Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)

2003-09-12 / 210. szám, péntek

„Hosszan nyúljon, mint e hurkaszál, Életünk rokkáján a fonál. Valamint e sültre a mi szánk: Mosolyogjon a sors szája ránk; S pályánk áldásával öntse le, Mint e kását a zsír özöne. ” (Petöß Sándor) „Semmi sem jó vagy rossz, a véleményünk teszi azzá - mondta a Mester. - Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól. ” (Anthony de Mello) 2003. szeptember 12., péntek 3. évfolyam, 18. szám Farkas Beáta, lapunk népszerű szemész szaktanácsadója azt vallja, hogy a konyhában az elmélet gyakorlat nélkül semmit sem ér Mutatós is, finom is, egészséges is Farkas Beáta: „Nem szívesen hagyom a konyhámat másra" (Milan Drozd felvételei) Tokaji borleves, ahogyan dr. Farkas Beáta készíti 2 deciliter borban felfőzzük a fahéjat, a szegfűszeget, a citromhéjat. Hagyjuk forrni, majd leszűrjük. A mazsolát beáztatjuk. 2 és fél decili­ter borral elkeverünk 5 dkg kristálycukrot, 3 dkg vaníliás pudingport, 3 tojássárgáját, és a leszűrt fűszeres bort. 2 és fél deciliter borhoz 2 de­ciliter vizet adunk, majd lefedjük, és feltesszük forrni. A 3 tojásfehéijét habbá verjük, félkemény állapotban 5 dkg kristálycukrot adunk hozzá. A forrásban levő bort a tojássárgás maszszához öntjük, és vízgőz felett kissé besűrítjük. Ezután gyorsan a tojáshabhoz keverjük. Mazsolával díszítjük, s miután kihűlt, tálaljuk. M. CSEPÉCZ SZILVIA A mikor dr. Farkas Beátá­val és Farkas Iván par­ti lamenti képviselővel megbeszéltük a talál- kozó időpontját, meg sem fordult a fejemben, hogy majd terített asztallal, különle­ges, ízletes falatokkal várnak. Far­kas Beáta, lapunk népszerű szemész szaktanácsadója azonban azt vallja, hogy a konyhában az elmélet gya­korlat nélkül mit sem ér. így azután - nem kis meglepetésre - a beszélge­tés kellemes, hűsítő tokaji borleves­sel kezdődött, tejszínes-zöldséges pisztránggal folytatódott, és - gyü­mölcsös piskótatorta formájában - édes desszerttel fejeződött be. A Farkas házaspár a Párkánnyal szomszédos Muzsla községben él. Éppen az utolsó simításokat végzik a doktornő nagyszüleitől örökölt, és tágas, kényelmes otthonná átépített családi házukon. Igaz, a családfő mostanában keveset tartózkodik odahaza. Amellett, hogy az MKP képviselőjeként teszi a dolgát, júni­usban a NATO Parlamenti Közgyű­lésének tagjává is megválasztották. Amikor fotós kollégámmal megér­keztünk hozzájuk, a doktornő és a család szeme fénye, a tizenegy éves Péter nyitott ajtót.- A féljem pár percet késik, de már úton van - mondta a csinos, filigrán Beáta, miközben beljebb tessékelt. - Ma hajnalban kelt, mert Pozsony­ban, a minisztériumban volt egy megbeszélése, utána pedig a járási székhelyen, Érsekújvárban tartott fogadónapot. Nem könnyű meg­szokni, hogy amióta képviselőként dolgozik, hetente csak egy-két estét, vagy eseüeg csupán a hétvége vala­melyik napját tölti itthon. Ha ketten vagyunk a fiammal, hétköznap rendszerint hideg vacsorát eszünk. Nekem Párkányban van szemészeti rendelőm, általában délután négy­öt óra tájban érek haza. A közös csa­ládi ebédeket és vacsorákat így leg­többször a hétvégeken pótoljuk. Szeretek főzni és sütni, a mi csalá­dunkban minden nő otthonosan mozog a konyhában. De bevallom, gyerek- és kamaszlány koromban nem igazán érdekelt a konyhaművé­szet. Főzni Prágában, az