Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-13 / 211. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszúri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekéveL De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti.” (Arany János) 2003. szeptember 13., szombat 7. évfolyam, 36. szám Jelenleg már a következő CD anyagán dolgozik a Kicsi Hang, nagyobbrészt gyermekverseket énekelnek majd, hiszen hallgatóságukat leginkább a kicsik alkotják A Kicsi Hang Katicája A Kicsi Hang: Menyhárt József (Dodi) és Borbély Katalin (Katica) és a CD borítója BENKŐ TÍMEA hónapban 19 éves. Szín jeles érettségi bizonyítvánnyal a zsebében indul álmai után. Hosszú szőke haj, nyúlánk alkat - akár modellkedheme is, ha épp ahhoz volna kedve. Ő azonban szívesebben énekel. Az igazi kincs ugyanis - koloratúr szoprán hangja - a torkában van. Ez a létező legmagasabb hangnem. Szép, fiatal, okos és tehetséges - végzetes négyes kombináció. Borbély Katalin a Kicsi Hang duó egyik tagja. „Sokáig azt hittük, Katicának egyáltalán semmi hallása nincs. Harmadik osztályos volt, amikor meg kellett tanulniuk Petőfi Távolból című költeményét. Hogy gyorsabban menjen a verstanulás, a nagymamával azt ajánlottuk, dúdolgassa. A dallammal együtt könnyebben rögződik majd a szöveg is - emlékezik vissza a kezdetekre az édesanya. - Rém hamisan énekelt. Teljesen el voltunk keseredve. Jómagam diákkoromban az alapiskola, később a gimnázium énekkarának szólistája voltam, édesanyámnak is nagyon szép hangja van, sajnáltuk, hogy nem örökölt tőlünk Katica semmit. Kínkeservesen tanulta meg azt a népies műdalt, de az iskolából már azzal jött haza, hogy Vass tanító néni osztályról osztályra vitte őt, hogy hallja mindenki, milyen szépen énekel.” Ezt követően a kislány már minden iskolai ünnepségen ott állt a színpadon. Sorra járta a versenyeket, s bár eleinte nem ért el helyezést, ez egyáltalán nem törte le.,,A zsűri mindig megjegyezte, hogy hű, milyen kicsi ez a lány és már ldénekli a G 2-t, de csupán ezért díjat nem adtak - magyarázza egy vállrándítás kíséretében Kadca. - Anyuék beírattak Az édesanya: „Egész álló nap csak zongorázik és énekel..." énekre Bircsák tanárnőhöz az Érsekújvári Művészeti Iskolába. Akkor még nem vettem komolyan a zenét, barátnőmmel állandóan azon morfondíroztunk, hogyan is bliccelhetnénk el az énekórákat. Bizony, gyakran ellógtunk a tanárnő elől, pedig már az első hónap után óriási változás állt be a hangomban, a kiejtésemben és a mimikámban is.” Zongorázni 11 évesen Pischinger tanárnőtől tanult. A tardoskeddi templomot épp akkor restaurálták, a festés ideje alatt a mozihelyiségben tartották a miséket. Természetesen az orgona a templom kórusán maradt, az istentiszteleteken csupán szintetizátor kísérte a hívők énekét. „A két fiatal kántor akkor még csak középiskolás volt, reggelente nem tudtak misére jönni. Fogtam magam, odaálltam Lénár atya elé, hogy majd én játszom helyettük. Mindössze három egyházi éneket tudtam csak akkor, úgyhogy rendüledenül ezeket játszottam körbe-körbe” - kacag jóízűen egykori bátorságán. Mára már kezében van az oklevél, ami felhatalmazza a római katolikus egyház kántori teendőinek elvégzésére. Négy évig látogatta Komáromban az egyházzenei tanfolyamot. Azt mondja, élete legnagyobb élményeként tartja számon, hogy a kassai Szent Erzsébet-dómban, a budapesti Mátyás-templomban, a cobur- gi Szent Márton-dómban, sőt egy nemzetközi ifjúsági találkozó alkalmával egy párizsi misén is orgonál- hatott és magyarul