, hogy Hitler egy adott ponton, például, ha a győzelme túl gyors és túl nagy lesz, az ő érték- rendszerükre is veszélyes lehet, de ez a kockázat is eltörpült a vélt ho- zadék mellett. (És én még emlékszem, hogy első iskolás füzetemre is rányomtatták a hírhedt jelszót: „Magyar élet ára, a Szovjet halála!”) És senki nem gondolt arra, hogy ezúttal éppen olyan nagyhatalomnak üzennek hadat, amely egyedül nem ismerte el a trianoni békeszerződést, sőt a hadüzenet pillanatában Molotov külügyi népbiztos figyelmezteti Kristóffy követet, hogy a Szovjetunó - amennyiben Magyarország kimarad a háborúból - hajlandó Erdély ügyében a magyar igényeket támogatni. (Igaz, ezt az állítást több történész kétségbevonja, illetve úgy vélik: Bárdossy elkésve kapta meg az üzenetet.) Ezután már Magyarország és persze, Bárdossy László kényszerpályára került. Amikor a budapesti német követ azt követeli Bárdossy- tól, hogy üzenjenek hadat Angliának és az Egyesült Államoknak is - az ellenállás céltalan és lehetetlen volt. Mi több: Bárdossy, a korábbi lelkiismeretes bürokrata mintha elvesztette volna a fejét. Hiszen előbb azt gondolta, hogy a németek megelégszenek azzal, hogy az Egyesült Államokkal csak a diplomáciai kapcsolatokat szakítja meg, de amikor a náci diplomata közli: hadüzenet kell, akkor Bárdossy - a világtörténetben példátlan módon - telefonon értesíti az amerikai követet, hogy nem érvényes korábbi közlése, mert igenis hadüzenetre került sor. És arra a történelmi felelősségre, ami Bárdossyra nehezedett nem kisebb személyiség figyelmeztette, mint Bajcsy-Zsi- linszky Endre, aki ezt írta a miniszterelnöknek: „nem adhatunk katonát, egyetlen új katonát sem, egyetlen magyar közlegényt sem olyan háborúba, amely lényegében ellentétes a magyarság történelmi céljával... Egyébként Bárdossy László a vesztes háború után, amikor természetesen Népbíróság elé állították, világosan látta sorsát. Tudta: a végzetes politikáért fizetni kell és neki is az elsők között. A Népbíróságot azonban illetéktelennek tartotta ügyében. Az ország azonban az átélt tragédia után - hasonlóan Európához, sőt a világhoz - nem tudott és nem akart a régi ország úri szabályaihoz alkalmazkodni. És bár történelmietlen a kérdés, de azért feltehető, noha meg nem válaszolható: mi lett volna Bárdossyval, ha megmarad diplomatának és 1941 áprilisában nem kezdi el végzetes politikai karrierjét? Nagy valószínűséggel: életben maradt volna és „megúszta” volna, mint Horthy. Az Asanace akció miatt 2001-ben és 2002-ben már bíróság elé állították Jaroslav Obzina volt belügyminisztert Cseh bíróság előtt tíz volt ŠtB-s tiszt KOKES JÁNOS A volt kommunista Állambiztonsági Hivatal (ŠtB) tíz magas rangú tisztje állt tegnap bíróság elé Prágában, azzal vádolják őket, hogy a hetvenes és a nyolcvanas években részt vettek az akkori ellenzék megfélemlítésében. Az államügyészség által megfogalmazott vádirat szerint az Asanace (Tisztogatás) fedőnevű akció 1977 és 1985 között a belügyminisztérium és az ŠtB munkatársai megpróbálták megfélemlíteni a Charta ’77 aláíróit, s állandó zaklatásokkal elérni, hogy elhagyják a szocialista Csehszlovákiát, mintegy 20 aláíró disszidált. Néhány akkori ellenzéki a vádlottaktól most anyagi kártérítést is követel, az összeg 50 ezer és 2 mü- lió cseh korona között mozog. Az egykori eltartások, köztük Ivan Medek publicista, Václav Havel exál- lamfő egykori kancellárja, Pavel Landovský színész, Václav Malý katolikus püspök, Karol Sidon, a prágai zsidó hitközség elnöke, Jaroslav Hutka zenész és mások már korábban jogsértőnek és emberellenesnek minősítették a volt kommunista titkosszolgálat módszereit, s követelték a felelősök megbüntetését. Az Asanace akció miatt 2001-ben és 2002-ben már bíróság elé állították Jaroslav Obzinát, aki 1972 és 1983 között irányította a csehszlovák belügyi tárcát. Obzina a per során visszautasította a vádakat, s kijelentette, hogy az általa vezetett minisztérium szigorúan az akkori törvények értelmében járt el. Leszögezte, hogy a törvénysértést az ellenzékieket tömörítő Charta 77 követte el, mert tevékenysége nem volt összhangban a szocialista csehszlovák állam alkotmányával. Az Obzina elleni eljárás a vádlott halála miatt befejezetlen maradt. A most kezdődött új bírósági eljárás során 10 volt állambiztonsági ügynöknek kell felelnie egykori tetteiért. Jana Hercegová államügyész szerint vétkesek, mert tevékenységükkel az akkori törvényeket is megsértették. A 11. vádlott súlyos beteg, s nem tudni, őt mikor állítják bíróság elé. Az ő ügyét az Ústí nad Labem-i megyei bírósághoz utalták. Az egykori ügynökök azzal védekeznek, hogy ők gyakorlatilag csak parancsot teljesítettek, s ha ezt megtagadják, akkor őket büntetik meg. Ugyanakkor egyértelműen tagadták, hogy a volt disszidensek ellen fizikai és pszichikai erőszakot alkalmaztak. Áz államügyész szerint a parancsteljesítés érve elfogadhatatlan, mert mindegyiküknek lehetősége volt, hogy elhagyja a hivatalt, s más foglalkozás után nézzen. A nyilvános pert két hétre tervezték. A volt állambiztonsági ügynököket, ha a bíróság megalapozottnak és bizonyítottnak találja a vádakat, háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti.