egyetemi évek alatt tanultam meg. Félig-med- dig kényszerből, a kollégium kony­hája ugyanis borzasztóan rossz voít. Ott készítettem az első tortámat is, remoszkában. Egyszerű piskótator­ta volt, csokikrémmel. Egész dél­után bíbelődtem vele, de végül is si­került. És mindenki nagyon meg­örült neki, hogy mégis csak valami­lyen édesség. Főleg hétvégeken fő- zőcskéztem, több olyan diáktársam­mal együtt, akik szintén távoli he­lyekről érkeztek Prágába, és csak ha­vonta, vagy még ritkábban utaztak haza. Volt egy etióp barátnőm, ő eti­óp ételeket készített. A horvát barát­nőm horvát, a cseh szobatársnőm pedig cseh ételeket. így minden hét­végén változott a menü. Megmaradt valami ezekből a kül­földi ételreceptekből? Hát, megvallom őszintén, mind­egyik lány csak úgy tudott főzni, mint én... Vagyis az etióp ételek amolyan currys valamik voltak, a horvát ételekben pedig főleg paradi­csom és paprika... Én meg, ugye, fő­zelékeket készítettem... Mert azért igyekeztünk egészségesen élni. A spenótfőzelékem ízlett mindenki­nek a legjobban. A cseh szobatárs­nőm volt az, aki tényleg jól sütött-fő- zött, tőle sok mindent tanultam. A cseh ételek közül nagyon megsze­rettem a krumplis knédlit, a hússal töltött knédlit pirított hagymával, a „vepŕo knedlo zelo”-t, a „svíčková”- t. Es persze az aprósüteményeik! Azok nagyon-nagyon ízletesek. Mikor kezdett el saját háztartást vezetni? A férjemmel, aki párkányi, érdekes módon Prágában ismerkedtem meg. Iván a műszaki egyetem villa­mosmérnöki karára járt. Akkor há­zasodtunk össze, amikor ő végzett. Nekem viszont még hátra volt egy évem. Ezért az első évben távházas­ságban éltünk. Azután az édesanyá- mékhoz költöztünk, és ott is laktunk 1994-ig. Addigra már egy kissé át­alakítottuk a nagymama házát, és átköltöztünk ide. Azóta van saját konyhám. Kedveljük a változatos, szem-szájnak ingere, de egészséges ételeket. Én szeretek kipróbálni új recepteket, különleges dolgokat, de a hétköznapokban a klasszikus pör­költet vagy a főzelékféléket is szíve­sen készítem. A húsfélék közül a ba­romfit szeretjük a legjobban. Mindig nagyon ügyelek arra is, hogy az étel valahogy kinézzen. El sem tudom képzelni, hogy csak úgy összekoty­vasztok valamit, és az asztalra te­szem. A rokonságunk eléggé kicsi. Ivánnak van két testvére, de sem ne­kem, sem a szüleimnek nincsenek. A baráti körünk viszont meglehetősen nagy. A legtöbben szintén szeretnek főzni, és néha igyekszünk túllicitálni egymást. Mivel Muzslán lakunk, a budapesti, a prágai barátaink rend­szerint hétvégére, szombat-vasár­napra szoktak jönni. Kicsit kirándu­lunk, s aztán ebédre vagy vacsorára mindig igyekszem valami különle­geset készíteni. Idáig jutottunk a beszélgetésben, amikor megérkezett a házigazda, Farkas Iván. Sajnálja - mondta -, hogy késett, de nagyon sok érdeklő­dő volt a járási fogadónapon, és ter­mészetesen senkit nem akart elkül­deni. Mi eközben elfogyasztottuk a rendkívül ízletes tokaji borlevest, csupán fotós kollégám sajnálta, hogy kocsival érkezett, mert így csak néhány kanálnyi kóstolót kapott be­lőle. A háziasszony elárulta, hogy a tokaji borleves hamisítatlan muzslai muskotályból készült. Molnár Iván képviselő úr ugyanis szőlősgazdá­nak sem akármilyen. Több díjnyer­tes borral dicsekedhet, legutóbb a helyi borverseny vándorserlegét kapta cabernet savignon merlot