énekelhetett. Menyhárt Józsefet - a Kicsi Hang másik felét - a galántai Magángimnázium ötödikeseként ismerte meg. „Szeptember elsején bejött az új osztályfőnök, hogy bemutatkozzon. Elmondta, hogy magyar-német szakos tanár, szeret énekelni, gitározni és cserkész. Hát ez nekem nagyon imponált! Felálltam, előadtam, hogy én is énekelek és gitározom, de játszok zongorán és furulyán is, és most készülök fogadalmat tenni, én is cserkész leszek. A tanár erre nagyot nézett és megjegyezte, hogy jó, akkor majd együtt valamit összehozunk. És tavasszal megnyertük Rimaszombatban a Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny döntőjét megzenésített vers kategóriában.” Az országos verseny után sorra jöttek a felkérések, főként iskolákba, különböző rendezvényekre hívták őket koncertezni. Hogy pontosan hány alkalommal is állt máig Katica mikrofon előtt, azt még az én kedvemért sem volt hajlandó összeszámolni, merthogy nagyon sokáig tartana. Elméletileg pedig megtehetné: hat éve naplót vezet. „Nevet kellett adni a duónknak. Még amikor délutánonként a gimiben gyakorolgattunk a versenyre készülve, Dodi azt mondta: Te vagy az én kicsi hangom. És itt magunk között tegeződjünk, mert cserkészek közt úgy szokás. így született meg az együttes neve: Kicsi Hang.” Ez év márciusában saját költségen Egyszerű ez címmel CD-t adtak ki. Engem már meghallgatása előtt megnyert az album a borítón olvasható ajánlással:- Ahhoz, hogy dalok szülessenek, kell az Isten: ő adja a kegyelmet, a hangot és a szót.-Ahhoz, hogy dalok szülessenek, kell az ember és a hangszer: szavakat feszítünk hangokra - általuk szólal meg a hang és a szó.- És ahhoz, hogy dalok szülessenek, kellenek a hallgatók: bennük ér célhoz a hang és a szó. Megzenésített verseinket szeretettel ajánljuk mindhárom kategória képviselőinek. Nagyszerű szövegíróink vannak és nagyszerű hallgatóságunk. A Kicsi Hang pedig énekel... egyszerű ez. A lemezen 20 megzenésített vers hallható: Ady, Radnóti, Pilinszky, Sinka, de főként József Attila művei. Egyetlen költemény kivételével valamennyit Menyhárt József zenésí- tette meg. Katica nem szól bele, hogy mi kerüljön a repertoáijukba, elvégre a versek Dodit kell, hogy ihlessék. „Mindig híres akartam lenni - vallja meg a fiatal lány. - Cserkészkörökben országszerte nagyon sok gyerek felismer, megszólít, odaszalad hozzám autogramért. Fura ez, mert nagyon örülök neki, ugyanakkor kínos is számomra. Az ő korukban én így a Ghýmeshez szaladtam...” Ősztől Katica a Pozsonyi Egyházi Konzervatóriumba jár, távúton pedig zenei nevelés-ének szakon tanul a nyitrai Konstantin Egyetem pedagógiai karán. A jövőt illetően nem titkolja, hogy óriási vágyai vannak: operaénekesnő szeretne lenni. „Hiába mondjuk neki, hogy valami rendes szakmát válasszon! Mi lesz belőle? Fogja járni a vüágot? - kérdezi tanácstalanul az édesanya. - Ha leülünk a jövőjéről beszélgetni, azt mondja, nagy családot, sok gyereket szeretne. Családanya és sztárság? Hogyan fér össze ez a kettő...? Mégis támogatjuk mindenben, hiszen az ő életéről van szó, neki kell tudnia, mihez akar kezdeni vele.” Katicának idén nem sikerült bejutnia a zeneművészeti főiskolára, úgyhogy az álmok egyelőre még váratnak magukra. Novembertől Vág- sellyén Záležák tanárnő vezetésével készült a felvételi vizsgákra. A 30 jelentkező két operaáriával, egy népdallal és két műdallal mérettetett meg. Heten közülük felvételt nyertek. „Én esélytelen voltam. Láttam, hallottam, mit tudnak mások, és csak ámultam - ismeri be őszintén.