Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-16 / 212. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 16. FÓKUSZÁN: A PÁPAY-PER KEZDETE 1999. március 25-én a dunaszerdahelyi Fontána bárban tíz alvilági figurát gyilkolt le három fegyveres - a rendőrség három évi nyomozás után zárta le az ügyet Ma kezdődik a Pápay-klán gyilkosainak pere Ma kezdődik az egyik legnagyobb figyelemmel kísért per Szlovákiában. Három évig tartó nyomozás után 2002 augusztusában zárta le a rendőrség az ország egyik legbrutálisabb leszámolásának vizsgálatát. Dunaszer- dahely sokáig fogja emlegeti 1999. március 25-ét: ekkor végeztek az ottani alvilág fejének tartott Pápay Tiborral és kilenc társával. ÖSSZEFOGLALÓ Aznap este éppen élénk kártyaparti folyt a dunaszerdahelyi Fontána bár emeletén. A teremben tíz férfi tartózkodott, a Pápay-klán ismert emberei. Minden helybeli tudta, hogy ha a maffiózók ott tartózkodnak, más látogatónak ugyanott semmi keresnivalója, ezért nem is volt muszáj kitenni a „zártkörű” táblát a terem bejáratához. Mint derült égből a villámcsapás, három csuklyás férfi jelent meg a bár bejáratánál. Azt üvöltötték, hogy rendőrségi akció folyik, mindenkit a földre parancsoltak. Egy ember a halálra rémült vendégeket figyelte, a másik kettő az emeletre rohant. Biztosra mentek, tudták, hogy Pápay Tibor is ott tartózkodik. Az emeleten 113 lövés dördült el, a klán színe-java vérbe fagyva maradt a földön. „Itt mindenki ismerte őket, de senki sem beszél róluk” - mondta az eset után egy dunaszerdahelyi lakos, természetesen név nélkül. A helybeliek már szinte szimbiózisban élnek a maffiával, tagjait ismerik, természetesen senki nem mer velük ujjat húzni. Hiszen olyan esetről is hallani, amikor éppen a rettegett maffiózók segítettek, persze a maguk módján: „Józsikám, a feleségem munkanélküli, mondtam az egyiknek. Erre ő elvitte a feleségemet egy vállalkozóhoz, és ráparancsolt, hogy vegye fel. Az asszony azóta ott dolgozik, a vállalkozó egy szót sem mert szólni” - mondta lapunk egyik munkatársának egy Dunaszerdahely környéki férfi, szintén név nélkül. Meglepő módon tehát viszonylag tisztességes embereknek ismerték a maffiózókat. Persze, ők is ugyanúgy védelmi pénzt szedtek a vállalkozóktól, bár ezt senki sem merte bevallani. „Több tucat vállalkozóról tudunk, aki rendszeresen fizet a maffiózóknak, csak egyikük sem hajlandó tanúvallomást tenni. Ennek hiányában tehetetlenek vagyunk” - vallotta be körülbelül két évvel ezelőtt Jaroslav Spišiak bűnügyi főigazgató. 1999-ben az akkori belügyminiszter, Ladislav Pittner még kijelentette, hogy alapos ellenőrzést tartanak ezeknél a vállalkozóknál. Az adóhivatal ugyanis ki akarta deríteni, hogyan szerepel a könyvelésben a kifizetett védelmi pénz. Híre terjedt, hogy a mészárlás után a maffia dupla pénzt kért, néhányan végre a rendőrséghez fordultak. Pittner azonban már akkor megmondta, hogy nincsenek illúziói, hiszen a maffiát sohasem lehet teljesen megszüntetni. Nem is lehetett. Az uralmat egy másik csoport vette át, a Pápay(Somogyi Tibor felvételei) klán megmaradt tagjai más városokban folytatták. A vérengzés után lassan tudott csak elkezdődni a vizsgálat, nem volt kitől tanúvallomást szerezni. Az áldozatoknál házkutatást tartottak, az első rendőrségi beszámolók csak arról szóltak, amit már mindenki