vö­rösboráért. A kedvünkért kinyitott egy palack, szintén díjnyertes 96-os évjáratú morva muskotályt. Hát mit mondjak! Megint csak én jártam jól, kollégám a fenséges nedűt már meg sem kóstolhatta. A szőlőt is saját maga műveli? (F. I.) Az utolsó két-három évben idő hiányában már kissé nehézkes lenne, de szerencsére a családban vannak, akik ezt a munkát elvégzik helyettem. A szüretnél, a fejtéseknél és a palackozásnál viszont ott kell lennem. Gondolom, nagyot változott az életvitele, amióta a parlamentben dolgozik... (F. I.) Igen, ez természetesen így van. Először is a távolság. Hetente több napot töltök Pozsonyban. Ha parlamenti ülésszak van, akkor hiá­ba lehet megreggelizni, megebédel­ni az étteremben, én a szünetekben inkább a saját régiónk ügyes-bajos dolgait intézem. S gyakran van es­ténként is valamilyen program. Vagy bizottsági ülés, vagy egy közös megbeszélés, esetleg valamilyen rendezvény... Egyébként igyekszik betartani azt, hogy reggeli, ebéd, vacsora? (F. I.) Igen. Megpróbálok rendszere­sen étkezni. Reggeli nélkül például nem tudok elindulni. És ez lehet akár hajnali négykor is. Nem vagyok igényes, elég a két szelet kenyér, va­lamilyen zöldséggel, hozzá tej, ka­kaó vagy tea. Kávét nemigen iszom, bár az utóbbi fél évben picikét rá­szoktam. Mert a parlamenti vitát né­ha-néha nem igazán lehet kibírni kávé vagy más frissítő nélkül. De egyébként a fél kezemen meg tud­nám számolni, hány kávét ittam éle­temben. Eszerint az egészséges étkezés hí­ve? (F. I.) Teljes mértékben. Már egé­szen fiatalon, amikor hallottam ar­ról, hogy a túlzott sófogyasztás egészségtelen, elhatároztam, hogy megelégszem annyi sóval, ameny- nyi a kenyérben vagy más élelmisze­rekben van. A paprikát, a paradicso­mot is só nélkül eszem. (F. B.) És lassan hozzászokott az egész család. Eleinte a fiammal még utánasóztunk, de ma már csak ritkán. Főzésnél természete­sen a többi fűszer mellett sót is használok, de igyekszem úgy elké­szíteni az ételeket, hogy utósózás­ra már ne legyen szükség. Időn­ként, ha vendégeket fogadunk, azért szoktam aggódni, hogy elég­gé ízes-e az étel, mert főzés közben soha nem kóstolok meg semmit. Eddig még nem volt komolyabb gond. Ez a zöldséges pisztráng rendkí­vül finom... (F. B.) Ó, ez a fogás nagyon egysze­rű. Olyankor szoktam elkészíteni, amikor nincs sok időm, viszont sze­retném, ha az étel ki is nézne vala­hogy. A megtisztított pisztrángokat besózom (itt a só!), és kissé állni ha­gyom, hogy a só átjárja. Közben ki­vajazom a tepsit, ráteszem a piszt­rángokat, azután körberakom zöld­séggel, ami éppen akad. A borsót nem ajánlom, mert kipróbáltam, túl kemény marad. Inkább sárgarépát, brokkolit, karfiolt teszek mellé, és tejszínnel leöntöm az egészet. Utána beteszem a sütőbe, és félidőben ki­csit megkenem vajjal, hogy ropogó- sabb legyen. A félje szokott segíteni a konyhá­ban? (F. B.) Nem, de nekem furcsa is, ha egy férfi főz. Nem szívesen hagyom a konyhámat másra, bár Péter fiam már belekóstolt a szakácskodásba. Érdekli őt a gasztronómia. Gyakran nézi a televíziós főzőcskéket, és idén nyáron ő „táplálta” a két nagypapát, amíg dolgoztak. Apukám a fűtést és a vízvezetéket szerelte, apósom pe­dig a villanyt. A házunk ugyanis af­féle családi vállakózásban készül. (F. I.) Valóban nem nagyon szok­tam segíteni a konyhában, nem en­gedi az