- Nincs veszve semmi, majd jövőre sikerül. Vagy azután. Türelmes vagyok. Ha harmadszorra sem vennének fel, akkor majd feladom. És boldog leszek, hogy taníthatok. A cserkész Mókus őrsömben 11-12 éves gyerekekkel foglalkozom, nagyon szeretem csinálni.” Jelenleg már a következő CD anyagán dolgozik a Kicsi Hang. Nagyobbrészt gyermekverseket énekelnek majd, hiszen hallgatóságukat leginkább a kicsik alkotják. A Borbély család házában az egyik legnagyobb szobát csak a hangszerek és a kották foglalják el. Itt gyakorol most a duó. „Nekem apu a legszigorúbb kritikusom. Ha csak egyetlen hang is félrecsúszik, máris megkérdezi: Mi akart ez lenni? Bátyámat viccesen testőrömnek szoktam nevezni, ő pedig cserében művésznőnek szólít. Anyu mindenben a példaképem. Irigylésre méltó anya-lány kapcsolat a miénk. Ő a másik naplóm. Mindent tud rólam. A legintimebb dolgokat is. Sosem mondja meg egyenesen, hogy mit tegyek, de ha valamit nem helyesel, máris felhagyok vele. Még az öltözködést illetően is kikérem a véleményét. Ő a legjobb barátnőm”- avat be Katica a családi titkokba, íróasztalán ott látom egy vele egykorú fiatalember fényképét, rákérdezek. „Az osztálytársam volt. Már nem aktuális - teszi el sietve a fotót.- Mindig sok fiú van körülöttem, most azonban nem vagyok szerelmes... Egyszer a suliban német fogalmazásban le kellett írnunk, szerintünk milyen az ideális férfi. Azt írtam, az illető jól tudjon németül, tudjon gitározni és énekelni, na és cserkész legyen. Mindenki tudta, hogy magára a tanárra, Dodira céloztam ezzel a jellemzéssel. Persze, csak vicc volt, jót nevetett az egész osztály... Egyébként féijnek biztosan cserkészt fogok választani, akivel lesz közös témánk, hasonlóan fogunk gondolkodni, tolerálni fogja, ha mondjuk hetekre elmegyek majd táborozni a gyerekekkel... Énekeljek neked? Akarod?” - pattan fel hirtelen témát váltva. Ódaül az óriási szárnyas zongorához és belekezd egy oíasz áriába. „Egész álló nap csak zongorázik és énekel” - mondja édesanyja. Együtt nézzük a lányt és eszembe jut, milyen sok műfajban is csodálhattam már meg a hangját. Hallottam őt a templomban orgonáim és az Ave Mariát énekelni, az István, a király rockopera részleteit előadni, megzenésített verseket dalolni és abban a Whitney Houston-számban is verhetetlen, amivel a karácsonyi műsorban szerepelt. Most teljes szívemből sajnálom, hogy nem lakom a szomszédban. Szélesre tárnám az ablakot, hogy a nap bármelyik percében jól halljam a..., mit is mondott, milyen?..., aha, a koloratúr szopránját. Otthon felteszem a Kicsi Hang lemezét. Már tudom, honnan ered Katica önbizalma. Aki József Attila-tanítá- sokkal ébred és alszik el, annak hinnie kell, hogy neki bármi sikerülhet. A CD-n már a legelső percben hallható: „Lesznek, akik majd kinevetnek. Ti ne hallgassatok azokra. Az én akarásom nem bolondság, Hanem tövigkalászos táblája a tibennetek Még csak csírázó búzaszemeknek. Az én hitem a földnek melegsége És miként a föld szétosztja melegét Gyenge füveknek, rengetege erdőknek egyaránt, Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.” Katica 11 éves korától kántorkodik. Az ember szárnyak nélkül is repül, szárnyal a fantáziája, keresi égen s földön az univerzum titkait, élete értelmét, és fel nem adja, mint a madarak, amíg csak él A madarakról, avagy Milyen jól ki van ez találva! MOLNÁR MIRIAM Gyermekkoromban (mivel futkosni sosem bírtam), sokszor guggolva figyeltem a világot, annak is a felszínét: a bogarakat, szárnyaló és gyalogló lényeket, és róluk