tudott: megtalálták annak bizonyítékát, hogy a csoport rendszeresen zsarolt ki a vállalkozóktól kisebb-nagyobb összegeket. A nyilvánosságra került adatok szerint 49 helyi vállalkozó havonta ötezertől százezer koronáig terjedő összeget fizetett a maffiának, bár a legmagasabb taxa elérte a százötvenezer koronát is. A rendőrség a mészárlás indítóokát vizsgálva három lehetőséget dolgozott ki. Ezek között csupán egyetlen eltérés található: a különböző alvilági csoportok terjeszkedési helye. Az első verzió szerint csupán a régión belüli viszály, a második szerint az egész országban működő bűnszövetkezetek közötti hatalmi harc eredménye, kicsúcsosodása, mondhatni megoldása volt a leszámolás. A harmadik változat azonban határon átnyúló konfliktus lehetőségét is vizsgálta. Azt Ladislav Pittner sem titkolta, hogy feltételezéseik szerint a bérgyilkosok Magyarországról jöttek át. „Nem szabad azonban olyan következtetést levonni, hogy a Pápay-klán megtizedelésével a maffiózók elnyerték példás büntetésüket, ezzel az ügyet le is kell zárni. A gyilkosokat is meg kell találni és a bíróság elé állítani” - hangsúlyozta az egykori belügyminiszter. Megjegyezte: nem kizárt, hogy a mészárlás kiter- velőit és végrehajtóit is hasonló módszerekkel teszik majd el láb alól a rivális csoportok. A gyilkosságnál azonban közrejátJaroslav Spišiak bűnügyi főigazgató szott néhány felettébb figyelemre méltó körülmény, amely más irányba terelte a nyomozást. A Pápay-bűnszövetkezet fejesei például általában szerdán ültek össze kártyázni. Aznap viszont csütörtök volt. Az egész galériát lefoglalták - bár nem valószínű, hogy bármilyen vendéget maguk közé engedtek volna, ha nem teszik ki a zártkörű rendezvény feliratú táblát. Az is furcsa, hogy a szerdai kártyapartikon általában két állig felfegyverzett gorilla is őrködött, az ominózus csütörtöki napon azonban nem voltak ott. Az is meglepő, hogy kevéssel a mészárlás előtt a társaságot elhagyta az azóta meggyilkolt Écsi Béla, sajtóértesülések szerint azonban még sokáig a Fontána környékén tartózkodott. Szinte a támadás előtt hagyta el a helyiséget K. Norbert. Az meg egyenesen szemet szúrt a nyomozóknak, hogy Écsit másnap Ľubomír F. társaságában látták, aki köztudottan a nyitrai alvilágot uralta. Az is felmerült, hogy a szlovák titkosszolgálat keze is benne lehet a dologban, ezt azonban elvetették. A dunaszerdahelyi bűnszövetkezetet alvilági körökben sohasem tartották erősnek. Tanúvallomások, sajtóértesülések szerint röviddel a bársonyos forradalom után kezdtek, először számlacsalással, később védelmi pénz szedésével. Közreműködtek a drogkereskedelemben és az embercsempészetben. Jó kapcsolatot ápoltak a győri maffiával is. 1995-ben Pápay Tibor felvette a kapcsolatot az azóta megboldogult Miroslav Sykorával, akinek a neve minden szlovákiai maffiózó és rendőr fülében ismerősen cseng, a befolyásos maffiózó halála után azonban teljesen átvették a hatalmat Dunaszerdahelyen. Pápayék számlájára írható egyebek között H. Rudolf (Cine) halála is, az egykori maffiózó fejét a virágok között találták meg a város- központban. A rendőrség körülbelül harminc olyan eltűnt személyt tart nyilván, akikről feltételezik, hogy a csoport tisztogatási akciójának esett áldozatául. Azóta sok idő eltelt. Múlt szerdától a Nagyszombati Kerületi