időm. Az egyetem elvégzé­se óta még soha nem volt az éle­temben olyan időszak, hogy ne lett volna úgy igazából dolgom. Egy svájci céghez kerültem, ahol ké­sőbb vezérigazgató lettem. Majd alapítottunk Párkányban egy ma­gáncéget, abban tevékenykedtem mint társtulajdonos. Azután pedig a járási hivatalban dolgoztam. Ezért is van összehasonlítási ala­pom a magánvállalkozás, a külföl­di cégben való munka, a közigaz­gatási tevékenység és a parlamenti munka között. Mind a négynek megvan a maga külön varázsa, és a maga nemében mindegyik nagyon érdekes. A lényeg az, hogy mindig ki volt és ki van számolva szinte minden percem. De azért, ha főzni nem szoktam is, a finom ételeket nagyon kedvelem. És a feleségem igazán kiválóan főz. Én lényegé­ben mindenevő vagyok. Szeretem a szárnyasokat, a halat, a jellegze­tes magyaros ételeket, a zöldségle­veseket..., és kapros ételt bármi­lyen formában. Például a kaporle­vest, a kapros szószokat. A közel­múltban hivatalos úton Lengyelor­szágban voltam, és azt tapasztal­tam, hogy ott szinte minden étel­ben van kapor. Gondolom, végig is kóstolta valamennyit... (F. I.) Persze. A hivatalos utakon vagy a fogadásokon meg kell kós­tolni mindent. De egyáltalán, aho­vá az ember kiutazik, ott a helyi ételkülönlegességeket keresi. A he­lyi, tájjellegű borokat például. Azokat is meg szoktam ízlelni, már csak azért is, hogy összevethessem a mi muzslai, illetve párkány-vidé­ki borainkkal. Az édességet vi­szont, ha egy mód van rá, kiha­gyom. Eddig a munkáimból eredő­en, a rohanó életmód közepette nagyon sok édességet ettem. Tehát megtörtént az, hogy félreálltam a kocsival, és ebéd helyett megettem 2-3 nagy szelet csokit, vagy kek­szet. Azzal jól is lakik az ember. Az­tán a feleségem úgy fél évvel ez­előtt említette, hogy rendkívül megemelkedett a cukorbetegek száma, s az ő rendelőjében is na­gyon sok a cukorbetegség szövőd­ményeként szempanaszokkal je­lentkező beteg. Azt természetesen tudjuk, hogy a cukorbetegség ki­váltó oka nem az édesség, de én úgy gondoltam, mégis kihagyom. Azóta nem is ettem édességet reg­geli vagy ebéd helyett egyszer sem. Csakis főétkezés után. (F. B.) Régebben minden hétvégén sütöttem valamit, mostanában már jóval ritkábban. Az egészséges étke­zés természetesen nem azt jelenti, hogy bármiről is teljesen lemonda­nánk. Mert az egyoldalú táplálkozás is nagyon veszélyes. Egyetemista ko­romban, az utolsó fél évben pár hó­napig teljesen vegetáriánus módon étkeztem. És vészesen vérszegény lettem. Azóta nem próbálkoztam új­ra semmi ilyesmivel. Most, a beszélgetés - és az ebéd - vége felé került sor a meglepe­tés-tortára, amiből a ház ura is jóízűen falatozott. Elvégre már túl voltunk a pisztránglakomán. Péter, aki gasztronómiai ügyek­ben valóban meglepően tájéko­zottnak bizonyult, a vegetáriá­nus étrendhez búcsúzóul még hozzáfűzte: A televízióban egy tudományos fűmben is mondták, hogy a vegetá­riánus ember belülről fiatal, de kí­vülről nagyon öregnek néz ki. Mert hogy a szervezetben az elfogyasztott hús alkotja, formálja meg a külsőt, a növény pedig a belsőt. Az a legjobb, ha az ember színesen, de mégis ' egészségesen étkezik. Farkas Péter: „Legjobb, ha az ember színesen, de egészségesen étkezik" Farkas Iván: „Ha főzni nem is, enni nagyon szeretek, és a feleségem iga­zán kiválóan főz"

Next

/
Oldalképek
Tartalom