gondolkodtam. A hangyák mindig olyan nagyon el- foglaltnak tűntek. Mint a nagyvárosok lakói (ezt, persze, akkor még nem tudtam). Meneteltek szépen sorban, cipelték a döglött bogarat, a morzsát, miegymást, fát másztak, alagutakat építettek és ki tudja, mit csináltak még a hangyaboly mélyén. Nyilvánvalóan kommunikáltak is egymással. Úgy tűnt, mintha minden percük be lett volna osztva. Volt értelme az életüknek, nagyon dolgoztak valamin, és állandóan. Hasonlóan a méhecskék is. Azok is röpdöstek minduntalan virágról virágra, és persze ez a sietség érthetőbb volt, mint a hangyáké, mert mézet készíteni nem kis dolog. És méz nélkül nem csak a maci, én sem lehetek télen! A madarak viszont - nekem legalábbis úgy tűnt - szépen, ráérősen múlatták az időt. Ágakon üldögéltek, egy lábon álldogáltak, csiripeltek, megfürödtek a porban néha. Persze, ők is teremtettek elő kis kukacot és más harapnivalót, fészket építettek és fiókákat neveltek, de ezt olyan elegánsan tették, minden sietség és erőltetés nélkül. Kénytelen voltam revideálni ezt a madarak életéről szóló idealizált teóriáimat, miután megtekintettem a Vándormadarak című filmet. A költöző madarak nem érnek rá, kérem szépen! Kilométerek ezreit teszik meg évente, valami érthetetlen erőtől hajtva. Hófúvásokon át, az óceánokon keresztül, menniük kell. Ha nem is minden percük, mint a hangyáknak, de minden napjuk be van osztva. Odaérni, túlélni, párt találni, fészket rakni, tojásokon ülni, azokra vigyázni, fiókákat nevelni, újra útra kelni - elég mozgalmas élet. És ezt addig ismétlik, amíg a halál pillanata el nem jön. Tudomásul kellett vennem azt is, hogy a madarak nem olyan „szentek”, mint ahogy azt én gondoltam. Megeszik egymás fiókáit, ha erősebbek, halakat vadásznak ki az óceánból, és nem várják meg egymást, ha valamelyik madár lemarad a csapattól. Aki gyenge (vagy buta), haljon meg. Szó szerint. A természet pragmatizmusa. Még a kis kolibrik is, melyek olyanok, mint egy-egy kis zümmögő helikopter - meg tudnak állni a levegőben és állandóan mozgásban vannak-, még ők is vándorolnak. Felnevelik a fiókáikat, amelyek alig nagyobbak egy jól megtermett dongónál, és már csomagolnak is. Új-Mexikóban ismerkedtem meg közelről ezzel a madártípussal. Vagy 200 volt belőlük annak a panziónak a kertjében, ahol megszálltunk, és minden vendég a csodájukra járt. Két etető és két itató volt felakasztva a nagy ablaküveg előtt, és a madarak csak jöttek és jöttek egész áldott nap. Bioritmusuk óránkénti hat étkezést követel. A panziótulajdonos elmondása szerint tavaly volt egy olyan madaruk is, amely nem bírta elviselni, hogy mások is hozzáférnek az etetőhöz. Röpködött körülötte megszállottan, hessegette a többieket, de azok túlerőben voltak, ezért a nap végén öngyilkosságot követett el - nekicsapódott a falnak és meghalt, így járnak a neurotikus és irigy madarak. Azon kívül, hogy az embernek sírni támad kedve a meghatottságtól, ahogy a repülő, szárnyaikat suhogtató madarakat látja hosszú percekig a vetítővásznon - eszébe juthat, hogy ez is jól ki van találva. Mintha minden lény arra volna késztetve (valami láthatatlan erő által), hogy azt használja a végsőkig, amije különleges: a madarak a szárnyaikat, az ember az eszét. így lehet, hogy az ember szárnyak nélkül is repül, műszerveket és szerkentyűket rak a testébe, és minduntalan keresi - égen és földön - az univerzum titkait, élete értelmét. Fel nem adja, mint a madarak, amíg csak él. Szárnyal a fantáziája, hajtja a kíváncsiság. Jól ki van ez találva!