Bíróság előtt van R. Csaba, R. Szilárd és S. Árpád vádirata. Az ügyész két esetben életfogytig tartó, a harmadik esetben pedig huszonöt év börtön- büntetést javasol. A mészárlás megrendelőjét, Sátor Lajost több ízben is látták felbukkanni Szlovákiában. A rendőrség elit egysége egyszer megpróbálta elkapni Ga- lánta mellett, de nem sikerült. Az esetet vizsgálják, annyi kiszivárgott, hogy egy utat nem torlaszoltak el, itt nyerhetett egérutat. Még 2000-ben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Jaroslav Spišiak bűnügyi főigazgató azonban sietett leszögezni, hogy nem kudarcról van szó, az egész szerencsétlen véletlenen múlt. „Olyan módszerrel csúszott ki a kezünkből, amelyre nem is számítottunk” - mondta a bűnügyi főigazgató. Az eset főtárgyalását ma kezdik meg a lipótvári börtönben. Azért nem a Nagyszombati Kerületi Bíróságon, mivel az épület biztosítása egyrészt bonyolult lenne, másrészt zavarná az ott folyó munkát. A vádirat több mint ezeroldalas, százhúsz tanút hallgatnak ki. Kovács Péter dunaszerdahelyi rendőrkapitány kitérő választ adott a kérdésre, hogy a három vádlott elítélése után fellélegeznek-e a helyi vállalkozók, jobban együttműködnek-e a hatóságokkal, azaz, ha a maffia megzsarolja őket, szólnak-e majd a rendőröknek. „Nem tudok arról, hogy valaki védelmi pénzt fizetne. Ha igen, akkor közbelépnénk. Ha valaki nem tesz feljelentést, akkor valószínűleg neki is van vaj a fején” - közölte lapunkkal a rendőrkapitány. Hangsúlyozta: hogy elítélik-e a három vádlottat, az a rendőrséget már nem érinti. „Mi megtettük, amit meg kellett tennünk, a többi a bíróság dolga” - mondta Kovács Péter. Az egyik vádlott, R. Szilárd ellen egy másik ügyben is eljárás folyik: állítólag megpróbálta meggyilkolni a Pápay-klán egyik megmaradt tagját, K. Norbertét 1999 januárjában, Nádszeg mellett. (P, szge) A brutális mészárlás színhelye, a Fontána bár VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: MARAD A DERÜLT IDŐ, 18-25 FOK A Nap kel 06.31-kor- nyugszik 19.02-kor A Hold kel 21.26-kor - nyugszik 12.28-kor Ózonhír: Tegnap 276 Dobson egységet mértek, ami 8 százalékkal kevesebb a sokévi átlagnál. Az ultraibolya sugárzás intenzitása átlagos. ELŐREJELZÉS A magas légnyomásnak köszönhetően derült idő várható. A nappali csúcshőmérséklet 18 és 25 fok között alakul, 1500 m tengerszint feletti magasságban pedig 13 fok lesz. Nyugat-Szlováldában szinte felhőtlen lesz az égbolt, reggel az alacsonyabb fekvésű helyeken helyenként ködfoltok alakulhatnak ki, a legmagasabb hőmérséklet 21 és 25 fok közötti. Közép- és Kelet-Szlovákiában már némileg nagyobb felhősödéssel számolhatunk, ennek dacára itt is 20 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála. Holnap érdemben nem változik a kellemes kora őszi időjárás. ORVOSMETEOROLOGIA Az uralkodó időjárás rendkívül kedvező hatást gyakorol a szervezetünkre. Az ösz- szességében jó hatás számos formájában nyilvánulhat meg: növekszik a fizikai teljesítőképesség, javul az erőnlét, emellett egyértelműen megnyilvánul a szellemi frissesség is. Az alvás mély és pihentető lesz. Ennek dacára a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők ne becsüljék túl képességeiket, továbbra is kerüljék a nehéz, megerőltető fizikai munkát. Az időjárásra rendkívül érzékenyek esetleg migrénre panaszkodhatnak.